2010. október 12. kedd

okt. 12
11:11
A kormány a MAL Zrt. vezetőinek mohóságát és hanyagságát hibáztatja (Infostart)
A Fidesz és a kormány a MAL Zrt. vezetőinek mohóságát és hanyagságát hibáztatja a Veszprém megyei katasztrófáért - hangzott el napirend előtt az Országgyűlésben. A képviselők egyebek mellett ma vitáznak az alkotmány módosításáról, a kormányhivatalokról és a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásáról.
okt. 12
11:12
Magyar oktatási központ épül Szamosújváron (HírTV)
Jelenleg négy vegyes tannyelvű iskola működik Szamosújváron, melyekben 550 helyi és környékbeli diák tanul. A magyartanárok azonban nap mint nap az iskolák között igáznak, a problémára nyújthat azonban megoldást az a Kemény Zsigmond Oktatási Központ, melynek alapkövét október 9-én helyezték el - írja a dunatv.hu. A központ felépítését a magyar és a román állam finanszírozza a Téka Alapítvánnyal…
okt. 12
11:12
Utasrekord Frankfurtban és a londoni Heathrow repülőtéren (Gondola)
Rekordot döntött az utasforgalom szeptemberben a frankfurti repülőtéren, s még ennél is nagyobb volt a növekedés a teherfuvarozásban, ami egyértelműen jelzi a gazdasági aktivitás élénkülését
okt. 12
11:12
Rendőrkutyával bújócskázott a bűnöző (Blikk)
okt. 12
11:12
A sebgyulladás meggyorsítja a sérülésből való felépülést - Kísérlet (WebBeteg)
A sportolás közben bekövetkező sérülések után megdagad az izomzat, gyakori a sebgyulladás, amelyet eddig különböző módokon - borogatással, gyógyszerekkel - igyekeztek visszaszorítani.
okt. 12
11:13
Rámozdult a vörösiszapra a mérnökszakma (Privátbankár)
Az iszapkatasztrófa környezeti kárainak felmérése érdekében megmozdult a statikus szakma, s az összefogás eredményeként Veszprém, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas megyékből, illetve Budapestről ötven sza...
okt. 12
11:14
Ittas férfi erőszakolta meg a 15 éves fiút (HírTV)
Elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint ittasan megerőszakolt egy 15 éves fiút Tiszavasváriban.
okt. 12
11:14
Geréb-per: kivérzett állapotban vitték a szülő nőt a kórházba (Gondola)
Kivérzett állapotban vitték a szülő nőt a kórházba 2007. október 30-án - mondta Dombai Gyula szakértő az ügyészség által foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolt Geréb Ágnes büntetőperén kedden Budapesten
okt. 12
11:16
Bund-Future- A felsö oldal tesztje (HírTV)
A Bund Future a felsö oldalon az 132,14/132,19-es szint tartós áttörésén fáradozik. A napi csúcs 132,35-ön áll. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 12
11:16
Török miniszter beilleszkedésre hívja fel németországi honfitársait (Gondola)
A török kormány Európa-ügyi minisztere egy német napilapnak adott nyilatkozatában az eddiginél jobb beilleszkedésre szólította fel Németországban élő honfitársait
okt. 12
11:18
Elhunyt a polgármester, újra választ a lakosság (HírTV)
Vasárnap elhunyt Hankó Gyula, a Borsod megyei Szalonna polgármestere, ezért a közel ezer fős településen új polgármester-választást kell tartani. A második négyéves ciklusát alig megkezdő településvezetőt csütörtökön helyezik örök nyugalomra.
