Kedden kezdődött meg Miskolcon annak a kesznyéteni férfinak a pere, akinek udvarán meghalt egy tolvaj, két másik pedig megsérült a veteményes kerítésébe vezetett áramtól. Az emberölés kísérletével vádolt idős kerttulajdonos ügye jogszabályváltozást eredményező vitát gerjesztett arról: meddig terjedhet az élet és a vagyon védelme, és miért nem képes megvédeni a rendőrség a kistelepülések lakóit.
Legkevesebb öt ember meghalt, nyolc pedig megsérült kedden egy buszbalesetben a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, Düsseldorftól keletre.
Jövőre is megmarad a Széchenyi Kártya program garancia- és kamattámogatása - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden a 120 ezredik Széchenyi Kártya átadási ünnepségén, Budapesten. Hozzátette: a feltételekről, a mértékéről egyeztetnek az érintettekkel.
A Fidesz szerint a magyar sportot meg kell szabadítani Varga Zoltántól, a sportért is felelős önkormányzati miniszter ugyanis megszegte a Nemzeti Sporttanács ülésén adott szavát, miszerint a 2009. évi kiinduló főösszeghez képest nem változik a sporttámogatás nagyságrendje jövőre.
Alig néhány órával a rég várt alkotás megjelenése után a kalózok is lecsaptak Dan Brown új könyvére. A hangoskönyvet és az e-könyvet már az első két napban több tízezren töltötték le illegálisan....
425 millió dolláros befizetéssel kilépne a Merril Lynch felvásárlásával kapcsolatos veszteségek ellen védelmet nyújtó állami eszközgarancia programból a Bank of America (BoA) - jelentette be a...
Varga Zoltán, a sportért is felelős önkormányzati miniszter azzal segítene a legtöbbet a magyar sportnak, ha fogná a kalapját, és távozna – mondta keddi sajtótájékoztatóján az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke. Bánki Erik szerint Varga nem tartotta be a Nemzeti Sporttanácsnak tett ígéretét, és 2010-ben 500 millió forinttal csökken a sport állami támogatása.
Júliusban a várt 0,5% helyett -0,6%-os értéket hoztak a kanadai kiskereskedelmi forgalmak (előző. 1,0%). Az EUR/CAD nyereségeket szerzett. Az EUR/CAD-ot 1,5833-on jegyzik. Ellenállások 1,5900-nél és 1,6000-nál találhatók. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
BKV-busz ütközött össze egy gépkocsival a fővárosban, a XIII. kerületi Petneházy utca és Teve utca sarkánál kedden, a balesetnek három könnyű sérültje van - közölte a BKV fődiszpécsere.
Felfüggesztette tisztségéből Tiszaderzs polgármesterét az ellene folyó eljárás befejezéséig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a napokban - közölte a döntéshozó testület szóvivője.
Lángh Júlia új dokumentum regénye, csütörtökön kerül a könyvesboltokba Párizs fű alatt címmel, a Magvető Kiadó gondozásában. Rácsodálkozás és útkeresés - szívvidító vallomás a pár évtizeddel ezelőtti Párizsról. Művészek, csavargók, szociális munkások, mindenféle rendű, rangú és bőrszínű emberek, jóga, vízizene, dobterápia, sztrájkok, tüntetések, munkanélküliség és feketemunka - Párizs, fű alatt.
Több mint 1,1 milliárd euróval több támogatást kapott Magyarország tavaly az Európai Uniótól, mint amennyivel hozzájárult annak kiadásaihoz. A legmagasabb tiszta nyereség, 6,3 milliárd euró ezúttal Görögország markát ütötte. Az agrártámogatások esetében viszont a legnagyobb összegek Franciaországnak, Spanyolországnak, Németországnak és Olaszországnak jutottak.
