2009. augusztus 26. szerda

aug. 26
8:34
Belehúztak a hídon a munkások (Blikk)
Budapest ― Dolgosabban telt tegnap a Margit híd felújításának második napja az elsőnél.
aug. 26
8:35
Munkához segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat Fadd-Domboriban (HR Portál)
Harminc hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos fiatal vesz részt abban a munkaerő-piaci felkészítő táborban, amelyet a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szervez Fadd-Domboriban.
aug. 26
8:35
Két új Costa Budapesten (Portfolio)
A már eddig is két kávézóval rendelkező Costa Coffee hálózat további két egység nyitását tervezi Budapesten, novembertől nyithat meg kávézójuk az Allee bevásásrlóközpontban, illetve az Eiffel...
aug. 26
8:36
4,5 millió Szili búcsúpénze (Blikk)
BUDAPEST — Szili Katalint, az Országgyűlés leköszönő elnökét háromhavi tiszteletdíj, 4,5 millió forint illeti meg lemondása miatt.
aug. 26
8:36
Már tizedik hónapja hanyatlik a japán export (ProfitLine)
A japán export júliusban már tizedik hónapja csökkent egyhuzamban, miután az ország fő exportpiacain továbbra is alacsony a kereslet. Éves szinten az export 36,5 százalékkal csökkent, mely meghaladta a júniusi 35,7 százalékos visszaesést, azonban kisebb az elemzői várakozásokban foglalt 38,4 százaléknál. (ProfitLine.hu)
aug. 26
8:37
Nem módosította a bérezési formát a BKV - akár félmilliárdot is fizethet (HR Portál)
Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját - mondta kedden az MTI-nek Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
aug. 26
8:37
Ma Kína haladt az élen Ázsiában (Portfolio)
A tegnapi jelentős esés után ma Kína halad az élen az ázsiai tőzsdéken, a Shanghai Composite 2.1%-kal menetelt felfelé. Az irányadó indexek a pozitív tartományban mozognak, a Nikkei 1.4%-ot, a...
aug. 26
8:38
Ismét erőt merített Ázsia az emelkedéshez (ProfitLine)
Kizöldültek az ázsiai részvénypiacok szerdán, mely a tegnapi amerikai kedvező makroadatoknak, ezen belül a fogyasztói hangulat alakulásának volt köszönhető. (ProfitLine.hu)
aug. 26
8:39
Konferencia a büntető jogszabályokról: mi változott? (Privátbankár)
A JogiForum.hu 2009. szeptember 17-én sorra kerülő rendezvényén gyakorlati szakemberek elemzik az új büntető jogszabályok előnyeit és hátrányait (x)
aug. 26
8:39
Hitelt venne fel a MOL? (Portfolio)
Több bankkal is tárgyal a MOL hitelfelvételről - értesült a Napi piaci forrásokból. Az olajcég a tárgyalások során fel kívánja mérni, hogy milyen feltételekkel tudna ismét hitelhez jutni a piacról. A...
aug. 26
8:42
Kínában az átültetett szervek többsége kivégzett halálraítéltektől származik (Gondola)
Kínában az átültetett szervek 65 százaléka kivégzett halálraítéltektől származik, holott egy két évvel ezelőtti szabályozás tiltja a szervek transzplantációját olyan személyektől, akik nem rokonai...
aug. 26
8:42
Meghalt Edward Kennedy (Blikk)
Hetvenhét éves korában elhunyt Edward Kennedy amerikai demokrata párti szenátor - közölte családja. Agytumorja volt.
aug. 26
8:44
A szlovák külügyminiszter szerint a párbeszédnek nincs alternatívája (Gondola)
Önmagunkat és a közvéleményt áltatjuk, ha azt hisszük vagy akár csak hangoztatjuk, hogy az Európai Unió megoldja helyettünk a szlovák-magyar ellentéteket - vélekedett a szerdai Népszabadságnak...
