2010. október 12. kedd

okt. 12
9:06
Száz autóbuszt vásárol Miskolc (Alternatív Energia)
Az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. nyílt közbeszerzést hirdetett 100 autóbusz szállítására, ebből 40 jármű opcionális, azt az ajánlatkérő 2013 és 2015 között hívhatja le - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
okt. 12
9:06
Kivár(t) a forint a mozgalmas napok előtt (Portfolio)
Érdemi elmozdulást nem mutatott az elmúlt 24 órában a forint euróval szembeni árfolyama, a jegyzések a 274-es szint körül járnak, méréskelt mozgások a dollárral, illetve a svájci frankkal szembeni...
okt. 12
9:06
Lendvai: biankó csekket adtak az Orbán-kormány kezébe + videó (ATV)
Az MSZP is megszavazta a honvédelmi törvény módosítását.
okt. 12
9:07
A görögök komolyan veszik a rendrakást? (ProfitLine)
A görög központi költségvetési hiány éves összehasonlításban 31,1 százalékkal csökkent a január-szeptember közötti kilenc hónapban, az ütem meghaladja azt a 26,9 százalékos mértéket, amely a 2010-es cél eléréséhez szükséges lenne - közölte a görög pénzügyminisztérium hétfőn.
okt. 12
9:08
Derbyben nyertek a brazil futballisták - videóval (Infostart)
A brazil labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a 2012-es Eb társrendezője, az ukrán csapat ellen barátságos mérkőzésen az angliai Derbyben.
okt. 12
9:08
A szociális fórum támogatja a „lex Mal”-t (HírTV)
Támogatja és jogosnak tartja a Magyar Szociális Fórum azt a hétfői döntést, amely állami felügyelet alá helyezi az ajkai alumíniumgyárat. Ismert, az Országgyűlés hétfőn este döntött nagy többséggel a „lex Mal”-ról.
okt. 12
9:08
Tartályhajó és konténerszállító ütközött az Északi-tengeren (Gondola)
Repülőgép üzemanyagot szállító tanker és konténerszállító hajó ütközött kedden a hollandiai Scheveningen kikötővárostól 30 kilométerre - jelentette a helyi ANP hírügynökség
okt. 12
9:10
Intel- Találgatások és negyedéves eredmények (HírTV)
A Wall Street-i zárás után ma teszik közzé az Intel 3. negyedévi eredményeit. Az elemzök 0,50 dolláros nyereséggel számolnak részvényenként, de akadnak, akik 0,54 dolláros értéket emlegetnek. Az Intel augusztus végén csökkentette elörejelzéseit, amit a gyenge kereslettel indokolt, azonban kérdés, hogy ezt a csökkentett elörejelzést mennyire árazta már be a piac. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
okt. 12
9:10
Elstartol a médiatanács (Gondola)
Már kedden összeül a médiatanács, amelynek tagjait a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjaival együtt hétfőn választotta meg az Országgyűlés.
okt. 12
9:21
Mikor lesz a Megasztár? (BorsOnline)
Több órán át tanácskozott a TV2 vezérkara tegnap déltől a Megasztár 5 kapcsán.
okt. 12
9:21
Átvette megbízólevelét Tarlós István (Infostart)
Átvette megbízólevelét Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés október 3-án megválasztott tagjai Városháza dísztermében kedd reggel.
okt. 12
9:23
Kolontárnál összeért a gát (Infostart)
Elkészült a Kolontár lakóit védő terelőgát, amely az épülő hármas körgát harmadik védővonala, jelenleg folyik a megerősítése és a műszaki bevizsgálása - közölte Dobson Tibor kármentesítési szóvivő.
okt. 12
9:24
Tartályhajó és konténerszállító ütközött az Északi-tengeren (Infostart)
Repülőgép üzemanyagot szállító tanker és konténerszállító hajó ütközött kedden a hollandiai Scheveningen kikötővárostól 30 kilométerre - jelentette a helyi ANP hírügynökség.
okt. 12
9:24
Megegyezés születhet ma Tarlós István és Horváth Csaba között (Gondola)
Megegyezés születhet a második politikai egyeztetésen Tarlós István főpolgármester és Horváth Csaba, az MSZP leendő fővárosi frakcióvezetője között ma délelőtt
okt. 12
9:24
A kutyának sem kell a 113 milliós főnyeremény? (HírTV)
Továbbra sem tudni, hogy ki nyerte a brit lottózás történetének legnagyobb nyereményét - közölte hétfőn a brit média. Az EuroMillions nevű európai nyereményjáték múlt pénteki húzásán a győztes 113 millió fonttal lett gazdagabb.