okt. 12
11:27
Kötelező biztosítás: egymillió váltás várható idén (Privátbankár)
Az idei év sok változást hoz majd a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a törvény módosításából fakad, mely szerint 2010-től már nem a motor hengerűrtartalma, hanem a teljesítménye alapján történik a kategóriába sorolás. Az idei kampány során várhatóan mintegy egymillió ügyfél vált biztosítót, a váltások több mint fele az online piacon történik majd
okt. 12
11:27
Húzd el a finnek nótáját is, Ádám! (BorsOnline)
San Marino 8-0-s kiütése után jó hangulatban, de a sikert helyén kezelve indult útnak a finnek elleni Eb-selejtezőre a magyar válogatott. A csapat bízik az eredményes folytatásban.
okt. 12
11:27
Eltévedt Budapesten Brad Pitt - videó (Blikk)
Máriaremete - Nem talált haza Brad Pitt (46), az eltévedt világsztár hiába csengetett egy budai villa kapuján, senki nem akarta beengedni. A Trója sztárja családjával bérel egy luxusvillát Máriaremetén, magyarországi tartózkodásuk idejére, míg párja, Angelina Jolie (35) első filmes rendezőként forgat nálunk.
okt. 12
11:27
Megkezdheti munkáját Bakondi György kárfelszámolási biztos (Infostart)
Megkezdheti munkáját a Magyar Alumínium Zrt. vezetésével megbízott Bakondi György kárfelszámolási biztos.
okt. 12
11:29
Élő adásban vetkőzött pucérra a színésznő (Blikk)
Jane Lynch, a Glee – sztárok leszünk című sorozat Sue Sylvestere, a Saturday Night Live című amerikai talkshow-ban vetkőzött le.
okt. 12
11:29
Utasokkal teli busz rohant a vonatba (Blikk)
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében. Egy utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, negyvenen meghaltak, tízen megsérültek.
okt. 12
11:29
Esküt tettek a médiatanács tagjai és elnöke (Infostart)
Letették esküjüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának tagjai és elnöke kedden a Parlamentben.
okt. 12
11:30
Hankiss Ágnes: szigorúbban kell szabályozni a veszélyes anyagok kezelését (Gondola)
A magyar vörösiszap-katasztrófa bebizonyította, hogy erős európai szabályozásra van szükség a veszélyes anyagokkal dolgozó magáncégek hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzése céljából - hangsúlyozta Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, kedden közzétett nyilatkozatában
okt. 12
11:30
Ellentmondásba keveredik apjával Kim Dzsong Nam? (HírTV)
Kim Dzsong Il legidősebb fia ellenzi a hatalom dinasztikus átadását a testvérének. Kim Dzsong Nam ezt a japán Asahi tévében kedden leadott interjújában mondta.
okt. 12
11:30
Magyarország vezeti a spamküldési listát (Metropol)
A Magyarországról szeptemberben kiküldött e-mailek 96 százaléka spam, levélszemét volt, s ezzel az aránnyal vezeti is a világlistát: a Symantec felmérése szerint Magyarországról 250 millió kéretlen reklámlevelet küldtek el szeptemberben, ami a világforgalom 0,25 százaléka.
okt. 12
11:30
Esküt tettek a médiatanács tagjai és elnöke (Metropol)
Letették esküjüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának tagjai és elnöke kedden a Parlamentben.
okt. 12
11:30
Húsz éve lefagyasztott embrióból született baba (Metropol)
Egy húsz évvel ezelőtt lefagyasztott embrióból fejlődött ki az a kisbaba, akit 42 éves édesanyja még májusban hozott világra az Egyesült Államokban.
okt. 12
11:30
Iszapömlés - A legveszélyesebb elemek még a talajban vannak (Alternatív Energia)
A vörösiszapban található legveszélyesebb elemek nem jutottak tíz centiméternél mélyebbre a talajban - mondta a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) tudományos tanácsának elnöke.
okt. 12
11:30
Így jut el "rakétavetőtől az ökölharcig" Amerika (Portfolio)
Az amerikai jegybank nem fog küzdelem nélkül belemenni abba, hogy hagyja romlani a gazdasági növekedési kilátásokat és fokozatosan defláció köszöntsön az országra, ehelyett, mint a jó katona,...