aug. 26
8:46
Meghalt Edward Kennedy (Gondola)
Hetvenhét éves korában elhunyt Edward Kennedy amerikai demokrata párti szenátor - közölte családja szerdán. Agytumorja volt. Helyi idő szerint kedd este otthonában, a Massachusetts állambeli...
aug. 26
8:51
Externet: lemondott a felügyelőbizottsági tag (Portfolio)
Az Externet bejelentette, hogy Pálya Robert felügyelő bizottsági tag, 2009. augusztus 24-i hatállyal lemondott a társaságban betöltött tisztségéről. Az Externet igazgatósági tagjai ennek...
aug. 26
8:51
37 év után is mérgez a rovarirtószer! (Pénzcentrum)
Egy új felmérés szerint az amerikai Nagy Tavakból kifogott halak nagy mennyiségű fogyasztása, illetve a cukorbetegség kialakulása között releváns összefüggés mutatható ki. Ijesztő....
aug. 26
8:53
Ismét jen alapú devizakötvényt bocsáthat ki Magyarország (2.) (Portfolio)
A japán pénzügyminisztérium jelentése szerint Magyarország 200 milliárd jen (2.1 milliárd dollár) értékű szuverén szamurájkötvény kibocsátási szándékot jelzett. A pénzügyminisztériumnál történő...
aug. 26
8:53
A támogatás a túléléshez kell! (Pénzcentrum)
Óvatosságra int Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azokkal a véleményekkel kapcsolatban, hogy egyes országok megkezdték a kilábalást a válságból....
aug. 26
8:54
A vesztébe rohanhat Amy Winehouse (Infostart)
Félti a lányát Amy Winehouse édesanyja. Janis Winehouse attól tart: a lánya újra összejön ex-férjével, akitől mindössze egy hónapja vált el.
aug. 26
8:54
22 éve nem látott mértékben hanyatló import árak Németországban (ProfitLine)
A német szövetségi statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján az import-árindex Németországban július folyamán több mint 22 éve nem látott mértékben hanyatlott, főként a csökkenő energiaköltségek okán. (ProfitLine.hu)
aug. 26
8:55
Kiszivárogtak a 2010-es büdzsékeretek - feszültségek mindenhol (Portfolio)
A szociális, a földművelésügyi, illetve a honvédelmi tárca lehet a 2010-es büdzsé legnagyobb vesztese két ma reggeli lap birtokába jutott keretszámok alapján. A Világgazdaság a pénzügyminiszter...
aug. 26
8:57
Megérte kimaradni a csetepatéból (Portfolio)
A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt, amikor a legrégebbi amerikai pénzpiaci alap, a Reserve Primary Fund is áldozatul esett a Lehman bedőlésének. Az alap 785 millió dollár értékben...
aug. 26
9:00
Bélám megoldja a magyar-szlovák vitát (Blikk)
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
aug. 26
9:00
Helikopterüzlet kérdőjelekkel (HírTV)
A Magyar Honvédségnek a NATO-tagságunkból fakadóan is elengedhetetlen szüksége lenne korszerűsített katonai helikopterekre, ezek felújítása azonban nagyon nehéz feladat elé állította a Honvédelmi Minisztériumot.
aug. 26
9:02
Németh Krisztián Athénba költözik (Blikk)
Meglepődött, amikor kedd hajnalban újságírók várták a görög főváros repülőterén
aug. 26
9:06
A megfelelő juttatási rendszert jó adni és kapni (HR Portál)
A béren kívüli juttatási rendszer hatékonyságát a legjobban az azzal való elégedettség és az anyagi ráfordítások rövid távú megtérülése mutatja meg. Az új, személyi jövedelemadó-rendszer, a szigorú törvényi környezet miatt a hatékonyság néhány, íratlan szabályát még fontosabb lesz a jövő évtől betartani.
aug. 26
9:09
30 ezres tankönyvcsomag: indul a szezon (Pénzcentrum)
Nem várható csúszás a tankönyvek idei kiszállításában. Az elmúlt évekhez hasonlóan néhány kis példányszámú kiadványtól eltekintve most is az iskolákban lesz a rendelt mintegy 12 millió tankönyv és munkafüzet 99 százaléka szeptember 10-15-ére, amikor is ténylegesen elkezdődik az oktatás -írja a Napi Gazdaság....
