Úgy tűnik, az orosz illetékesek még mindig nem döntötték el, hogyan reagáljanak arra, hogy az Egyesült Államok módosítja korábbi rakétavédelmi terveit. Dmitrij Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin miniszterelnök üdvözölték a hírt, egy magas rangú orosz tábornok azonban azt mondta: senki sem ígérte, hogy Moszkva cserébe feladja a rakéták telepítését nyugati határai közelében.
A trójai háború áldozatainak maradványaira bukkantak török régészek. A két ember vélhetően a kis-ázsiai városállam védelmének első vonalában esett el a több mint háromezer éve lezajlott háborúban - számolt be a helyi sajtó.
Akár a bontást is elrendelhetik Oszkó Péter budai villájára, kiderült a pénzügyminiszter az eredeti tervektől eltérően szabálytalanul építtette fel a házat
A svéd hadseregben szolgáló nők harcbiztos melltartókat szeretnének kapni. Érdekvédelmi szervezetük kedden azt mondta: az asszonyoknak eddig maguknak kellett sportmelltartókat beszerezniük, ám azok nem megfelelőek, bevetésben könnyen kikapcsolódnak. Az érdekvédők arra is emlékeztetettek, hogy a férfiaknak a hadsereg biztosít alsóneműt.
Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy kaposvári börtönőrt, aki segédkezett abban, hogy az egyik fogvatartott mobiltelefonhoz jusson a börtönben - értesült a HavariaPress.
Egy éven belül elveszíthetjük a háborút, ha nem kapunk erősítést - figyelmeztette Washingtont és a nyugati szövetségeseket a NATO-erők afganisztáni főparancsnoka. Stanley McChrystal tábornok egy most kiszivárgott jelentésében ír erről. A lázadók több helyen alternatív hatalmi szerveket építettek ki - mondják elemzők.
A hagyományos bringaemeléssel este fél hét után nem sokkal megkezdődött a Critical Mass kerékpáros felvonulás Budapest belvárosában - a bringások az V. kerületi Városháza parkból szabadon...
Változik kedd este a fővárosi tömegközlekedés a Critical Mass nevű kerékpáros felvonulás miatt. Este fél héttől nyolc óráig fennakadás lehet a 9-es, 109-es, 15-ös, 115-ös, 105-ös buszok, a 70-es, 78-as trolibuszok valamint a 47-es, 49-es villamosok forgalmában, a BKV közleménye szerint 5-10 percre.
Vlagyivosztok felét bérbe lehetne adni Kínának 75 évre - ezt az ötletet vetették fel egyebek között a szentpétervári Leontyev Központ tudósai, akik az orosz Távol-Kelet távlati fejlesztési tervén dolgoznak, de a város polgármesteri hivatala sietett a lehetőséget cáfolni: az elképzelésnek semmi köze nincs azokhoz a fejlesztési tervekhez, amelyek napirenden vannak - közölték.
Beépülhetett a bolíviai titkosrendőrség Rózsa Flores Eduardo csoportjában a La Razón című lap szerint, amely keddi számában több fotót is közöl, amelyeken Rózsa egy rendőr századossal látható még...
Az izraeli-palesztin béketárgyalások hivatalos újraindítását szorgalmazta Barack Obama amerikai elnök, megnyitva az amerikai-izraeli-palesztin hármas találkozót. Benjámin Netanjahu izraeli...
A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítélete szerint a rendőrség jogszerűen oszlatta fel Budapesten a Kossuth Lajos téri demonstrációt 2006. október 23-án – közölte a köztelevízió honlapja. A Közigazgatási Kollégium szerint ugyancsak jogszerűen oszlatták fel ugyanekkor az Alkotmány utcai tömeget is.
Ismét eredménytelenül tárgyalt az egészségügyi miniszter a kórházi érdekképviseletekkel a többletfinanszírozásról. Az intézményvezetők 25 milliárd forintot kértek, a szaktárca vezetője 4 milliárdot ajánlott.
Rettentően feszített az idei költségvetés, és bár az adóbevételek egyelőre a prognózisoknak megfelelően alakulnak, a társasági adóból és az iparűzési adóból befolyó pénzek tényleges összegét nehéz megbecsülni - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Oszkó Péter hozzátette: a büdzsé tarthatósága attól is függ, képesek lesznek-e a közintézmények fegyelmezetten tartani magukat…
Házasság és költözés elhalasztva, autóhasználat csak megosztva, vagy egyenesen irány a tömegközlekedés. Az amerikaiak a recesszió és a munkanélküliség miatt alaposan összehúzták a nadrágszíjat - derült ki a kedden közzétett éves népszámlálási adatokból
A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítélete szerint a rendőrség jogszerűen oszlatta fel Budapesten a Kossuth Lajos téri demonstrációt 2006. október 23-án - közölte honlapján a Magyar...
Az idei költségvetési bevételek a prognózis szerint alakulnak - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában kedden. A pénzügyminiszter szerint az idei költségvetésben a...