okt. 12
11:30
Fontos! Változás a banki átutalásoknál (Pénzcentrum)
Jelentősen gyorsul, a mostani 1 nap helyett legfeljebb 4 óra lehet az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése a hazai bankrendszerben 2012-től, a Magyar Nemzeti Bank szerdán megjelenő rendelete szerint - jelentette be Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke....
okt. 12
11:30
Iszap: humán katasztrófától tartanak (ATV)
Az elmúlt másfél év is nagyon nehéz volt a gyári dolgozóknak: a tavalyi évben 40 százalékkal visszaesett az értékesítés, az idén pedig két és fél hónapra leállt a termelés.
okt. 12
11:32
Elrabolt békefenntartó: az ENSZ vizsgálja a rádiós interjú hangfelvételét (Gondola)
Az ENSZ biztonsági kérdésekkel foglalkozó részlegének (DSS) szakértői elemzik a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-békefenntartóval készült telefonos interjú hangfelvételét, azzal a céllal, hogy teljes bizonyossággal meg tudják állapítani: valóban Papp István hangja hallható a Dabanga dárfúri rádióban sugárzott beszélgetés során - közölte a New York-i magyar állandó ENSZ-képviselet kedden az…
okt. 12
11:32
Nincs veszélyben Győr megye vízbázisa (Metropol)
Nem érinti Győr-Moson-Sopron megyei ivóvízbázisát a vörösiszap-szennyezés - állapította meg a védelmi bizottság kedd reggeli ülésén.
okt. 12
11:34
Gyengült a forint (Gondola)
A dollár korrekcióját követve gyengült a forint kedden reggel: az eurót kedden délelőtt tíz órakor 274,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,78 forint után
okt. 12
11:36
Magyarok a magyarok ellen a szlovák önkormányzati választásokon (Gondola)
Magyarok a magyarokkal fognak megküzdeni a polgármesteri és képviselői mandátumokért számos szlovákiai településen a november végi önkormányzati választásokon
okt. 12
11:39
Új munkalehetőség Szekszárdon: ebrendészeket képeznek (HR Portál)
Ebrendészeket képeztek Szekszárdon. Van, aki szakmáját egészítette ki az ismeretekkel, mások munkalehetőséget remélnek a képesítéstől - adta hírül a Hajnal - Táj nyomán a Magyar Rádió.
okt. 12
11:41
Új ügyvezető a Diageo élén (HR Portál)
Október 11-től Jamie Anderson veszi át a Diageo Business Services irányítását. Ügyvezető igazgatóként a budapesti központ irányításán túl felelős lesz a Diageo globális shared services hálózatának működtetéséért és további bővítéséért - áll a Diageo sajtóközleményében.
okt. 12
11:45
Tovább apadhat a hazánk iránti bizalom (Privátbankár)
A világgazdaság továbbra is növekedési pályán van, szakértők szerint azonban előtérbe kerülhet kockázati besorolásunk rontása
okt. 12
11:45
Fegyvert hordott magánál a heroinista rocker (BorsOnline)
Bizonyára sok meglepő érdekesség olvasható Keith Richards „Life” című önéletírásában. A mozgalmas életet élő angol énekes-gitáros előzetesen elárulta, hogy állig felfegyverkezve élt egykoron.
okt. 12
11:45
Húsz éve lefagyasztott embrióból született baba (Blikk)
Egy húsz évvel ezelőtt lefagyasztott embrióból fejlődött ki az a kisbaba, akit 42 éves édesanyja még májusban hozott világra az Egyesült Államokban.
