Goffer izraeli mérnök 1997-ben olyan szerencsétlenül esett el, hogy deréktól lefele megbénult. Akkor elhatározta, hogy szerkeszt egy olyan, elektromosan működtetett készüléket, amellyel béna végtagjai ellenére is mozogni tud. Az első változatok azonban nagyon súlyosnak bizonyultak.
Kis pluszban, 73 dollárnál tartózkodik a WTI októberi határidős árfolyama, miután a hét közepén a vártnál jelentősebb amerikai készlet csökkenésről jelentek meg statisztikák. A Commerzbank az...
Csecsen harcosok azt állítják, hogy ők okozták egy pokolgépes robbantással a szibériai Szajan-Susenszki vízi erőmű hétfőn bekövetkezett katasztrófát, amelyben valószínűleg több mint hetven ember vesztette életét.
Ketten vesztették életüket egy frontális ütközésben vasárnap délelőtt Borsod-Abaúj-Zemplénben, a 3-as számú főúton Emőd és Nyékládháza között. Az elsődleges adatok szerint a két személyautó frontálisan ütközött, a balesetben ketten vesztették életüket, hárman súlyosan megsérültek, egy ember könnyebb sérülést szenvedett.
Szeretnének részesedést szerezni a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Miami Dolphins csapatában a teniszező Williams-nővérek, Serena és Venus.
Usain Bolt, aki csütörtökön 19.19 mp-re javította saját világcsúcsát 200 m-en a berlini atlétikai világbajnokságon, újabb fantasztikus sikere után azt mondta: közel van álma megvalósulásához, hogy olyan sprinterré váljon, akit soha nem felejt el a világ.
Az egykori szocialista országokban gyártott autók, Csajkák, Volgák, Ladák, Nivák, Zsaporozsecek, Trabantok, Wartburgok, Polski Fiatok és Dáciák vesznek részt azon a KGST Party 2009 elnevezésű rendezvényen, amelyet augusztus 21. és 23. között rendeznek meg Napkoron és Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.
Az Oroszországba irányuló direkt külföldi befektetések mértéke az idei év első felében 45 százalékkal 6,1 milliárd dollárra csökkent, miután a gazdaság rekord mértékben zsugorodott. (ProfitLine.hu)
Elégedetlen a horvát miniszterelnök az INA olajtársaság hét eleji, nagy mértékű áremelése miatt, és a cég irányításában részt vevő horvát vezetők leváltását is kilátásba helyezte. (ProfitLine.hu)
BUDAPEST — Minden bizonnyal Mártha Imre (34) a jövő hét pénteken induló XIV. Magyar Borok Útja Rally egyik győztese – legalábbis a „legextrémebb versenyautó” kategóriában.
Ismét csaknem egy kilogrammnyi kokainnal a gyomrában fogtak el egy nigériai nőt a vámnyomozók Ferihegyen. Néhány napon belül ez már a második hasonló eset.
A szlovák külügyminiszter azt tanácsolta Sólyom László magyar államfőnek, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, a pénteki nap folyamán ne utazzon Szlovákiába. Fico lemondja minden programját, mert készülődnek a szélsőségesek. Sólyom mégis utazik. Bajnai telefonon egyeztetett Ficóval.
Quentin Tarantino új filmje a kezdeti nagy korszakát, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény mellbevágóan eredeti alkotói attitűdjét idézi. A Becstelen brigantyk merész, provokatív és briliáns munka. Cannes-i bemutatója, ahol egy kritikusa például rosszallóan egy rosszcsont kölyök tréfájának nevezte, erősen megosztotta a szakmai közvéleményt. Nem lesz ez másként a mozinézőkkel sem. Ám akit a Kill…
BUDAPEST — Kimondja a boldogító igent Torgyán József! A volt agrárminiszter az ötven évvel ezelőtti fogadalmát erősíti meg szombaton. Feleségével, Cseh Máriával nagy hacacáréval ünnepli meg az aranylakodalmat.
A JPMorgan & Chase legfrissebb ajánlásában a magyar, a lengyel, és a cseh részvények vételére buzdít, arra hivatkozva, hogy az eurózóna vártnál jelentősebb gazdasági növekedése (Németország, Franciaország) várhatóan jótékonyan hat majd a kelet-európai gazdaságokra is. (ProfitLine.hu)
Az afgán és az amerikai vezetés is sikeresnek minősítette a csütörtöki afganisztáni választást. Országszerte 73 merényletet követtek el a szavazás alatt, legalább 12-en meghaltak. Több tartományban rakétákkal lőtték a tálibok a szavazóhelyiségeket.