okt. 12
9:24
Alig nőtt az infláció - Ebből nem lesz kamatemelés (Portfolio)
Szeptemberben 3,8 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon, a piaci inflációs várakozás 3,9 százalék volt, vagyis hajszálnyival kisebb lett a pénzromlás üteme a vártnál....
okt. 12
9:24
Tömeges elbocsátások várhatóak a közszférában (Pénzcentrum)
Az elmúlt négy évben összesen 14.000 közalkalmazottat bocsátottak el, amit jövőre újabb ezrek követhetnek. 2006-ban 12.000 hivatalnokot mentettek fel a munka alól az átszervezés jegyében, a kormányváltás óta pedig 2.000-en kerültek utcára, aminek 30-40%-át az összevont tárcákkal magyaráztak. Kevesebb minisztérium, kevesebb dolgozó....
okt. 12
9:24
„Cabiria hisz abban, hogy az emberek jók” (Metropol)
Szeptember végén mutatták be a Karinthy Színházban a Fellini-film alapján színpadra állított Cabiria éjszakái című darabot. Kecskés Karinával, a darab főszereplőjével beszélgettünk.
okt. 12
9:24
Az FBI viszi el Magyarországról a pedofíliával gyanúsított tanárt (ATV)
Kiadja hazánk az Egyesült Államoknak az áprilisban Budapesten elfogott, pedofil-bűncselekményekkel gyanúsított John D. Clarkot; a férfit várhatóan a jövő héten szállítják el az FBI munkatársai - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
okt. 12
9:24
Télen is utazhatunk nyitott tetővel az új Mercedes SLK-ban (Auto Pult)
Jövőre az Audi TT Roadster és a nemrégiben nálunk is vendégségben járt BMW Z4 felkötheti a nadrágját, ugyanis fő konkurensük, a Mercedes-Benz SLK vadonatúj változata is harcba indul a vásárlók kegyeiért.
okt. 12
9:26
Rendőr úr, nem köröznek valamiért? (Gondola)
Maga ellen vívta ki a sorsot egy nő az Egyesült Államokban, amikor leintett egy rendőrautót, hogy megkérdezze, nem körözik-e valamiért
okt. 12
9:26
S&P-; Túlzott aggodalmak (HírTV)
Az S&P túlzásnak tartja az Írországgal kapcsolatos aggodalmakat. A lehetséges további negatív hírek ellenére valószínüleg gyorsabban áll talpra az ír gazdaság, mint például a portugál, spanyol vagy görög. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 12
9:26
Szűz területre tévedt a világ legnagyobb nyugdíjalapja (Portfolio)
Történetében először a feltörekvő piacokon akar befektetni a japán állami nyugdíjalap, ami akkora vagyont kezel, mint India egész gazdasága. A mandátumok kiosztása vélhetően decemberben zárul le,...
okt. 12
9:26
A legnagyobb fotóverseny (Metropol)
Elkezdődött a negyedik Metro Global Photo Challenge: a nemzetközi Metro-hálózat negyedik alkalommal hirdeti meg digitális fotópályázatát.
okt. 12
9:27
Megkezdődhet a világszintű munkanélküliség enyhülése (HR Portál)
A vállalkozások világszerte keresik az új munkaerőt, ami az egyik első jele annak, hogy a globális gazdasági fellendülés stabil pályára állt - olvasható a legfrissebb Regus Business Tracker jelentés tanulsága a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
okt. 12
9:28
Az Egyesült Államok a kínai Nobel-békedíjas feleségének szabad mozgását sürgeti (Gondola)
Az Egyesült Államok felszólította Kínát, hogy tegye lehetővé az idei Nobel-békedíjjal kitüntetett, ellenzéki Liu Hsziao-po (Liu Xiaopo) feleségének szabad mozgását
okt. 12
9:28
Zéró adókulcs az új vállalkozásoknak - Így próbál vonzóbb lenni Ukrajna (Portfolio)
Zéró adókulcs az új valamint az alacsony bevételű vállalkozásoknak, a társasági adó fokozatos csökkentése, áfacsökkentés, az adófizetések adminisztrációjának modernizálása - ezek a fő elemei az új...
okt. 12
9:30
Hanoiban megkezdődött az ASEAN országok védelmi minisztereinek értekezlete (Gondola)
Megkezdődött kedden a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) védelmi minisztereinek értekezlete, amelyet a vietnami fővárosban, Hanoiban tartanak
okt. 12
9:32
Iszapömlés: összeért a gát (Gondola)
Elkészült a Kolontár lakóit védő terelőgát, amely az épülő hármas körgát harmadik védővonala.
okt. 12
9:33
Veteményes asztalok (Édenkert)
A veteményes asztalok segítséget nyújtanak a mozgáskorlátozottaknak és a kerekes székeseknek, így nekik is saját veteményeskertjük lehet.
