Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, aki múlt szombaton szenvedett súlyos balesetet a Magyar Nagydíj időmérőjén, azt nyilatkozta vasárnap, hogy óriási szerencséje volt és visszatér a Forma-1-be.
Cseh László bronzérmet szerzett vasárnap 400 méteres vegyesúszásban a római vizes világbajnokságon, Kis Gergő ugyanebben a számban ötödik lett. Cseh 4:07.
Csőd szélére került a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő dél-koreai SsangYong Motor, miután a terepjáró gyártásra szakosodott vállalat vezetése nem tudott megegyezni a szakszervezettel a tervezett elbocsátásokról. Emiatt a vezetők nem tárgyalnak tovább a dolgozókkal, és kilátásba helyezték a felszámolási eljárás beindítását. (ProfitLine.hu)
Öten könnyebben megsérültek, amikor egy francia rendszámú személygépkocsi átszakította a forgalmi sávokat elválasztó korlátot az M5-ös autópályán és a szemből érkező autónak ütközött Lajosmizse közelében vasárnap délután - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Apa és fia lelte halálát a Marcalban vasárnap délután a folyó Koroncó és Gyirmót közötti szakaszán. A 43 éves apa a feleségével, 22 éves fiuk a barátnőjével sétált folyóparton, amikor a két férfi egy sekély szakaszon belegázolt vízbe.
Két bronzérme után világbajnoki aranyat nyert a római vízes vb legeredményesebb magyarja. Hosszú Katinka mögött Kirsty Coventry lett a második a 400 méteres női vegyesúszásban. Jakabos Zsuzsa hetedikként ért célba. Korábban Cseh László bronzérmes lett a férfiak 400 méteres vegyesúszó számában.
Egymilliárd eurónál is nagyobb kártérítést követelhetnek a német Hypo Real Estate (HRE) részvényesei a pénzügyi válságban tavaly hajszál híján csődbe ment jelzáloghitelezőtől. (ProfitLine.hu)
A roma holokauszt nemzetközi világnapjának máig szóló tanulsága, hogy minden érintett együttes felelőssége a roma közösségek hátrányos helyzetének felszámolása - írta Herényi Károly
Egy egész várost karanténba helyeztek Kína észak-nyugati részén, miután tüdőpestisben meghalt két lakosa - közölte vasárnap a helyi kormányzat és az állami média. A hatóságok azt nem tudták megmondani, hogy mennyi ideig kell elzárni a külvilágtól a tízezres lakosságú települést.
Hétfőn reggel indul a fővárosi útfelújítási program második üteme; megújul a macskaköves Thököly út, továbbá a Hűvösvölgyi út - közölte Budapest közlekedési tanácsnoka.
Baleset történt az M5-ös autópálya 55-ös kilométerszelvényénél, egy olasz forgalmi rendszámú autó a pálya jobb oldalán eddig ismeretlen okból elhagyta a sztrádát. A helyszínre mentőhelikopter tart.
Vitorlázók bukkantak a Balatonban, a balatonföldvári kikötő bejáratának közelében egy 60 év körüli nő holttestére vasárnap késő délután - tájékoztatta Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A Belair légitársaság Boeing 757-200As típusú gépe 213 emberrel a fedélzetén pár perccel a felszállás után madárral ütközött, ezért vissza kellett fordulnia
Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet. Portugál kutatók kimutatták, hogy a patkányok a stressztől a szokások rabjai lesznek: adott helyzetben akkor is konokul a korábbi megoldást választják, ha az már nem vezet célra.
Baleset történt az M5-ös autópálya 55-ös kilométerszelvényénél, egy olasz forgalmi rendszámú autó a pálya jobb oldalán eddig ismeretlen okból elhagyta a sztrádát - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Hazaárulást követ el, aki a nemzet egyik vagy másik csoportját kizárni, a nemzet egészével szembeállítani törekszik, mert egy Magyarország és egy magyar politikai nemzet van - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője a roma holokauszt emléknapján, vasárnap délután, a fővárosi Nehru parton.
A kormány nem engedi, hogy etnikailag megtisztítsák Magyarországot, kirekesszék a cigányságot, és a népcsoport mély örvénybe kerüljön - jelentette ki Gémesi Ferenc szakállamtitkár, a roma holokauszt áldozatainak emléknapján szervezett gyászünnepségen vasárnap, a fővárosi Nehru parton.
Hat érmet szerzett a magyar küldöttség a vasárnap véget ért 13. vizes világbajnokságon, Rómában, a dobogós helyezések mindegyike az úszócsapathoz fűződött.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) elfogadhatatlannak tartja, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök bejelentése alapján a kormány 120 milliárd forintot kíván kivonni az önkormányzati rendszerből - derül ki a testület vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Horváth Aladár azt mondta, hazaárulást követ el, aki a nemzet egyik vagy másik csoportját kizárni, a nemzet egészével szembeállítani törekszik, mert egy Magyarország és egy magyar politikai nemzet van
Tizenkét atléta utazhat az augusztus 15-én kezdődő berlini világbajnokságra - így döntött vasárnap az országos bajnokság után a Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége.
Igen, igen! Mostantól Jamie Oliver, a pucér szakács minden pénteken itt, nálunk, a Mindmegettén osztja meg veletek, hogy mi történik vele, családjával, milyen újdonságokon töri fejét. Hetente új, ínycsiklandó, izgalmas receptekkel vár titeket!
Kis kertünk és a terasz árnyékolása a beköltözés óta megoldatlan kérdés. Ugyan 3 fát is ültettünk, mindegyik pici, amolyan díszfa, amely nem zavarja a szomszédainkat, és elférnek a keskeny fűsáv mellett. Az árnyékuk pedig oly csekély, hogy maximum az egész nap muzsikáló tücsköket védi a perzselő nap ellen.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) augusztus első hetét a szoptatás világhetévé nyilvánította. Az 1990. augusztus 1-jén elfogadott nyilatkozat felszólítja a kormányokat: biztosítsák az édesanyáknak, hogy csecsemőiket hathónapos korukig kizárólag szoptathassák, majd 1991. február 15-én megalakult a Szoptatást Támogató Szervezetek Világszövetsége (WABA). A WHO 1993-ban nyilvánította…
Napról napra szövevényesebb a múlt héten kipattant őssejtügy. Egyre több ember és intézmény érintettsége merül fel a botrány kapcsán, míg a szakértő szerint arról is beszélni kellene, hogy minden eddiginél világosabban látszik: óriási igény van őssejtbeültetésre. De mi is valójában ez a titokzatos beavatkozás? Mik az előnyei és milyen veszélyeket rejt magában? Erre (is) kerestük a választ.