Újabb kokainnyelőt fogtak Ferihegyen - a héten már a másodikat . A 31 éves nigériai nő Barcelonából érkezett a Ferihegyi repülőtérre, és a zöld folyosón akarta elhagyni a vámterületet.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Nyolcvanhatodik alkalommal sem sikerült: a csütörtöki sorsolás után sincs telitalálat az olasz Superenolottón. A főnyeremény immár 146,9 millió euró (37,9 milliárd forint).
Csecsen harcosok azt állítják, hogy ők okozták egy pokolgépes robbantással a szibériai Szajan-Susenszki vízi erőmű hétfőn bekövetkezett katasztrófáját, amelyben valószínűleg több mint hetven ember vesztette életét.
Elővételben már árulják a jegyeket a Bécsben sorra kerülő Michael Jackson emlékkoncertre, a legolcsóbb jegy 63 (17 ezer forint), míg a legdrágább 518 euró (140 ezer forint). A fellépők sora egyelőre nem ismert.
Újabb kokainnyelőt fogtak Ferihegyen - a héten már a másodikat -, a nigériai nő emésztőrendszeréből 54 darab, közel egy kilogramnyi kokaint tartalmazó kapszula került elő - tájákoztatott Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
A Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező svájci Holcim cementgyártó 35 százalékos csökkenést jelentett második negyedéves eredményében az egy évvel korábbihoz képest: 453 millió svájci frank lett az eredmény, az egy évvel korábbi 696 millió frank után. (ProfitLine.hu)
POZSONY — Újabb kirohanást intéztek Magyarország ellen a szlovák közjogi méltóságok. Robert Fico szlovák miniszterelnök most azon akadt ki, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök ma Révkomáromba utazik, ahol felavatja Szent István szobrát.
Rövid eltiltása után pénteken újra edzésbe állhatott Jusszef Rabeh, a Levszki Szófia marokkói labdarúgója, akit a múlt héten ittas vezetésért őrizetbe vették.
A héten már a második az a nigériai nő, akinek emésztőrendszeréből 54 darab, közel egy kilogramnyi kokaint tartalmazó kapszula került elő - tájákoztatott Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
A savközömbösítők régebben nagyon fontos gyógyszerek voltak a gyomorfekély kezelésében, ma már inkább csak a gyomorégés, és egyéb emésztési panaszok esetén szedik őket.
DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy, 28 és 42 év közötti férfi előzetes letartóztatására. A gyanúsítottakat péntek hajnalban, 2 óra 15 perckor állították elő egy debreceni szórakozóhelyről.
Miközben a hazai értékpapírpiac az augusztus 20-ai ünnepek miatt csendes, addig a forint kereskedése Londonban és New Yorkban ezidő alatt is tart. A hazai fizetőeszköz piaca nyugodt, a 274.5-ös szint...
Vizsgálja felül a kormány a költségvetés vasutat érintő részét, és máshol keresse a megoldást a gazdasági válságra – követelte Fónagy János, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. Figyelmeztetett: a vasúti közlekedés tönkretétele helyett nyugati példára fejleszteni kellene.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az MTI-nek pénteken megerősítette, hogy elfogtak öt személyt, akiket a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével gyanúsítanak.
Ketten vesztették életüket, egy ember súlyosan, míg három könnyebben sérült egy frontális ütközés során, a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Erkölcstelen és járványszerű méreteket öltött a kerékbilincs alkalmazása - közölte lesújtó véleményét a Brit Autószövetség, az AA. A szigetország egyik legnagyobb autómentő szervezete a magáncégek által végzett gyakorlatot bírálta.
Szerződést hosszabbított Sebastian Vettellel a Red Bull. A Forma–1-es világbajnokságban szereplő istálló pilótája 2012-ig kötelezte el magát jelenlegi csapatához.
Budapest — Ma bekövetkezik minden autós legrosszabb rémálma! A déli órákban lezárják a Margit hidat az autós forgalom elől, 2011-ig csak a torlódás és a bosszúság marad
Az Esztergomi Rendőrkapitányság megtiltotta az Új Magyar Gárda szombatra kérvényezett tisztavató rendezvényét, melyre 2000 fő részvételét jelentették be a szervezők az Erzsébet parkba - tájékoztatta pénteken az MTI-t a megyei főkapitányság hivatalvezetője.