2010. október 12. kedd

okt. 12
16:54
Tíz kilométeres mélységben pattant ki (HírTV)
A Richter-skála szerinti 6.3-as erősségű földrengés rázta meg kedden az Indonéziához tartozó Nyugat-Pápua tartományt. A rengés után nem adtak ki szökőárriadót a helyi hatóságok. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról.
okt. 12
16:54
Alginittel semlegesítenék a vörösiszap mérgező anyagait (Gondola)
Gércei alginittel csökkenteni lehet a vörösiszap lúgos kémhatását, és semlegesíthetők az iszap mérgező anyagai, ezt bizonyítják a kísérletek - mondta Gajdó Anna, az Alginit Kft
okt. 12
16:54
Púpos bálna Mallorca partjainál (Metropol)
21 év után először láttak hosszúszárnyú bálnát Mallorca partjanál. Egy vitorlás legénysége még szeptember 24-én látta meg az állatot 12 tengeri mérföldre délnyugatra a Cabrera nemzeti parktól. A hajósok lefotózták és filmre is vették az állatot.
okt. 12
16:54
Rudolf és Szalai is a magyar kezdőcsapatban (Metropol)
A pénteken, San Marino ellen összesen öt gólt szerzett Rudolf Gergely (2) és Szalai Ádám (3) is ott lesz a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában a 17:30 órakor kezdődő, finnországi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
okt. 12
16:54
A szakszervezet megítélése (Metropol)
A TÁMOP program keretében 2010 nyarán egy 750 fős reprezentatív válogatásban felmérést végeztek a kutatás területén dolgozók körében azokban a Magyar Tudományos Akadémián belül vagy azon kívül működő kutatóintézetekben, amelyek a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) és az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ) szervezési területéhez tartoznak.
okt. 12
16:54
Az MSZP érdeke is a sikeres EU-elnökség (Kripto Akadémia)
Az MSZP abban érdekelt, hogy a jövő év első felében esedékes soros magyar elnökség az Európai Unió élén sikeres legyen - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök, frakcióvezető kedden Brüsszelben, miután találkozott Martin Schulzcal, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjével.
okt. 12
16:54
Gyurcsány: mától enyém az autójavítód (ATV)
A megszavazott törvény kormányra vonatkozó korlátozásait hiányolja a volt miniszterelnök.
okt. 12
16:56
MNV: Udvardi Péter a Nitrokémia Zrt. új vezérigazgatója (Gondola)
Udvardi Pétert választotta meg a Nitrokémia Zrt. új vezérigazgatójának október 1-jei hatállyal a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt
okt. 12
16:58
Vértesi Erőmű: több mint 6 milliárdos kifizetést ítélt meg a bíróság (Gondola)
Több mint 6 milliárd forintos kifizetést ítélt meg a Vértesi Erőmű Zrt. (Vért) ellen a csődvédelem alatt álló társaság ügyében eljáró választott bíróság, a követelés a vállalat teljes ellehetetlenülését okozhatja – közölte az erőmű
okt. 12
17:00
EU: Izraelnek egyenjogúnak kell tekintenie minden polgárát (Gondola)
Izraelnek egyenjogúnak kell tekintenie minden polgárát, akár zsidóról van szó, akár nem - foglalt állást kedden Brüsszelben Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője
okt. 12
17:09
Erdélyi Mónika búcsúzik a Reggelitől is (BorsOnline)
Pénteken láthatják utoljára a nézők Erdélyi Mónikát és Hujber Ferencet az RTL Klub Reggeli ébresztő műsorában.
okt. 12
17:09
Királyi tanácsok (Blikk)
Helsinki -- Akár atyai jó tanácsokkal is elláthatja Király Gábor (34) kapus a középpályás Koman Vladimirt (21). A labdarúgó-válogatott legidősebb és legfiatalabb tagja jó barátságban van a pályán kívül is.
