A pécsi és komlói családi házas területekről többen is jelezték, hogy a darazsak szinte ellepték a kerteket, gyümölcsösöket, sokan emiatt már nem mernek kimenni az udvarra.
Feljelentést tett Jean-Paul Belmondo, miután őt és volt feleségét is halálosan megfenyegették levélben - közölte pénteken a párizsi rendőrség. A 76 éves francia filmszínész és exfelesége, Natty...
Öt újabb, új influenza-gyanús esetet regisztráltak a Sziget fesztiválon - erősítette meg az MTI értesülését Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője. Közlése szerint ugyanakkor eddig egyetlen igazolt új influenzás sincs, az eddigi összesen hét gyanús esetből kettőnél már kiderült, nem a H1N1 okozta a megbetegedést.
Míg egyes lengyel katolikus hívőket felháborított, hogy Madonna szombaton éppen egy jeles egyházi ünnep idején koncertezik Varsóban, egy apró falu lakói bármit megtennének, csak hogy ellátogasson hozzájuk.
Háromnapos barokk esküvői ceremónia kezdődött pénteken a barokk épületeiről és képzőművészeti értékeiről ismert Győr városában; ebből az alkalomból a helyi éttermek kedvezményt adnak a barokk ruhát viselő vendégeknek.
Negyvenedik alkalommal rendezik meg Debrecenben augusztus 20-án a virágkarnevált, s az évforduló kapcsán a város "kitesz magáért" - mondta Halász János, a cívis város kulturális alpolgármestere, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke
Öt újabb, új influenzagyanús esetet regisztráltak a Sziget fesztiválon - erősítette meg az MTI értesülését Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője péntek este. Közlése szerint...
Eltört a nyakcsigolyája egy külföldi fiatalnak a Sziget Fesztiválon pénteken hajnalban - mondta el a Független Hírügynökségnek Szeles Géza, az egészségügyi szolgálat vezetője.
Mások utánzása a világ felfedezésének hasznos módja a majmoknál is, ám most az is kiderült, hogy azt az embert kedvelik jobban, aki "majmolja" őket - állítják amerikai és olasz kutatók...
Özönvízszerű eső esett pénteken Szentpéterváron, elöntve a Nyevszkij proszpekt épületeinek szuterén szintjén lévő boltokat és kávézókat, és jelentősen megnehezítve a közlekedést az Észak...
Egyiptom tovább korlátozza állampolgárai részvételét a mekkai zarándoklaton az új influenza terjedése miatt - jelentette az egyiptomi sajtó pénteken az egészségügyi minisztérium rendelkezésére...
Eddig 135 feljelentés érkezett a rendőrséghez a Szigetről, ahol tizenhárom elkövetőt fogtak el péntek reggelig - mondta Markó Attila, a fesztiválnak helyet adó III. kerület rendőrkapitánya a...
Bajnai Gordon miniszterelnök augusztus 19-én ellátogat a Sopronban tartandó Páneurópai Piknikre - közölte a kormányszóvivő pénteken. Budai Bernadett hangsúlyozta: a kormányfő teljes mértékben...
A Fidesz szerint csak részintézkedés a rendőrség szolgálati szabályzatának tervezett módosítása, amelytől sem rendőr, sem pénz nem lesz több, és a közbiztonság sem fog érdemben javulni. Kontrát...
Az európai uniós követelményekkel összhangban december elején több új szabály lép életbe Magyarországon a vonaton utazók jogainak szigorúbb védelme érdekében - közölte a Fogyasztóvédelmi...
Közeleg a tanév kezdete, a nebulók egy része már alig várja, hogy újra találkozhasson osztálytársaival, barátaival. Akadnak azonban olyanok is, akik még szívesen maradnának otthon, és hódolnának a nyári szünidő örömeinek.
BRNO — Amióta bekerült a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájába, szinte egyetlen szabad perce sincs a versenyhétvégeken Talmácsi Gábornak (28).
Egy nemrégiben publikált közvélemény-kutatás alapján lassacskán kezd kirajzolódni a Jobbik-szavazók csoportja: a 20-30 éves fiatalok közül szerzi legtöbb támogatóját a nemzeti radikális párt. A szakértőket a fiatalok jobbratolódása nem különösebben lepte meg, s magyarázatot is könnyen adtak. A fiatalok alapvető fogékonysága, az előző rendszer ismeretének hiányai, illetve „gondolati káosz” –…
Minden próbálkozás ellenére sincs a rendőrségnél bejelentett és tudomásul vett Rudolf Hess-emlékmenet. Ez – ha a neonácik továbbra is kitartanak és megtartják a demonstrációt – csak azt jelentheti, hogy a rendőrség feloszlatja a mai tüntetést. Az antifasiszták viszont megtarthatják rendezvényüket.
Negyvenedik alkalommal rendezik meg Debrecenben augusztus 20-án a virágkarnevált, s az évforduló kapcsán a város "kitesz magáért" - mondta Halász János, a cívis város kulturális alpolgármestere, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke pénteken sajtótájékoztatón.
A szocialisták készülnek a választásra, november–decemberben lesz programjuk és miniszterelnök-jelöltjük, s bár győzni akarnak, nem szavaznak meg választási költségvetést. Ezt erősítette meg lapunknak a párt elnöke. Lendvai Ildikó azt mondta, az előrehozott kampány ártana a válságkezelésnek is. A szélsőségek térnyeréséről úgy fogalmazott, amit a Jobbik kínál, az nem gyógyszer, hanem méreg. A nácik…
Lassan repedezni kezd Barack Obama „teflonbevonata”, s ebben nincs semmi meglepő. A 44. amerikai elnök hivatalba lépését olyan hatalmas várakozás előzte meg, hogy sejteni lehetett, lesznek, akik csalódni fognak. Pedig eleve megmondta, egyik napról a másikra nem tud csodákat tenni. Obamának nincs oka a kapkodásra, elvégre alig több mint fél év telt el hivatali idejéből.
ROBOROUGH — A kalap nem, csak a csizma maradhat! – idézik apró változtatással a régi Joe Cocker-számot az angol tehenészlányok, akik jótékonysági célból vetkőztek le egy naptárfotózáshoz.
BÉKÉSCSABA — Több mint három méter magasból zuhant le a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Gyulai útra néző lapos tetős részéről M. Györgyné (76).
A Szigeten idén is érdekes példák láthatók a színház és cirkusz ötvözetére. Az egyik műfaj elemeket csen el a másiktól. Mint ezúttal is tapasztalhatjuk, életképes „öszvérek” születnek. Még holnap is megnézhető a világ egyik leghíresebb cirkuszszínháza, a katalán La Fura dels Baus.