Szili Katalin azt javasolja a szocialista frakció vezetőjének, hogy a képviselőcsoport a devizahitelesek védelmében szükséges intézkedések érdekében fontolja meg az Országgyűlés rendkívüli ülésének kezdeményezését
A stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól a jövő évi költségvetés - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció hétfői tematikus ülése után Budapesten.
Júliusban éves szinten 0,3 százalékkal emelkedett az infláció Csehországban, 2003 óta a legkisebb mértékben. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi növekedés - közölték hétfőn a cseh statisztik...
Az orosz kormányfő és az államfő népszerűsége abszolút történelmi csúcsot ért el a Közvélemény Alapítvány felmérése szerint - adta hírül hétfőn több más orosz újság mellett a Moszkovszkij Komszomolec című országos napilap, amely cikkének az Öv feletti népszerűség címet adta.
Mintegy 700 ezer embert mar meg kígyó évente Bangladesben, akik közül hatezren meghalnak, részben az orvosi ellátás szegényessége miatt. A nem természetes halálokok közül ezzel a kígyómarás a második helyen áll - tette közzé egy tanulmányban az ország egészségügyi minisztériuma.
Szeptember végétől hétszáz fővel kevesebben dolgoznak a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség - mondta Krippl Zoltán, a cég kommunikációs ügyekért...
Az EUR/USD a hét elején pénteki veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 1,4154-re esett. Az eurónak nem segíthettek a mai EU-s adatok. A Sentix-befektetői bizalom mutatója augusztusban -31,3 pontról meglepően -17,0 pontra javult, meghaladva ezzel a -25,8 pontos elemzői konszenzust. Az EUR/USD-ot 1,4190-en jegyzik. Támogatás 1,4150-nél található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Kételyek merültek föl azzal kapcsolatban, hogy valóban Noordin Top malajziai iszlamista merénylővel, Indonézia legkeresettebb terroristájával végeztek-e egy rajtaütésben a hét végén a szigetországban - közölték hétfőn rendőrségi forrásból.
Szeptember végétől hétszáz fővel kevesebben dolgoznak a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség - mondta Krippl Zoltán, a cég kommunikációs ügyekért felelős ...
Túl van az életveszélyen és orvosai a hétvégén felébresztették a mesterséges altatásból azt a kislányt, akit egy hete hétfőn lőttek meg Kislétán - tudta meg a Független Hírügynökség. A lövöldözésben megölték a lány édesanyját. A rendőrség a romák elleni fegyveres támadássorozat részeként kezeli az ügyet, melynek a kislány lehet eddig az egyetlen valódi szemtanúja. Hogy látott-e valamit, az később…
Szili Katalin azt javasolja a szocialista frakció vezetőjének, hogy a képviselőcsoport a devizahitelesek védelmében szükséges intézkedések érdekében fontolja meg az Országgyűlés rendkívüli ülésének kezdeményezését - tudta meg az MTI hétfőn.
Összesen 190 millió forintos fejlesztési támogatást ítélt oda egyedi döntése alapján a kormány a soproni Swedwood Sopron Bútor Kft.-nek - olvasható a Napi Gazdaságban.
Visszaperelné a főváros a több tíz- illetve százmilliós végkielégítéseket. Arra szólították fel a BKV vezetését, hogy vizsgálják meg, ezt milyen jogcímen tehetik meg.
A stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól a jövő évi költségvetés - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció hétfői tematikus ülése után Budapesten.
Annak ellenére, hogy ma reggel még pozitív hangulat uralkodott az ázsiai börzéken, az európai indexek már lefelé vették az irányt. Az autószektor leminősítések következtében nyomás alá került és a...
A kezdeti nyereségek után gyengélkedni kezdett a zloty, és veszteségeket könyvelt el az euróval szemben. Az EUR/PLN 4,0755-ről 4,1085-re emelkedett. Az elmúlt hetek veszteségei után nyereség-kivétekről számoltak be. Az EUR/PLN-t 4,1062-őn jegyzik. Ellenállás 4,1527-nél található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Szili Katalin azt javasolja a szocialista frakció vezetőjének, hogy a képviselőcsoport a devizahitelesek védelmében szükséges intézkedések érdekében fontolja meg az Országgyűlés rendkívüli ülésének...
Szeptember végétől hétszáz főt elküldenek a pécsi Elcoteqtől. A vállalat kommunikációs igazgatója a leépítést a megrendelés-állomány csökkenésével indokolta.
Szófiában kémkedett a Bajnokok Ligája újabb selejtezőjére készülő debreceniek szakvezetője. A szakember szombat este megnézte a bolgár bajnokság nyitányát, amelyen csapata leendő ellenfele, a Levszki 5-0-ra nyert a Botev Plovdiv ellen.
Az MSZP frakciója csak a 2010-es költségvetés 3,8 százalékos hiányát tekinti kőbe vésett számnak, a többi sarokszám elmozdulhat az egyeztetések alatt - mondta Göndör István frakcióvezető-helyettes hétfőn, miután a képviselőcsoport egyeztetett Bajnai Gordonnal a jövő évi büdzséről.