okt. 12
9:39
Leheletnyit nőtt az infláció (Privátbankár)
2009 szeptemberéhez viszonyítva az árak 3,8 százalékkal növekedtek, ugyanez az adat augusztusban 3,7 volt
okt. 12
9:41
Félszázalékos mínuszban kezdett a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,91 pontos csökkenéssel, 23 409 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,50 százalékkal gyengült. A vártnál nagyobb gyengüléssel kezdte...
okt. 12
9:42
Lázár János az iszapkatasztrófáról (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
okt. 12
9:42
Ellenzi a dinasztikus hatalomátadást Kim Dzsong Il legidősebb fia (Gondola)
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legidősebb fia egy japán televíziónak adott, kedden sugárzott interjúban kijelentette: ellenzi a hatalom dinasztikus átadását családja immár harmadik generációjának
okt. 12
9:42
Megtalálták a legnagyobb dinoszaurusz-lelőhelyet (Blikk)
okt. 12
9:42
Az igazi férfi (Metropol)
.
okt. 12
9:42
Csőd! Felszámolják a magyar mintacéget (Pénzcentrum)
A tegnapi határidőig egyetlen pályázat sem érkezett a közel egy éve felszámolás alatt lévő hollóházi Royal Martin Porcelán Kft. vagyonelemeinek megvásárlására. A hatalmas tartozás ellenére a tulajdonosok tovább fejlesztenék a kisebbik hollóházi gyárat....
okt. 12
9:42
17 halott a kedd reggeli lengyel balesetben (ATV)
Súlyos közlekedési baleset történt kedden a lengyel főváros közelében; az első hírek szerint legalább 17 ember meghalt - közölte a rendőrség.
okt. 12
9:43
Megbízták Tarlósékat (Privátbankár)
Átvette megbízólevelét Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés október 3-án megválasztott tagjai a Városháza dísztermében kedd reggel
okt. 12
9:44
Takarítás Devecserben (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
okt. 12
9:44
KSH: a szeptemberi infláció 3,8 százalék (Gondola)
Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban
okt. 12
9:44
23 milliárddal kevesebb pénz jut az egészségügyre (ATV)
A Népszabadság emlékeztetett: a Fidesz a kampányban az ágazat rendbetételét ígérte.
okt. 12
9:46
BUX: -0,50 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,91 pontos csökkenéssel, 23.409 ponton nyitott kedden
okt. 12
9:46
Blikk: tudott a gátszakadás veszélyéről a Mal Zrt. vezetője (ATV)
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Blikk információi szerint olyan tanúvallomások birtokába jutottak, amely szerint a Mal Zrt. felső vezetése tudott a gátszakadás veszélyeiről.
okt. 12
9:54
Hogyan készül a juharszirup? - 1. rész (Édenkert)
Senki sem tudja biztosan, hogy mikor is kezdődött a juharszirup készítése, de egy dolog biztos – ez egy olyan hagyomány, ami a mai napig folytatódik.
okt. 12
9:56
Hogyan készül a juharszirup? - 2. rész (Édenkert)
Ebben a részben bemutatjuk a juharszirup készítését lépésről lépésre. Bemutatjuk a folyamatot a fa lecsapolásától kezdve, egészen a főzéséig és tárolásáig.
okt. 12
9:57
Kokaint szívott a képviselő – fotó (BorsOnline)
Egy éve kezdődött, de már véget is ért a brit konzervatívok 23 éves üdvöskéjének, Will Hanleynek politikai karrierje.
okt. 12
10:00
Átvette megbízólevelét Tarlós István (Gondola)
Átvette megbízólevelét Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés október 3-án megválasztott tagjai Városháza dísztermében kedd reggel
okt. 12
10:00
Védekezés: nyolc házat lebontanak, uniós szakértők adnak tanácsot (+videók) (HírTV)
A védekezés érdekében nyolc házat le kell bontani Kolontáron – tájékoztatták a lakosságot egy hétfő esti ajkai fórumon. Közben elkészült a Kolontárt védő gát. A község kitelepítéséről kedden újra tárgyal a megyei védelmi bizottság. Az iszapkatasztrófával sújtott területeken uniós szakemberek vizsgálódnak, akik tanácsokat adnak a magyar hatóságoknak a kárenyhítés és a katasztrófa-elhárítás ka...
okt. 12
10:00
Súlyos közlekedési baleset Varsónál (Metropol)
Súlyos közlekedési baleset történt kedden kora reggel a lengyel főváros közelében; a szerencsétlenségben egy kisbusz valamennyi utasa, 18 ember meghalt - közölte a rendőrség.

Keresés