Az energiaügyi miniszter rendelete szerint újra kell szabályozni a távhőszolgáltató cégek árképzését. Bizonyos kiadásokat, amelyeket eddig költségként el lehetett számolni, ezután nem lehet. Ilyenek például a beruházási kiadások, amelyek arra ösztönözhetik a szolgáltatókat, hogy ne fejlesszenek, ne cseréljék le elavult vezetékeiket, berendezéseiket.
Egyesítené hazáját Dél-Oszétia elnöke Oroszországgal, és felszólította Moszkvát, hogy küldjön több katonát és fegyvert a nemzetközi jogilag Grúziához tartozó szakadár területre. Eduard Kokojti...
"Egyre szebbek a nők" - szólt a hét elején egy írás címe a brit Times lapban. Nem sokkal később több szerkesztőség is átvette azt - de az alapját képező tudományos cikk írója, a finn...
Két nagy kérdést oldott meg az MSZP a közelmúltban: 1. Hogyan vegyenek kevés pénzből sok voksot? és 2. Kivel lehetne kifizettetni a voksaikat? Mert arra még sosem gondoltak, hogy saját zsebükből finanszírozzanak valamit, ha lehet a máséból is. A jelek szerint találtak megoldást. Sokba fog kerülni – nekünk.
Bár „rendkívül mozgalmas” munkáját csak hétfőn kezdi el, hivatalosan már szombaton Anders Fogh Rasmussen volt dán kormányfő a NATO új főtitkára. A Jaap de Hoop Scheffert váltó politikusra váró legnagyobb kihívást az afganisztáni háború jelenti, valamint a szervezet és Oroszország közötti kapcsolatok javítása.
Egy negyven év körüli férfi barikádozta el magát szombaton délelőtt a Veszprém megyei Porva kocsmájában. A férfi öngyilkossággal fenyegetőzött, több helyen késsel megvágta magát. Mire a helyszínre érkezett volna a túsztárgyaló, a rendőrök lefegyverezték a férfit és a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy erőt alkalmazzon, ha Grúzai folytatja provokációit a Kaukázus térségében - közölte szombaton a moszkvai védelmi minisztérium.
Úgy tűnik a júniusi jégverések mégsem okoztak akkora károkat a villányi szőlőültetvényeken, mint ahogy az először látszott. A tőkék nagy része regenerálódott, így az idei mennyiség és minőség attól függ, milyen időjárás lesz kora ősszel. A búzatermés viszont sokkal rosszabb lett, mint korábban, a betakarított mennyiség nagy része nem éri el az étkezési minőséget.
Sokat fejlődött Gyurta Dániel az elmúlt években, érettebbé vált, ezért számítani lehetett arra, hogy behozza lemaradását a 200 méteres mellúszás hajrájában - mondta az InfoRádiónak Széles Sándor, a világbajnok versenyző edzője.
A cukorbetegség szövődményei közül az egyik legsúlyosabb a szemek állapotát érinti. Az elváltozások hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, gyakran már visszafordíthatatlan stádiumban kerülnek felismerésre. A rendszeres szemészeti kontroll elmulasztása így akár a látás teljes elvesztésével is járhat.
Eszméletlen állapotban húztak ki a vízimentők egy férfit szombat kora délután a Balatonból Szigligetnél - mondta el a Független Hírügynökségnek Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete valamennyi pénzügyi intézménytől határozottan elvárja, hogy betartsa az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó vállalását - figyelmeztet a felügyelet a honlapján közzétett tájékoztatójában
Tisztújítást tartott a hétvégén a Fidelitas Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választmánya, az elnök ismét Szemán Ákos lett. Július 31-én Tarcalon tartotta ülését a Fidesz ifjúsági társszervezetének...
Adókulcsemelés lesz a vége, ha az Alkotmánybíróság elfogadja az országgyűlési biztos érveit, és alkotmányellenesnek találja a személyi jövedelemadózásban 2010-től bevezetendő szuperbruttó adóalapot.Sérti-e az alaptörvényt, hogy ha valakinek havi 100 ezer forint a bére, akkor 127 ezer forint után kell személyi jövedelemadót (szja) fizetnie?
A nagykörúti villamospálya felújítása miatt mától augusztus 19-ig villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat a budapesti Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között. A villamosok helyett az...
Elhagyta a Zenit csapatát, és a német VfB Stuttgarthoz szerződött Pavel Pogrebnyak orosz labdarúgó. Huszti Szabolcs immár volt klubtársa a szentpéterváriak legjobb csatárának számított azóta, hogy 2007-ben odaigazolt a szibériai Tom Tomszktól.
Mintegy százmillió forint megfizetésére kötelezte az elsőfokú munkaügyi bíróság a BKV-t, amiért rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül rúgták ki tavaly Szalai László kabinetigazgatót
Terrorizmus gyanúja miatt elbocsátottak a brit belföldi hírszerzés (MI5) kötelékéből hat, titkosügynöki kiképzés alatt álló muzulmán férfit - írta szombaton egy londoni lap.
Megint baleset történt az M7-es autópályán, és szinte ugyanott, ahol szombaton már kétszer ütköztek össze autók. Az Útinform szombat délutáni jelentése szerint az M7-es autópályán a Balaton felé...
Iránban megkezdődött azoknak az ellenzékieknek a pere, akik az elnökválasztás után tüntettek a feltételezett csalások ellen. Először 100 embert állítanak bíróság elé. Rendbontással, gyújtogatásokkal vádolják őket.
