2009. augusztus 17. hétfő

aug. 17
19:12
Nyolc szigetelőnél igazolódott be az A(H1N1) (HírTV)
Nyolc emberről derült ki a Sziget Fesztiválon, hogy az új influenza vírusával fertőződött meg - tudta meg a Független Hírügynökség hétfőn az ÁNTSZ-től. A nyolc beteg közül öten jelenleg is kórházban vannak.
aug. 17
19:12
Bolíviai kommandósakció: áthelyezik a Rózsa Flores-ügyet Santa Cruzba (Gondola)
A bolíviai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a terrorizmussal kapcsolatos, úgynevezett Rózsa Flores-ügyet a fővárosból adják át a Santa Cruz-i bíróságnak, ahol az állítólagos terrorista csoportot...
aug. 17
19:18
Egy kis sör nem árthat, sőt: jót tesz a csontoknak (Privátbankár)
A mértékletesen söröző nők csontsűrűségi eredményei jobbak, mint azoké, akik nem isznak - állítják spanyol kutatók
aug. 17
19:24
Hegymászóhalál: gyanúsak a körülmények (Infostart)
Az osztrák sajtó szerint gyakorlott alpinista volt, és betartotta a biztonsági szabályokat az a 25 éves martonvásári férfi, aki a hétvégén kilencven méteres mélységbe zuhant és életét vesztette Ausztriában. Az InfoRádió által megszólaltatott szakértő azonban elgondolkodtatónak tartja a baleset néhány körülményét.
aug. 17
19:30
Húsz halott az oroszországi merényletben (HírTV)
Húszra emelkedett az oroszországi Ingusföldön hétfőn történt öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma - közölte a vészhelyzetekkel foglalkozó minisztérium helyi szóvivője. A merénylő a reggeli órákban tört át teherautójával Nazran város rendőr-főkapitányságának kapuját, és a belső udvaron robbantotta fel járművét, a lőszerraktár közelében.
aug. 17
19:39
Nem lett fényes a lakásépítők bizalmi indexe (Portfolio)
Zsinórban hetedik hónapja emelkedik a lakásépítő cégek bizalmi indexe, de a most publikált firss adat elmaradt a várakozásoktól. Napvilágot látott az amerikai lakásépítő cégek bizalmi indexének...
aug. 17
19:42
Levegőt kapunk jégkrém helyett? (Infostart)
A legtöbb jégkrém térfogatának a fele levegő - derült ki a meglepő eredmény egy német fogyasztóvédelmi magazin felméréséből, amely a dobozos vanília jégkrémeket hasonlította össze. Európa fogyasztóvédelmi magazinja, a Stiftung Warentest júniusi számában tette közzé felmérését: 22 terméket vizsgáltak, köztük több Magyarországon is forgalmazott nemzetközi márkát.
aug. 17
19:48
A versenyszférában nem jellemző a 100 milliós végkielégítés (Gondola)
A versenyszférában nem jellemző a 100 millió forintos végkielégítés, azonban a BKV-nál kialakult helyzet elsősorban nem jogi, hanem morális problémákat vet fel, amelyek miatt már most is nagy az...
aug. 17
19:48
Trükköztek a vizsgálatokkal a M. Hedvig-ügyben? (HírTV)
A szlovák főügyészség manipulálta a Malina Hedvig megtámadásával gyanúsított két személy hazugságvizsgálatát - írja a Új Szó című pozsonyi napilap. A lap birtokába jutott jegyzőkönyv szerint az ügyészség telefonon egyeztetett a rendőrséggel, hogy mikor legyen a vizsgálat, és a hazugságvizsgálatot addig folytatták, míg negatív eredményt nem mutatott a műszer.
aug. 17
19:50
Gázolt a vonat Tárnok és Martonvásár között (Gondola)
Elgázolt egy embert a vonat hétfőn Tárnok és Martonvásár között; a helyszínelés idején az egyik vasúti pályán a forgalom szünetel - közölte a rendőrség. A baleset részleteiről egyelőre nem tudott...