okt. 12
17:12
Kitalicskázták a pénzt a külföldiek az országból (Infostart)
Tavaly tizenhárom éves mélypontra esett vissza a külföldiek visszaforgatott tőkéje Magyarországon. A pénzügyi befektetők és a vállalattulajdonosok inkább hozamaik hazautalása mellett döntöttek. Így a megtermelt GDP-hez képest a belföldi szereplők rendelkezésre álló jövedelme kilenc százalékkal kisebb volt. A válság levonulása után vélhetően normalizálódik majd a helyzet.
okt. 12
17:12
GBP/USD A font újabb short jele (HírTV)
Az 1,5812-es céllal megadott spekulatív shortunk az angol adatok közzététele után kivitelezésre került. Beletelt kis idöbe, míg eldölt a mozgás iránya. A brit adatok vegyesen alakultak. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak. Éves szinten 3,1%-os emelkedés mutatkozott, ami meghaladja a BoE által meghatározott célsávot. Egyre többen vélik azonban úgy, hogy a BoE a gyengülö gazdaságra való tek...
okt. 12
17:12
BUX: -0,51 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,94 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 23
okt. 12
17:12
Gyűlik a tömeg a beomlott chilei bánya körül (Metropol)
Mintegy négyezer embert – többségében újságírókat – várnak kedd estére a beomlott észak-chilei bánya körül, ahol a 33 szerencsétlenül járt bányász kimentése a legújabb hírek alapján magyar idő szerint szerdán hajnali egy órakor kezdődik majd. Frei Tamás vendégszerkesztőként kommentálta a hírt.
okt. 12
17:12
Nem gondoskodott védművek kialakításáról a Mal vezérigazgatója (Metropol)
A rendőrség az iszapömlés kapcsán azzal gyanúsítja Bakonyi Zoltánt, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. őrizetbe vett vezérigazgatóját, hogy katasztrófa esetére nem dolgozta ki a szükséges intézkedéseket, nem gondoskodott a védművek és a riasztórendszerek kialakításáról.
okt. 12
17:12
A Mal vezérigazgatója nem gondoskodott a védművekről (Alternatív Energia)
A rendőrség az iszapömlés kapcsán azzal gyanúsítja Bakonyi Zoltánt, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. őrizetbe vett vezérigazgatóját, hogy katasztrófa esetére nem dolgozta ki a szükséges intézkedéseket, nem gondoskodott a védművek és a riasztórendszerek kialakításáról.
okt. 12
17:12
Hullanak a listáról a kínai milliárdosok (Portfolio)
A kínai milliárdosok tábora szépen nő, az idei év eddigi részében harmadával nőtt a szupergazdagok száma a Hurun nevű piackutató cég legfrissebb tanulmánya szerint. A felmérés azonban arra is rámutat...
okt. 12
17:12
Száz új busz jön a magyar nagyvárosba (Pénzcentrum)
Az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. nyílt közbeszerzést hirdetett 100 autóbusz szállítására, ebből 40 jármű opcionális, azt az ajánlatkérő 2013 és 2015 között hívhatja le - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg....
okt. 12
17:14
Rendőrök a Mal Zrt. minden telephelyén (HírTV)
A katasztrófát okozó vörösiszap-tározó üzemeltetőjének, azaz a Mal Zrt.-nek már minden telephelyét a rendőrség őrzi, és az informatikai rendszert is ellenőrzik a szakemberek – jelentette be a cég felügyeletére kinevezett katasztrófavédelmi kormánybiztos.
okt. 12
17:14
Gyűlik a tömeg a beomlott chilei bánya körül (Gondola)
Mintegy négyezer embert - többségében újságírókat - várnak kedd estére a beomlott észak-chilei bánya körül, ahol a 33 szerencsétlenül járt bányász kimentése a legújabb hírek alapján magyar idő szerint szerdán hajnali egy órakor kezdődik majd
okt. 12
17:14
Nem jött meg az átütő erő a magyar tőzsdén (Portfolio)
A tegnapi behalt emelkedési kísérlet után ma nem tudott magához térni a hazai benchmark, mely végül alacsony 17.1 milliárd forintos forgalom mellett 0.5%-os csökkenésben zárt. Az igazán fontos...