aug. 26
9:09
Áramot kap Németország az Északi-tengerből (Portfolio)
Elindult az áramszolgáltatás Németország első off-shore (vízi) szélfarmjáról. Az Alpha Ventus szélparkot három német energetikai cég álmodta még az ezredforduló idején. Az E.ON, az EWE és a...
aug. 26
9:11
Kifogásolják a vagyonadó törvényt (Pénzcentrum)
Az ombudsman szerint az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló törvény több eleme felveti az alkotmányellenesség gyanúját. Az országgyűlési biztos többek között azt kifogásolja, hogy a jogszabály semmilyen fogódzót nem ad a feleknek egy adott ingatlan tényleges forgalmi értékének meghatározásához....
aug. 26
9:11
Megállapodott az INA és a horvát kormány (Portfolio)
Megállapodott az INA a horvát kormánnyal az üzemanyagárak változtatásának jövőbeli menetéről, melynek lényege, hogy mind a benzin, mind a gázolaj árak hetente maximum 3.5%-kal mozdulhatnak el. Az...
aug. 26
9:12
Barry White hangjára párosodhatnak a cápák (Infostart)
Barry White dalaival próbálnak párzásra bírni egy zebracápát a londoni Sea Life akváriumban. Ha Zorróra nem hat a néhai énekes búgó hangja, a gondozók más szerelmes számokkal próbálkoznak majd.
aug. 26
9:12
Épphogy 10 millió felett a népességszám (ProfitLine)
Előzetes adatok szerint 2009 első félévében 47 110 gyermek született, 1,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 66 590 volt, 0,4 százalékkal nőtt 2008. január–júniushoz képest. A természetes fogyás 19 480 fő, 1137-tel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 20 ezer fő volt - olvasható a…
aug. 26
9:13
"Érdemes tartani a blue chipeket" (Portfolio)
Abszolút pozitív a hangulat a részvénypiacokon, így a magyar tőzsde jó eséllyel tovább folytathatja ma az emelkedést, ennek mértéke azonban igencsak bizonytalan, hiszen nagyban függ attól, hogy...
aug. 26
9:15
Durva kapacitáscsökkentésre készül a Toyota (Portfolio)
10%-kal, vagyis mintegy 1 millió járművel csökkentené globális termelési kapacitásait a Toyota a piaci pletykák szerint annak érdekében, hogy a gyárak kihasználtságán javítson. Japán...
aug. 26
9:17
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JÓ MAKROADATOK, ÓVATOS ERŐSÖDÉS -a vártnál jobb és növekedést mutató augusztusi fogyasztói bizalmi index, valamint az ingatlanpiac folytatódó talpra állását...
aug. 26
9:18
A köztársasági elnököt is megtorpantották... (Gondola)
Tekintély ide, tekintély oda, Sólyom László tucatnyinál több országgyűlési határozatot szorgalmazó indítványából, sokadszorra, hat futott be.
aug. 26
9:18
Kiszáradt a védett Tisza-holtág Kelet-Szlovákiában (Blikk)
Kiszáradt a Tisza-holtág, a folyó régi és új medre közti tájegység a kelet-szlovákiai Nagytárkány település határában - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. Bogoly János biológus szerint a szokatlan jelenséget több különböző tényező egyidejű hatása válthatta ki.
aug. 26
9:18
Dolgozunk szombaton (HírTV)
A pénteki munkarend szerint dolgoznak augusztus 29-én, szombaton a Világgazdaság által megkérdezett állami szervek és bankok alkalmazottai. Kivétel ez alól csak a Gazdasági Versenyhivatal, ahol kötelező szabadságon lesznek. Most szombaton augusztus 21-ét dolgozzuk le. Jövőre viszont egy hosszú hétvégénk sem lesz munkanap-áthelyezés miatt.
