Az Interpol is körözi Mahmud Ahmadinezsád védelmiminiszter-jelöltjét. Ahmad Vahidit egy argentínai zsidó központ elleni támadással vádolják, amelyben 85-en haltak meg. Vahidit a világ 184 országában körözik.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szerint ember van őrizetben, de számuk a vasárnapi előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló bírósági tárgyalásáig még változhat
Kína hazai összterméke (GDP) várhatóan körülbelül 8,5 százalékkal bővül a mostani negyedévben, ezt közölte pénteken a kínai tervhivatal információs központja. Hozzátették: a bankhitelezés növekedése "normalizálódni" fog a következő hónapokban. (ProfitLine.hu)
Nyolc ember megsérült, amikor szombaton délután a 8-as számú főúton Vasszentmihály térségében egy moldáv felségjelű kisbusz eddig tisztázatlan okból letért az útról és felborult. A baleseti mentés még csak most kezdődött, a helyszínre több mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.
A bíróság vasárnap dönt azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatásáról, akiket a romák elleni támadások gyanúja miatt péntekre virradóra vettek őrizetbe Debrecenben egy szórakozóhelyen – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-vel szombaton.
Sárváron a Rába-híd melletti partszakaszon még pénteken délután egy férfi a lovas kocsiját vontató két lovat akarta a folyóban megitatni, ám a laza talajon a hintó kerekei megcsúsztak, az ettől megriadt lovak pedig a folyóba húzták a kocsit. Az áramlás elsodorta a lovas kocsit a lovakkal együtt.
Oroszország egymillió rubellel - hozzávetőleg öt és fél millió forinttal - kártalanítja a szibériai vízierőműben történt robbanás áldozatainak családjait. Ezt Vlagyimir Putyin jelentette be a helyszínen.
A "cigánybűnözés" ellen tüntetett szombaton délután a kelet-szlovákiai Korompán a sokak által szélsőségesnek tartott Szlovák Testvériség civil szervezet.
Az eddigi adatok szerint nyolc sérültje van egy balesetnek, ami a 8-as főúton történt szombat délután. Egy moldáv kisbusz szaladt le az útról Vasszentmihály közelében - közölte a Független Hírügynökséggel Nagy Ildikó, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtóreferense.
Ritka és súlyos. Mindkét jelző igaz a görög nyelvű szóösszetétellel jelzett betegségre, amelyet magyarul "kemény bőr"-ként fordítanak, és így terjedt el a köztudatban.
Oszlopnak ütközött felszállás előtt egy Budapestre tartó Malév-járat szombaton délután a bukaresti Henri Coanda repülőtéren, sérültek nincsenek - jelentették román tájékoztatási eszközök. Az Antena 3 hírtelevízió és a Mediafax hírügynökség szerint a felszálláshoz készülő Boeing 737-es típusú repülőgép száz utassal a fedélzetén a kifutópályán jobboldali szárnyával nekiütközött egy oszlopnak.
Észak- és dél-koreai politikusok tárgyaltak Szöulban. Utoljára két éve volt ilyen. A kommunista állam az egykori dél-koreai elnök, Kim Dae-jung halála miatt küldött delegációt.
Meg kell újítani a magyar diplomáciát; határozott és merész külpolitikára van szükség - véli Simonyi András, a washingtoni magyar külképviselet korábbi vezetője. A szakember diplomáciai tevékenységére sokan felfigyeltek, hiszen hivatalos kötelezettségei mellett előfordult, hogy az ismert amerikai showman, Stephen Colbert műsorában gitározott, hogy népszerűsítse hazánkat. A köztársasági elnök most…
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) országos hálózatában több tanácsadói iroda fenntartása veszélybe került, mert a működtetésükhöz szükséges pénzügyi hátteret a jelenlegi pályáztatási rendszerben egyelőre nem sikerült biztosítani - nyilatkozta Dietz Gusztávné, a civil szervezet elnöke. (ProfitLine.hu)
A német központi bank (Bundesbank) elnöke, Axel Weber, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja pénteken óva intett a "hurráoptimizmustól" a német gazdaság jövőjét illetően. (ProfitLine.hu)
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 38 éves helvéciai férfit, aki Lakitelek-Tőserdőn kiesett a körhintából szombaton. A férfi felállt, és egy díszítésül szolgáló zászlót akart elkapni, amikor kiesett a forgó körhintából.