okt. 12
17:16
Egy idei felvételen már látszik, hogy a tározó megroggyant (Gondola)
A Természetvédelmi világalap szerint hónapok óta szivárgott a tározó - címmel közli legutóbbi helyszíni tudósítását a France Info rádió.
okt. 12
17:24
Vértesi Erőmű: több mint 6 milliárdos kifizetést ítélt meg a választott bíróság (ProfitLine)
Több mint 6 milliárd forintos kifizetést ítélt meg a Vértesi Erőmű Zrt. (Vért) ellen a csődvédelem alatt álló társaság ügyében eljáró választott bíróság, a követelés a vállalat teljes ellehetetlenülését okozhatja – közölte az erőmű kedden.
okt. 12
17:26
A hét végén újra indul a termelés az ajkai timföldgyárban (ProfitLine)
Az ajkai timföldgyárban elkezdődött a hőtermelés, és a hét végén újra indul a termelés - jelentette be Bakondi György, a MAL Zrt. kormánybiztosa kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 12
17:27
Adócsomag: havi 99 ezer is a szülők zsebében maradhat (Privátbankár)
Újabb részletek szivárogtak ki a kormány adóterveiről. Az index.hu értesülései szerint a korábban gondoltnál is erőteljesebben ösztönöznék a gyermekvállalást az adórendszeren keresztül. A 16 százalékos szja-kulcsot a tőkejövedelmekre is kiterjesztenék, a társasági adó 2012-es csökkentését pedig már most kőbe vésnék. A béren kívüli juttatások rendszerét is alaposan felforgatják
okt. 12
17:27
Könyvet vágtak Obamához (BorsOnline)
Botrányokkal tarkított gyűlést tartott a hétvégén Barack Obama. Az amerikai elnök Philadelphiában beszélt szimpatizánsai előtt, amikor a tömegből egy könyvet hajítottak felé.
okt. 12
17:27
A vívó Mohamed Aidához költözött devecseri nagymamája (Blikk)
okt. 12
17:27
Mikszáth Fekete városai (Infostart)
Mikszáth Fekete városai címmel a száz évvel ezelőtt elhunyt író utolsó regényét, és Mikszáth Kálmán polgáriasodással kapcsolatos gondolatait mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum ma nyíló kiállítása.
okt. 12
17:27
Ügyek százai a Médiatanács előtt (Infostart)
Megkezdte munkáját a Médiatanács. Szalai Annamária, a szervezet vezetője a tanács bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: több mint 300 előterjesztés halmozódott fel az ORTT jogutódja előtt.
okt. 12
17:28
Kissé gyengült a forint (ProfitLine)
A dollár árfolyam korrekcióját követve gyengült a forint kedden: az eurót délután öt óra előtt 274 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,78 forint után.
okt. 12
17:30
Rendőrség: a Mal vezérigazgatója nem gondoskodott a védművek kialakításáról (Gondola)
A rendőrség az iszapömlés kapcsán azzal gyanúsítja Bakonyi Zoltánt, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt
okt. 12
17:30
Mi hoz a Fed-jegyzökönyv? (HírTV)
20.00 óra körül teszik közzé a Fed legutóbbi ülésének jegyzökönyvét. Nem
okt. 12
17:30
Megvan a hortobágyi „nokiás doboz” (Metropol)
Megvan a hortobágyi "nokiás doboz" - így kommentálta Orosz János, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. jogi képviselője, hogy - az eddigi vizsgálatok szerint - szabálytalan szerződésekkel 100 milliós kárt okoztak a cégnek a kft.volt vezetői.
okt. 12
17:30
Szalai: áttekinthető és kiszámítható lesz a média működése (Alternatív Energia)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint itt az ideje, hogy új fejezet kezdődjön, és a médiahatóság áttekinthetően, kiszámíthatóan működjön. Szalai Annamária erről az NMHH hétfőn létrehozott, általa irányított médiatanácsának bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt kedden Budapesten. A testület első ülésén arról is döntött, hogy két-két tagot delegál a közmédiumokat felügyelő…
okt. 12
17:30
Visszerek: Otthoni tippek a megelőzés és sikeres kezelés érdekében (WebBeteg)
A láb egészségét veszélyeztető egyik leggyakoribb betegség a visszeresség. Oka, hogy a láb ereiben lévő billentyűk nem zárnak tökéletesen, ezért a vér visszafelé áramlik a gyűjtőerekbe, ami az érfal kóros kitágulásához, majd a visszaáramlott vér pangásához vezet.