Budapest - Új stadionja lesz a Ferencvárosnak, de a zöld-fehérek addig is kellemes környezetben szurkolhatnak. Kevin McCabe, az FTC focicsapatának angol tulajdonosa a tervek szerint 2011-re szeretné megépíttetni az új 21 ezer férőhelyes arénát.
Több mint 1,1 milliárd euróval több támogatást kapott Magyarország tavaly az Európai Uniótól, mint amennyivel hozzájárult annak kiadásaihoz - derül ki a 2008-as uniós költségvetésről kedden...
Míg a MÁV 2015-ig csupán 200 kilométernyi fővonalon tervez felújítást, addig a GYSEV összesen 600 kilométernyi vonalat kíván átvenni és felújítani – olvasható a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) nyilatkozatában. A szakszervezet szerint ha nem jön létre elfogadható megállapodás, akkor sztrájkok sorozata kezdődhet.
Több mint 1,1 milliárd euróval több támogatást kapott Magyarország tavaly az Európai Uniótól, mint amennyivel hozzájárult annak kiadásaihoz - derül ki a 2008-as uniós költségvetésről kedden Brüsszelben kiadott beszámolóból.
A francia posta állami vállalatból részvénytársasággá való átalakítása ellen tiltakozó párizsi alkalmazottakhoz kedden az egész országban csatlakoztak a postások: a vezetőség szerint 21, a szakszervezetek szerint 40 százalékuk nem vette fel a munkát, de ennek ellenére a legtöbb postahivatal kinyitott.
A magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott a német csapattól a dániai Világkupa nyitómérkőzésén. A szövetségi kapitányként debütáló Mátéfi Eszter együttese a 38. percben még 20-15-re vezetett.
A felsőoktatásban az elmúlt években a korábbi mennyiségi változásokkal szemben előtérbe került a minőség, ami a jövőben egyre fontosabb lesz - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten, a főiskolai tanári kinevezési okiratok átadási ünnepségén.
Folyamatosan egyeztet az egyházakkal a kormányzat, ez történt kedden a déli órákban is, amikor a jövő évi költségvetésnek a történelmi egyházakra vonatkozó részét tárgyalták meg, és erre kerül sor a jövő hét elején, amikor Bajnai Gordon miniszterelnökkel találkoznak az egyházak vezetői - mondta kedden Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Tegnap ünnepelte 113. születésnapját a montanai Walter Breuning, aki jelenleg a legidősebb férfi a világon. Az aggastyán egy helyi nyugdíjas otthonban él, ahol nagy létszámú egybegyűlt előtt köszöntötték....
Egy héttel ezelőtt indult és egy hónapon át tart a "Bringázz a munkába" kampány, melyen ajándékokat nyerhetnek a munkahelyre kerekező dolgozók. A szervezők szerint a kerékpározás ellen felhozott érvek a legtöbb esetben tévhiteken alapulnak, és gyakran az igazi ok a lustaság. Szerintük még az elegáns munkahelyi öltözet sem lehet akadálya a kerékpáros közlekedésnek, ezzel azonban nem mindenki ért…
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen tovább folytatná sorozatát, és ismét a dobogót célozza meg a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ám elmondása szerint csak akkor lesz esélyük az első háromban végezni, ha tökéletesen végzik a dolgukat.
Feltehetően szándékosan gyújtották fel azt a házat, mely vasárnap hajnalban égett porig Taktaharkányban. A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást az ügyben - értesült a HavariaPress.
Több mint 1,1 milliárd euróval több támogatást kapott Magyarország tavaly az Európai Uniótól, mint amennyivel hozzájárult annak kiadásaihoz - derül ki a 2008-as uniós költségvetésről kedden Brüsszelbe...
Tizenöt év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában annak a két férfinak a büntetését, akiket első fokon még életfogytiglannal sújtottak, amiért tavaly januárban megölték egy géptelep őrét Gadácson.
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok kedden, jelentősen drágultak a tőzsdén jegyzett nyersanyagok, miután a dollár újabb egy éves mélypontot ütött meg az euróval szemben.