aug. 17
19:52
Csődvédelmet kér a Reader's Digest kiadója (Gondola)
Csődvédelemért folyamadik a Reader's Digest, az Egyesült Államok legolvasottabb magazinjának kiadója. A lépésre az kényszerítette, hogy csökkent a terjesztése, visszaestek reklámbevételei,...
aug. 17
19:57
Tovább terjeszkedik Izlandon a Magma Energy (Portfolio)
Nem áll le a Magma Energy: a kanadai tőzsdére frissen benevezett geotermikus társaság tovább növeli részesedését az izlandi HS Orka-ban. Újabb 32%-ot vásárolt a kanadai Magma Energy az izladni...
aug. 17
20:06
Pars Krisztián lemaradt a dobogóról (Infostart)
Pars Krisztián első számú esélyesként nem tudott érmet szerezni, s a negyedik helyen végzett férfi kalapácsvetésben a berlini atlétikai világbajnokságon, hétfőn. A versenyt az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus nyerte.
aug. 17
20:06
Postástáska 100 millióért (HírTV)
A botrányos biciklitender után drágának mondható biztonsági táskákat vett a Magyar Posta. A 100 százalékban állami tulajdonban lévő cég az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkárával üzletelve már legalább 100 milliót fizetett ki Fejti György cégének egy ilyen eszközért. A pénzes postások táskáját már 1999 óta szállítja az Alsys-2000 Vagyonvédelmi Kft.
aug. 17
20:06
Ázsiai befektető okozhat bizonytalanságot a BorsodChemben (Gondola)
Egy ázsiai befektető megjelenése okozhat bizonytalanságot a BorsodChem (BC) Zrt.-nél, ám magáról a szereplőről a vállalatnak még nincs írásos információja - mondta Wolfgang Büchele, a vállalat...
aug. 17
20:06
Gázolt a vonat a Tárnoknál (Blikk)
Elgázolt egy embert a vonat hétfőn Tárnok és Martonvásár között. A helyszínelés idején az egyik vasúti pályán a forgalom szünetel.
aug. 17
20:06
A Sziget utolsó vizes pólós versenye - videó (Blikk)
Az eddigi legnagyobb és legfergetegesebb vizes pólós verseny a Szigeten.
aug. 17
20:06
Híradó: nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt (Alternatív Energia)
Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - közölte a Magyar Televízió Híradója hétfőn.
aug. 17
20:08
Atlétikai vb: Pars lemaradt a dobogóról (Blikk)
Pars Krisztián első számú esélyesként nem tudott érmet szerezni, s a negyedik helyen végzett férfi kalapácsvetésben a berlini atlétikai világbajnokságon, hétfőn. Az idén a vb-ig 18 versenyen veretlen, olimpiai ezüstérmes magyar versenyző két érvényes kísérlettel, s 77,45 méterrel zárt.
aug. 17
20:18
A férfiak több időt töltenek a konyhában (Infostart)
A sztárszakácsok népszerűségének köszönhetően a férfiak egyre többször ragadnak kötényt és fakanalat a konyhában - derül ki brit kutatásból.
aug. 17
20:24
Mentegetőzik a kőbányai MSZP-vezér (HírTV)
A kőbányai MSZP választmányi elnöke tagadja, hogy köze lenne a tizedik kerületi több tízmilliós végkielégítési ügyhöz. Andó Sándor a Hír Televíziónak írt levelében azt állítja: nem ő írta alá a menedzserszerződést a Gergely Kft.-vel, ami után 59 millió forintot bukott a kerület.
aug. 17
20:24
Szalagkorlátnak ütközött egy kamion Bagnál, lezárás várható (Gondola)
Szalagkorlátnak ütközött egy miskolci irányba haladó kamion hétfőn az M3-as autópályán a Pest megyei Bagnál; a járműből szivárog az üzemanyag - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
aug. 17
20:26
Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt (Gondola)
Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - közölte a Magyar Televízió Híradója hétfőn. Mint elhangzott, a pártot...
aug. 17
20:28
Obama nem ígér könnyű vagy gyors győzelmet Afganisztánban (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn veteránok előtt arról beszélt, hogy nem várható gyors vagy könnyű győzelem Afganisztánban, a felkelést nem lehet felszámolni egyik napról a másikra. Az Egyesült...
