Idegenben a Ferencváros mérkőzéseire kíváncsi a legtöbb szurkoló a labdarúgó Monicomp Ligában. A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) felméréséből kiderül, hogy a zöld-fehérek találkozóira az Albert Stadionon kívül átlagosan 6887 néző kíváncsi, mögöttük a Győr (4145), majd az Újpest (4023) következik a rangsorban.
Kedden 21 mérkőzéssel folytatódik a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata: a világbajnok spanyolok Skóciában vendégeskednek, a Wembley-ben pedig két veretlen csapat találkozik. A magyarok csoportjában a svéd válogatott Hollandiába utazik.
A nyolcadik helyen kiemelt Arn Gréta nem jutott be a legjobb 16 közé a 220 ezer dollár összdíjazású oszakai, keménypályás női tenisztornán, miután kedden két sima játszmában kikapott az ukrán Olga Szavcsuktól.
Jelentős összegeket kell a mogyoródi pálya és a környéke fejlesztésére fordítani, hogy a Magyar Nagydíj 2016 után is helyet kapjon a Formula-1-es világbajnokság versenynaptárában - mondta a Hungaroring Sport Zrt. vezetője az InfoRádiónak. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint ha a Magyar Nagydíj kikerül a körforgásból, akkor szinte lehetetlen lesz oda visszakerülnie.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden játssza idei utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét Finnország ellen. Legutóbb az emlékezetes 1997-es világbajnoki selejtezőn járt Helsinkiben a nemzeti csapat.
Mindhárom profi bokszvilágbajnoki övét kockára teszi december 11-i címmeccsén Vlagyimir Klicsko, aki azonban biztosra mehet: ellenfele tudniillik a gyakorlatilag ismeretlen Dereck Chisora lesz.
A junior tenisz-világranglistán jelenleg második Babos Tímea Sopronból az MTK-ba igazolt és a jövőben minden idők egyik legjobb magyar női játékosa, Temesvári Andrea készíti fel a versenyekre.
Peter Lim szingapúri üzletember korábbi ajánlatát megemelve, 320 millió fontért (mintegy 100 milliárd forint) vásárolná meg a Liverpool labdarúgóklubot, és további 40 millió fontot szánna játékosvásárlásra.
Több mint tízezer ember dolgozik a leendő versenyek központjául szolgáló olimpiai park, valamint a sportolói falu építkezésein Londonban, a 2012-es ötkarikás játékok helyszínén.
A pénteken, San Marino ellen összesen öt gólt szerzett Rudolf Gergely (2) és Szalai Ádám (3) is ott lesz a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában a 17:30 órakor kezdődő, finnországi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.