A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítélete szerint a rendőrség jogszerűen oszlatta fel Budapesten a Kossuth Lajos téri demonstrációt 2006. október 23-án - közölte honlapján a Magyar Televízió (MTV).
Egy választott bíróság helyt adott a híres Kalasnyikov gépfegyvereket gyártó cég ellen kezdeményezett csődeljárási kérelemnek - írja a Ria Novosti nevű orosz hírportál. Kívülállók szerint a csőd...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére egy háromnapos rendőr-roma konfliktuskezelő tréning kezdődött kedden az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Adyligeti objektumában.
Irina Bokovát, Bulgária párizsi nagykövetét választották meg kedden az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának - jelentette be a párizsi székhelyű szervezet.
Irina Bokova Bulgária párizsi nagykövetét, korábbi külügyminisztert választották meg kedden az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának - jelentette be kedden...
Megkezdődött kedden a Fidesznél a 2010-es választáson induló képviselőjelöltek egyéni meghallgatása - hangzott el a Magyar Televízió híradójában. A köztévé hírműsora úgy értesült, hogy a következő...
A legfőbb ügyésznél kezdeményez vizsgálatot a fővárosi Fidesz-frakció a Rác fürdő felújítása kapcsán általuk észlelt jogsértések, önkormányzati vagyonvesztés miatt - tudta meg az MTI kedden este a...
Az iráni elnök az Irakban és Afganisztánban állomásozó külföldi csapatok távozását követelte. Mahmúd Ahmadinezsád erről az iraki-iráni háború kitörésének 29. évfordulóján rendezett katonai parádén beszélt. Az iráni elnök eközben határozottan reagált Izrael fenyegetésére is.
Megszüntette Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester felfüggesztését a Pest Megyei Bíróság, a döntés szerint a város első embere újra elfoglalhatja székét a hivatalában - közölte a település alpolgármestere.
Az Egyesült Államok biztonsági okokból bezárta kedden minden külképviseletét a Dél-afrikai Köztársaságban - közölte a pretoriai nagykövetség szóvivője. A nagykövetség honlapja szerint a külképviseletek szerdán is zárva maradnak.
Megszüntette Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester felfüggesztését a Pest Megyei Bíróság, a döntés szerint a város első embere újra elfoglalhatja székét a hivatalában - közölte a település...
A béketárgyalások mielőbbi felvételében állapodott meg Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden. A két politikus New Yorkban tartott találkozót Barack Obama...
Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) szerint a távol-keleti térségben idén és jövőre is a korábban vártnál nagyobb lehet a GDP növekedés, miután a Kínában, Indiában és Indonéziában is gyorsult a gazdaság...
Vizsgálja a II. kerületi önkormányzat a pénzügyminiszter családi villájának építkezését. Az úgynevezett építésrendészeti eljárás azért indult, mert Oszkó Péter eltért az engedélyezett tervtől. A vérszívókat távol tartó vízesésre nem tartott igényt, építtetett viszont három alagsori helyiséget. A politikus nem tart attól, hogy az önkormányzat az eredeti állapot helyreállítására kötelezi, ami az…
Az újinfluenza-járvány több millió áldozatot is követelhet, és számos szegény országot sodorhat az anarchia szélére, ha a gazdag államok nem adnak pénzt oltóanyagra és gyógyszerekre - hívja fel a figyelmet egy ENSZ-jelentés.
Szerződést kötött a Vodafone a Warner Music lemezkiadóval, amely alapján előfizetőinek másolásvédelem nélküli (DRM) zenéket kínálnak. A bevételeket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója...
A terv az, hogy Magyarország a finanszírozásban próbáljon meg elszakadni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában kedden.
Megszüntette Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester felfüggesztését a Pest Megyei Bíróság, a döntés szerint a város első embere újra elfoglalhatja székét a hivatalában - közölte a település alpolgármestere kedden.
A szervezők szerint húszezer biciklis vett részt kedden este Budapesten a Critical Mass (kritikus tömeg) elnevezésű kerékpáros megmozduláson. Akciójukat az európai autómentes nap apropóján tartották, hogy így népszerűsítsék a biciklis közlekedést.
A szenvedélyes dohányosoknak ezentúl nem kell nikotinhiányosan végigszenvedniük a repülőutakat a Ryanair járatain, az ír fapados ugyanis lehetővé tesz számukra a füstmentes cigaretta használatát.
Eredménytelenül zárult a kórházak idei finanszírozásáról szóló egyeztetés. Jövőre is megmarad a Széchenyi Kártya program garancia- és kamattámogatása. Októbertől átlagban csaknem 10 százalékkal csökken a földgáz ára a lakossági és a kisfogyasztói körben.
A kezdeti bizonytalankodást leszámítva enyhe pluszban oldalaznak a vezető amerikai részvényindexek, a kereskedést alacsony forgalom jellemzi, miután a befektetők kivárnak a holnapi FED kamatdöntés...