Kiemelkedően jól alakultak lengyelországi kiskereskedelmi eladások, júliusban évi 5,7%-os emelkedést hozott a forgalom értékben, ami a júniusi 0,9%-hoz és a júliusi 1,4%-os konszenzushoz képest...
A CIB Bank Zrt. a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól törvény ide vonatkozó pontja alapján 2009. augusztus 29-én befektetési szolgáltatási szünnapot tart....
A reggeli napi prognózisokra fittyet hányva - egy rövid délelőtti gyengüléstől eltekintve - a nap nagy részében jelentős erősödést mutatott a forint, ami átmenetileg 266-os eurókurzus alá is került, három forinttal a reggeli szint alá.
Új szabályok bevezetésével kívánja modernizálni a sportágat a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF). A szervezet a szerdán kezdődő rotterdami világbajnokság előestéjén tartott sajtótájékoztatót a városházán, ahol Marius L. Vizer IJF-elnök ismertette a módosításokat.
A szlovákiai főügyészség hétfőn kihallgatta azt a két rendőrt, akik 2006-ban részt vettek Malina Hedvig, az éppen három éve - 2006. augusztus 25-én - Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány kihallgatásán.
Nagy erejű robbanás történt egy műanyagüzemben Szlovákiában, az eddigi információk szerint nem kizárt az előre kitervelt merénylet - értesült a HavariaPress. Egy ember meghalt, öten különböző fokú sérüléseket szenvedtek.
A ma napvilágot látott adatok mind pozitív csalódást okoztak a befektetőknek, emiatt nem is lehetett kérdéses, hogy emelkedésben zárnak az amerikai piacok. Az S&P végül 0.2 százalékos, a Dow és a...
Vegyesen értékelhető a 143 milliárd dolláros állami vagyont kezelő Szingapúri Temasek mai bejelentése, miszerint megváltoztatták a 2002-ben hozott főbb irányelveket. Korábban azért alapították az...
Az amerikai költségvetés hiánya nagyobb lesz az eddig vártnál a következő tíz évben, a Fehér Ház költségvetési hivatalának legújabb előrejelzése szerint. (ProfitLine.hu)
A vártnál korábban, augusztus 28-án jelenik meg az Apple legújabb, Hóleopárd (Snow Leopard) elnevezésű operációs rendszere, amely a számtalan új tulajdonsága mellett az eddigieknél jóval kevesebb tárhelyet igényel. Bertrand Serlet, az Apple szoftvertervezési részlegének rangidős alelnöke szerint a legutóbbi verzióval rendelkező felhasználóknak a frissítés mindössze 29 dollárba (5400 forintba)…
A Financial Times úgy tudja, a General Motors (GM) visszalép az Opel eladásától. Az eredeti tervek szerint a kanadai Magna alkatrészgyártó vette volna meg a német leányvállalatot, ezt a berlini kormány hatmilliárd eurós kölcsönnel támogatta volna.
A szlovákiai főügyészség hétfőn kihallgatta azt a két rendőrt, akik 2006-ban részt vettek Malina Hedvig, az éppen három éve - 2006. augusztus 25-én - Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány kihallgatásán - közölték Pozsonyban.
Egy friss felmérés szerint a dagadt emberek fejében 8 százalékkal kevesebb agyi szövet található, mint a normál súlyú emberekében, az agyuk pedig 16 évvel öregebbnek néz ki átlagosan a valódi koruknál. Az enyhébben túlsúlyos alanyok agya 4 százalékkal kevesebb szövetet tartalmazott és 8 évvel öregebbnek nézett ki....
A BayernLB bajor tartományi bank, a magyarországi MKB Bank anyavállalata nyereséges volt az idei első félében. A bankcsoport vezetője szerint ugyanakkor a következő hónapokban növekedhet a rossz hitelek aránya, és előfordulhat, hogy veszteséggel zárják az évet. (ProfitLine.hu)
Rosszullét miatt halt meg egy 55 éves veszprémi férfi kedden Balatonalmádinál a tóban - mondta Karsay Kornél, a Somogy megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Több ezer naposcsibe pusztult el Hajdú-Bihar megyében, egy égő hodályban. A Független Hírügynökség értesülései szerint a Mikepércs közeli telepen három hodály állt, ezek közül kapott lángra az egyik kedd délután.