aug. 17
20:33
Cohen: vége a recessziónak, felesleges parázni (Portfolio)
Abby Joseph Cohen szerint 1050 és 1100 pont között van az SnP 500 részvényindex fair értéke és vonzónak látja a részvényeket. A recesszió éppen most fejeződik be az USA-ban - állította Abby Joseph...
aug. 17
20:36
Hogyan válhat az egészséges táplálkozás betegséggé? (Infostart)
Kevesen tudják, hogy az egészséges táplálkozás iránti szenvedély is súlyos étkezési rendellenességhez vezethet.
aug. 17
20:42
Az M3-as szalagkorlátján akadt fenn a kamion (HírTV)
A szalagkorlátnak ütközött és ott fennakadt egy kamion hétfőn délután az M3-as autópályán. A baleset a Miskolc felé vezető oldalon történt a bagi lehajtó után.
aug. 17
20:42
Nyomoznak a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt (Blikk)
Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - közölte a Magyar Televízió Híradója hétfőn. Mint elhangzott, a pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a már csak papíron létező szervezet gazdálkodásában.
aug. 17
20:51
Tapossák a piacot, nem tud felállni (Portfolio)
Továbbra is komoly, 2% feletti mínuszban vannak az amerikai részvénypiacok. Bár a napi mélypontjuktól valamelyest visszakapaszkodtak, erőt igazából nem mutatnak. Egyre jobban félnek a...
aug. 17
21:00
Félpályás útlezárás és sávszűkítés keddtől a 7-es főúton (Gondola)
Félpályás útlezárásra és a forgalmi sáv szűkítésére kell számítani keddtől a 7-es főút egyes szakaszain a Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal korszerűsítési munkálatai miatt - közölte a rendőrség....
aug. 17
21:00
Pars lecsúszott a dobogóról (HírTV)
Pars Krisztián a negyedik lett kalapácsvetésben a berlini atlétikai vb-n.
aug. 17
21:12
A nyolcas ikrek anyjának vallomása: "Elszúrtam az életemet" (Infostart)
Nadya Suleman, az amerikai nő, aki arról vált híressé, hogy egészséges nyolcas ikreknek adott életet, bevallotta, hogy soha nem gondolt bele a jövőbe, és már nagyon sajnálja, hogy vállalta az ikreket.
aug. 17
21:18
Megkezdték a Spanyolországban elfogott magyar csaló kihallgatását Győrött (Gondola)
Hétfőn repülőgéppel hazahozták Spanyolországból azt a magyar férfit, akit 4 milliárd forint értékű csalással, sikkasztással, vesztegetéssel gyanúsít intervenciós kukorica tárolásával kapcsolatban a...
aug. 17
21:18
Nagykeresztet kap Tölgyessy és Németh (HírTV)
Németh Miklós volt kormányfő és Tölgyessy Péter alkotmányjogász kapja augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Mindketten a rendszerváltásban játszott szerepükért vehetik át a legmagasabb állami kitüntetést.
aug. 17
21:30
Nem lesz átfogó számvevőszéki vizsgálat a BKV-nál - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem adnak lehetőséget a jelenlegi jogszabályok az Állami Számvevőszéknek arra, hogy átfogóan vizsgálja a BKV működését - közölte a szervezet elnöke az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrzési albizottságának rendkívüli ülésén.
aug. 17
21:30
Így is, úgy is átvernek bennünket (ProfitLine)
A Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodák országos hálózatának kialakításával összemosódik az állami és civil fogyasztóvédők tevékenysége, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint elfogadhatatlan az így kialakult helyzet. (ProfitLine.hu)
aug. 17
21:32
Puff neki! - Csődvédelmet kér a Reader's Digest kiadója (ProfitLine)
Csődvédelemért folyamodik a Reader's Digest, az Egyesült Államok legolvasottabb magazinjának kiadója. (ProfitLine.hu)
aug. 17
21:36
Kétes gazdálkodás a hévízi gyógyfürdőben? (+videó) (HírTV)
Nyomozást rendelt el a Zala Megyei Főügyészség a hévízi gyógyfürdő kétes gazdálkodása miatt. Az eljárás ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik.