okt. 12
11:47
Kötelező biztosítás: egymillió váltás várható idén (Privátbankár)
Az idei év sok változást hoz majd a kgfb-piacon: a legfontosabb, hogy már nem a hengerűrtartalom, hanem a teljesítmény alapján történik a kategóriába sorolás
okt. 12
11:48
Súlyos közlekedési baleset Ukrajnában, sok a halott (Gondola)
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében; utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, a jelentések 32-37 halottról számoltak be
okt. 12
11:48
Morgan Freeman életműdíjat kap (Blikk)
okt. 12
11:48
Tiltakozik a kormány katasztrófa-politikája ellen a Charta (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta szerint a miniszterelnök kezdettől fogva személyek elleni indulattá igyekszik transzformálni a tragédia nyomán támadt társadalmi megdöbbenést.
okt. 12
11:48
AUD/USD A dollár kereslete (HírTV)
Az ausztrál dollár ma gyengélkedik a zöldhasúval szemben. Ennek oka nyereség-kivétekben és a short-fedésekben keresendö a Fed-jegyzökönyv esti közzététele elött. Néhányan attól tartanak, hogy a FOMC nem minden tagja ért egyet az olcsó pénz politikájával és a kamatemelés mellett szállnak síkra. Egyes kommentárok is erre utalnak. Középtávon a kedvezö adatokra való tekintettel erösödhet az ausztrál…
okt. 12
11:48
Kopits: Brüsszel nem tud 27 tagállami büdzsét szemmel tartani (Portfolio)
Az Európai Unió eredetileg a Stabilitási és Növekedési Egyezménnyel próbálta elejét venni a "potyautas" magatartásnak, vagyis annak, hogy a tagállamok csak a közös valuta előnyeit próbálják kiaknázni...
okt. 12
11:48
"A havi törlesztő duplájára nőtt. Ráment mindenünk.." Az RTL Klub sztárja bajban van (ATV)
"Életem legnagyobb baklövése volt"
okt. 12
11:48
Két hengerrel és három kerékkel ünnepel a 100 éves Morgan (Auto Pult)
1910. nem volt hangzatos eseményekben gazdag esztendő, azonban pont 100 éve történt, hogy megalakult napjaink egyik különc gépeit faragó manufaktúrája, a brit Morgan, mely a válságot túlélve immáron új modellel is kecsegtet.
okt. 12
11:49
Szinte csak spamet küldünk a világba (Privátbankár)
A Magyarországról szeptemberben kiküldött e-mailek 96 százaléka spam, levélszemét volt, s ezzel az aránnyal vezeti is a világlistát. Tőlünk származik a világ spamforgalmának 0,25 százaléka
okt. 12
11:50
Németh Zsolt: folytatni kell az EU bővítését a Nyugat-Balkánon (Gondola)
A külügyi államtitkár szerint Magyarországnak el kell érnie, hogy az Európai Unió napirenden tartsa a bővítést a nyugat-balkáni régió irányába
okt. 12
11:50
Zár alá vehetik a Mal-vezérek magánvagyonát (+videó) (HírTV)
A Mal Zrt. tulajdonosai, illetve vezetői teljes magánvagyonukkal felelhetnek az vörösiszap által okozott kárért, ha kiderül, hogy hibáztak. Az ügyvédi kamara elnökhelyettese elmondta: egy büntetőeljárásban lehet olyan tényállás, amely alapján a tulajdonos vagy az alkalmazott saját személyében is kárfelelősséggel tartozik.
okt. 12
11:50
Csökkent a hozam a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján (Portfolio)
Az utóbbi hetekben megszokottnál kissé visszafogottabb túljegyzés mellett csökkenő átlaghozam alakult ki a mai 3 hónapos (D110119) diszkontkincstárjegy aukcióján. Az Államadósság Kezelő Központ 40...
okt. 12
11:52
Esküt tettek a médiatanács tagjai és elnöke (Gondola)
Letették esküjüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának tagjai és elnöke kedden a Parlamentben
okt. 12
11:52
Egy lány miatt támadott a férfi (HírTV)
Akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetik azt a férfit, aki állítólag egy szerelmi ügy miatt vert össze és rabolt ki egy fiatalembert Makón – jelenti a HavariaPress.

Keresés