Visszatér a magyar kézilabda-válogatottba Pálinger Katalin. A Győr kapusát Mátéfi Eszter szövetségi kapitány hívta vissza a keretbe, a klasszis hálóőr az októberi Csehország és Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőkön biztosan pályára lép.
A tűz különösen nagy erővel tombolt a fővárostól 40 kilométerre északra, Marathon és Grammatiko helységek közelében. A lángok egyre fenyegetőbben közelítenek Athén elővárosaihoz. A tűzoltóság repülőgépeket és helikoptereket vetett be a lángok megfékezésére.
Hatalmas erdő- és bozóttűz pusztít Athén közelében. A görög polgári védelem rendkívüli állapotot hirdetett ki. Különösen nagy erővel tombol a tűz a fővárostól 40 kilométerre északra, Marathon és Grammatiko mellett, és a lángok egyre inkább közelítenek Athén elővárosaihoz.
Három forduló után mindössze két ponttal várhatja a folytatást a Bayern München a német labdarúgó Bundesligában. A bajor csapat két döntetlen után ezúttal 2-1-re kikapott a Mainz pályáján.
Oroszországban megkezdték annak a nyolc embernek a tárgyalását, akiket egy finn teherhajó eltérítésével vádolnak. Állítólag a svéd partoknál foglalták el a hajót és a Zöld-foki szigetekig jutottak el vele.
A Jobbik aktivistái eltorlaszolták a Komárom felé vezető út egyik sávját, tiltakozásul Sólyom László tegnapi útjának szlovák meghiúsítása ellen. "Ennyi a szlovák intelligencia?" - firtatta az egyik transzparens.
Rendbontás nélkül ért véget szombat délután fél ötkor az Új Magyar Gárda Mozgalom rendezvénye Szentendrén - jelentette a Független Hírügynökség tudósítója a helyszínről. A délelőtt óta tartó eskütételen 1000-1500 gárdista jelent meg, 600 új tagot avattak.
A címvédő Manchester United - második félidei remek játékának köszönhetően - 5-0-ra győzött a Wigan otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.
Az egyik legismertebb tálib parancsnok, Hakimulla Mehszúd személyében új vezetőt választott a Pakisztáni Tálibok Mozgalma (TTP) hetekkel azután, hogy az amerikai és a pakisztáni kormány közölte: egy rakétatámadásban nagy valószínűséggel megölték a tálib fegyveresek eddigi parancsnokát, Baitulla Mehszúdot.
A „cigánybűnözés” ellen tüntetett a kelet-szlovákiai Korompán a Szlovák Testvériség szélsőségesnek tartott szervezet. A feketébe öltözött fiatalokból álló csoporthoz 300-400 helyi és környékbeli lakos is csatlakozott. A tüntetők a hatóságokat bírálták, a rendőrség szerintük nem tesz semmit a romák bűnözésének megállítására.
A tiszalöki cigány önkormányzat elnöke szerint a romák attól tartanak, hogy a most őrizetbe vett férfiaknak további bűntársaik is lehetnek, és az sem zárható ki, hogy két banda követte el a támadásokat
A kínai állami befektetési alap sikeresen meg tudott egyezni a pénzügyminisztériummal, így a jövőben nem kamatot, hanem osztalékot kell fizetnie az államnak, akár egy állami vállalatnak. 2007-ben az...
A technológia, média és telekommunikáció (tmt) ágazat globális biztonsági felmérése alapján elmondható, hogy a tmt vállalatok 2008-ban jelentősen csökkentették adatbiztonsági kiadásaikat; miközben a cégek harmada csökkentette az információtechnológiai (it) biztonságra fordított költekezését. A tavalyinál tíz százalékkal több cégnek, a megkérdezett vállalkozások közel kétharmadának vannak…
Minden 5 liter páleszhez jár egy közepes sült krumpli, 20 liter főzetése esetén dupla hamburgert kapsz ajándékba, 30 liter felett meg annyi Smart pontot, hogy haza se bírod cipelni.
Vegyes érzelmekkel fogadták a romák az érintett településeken azt a hírt, hogy a rendőrség őrizetbe vette a romák elleni támadássorozat elkövetőit, attól tartanak ugyanis, hogy még nem sikerült az összes elkövetőt elfogni.