aug. 17
21:39
A túlélélésért küzd a Sky Europe (Infostart)
A túlélésért küzd a Pozsonyban bejegyzett Sky Europe légitársaság. Szombat óta a bécsi járatait is a szlovák fővárosból indítja, mivel az osztrákok - a tetemes tartózás miatt - megtagadták az együttműködést.
aug. 17
21:54
Nehéz idők várnak még a bankokra (Infostart)
A német nemzeti bank elnöke óvott a túlzott derűlátástól a pénzügyi válság leküzdését illetően és rámutatott arra, hogy a bankokra még nehéz idők várnak egyes vállalatok csődbejutása miatt. Utalt arra is, hogy a konjunktúra lassú élénkülését komolyan fékezheti a munkanélküliség erősödése
aug. 17
21:54
Nemzetiségi indíttatású gyújtogatás Kárpátalján? (Gondola)
Kárpátalján ismeretlenek vasárnap felgyújtották a Szvoboda Összukrajnai Szövetség beregszászi járási elnökének tulajdonában lévő bútorraktárakat; a nacionalista szervezet szerint a gyújtogatókat...
aug. 17
21:57
Eddig nem hallott felvételek a Beatles-hét műsorán (Spa Trend Online)
A bandatagok stúdiómunkálatai során rögzített ugratások és beszélgetések hangfelvételeit is bemutatja a BBC brit közszolgálati televízió a szeptemberi Beatles-héten.
aug. 17
22:12
Őrizetbe vették Varga Gergely volt ügyészt (Gondola)
Őrizetbe vették Varga Gergely volt kerületi ügyészségi ügyészt hétfő délután hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt - közölte a Központi Nyomozó...
aug. 17
22:12
Nyomoznak a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt (HírTV)
Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - közölte a köztévé híradója hétfő este. A szervezetet az Állami Számvevőszék jelentette fel, mert súlyos hiányosságokat talált a gazdálkodásában.
aug. 17
22:15
Obama: "Ebben a háborúban érdemes harcolni" (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn veteránok előtt arról beszélt, hogy nem várható gyors vagy könnyű győzelem Afganisztánban, a felkelést nem lehet felszámolni egyik napról a másikra.
aug. 17
22:17
Nemzetiségi indíttatású gyújtogatás Kárpátalján? (Kripto Akadémia)
Kárpátalján ismeretlenek vasárnap felgyújtották a Szvoboda Összukrajnai Szövetség beregszászi járási elnökének tulajdonában lévő bútorraktárakat; a nacionalista szervezet szerint a gyújtogatókat nemzetiségi indítékok vezérelhették.
aug. 17
22:30
Őrizetbe vették a volt ügyészt (Blikk)
Őrizetbe vették Varga Gergely volt kerületi ügyészségi ügyészt hétfő délután hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfő este az MTI-vel. "A kényszerintézkedésre azért került sor, mivel a nyomozás során konkrét adatok merültek fel arra, hogy a gyanúsított az eljárás szereplőit befolyásolni törekedett, ezáltal…
aug. 17
22:42
USA - Hat hete nem látott részvénypiaci zuhanás (ProfitLine)
Az amerikai részvénypiacok hat hete nem látott mértékben csökkentek hétfőn, folytatva a pénteken megkezdődött csökkenést, melyet az amerikai fogyasztói bizalom augusztusi értékének váratlan csökkenése idézett elő. (ProfitLine.hu)
aug. 17
22:44
Esésben az olajár - két nap alatt már 5 százalék csökkenés (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára hátfőn annak ellenére csökkent, hogy az idei év első forgószele egyre inkább növekszik, miközben Amerika partjai felé tart. (ProfitLine.hu)
aug. 17
23:00
A dollár kiütéssel nyert az arannyal szemben (ProfitLine)
Havi mélypontjára esett az arany árfolyama New York-ban és Londonban, miután a dollár a főbb riválisával szemben erőre kapott. A részvénypiaci bizonytalanság után a befektetők a biztonságosabb befektetések felé menekültek, mely emelte a dollár és a japán jen árfolyamát. (ProfitLine.hu)

Keresés