A társadalmi béke megőrzésére szólította fel a kínai központi pártlap szombaton az ázsiai ország hadseregét, miután a közelmúltban lázongás tört ki az ország nyugati határvidékén. A Zsenmin Zsipao...
Magántőkét vonna be a fővárosi tömegközlekedésbe a BKV: az erről szóló közbeszerzési eljárás első fordulója tegnap záródott az ajánlatok felbontásával - tudta meg a Népszabadság.
A puha szállodai ágyak, a gondtalan napfürdőzés és a többfogásos vacsorák helyett egyre több kalandra éhes vakációzó pakolja meg hátizsákját és veszi célba azokat az Európa szerte működő farmokat,...
Részben a gazdasági válság, részben az igazán ütős játékcímek hiánya miatt nem túl rózsás a számítógépes és videojátékok piacának helyzete. Manapság nem csak az alkalmi játékosok sajnálják a pénzt...
Elkészültek azok a szakvélemények, amelyek elvégzését a BRFK a csepeli alapítványi iskolában januárban történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjával, Deme Gábor egykori kerületi szocialista politikussal szemben rendelte el - értesült a Magyar Hírlap.
Afganisztánban már több mint ezer civil áldozata volt az idei hadműveleteknek - közölte az ENSZ. Ez 24 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A világszervezet szerint a legtöbben bombatámadásokban és légicsapásokban halnak meg, az áldozatok száma pedig minden bizonnyal tovább nő az augusztusi választásig.
Már nem lélegző 64 éves magyar férfit húztak ki a vízimentők a Balatonból a szigligeti strandon, az újraélesztése nem járt sikerrel - tájékoztatták a vízimentők az MTI-t szombaton. A férfi...
A borszőlő termőhelyi kataszteréről szóló, a borok eredetvédelmét szabályozó, valamint a szőlőültetvény kivágását támogató rendeletét is módosította a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az új jogszabályok a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.
Már nem lélegző 64 éves magyar férfit húztak ki a vízimentők a Balatonból a szigligeti strandon, az újraélesztése nem járt sikerrel. A férfi vélhetően rosszul lett a vízben.
A Nyírő Gyula Kórház szerződéseit vizsgálja a fenntartó Fővárosi Önkormányzat. A főpolgármester-helyettes azt állítja: a kórházban épületet bérlő magánklinika nem tudott róla, hogy helyiségeiben milyen vizsgálatot folytatnak.
Új főtitkára van az észak-atlanti szervezetnek: az 56 éves Anders Fogh Rasmussen szombaton átvette a NATO-főtitkár hivatalát elődjétől, Jaap de Hoop Scheffertől. A dán főtitkár első munkanapja...
Egy hatalmas erdőtűz miatt négyezer embert menekítettek ki otthonából biztonságosnak vélt helyre szombaton a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken. A lángok a szigetcsoport legzöldebb tagján,...
Alig volt egy kis elmozdulás a múlt héten a tőzsdei üzemanyagárakban, így a Portfolio.hu szerint az előttünk álló héten valószínűleg a MOL sem változtat az árain. Egy kisebb emelés azért nem zárható...
1 milliárd 65 millió forintot zárolt azonnali hatállyal a kormány hat minisztérium költségvetésében. Az összeg 70 százalékát két minisztériumtól vonták el: az oktatási tárca 396 millióval, a gazdasági minisztérium pedig 333 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Motorbaleset miatt hamarosan teljes útzár lesz az M7-es autópályán Érdnél, a Budapest felé vezető oldalon - tájékoztatta az MTI-t az Útinform ügyeletesen szombaton 17 óra után pár perccel....
Lemezt ad ki XVI. Benedek pápa; az egyházfő énekel és imákat recitál a Szűz Máriát dicsőítő hanghordozón - számolt be a lemezt kiadó társaság pénteken.(ProfitLine.hu)
Engedély nélküli horgászokra és tiltott helyen fürdőzőkre vadásztak a rendőrök szombaton a Keleti-főcsatorna Hajdú-Bihar megyei szakaszán. A razziában a part mentén 70 rendőr, a vízen pedig a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság emberei motorcsónakkal vettek részt. 30 kilométeres szakaszt fésültek át.
Manu Chao francia-spanyol énekes egy Buenos Aires-i pszichiátriai kórház betegeinek közreműködésével vette fel Viva la Colifata című lemezét, amelynek számai ingyenesen letölthetők az internetről - közölte a National Records lemezkiadó.
Engedély nélküli horgászokra és tiltott helyen fürdőzőkre vadásztak a rendőrök szombaton a Keleti-főcsatorna Hajdú-Bihar megyei szakaszán. A razziában a part mentén 70 rendőr, a vízen pedig a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság emberei motorcsónakkal vettek részt. 30 kilométeres szakaszt fésültek át.
Karantén alá vontak egy tengerjáró hajót Marseille kikötőjében, mert az utasok egy része H1N1 vírussal fertőzött. A hajó földközi-tengeri körúton volt, és mire Franciaországba ért, a betegséget 146 ember kapta el.
A Magyar Hírlap hétfői cikkében Zalai Andreára, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) főtitkárára hivatkozva azt írta, a Bajnai-kormány egy 2010-től hatályos rendeletmódosítással megszüntetné a hagyományos disznóvágást. (ProfitLine.hu)