aug. 26
9:19
Az ÁSZ szerint semmis a sukorói telekcsereügylet (Portfolio)
Az Állami Számvevőszék vizsgálatijelentés-tervezet szerint semmis a velencei tavi King’s City érdekében létrejött telekcsereügylet - írja a Népszabadság. Az Állami Számvevőszék a King&#8217...
aug. 26
9:20
Motoros és személyautó ütközött (Blikk)
Motoros ütközött össze személyautóval Budapest IV. kerületében szerda délelőtt, a motorkerékpár vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba.
aug. 26
9:20
Világbajnokságra készül (HírTV)
A 21 éves szomódi Rezes Sándor a kőművesek közül elsőként képviselheti Magyarországot augusztus végén a 20. Worldskills világbajnokságon Kanadában - tudósít az MTI.
aug. 26
9:21
Egis: lemondott a vezérigazgató (Portfolio)
Az Egis igazgatóságának 2009. augusztus 25.-i ülésén Gál Péterné vezérigazgató, az igazgatóság tagja, arról a szándékáról tájékoztatta az Igazgatóságot, hogy személyes okokból lemond vezérigazgatói...
aug. 26
9:22
Rosszul dolgoznak a hiperaktívak (HírTV)
Azok, akik egyszerre több feladatot akarnak elvégezni a számítógépen, például YouTube-videót néznek, miközben e-mailt írnak vagy telefonálnak, nem végzik igazán jól egyik tevékenységet sem - ismerteti a Reuters a Stanford Egyetem kutatását.
aug. 26
9:24
Most a gázolaj ára emelkedik (HírTV)
Négy forinttal drágul szerdától a gázolaj, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
aug. 26
9:26
EUR/USD Az Ifo-Index áll az érdeklődés középpontjában (HírTV)
Az EUR/USD-nél ma is folytatódik a konszolidáció, és kedden 1,4252-re esett. Tartotta magát az 1,4252-es támogatás 10.00-kor teszik közzé az augusztusi német ifo-indexet, ami hatással lehet az euró jegyzéseire (előrejelzés: 89,0 pont, előző. 87,3 pont). Ha a várt szerint, vagy annál kedvezőbben alakulnak az adatok, erősödhet az euró. Az EUR/USD-ot 1,4312-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-…
aug. 26
9:27
Mikor szusszan a BUX? - Technikai elemzés (Portfolio)
Tombolt az optimizmus az európai piacokon, Amerikában azonban a kereskedés végére kicsit alábbhagyott a pozitív hangulat, ami negatívan hathat a mai nyitásunkra. Rövidebb nyári szünet után ma reggel...
aug. 26
9:27
Elég volt a roncsautókból! (Pénzcentrum)
Szlovákia nem tervezi a költségvetés által támogatott autócsere-program harmadik fordulóját, mert az eddigiek felemás eredményt hoztak. Az igaz, hogy a második program során július végéig 36 600 gépkocsit rendeltek meg a vevők, ám annak csak 9,19 százalékát - tehát 2654 darabot - gyártották Szlovákiában. Az ellenzék szerint ezzel a kormány a hazai gyártók és kereskedők helyett a külföldieket…
aug. 26
9:29
Újra megpróbálhatja áttörni a falat a forint (Portfolio)
Továbbra is a 265-ös erős támasz szinthez közelebb mozog a forint az euróval szemben, mint a 270-es szinthez, és amennyiben ma a több lényeges külföldi makroadat kedvező külpiaci hangulatot...
aug. 26
9:30
Mire készül Vágó? (Blikk)
Új szerepben a Kvízmester! A TV2 Párbaj című műsorában láthatjuk hamarosan a képernyőn Vágó Istvánt.
aug. 26
9:30
Elhízott, depressziós és 35 éves az átlagos játékos (Infostart)
Nem elsősorban a gyerekek, inkább az elhízott, depressziós harmincasok töltik a legtöbb időt a számítógépes és videójátékokkal - derült ki egy amerikai kutatásból.

Keresés