Torlódás kialakulására lehet számítani hétfőn, nap közben a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az átkelőhelyen útburkolati munkálatok miatt magyar...
Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést - szögezte le Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció tematikus ülése után hétfőn.
Ma is folytatódik a GBP/USD mélyrepülése, és 1,6615-re esett. 1,6650 alatt szabaddá válhat az út 1,6583 felé. Ellenállás 1,6714-nél és 1,6743-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól a jövő évi költségvetés - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció hétfői tematikus ülése után Budapesten. A kormányfő...
Visszaperelné a főváros a több tíz- illetve százmilliós végkielégítéseket. Arra szólították fel a BKV vezetését, hogy vizsgálják meg, ezt milyen jogcímen tehetik meg.
A narkolepszia krónikus neurológiai betegség. Legelőször a XIX. században diagnosztizálták, de kutatni csak 1970-ben kezdték. Tehát mondhatjuk, hogy még gyerekcipőben jár a tudomány.
Kételyek merültek föl azzal kapcsolatban, hogy valóban Noordin Top malajziai iszlamista merénylővel, Indonézia legkeresettebb terroristájával végeztek-e egy rajtaütésben a hét végén a...
Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést - szögezte le Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció tematikus ülése után...
A megállíthatatlannak tűnő rali a Templeton feltörekvő piaci guruja, Mark Möbius szerint már nem bírja sokáig szuflával, a globális részvénypiacokon pedig 20-30 százalékos korrekcióra van kilátás az...
Egy internetes felmérés szerint a kínai városlakók 40 %-a attól tart, hogy bármikor összedőlhet a ház, amelyben élnek. Az aggodalmakat fokozza, hogy előbb a hanyag kivitelezés következtében egy építés alatt álló 13 emeletes épület, majd az esőzések és áradások hatására egy hatemeletes hotel omlott össze kártyavárként....
A 2010-es büdzsé kapcsán csak a 3,8%-os hiánycél van kőbe vésve, de az MSZP szerint az IMF számait nem kell minden áron tartani. A kormánypártban már a múlt héten is felvetődött, hogy a következő évi költségvetés egyes tételeiből politikai tőkét is lehetne kovácsolni. A miniszterelnök viszont hajthatatlannak tűnik: nem akar választási büdzsét, viszont visszaállítaná a munka becsületét
Meghúzta egy vonat vészfékét egy japán fiatalember, hogy legyen mire fognia késését a munkahelyén. A 23 éves férfinak - aki maga is vasutas - mindössze négy percre sikerült föltartani a szerelvényt. Nem sokkal később a rendőrök le is tartóztatták.
Öngyilkos merénylő támadt hétfőn Afganisztánban egy belga katonai konvojra, de a NATO-kötelékhez tartozó katonák közül senki nem sérült meg, a merénylő viszont életét vesztette - közölte hétfőn a...
Motoros csónakkal kifárasztott, majd farkánál fogva vízbefojtott egy vaddisznót egy orvvadász a Tiszán. A horgászok tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás miatt akár több évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.
Kétórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépő oldalán a Nyugat-Európába szabadságukról visszatérő, főként szerb és török vendégmunkások miatt - tájékoztatta a rendőrség hétfő...
Magasabb azoknak a gyerekeknek a vérnyomása, akik sokat néznek televíziót, még akkor is, ha nem kövérek és egyébként eleget mozognak – derül ki egy tudományos vizsgálatból.
Frizuránk túl gyakori fésülése hajhulláshoz vezet, közölte hétfőn izraeli bőrgyógyászok tanulmánya alapján a Haaretz című izraeli napilap. A vizsgálat során 14 nő feljegyezte fésülködési szokásait...
A kormányfő szerint meg kell akadályozni a fővárosba tervezett neonáci tüntetést, mert Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma. Bajnai Gordon az MSZP-frakció ülése után azt mondta: azt kérte az illetékes rendészeti szervezetektől, hogy a jog adta lehetőségek maximumát használják ki ennek érdekében.
A működőképesség megőrzése érdekében csoportos létszámleépítést hajt végre a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat; a gyógyintézményből 140 do...
Afganisztánban öngyilkos merénylő támadt egy belga katonai konvojra, a NATO-kötelékhez tartozó katonák közül senki nem sérült meg, a merénylő viszont életét vesztette.
Fegyveres rablót fogott el egy lottózó alkalmazottja hétfő reggel Kispesten. A támadó símaszkban, kezében feltehetően fegyverrel lépett be a XIX. kerületi, Pannónia úti lottózóba reggel fél kilenckor.
Öt román állampolgár, egy gyermek és négy felnőtt halt meg abban a személygépkocsiban, amely összeütközött egy kamionnal a 43-as főúton hétfő hajnalban.
Újabb öt forinttal nő szerdától a benzin ára, a gázolajé pedig hat forinttal emelkedik a hazai töltőllomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 303 for...
Súlyosan megsérült a hétvégén a szerb fővárosban a líbiai nagykövetség egyik diplomatájának kislánya; a gyerekre egy belgrádi parkban lőtt rá egy ismeretlen - jelentette hétfőn a szerb sajtó.