okt. 12
17:30
Soros György támogatta elsőként a károsultakat, 200 millióval + videó (ATV)
A befektető a civil szervezeteket is szponzorálja.
okt. 12
17:32
Nem működik a fideszes "bennülési rend" (Gondola)
A keddi parlamenti ülés alatt nem tartózkodott egy törvényjavaslat vitájában sem hetven fideszes képviselő az ülésteremben, bár a "bennülési rend" szerint ez kötelező lett volna
okt. 12
17:32
A szabadság mártírjai - Különkiadás (videó) (HírTV)
Október 6-a a 13 aradi vértanú emléknapja. Mártíromságukat a közvélemény jól ismeri, ám a többi vértanú emlékét nem őrizte meg a történelmi köztudat.
okt. 12
17:34
Veszprémben ülésezik szerdán a kormány (Gondola)
Kihelyezett ülést tart szerdán Veszprémben a kormány - mondta Nagy Anna. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tanácskozás témája alapvetően a vörösiszap-katasztrófa lesz
okt. 12
17:34
Már több mint 100 millió a kármentő alapban (HírTV)
Több mint 100 millió forint gyűlt össze a Magyar Kármentő Alapban másfél banki munkanap alatt - jelentette be Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
okt. 12
17:36
Semmi ne változzon! - csontvázügyi helyzetkép (Gondola)
A „hivatalos adósságleltár-vezető” nem veszi tudomásul: fokozatosan megszűnt a modernizáció és eltűntek a társadalmi újratermelés forrásai.
okt. 12
17:39
Kezébe venné az állam a termékdíjat (Adózóna)
Országos állami szervezet koordinálná a termékdíjjal kapcsolatos tevékenységet, az ellenőrzést a vámhatóság végezné - derül ki a termékdíj törvény eljuttatott tervezetéből, amely elvileg még egy titkos munkaanyag, de a gazdasági szféra szereplői között már terjed.
okt. 12
17:45
Egy fél százalékot fogyott ma a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,94 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 23.405,97 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a...
okt. 12
17:45
Ebédjétől fulladt meg az 53 éves férfi (BorsOnline)
Nem tudták megmenteni a mentők, annak a horvát férfinek az életét, aki ebéd közben lett rosszul.
okt. 12
17:45
Győzött Fridi! Péntekenként lesz a Megasztár (Blikk)
okt. 12
17:45
Melyik taxis cégé lesz Ferihegy? (Infostart)
A Budapest Airport kiírta azt a tendert, amelynek a nyertese a jövőben a Zóna Taxit felváltva köthet szerződést a Ferihegyi repülőtér üzemeltetőjével. Eközben a Zóna Taxi képviselője cáfolta a szerződésbontás tényét, és a cég munkatársai továbbra is szállítják az utasokat.
okt. 12
17:47
Szijjártó: már csak egyet kell aludni az újabb akciótervig (Privátbankár)
Várhatóan gazdasági bejelentéseket tesz szerdán Orbán Viktor miniszterelnök.  Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a gazdasági intézked...
okt. 12
17:48
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A brit külkereskedelmi mérleg augusztusban -4,643 milliárdos értéket hozott (elörejelzés: -4,100 Mrd, elözö: -4,916 Mrd). A fogyasztói árindex a várt 0,1% helyett 0,0%-os értéket produkált szeptemberben (elözö: 0,5%). Görögország és Olaszország is sikeresen bocsátott ki kötvényeket. Az amerikai IBD gazdasági optimizmus mutatója októberben 45,3 pontról 46,4 pontra emelkedett (elörejelzés: 46,4 p...

Keresés