Kanadában letartóztatási parancsot adtak ki egy magyar embercsempész csoport ellen, amelynek tagjai munkahelyek és megélhetés ígéretével 16 magyar állampolgárt csábítottak az észak-amerikai országba, ahol egy pincébe zárták és moslékkal etették őket.
Sokan császármetszéssel „időzítették” október 10-ére gyermekük világrajövetelét, a kis Niamh Bond azonban segítség nélkül érkezett, az említett nap 10 órájának 10. percében.
Egy jó mozinak ki kell állnia az idő próbáját – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a magát rendezőként is kipróbáló Robert De Niro. A világhírű színész Andy Vajna meghívására abból az alkalomból érkezett Budapestre, hogy tegnap megnyílt a világhírű Nobu étteremlánc első közép-európai üzlete a Kempinski Hotelben.
Hazaindult több nemzetközi tévéstáb is a vörösiszap-lavina okozta ajkai térségből vasárnap éjszaka; az újságírók naponta többször, élő adásokban tudósítottak a hét halálos áldozatot követelő egy hete bekövetkezett katasztrófáról
Anyagáron adták el az elmúlt három évben a Magyar Honvédségtől azokat a harci járműveket, amelyek az árvízi és katasztrófavédelem alapjárműveinek számítanak a hadseregnél.
Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök pártja, az Egységes Oroszország Párt vezet az országban vasárnap tartott helyhatósági, illetve regionális választásokon.
A dohányfüstben lévő mérgező anyagok megnövelik a méhen kívüli terhességek esélyét, állítják Edinburgh-i tudósok. A füst hatására PROKR1 nevű fehérje halmozódik fel a petevezetőben, mely elősegíti a megtermékenyített petesejtek méhen kívüli beágyazódását.
Több, mint három hete tartó meredek csökkenést követően a múlt hét második felében korrekció indult az EUR/HUF árfolyamban, ami nem is csoda, hiszen már mutatkoztak a túladottság jelei.
Az igencsak rossz pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatok ellenére pluszok mutatkoznak az ázsiai részvénypiacok, miután a befektetők az adatok nyomán leginkább arra spekulálnak, hogy a Fed most már inkább előbb, mint utóbb, a gazdasági helyreállás élénkítésére ható intézkedésekkel rukkol elő. A piacok emelkedését segíti a nyersanyagárak drágulása, ennek nyomán pedig a nyersanyagipari,…
Az augusztus végén szeptember elején mutatkozó emelkedés során a 600 forintos szint már gondot okozott, így több sikertelen próbálkozás után, ismét csökkenés mutatkozott, vissza egészen a már többször is bizonyított 565 forintig.
Meghaladja az egészségügyi határértéket a levegő portelítettségének mértéke a hétfői vörösiszap-katasztrófa területein, ezért az ÁNTSZ kötelezővé tette a pormaszk és a védőszemüveg viselését - mondta az InfoRádiónak a kárfelszámolási helyszíni szóvivő. Dobson Tibor, aki a legrosszabb forgatókönyvről is beszélt, hozzátette: a Kolontár határában épülő gát még hétfőn elkészülhet.
A külképviseleteken keresztül folyamatosan tájékoztatja a többi országot a Külügyminisztérium a Veszprém megyei településeken történt iszapáradatról és a kármentesítésről - mondta az InfoRádiónak Prőhle Gergely, a tárca helyettes államtitkára.
A vagyongazdálkodás hathatós eszközként segíti a magyar államot gazdaságpolitikai programja megvalósításában és a társadalmi szükségletek kielégítésében – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Halasi Tibor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára.
Az amerikai oligarcha – a sajtó egyszerűen csak így hívja azt az elképesztő hatalommal bíró New York-i bankárt, akit két évvel ezelőtt még nem is ismert a világ.
Anyagáron adták el az elmúlt három évben a Magyar Honvédségtől azokat a harci járműveket, amelyek az árvízi és katasztrófavédelem alapjárműveinek számítanak a hadseregnél - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Hatodik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet a közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg....
Első lépés címmel szervezett képzést alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek a Debreceni Humán Szolgáltató Kft. (DEHUSZ); a 70 milliós projekt szeptemberi befejezését követően 66-an szereztek OKJ-s képesítést három szakmában.
Az irodában töltött hosszú munkaórák nem csupán a pénztárcánkat dagaszthatják fel, de testsúlyunkat is jelentősen megnövelhetik - derült ki a kanadai Montreali Egyetem munkatársinak új tanulmányából.
A rózsákat évszázadok óta a legmélyebb emberi érzésekkel és érzelmekkel hozzák kapcsolatba. A különböző színeknek különböző jelentésük van. Ez a cikk a rózsák színeinek jelképes értelméről szól.