Buchenwald elfeledett asszonyai címmel a lágeréletet, a kényszermunkára ítélt nők sorsát és történeteiket bemutató kiállítás nyílik kedden a békásmegyeri evangélikus templomban, a Mező utca 12. szám alatt.
Jövőre 150 ezer embert bocsátanak el Romániában a közszférából - derült ki Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. (ProfitLine.hu)
Növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét a naptejek használata - vélik kutatók, akik éppen ezért átfogó vizsgálatokba kezdenek, hogy kiderítsék: milyen összefüggés van az általában idős korban jelentkező, leépüléssel járó agyi betegség kialakulása, valamint a napozókészítmények használata között.
Szétálló ősz haj, enciklopédikus tudás, remek előadókészség - a gyakorta Albert Einsteinhez hasonlított brit kémiaprofesszor, Martyn Poliakoff YouTube-videóit már több mint hatmilliószor töltötték le világszerte. Az egész periódusos rendszert felrobbantotta már
Legkevesebb kilencen meghaltak, tizenhárman megsérültek, amikor több autóba rejtett pokolgép robbant az afganisztáni Kandahárban kedden - közölték helyi illetékesek.
Kimi Raikkönen aggódik amiatt, hogy csapata nem fogja tudni megtartani harmadik helyét a konstruktőrök versenyében, mert új fejlesztések híján, alig ha lesz esélyük maguk mögött tartani az egyre jobb formában lévő McLarent.
A minisztérium az ombudsman kifogásaira reagálva jelezte: a téves értelmezésének elkerülése érdekében szakmai konzultációval segíti a véleményalkotókat
A Pénzügyminisztérium szerint a vagyonadóról szóló törvény összhangban van az alkotmánnyal, eleget tesz az alaptörvény által támasztott követelményeknek, előkészítését pedig széles körű szakértői egyeztetés előzte meg - reagált a tárca Szabó Máté országgyűlési biztos felvetéseire kedden az MTI-nek küldött közleményében.
Igazán sztárgázsiért kell megdolgoznia Liptai Claudiának, hiszen lapértesülések szerint a színész-műsorvezetőnek 3 millió forintot fizet a Playboy, mely hazánkban rekordösszegnek számít a nyuszis magazinnál. A hatalmas gázsiért cserébe viszont sokkal több felvétel készül róla, mint egy "átlag" címlaplányról. (ProfitLine.hu)
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya Szeged felé vezető szakaszán, a 21-es kilométer után, az új M0-ás autópályára való ráhajtóág elején kedden kora este.
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya Szeged felé vezető szakaszán, a 21-es kilométer után, az új M0-ás autópályára való ráhajtóág elején kedden kora este. Egy kamion rakományának egy része leborult az útra, emiatt az úton Szeged irányába már a 16-os kilométertől torlódik a forgalom.
Egy milliomos brit, Simon Carson megelégelte, hogy a szomszédban nagy zajjal jár a felújítás, ezért szamurájkarddal próbálta lecsendesíteni az ott lakókat - derült ki a tavaly októberi eset bírósági tárgyalásán.
Az elrabolt Arctic Sea teherhajó elfogásához még az orosz vezérkar katonai felderítésének különleges egységét is mozgósították - írta a Moszkovszkij Komszomolec című lap kedden titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, s megállapította: minden jel arra utal, hogy a hajón értékes, titkos rakomány lehetett.
Varsó a lengyel-orosz viszony javítására törekszik, függetlenül egyes történelmi kérdésekben meglévő esetleges nézetkülönbségektől - közölte a lengyel kormányfő.
Az iraki kormány kedden hazarendelte konzultációra damaszkuszi nagykövetét, mert a szíriai hatóságok tagadják, hogy náluk bujkálna a múlt heti véres bagdadi merényletek felelőse.
A szocialisták elutasítása miatt nem vette napirendre kedden délután a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága azt a fideszes javaslatot, hogy hívják vissza posztjukról a BKV igazgatósága és felügyelőbizottsága szabad demokrata elnökét.
Az iraki kormány kedden hazarendelte konzultációra damaszkuszi nagykövetét, mert a szíriai hatóságok tagadják, hogy náluk bujkálna a múlt heti véres bagdadi merényletek felelőse. Szíria válaszul maga is hazahívta bagdadi képviselőjét.