Kihasználták a hirtelen jött napsütést az emberek: a hétvégén újra megteltek élettel a budai hegyek. Vadász Vilmos meteorológus szerint még egy hétig marad az átlagnál naposabb, de hideg idő.
Emberfeletti erővel dolgoznak a kolontári védőgát megépítésén, hogy megfékezzék a zagytározó ismételt pusztítását. Az egy héttel ezelőtt hét településre zúduló vörösiszap hét hét ember életét követelte, több száz házat pedig lakhatatlanná tett
„Alfa hotel uniform tri two tri runway tri one left cleared to land wind zero two zero degrees six knots.” Nem érthetetlen hablaty, a hivatásos légiforgalmi irányító számára bizosan nem. Az ő munkájukba engedett betekintést a HungaroControl néhány légiforgalmi irányítója és oktatója.
Mintegy ötezer rohamrendőr védelme alatt rendezték meg vasárnap a csaknem egy évtized óta első belgrádi melegfelvonulást. Homofób fiatalok csoportjai többször is összecsaptak a rendőrökkel, akik megakadályozták őket a Gay Pride résztvevőinek megtámadásában.
Az EUR/GBP árfolyama 0,8779 és 0,8761 között alakult. Ellenállás 0,8785-nél és 0,8840-nél, míg támogatás 0,8693-nál található. Az USD/JPY árfolyama 77 pipes sávban ingadozott, 81,37 valamint 82,14 között. ellenállások 82,41-nél és 82,91-nél, támogatások pedig 81,23-nál vannak. Az EUR/JPY árfolyama 114,52 és 114,74 között alakult. Támogatás 113,57-nél, míg ellenállás 114,85-nél van. Az EUR/AUD…
Az európai tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) piacán egyre inkább hódítanak az úgy nevezett swap alapú ETF-ek, az erőteljes folyamat pedig már a legnagyobb szolgáltatót, az iShares-t is lépésre...
Elmaradt a várttól a pénteki munkaerőpiaci adat, az amerikai részvényindexek mégis emelkednek. A rossz adatra emelkedő részvénypiac egy különösen erős pozitív trendre utalhat. A Dow 0.5, a Nasdaq 0.8...
Kína reggel a 6,6732-es csúcsra engedte emelkedni a jüant a dollárral szemben. A szakemberek szerint mindez a hétvégi IMF-találkozónak tudható be. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A héten beindul az amerikai negyedéves gyorsjelentési szezon, az elkövetkezendő napokban közzéteszi harmadik negyedéves eredményeit többek között az Intel és a General Electric is. 2010.10.04...
A legnagyobb bankot több kedvező hír is segíti, például a forint erősödése, miután az elmúlt negyedévben rekord szinteket döntött a svájci frank, ami azt a kockázatot hordozta, hogy a hitelportfólión belül nőhet a nemfizetők aránya. Az OTP és a Mol emelkedését leszámítva az elmúlt hét első három napján meglehetősen eseménytelen, alacsony forgalmú kereskedés volt a BÉT-en, a befektetők a…
Hosszan tartó súlyos betegség után szombat délután meghalt Fekete László, Petőfibánya polgármestere. A községvezető már a rendszerváltozás előtt is meghatározó személyisége volt a településnek, hiszen annak idején az egyik fő szószólója volt a Lőrincitől történő elválásnak, függetlenségnek, majd rövid megszakítással – az 1990-es évek elején lemondott megbízatásáról – polgármesterként t...
A HUMET és az Organic Mission Magyarország Zrt bejelentették, hogy a HUMET Nyrt leányvállalata, a HUMET North America Inc a társaságok és részvényeseik 2010. október 10-i döntésének megfelelően...
Az OPEC várhatóan nem változtat eddigi kitermelési kvótáján az elkövetkezendő napokban tartandó ülésén, ugyanis a helyreállással kapcsolatosan növekvő igények még váratnak magukra a fejlett gazdaságokban,
Az amerikai jegybank újabb monetáris enyhítésére vonatkozó spekulációknak köszönhetően zömében emelkedéssel kezdték az új hetet az ázsiai piacok, melyek közül az ausztrál S&P ASX 200 0.3%-os pluszban...
Az aloe verának a pattanásos bőrre gyakorolt gyógyhatása évszázadok óta ismert. Ismerjük meg e csodanövény hatékonyságát a pattanás kezelésében. Íme néhány tipp arra, hogyan használjuk az aloe verát megfelelően.
A Dow Jones Newswires szerint az EKB-tag, Ewald Nowotny kijelentései alapján az EKB kamatpolitikájának lényege nem egy meghatározott euró-árfolyam. 'Az EKB-nak nincsen árfolyamcélja', mondta Nowotny Washingtonban. Az EKB feladata az árstabilitás megörzése, ezért engednie kell az árfolyam-ingadozásokat is. 'Ez azt is jelenti, hogy nincs okvetlenül szükség intervenciókra', füzte hozzá az osztrák…