Több millió dollárért cserélt gazdát Andy Warhol Michael Jacksonról készített portréja; az árverést bonyolító galéria azonban nem közölte a pontos vételárat.
A Sziget Fesztivál valamennyi újinfluenzás betege meggyógyult. Kedden este kiengedték a Margit Kórházból az utolsó fertőzötteket is, és ezzel bezárt az ideiglenesen megnyitott influenzaosztály - mondta szerdán Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) járványügyi főosztályvezetője.
Az állatoknál végzett kutatás során a tudósok arra jöttek rá, hogy a patkányoknál a mozgás elvonása a drogelvonási tünetekhez hasonló tüneteket idézett elő
Pénzügyi vállalkozók, hitel- és ingatlanközvetítők fogtak össze, hogy az értékes ingatlanok tulajdonosait kisemmizzék. A módszer az volt, hogy uzsorahitelt adtak olyanoknak, akikről már az elején lehetett tudni, hogy képtelenek lesznek visszafizetni a kölcsönt....
Kánikulai meleg lesz az augusztus 20-i ünnepi rendezvények ideje alatt - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Bozóki István szerint csapadékra, és erős széllökésekre sem kell számítani.
Az ügyészséghez fordul a Fidesz a BKV-val kapcsolatban napvilágra került esetek miatt. Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: eddig sem volt problémamentes a közlekedési vállalat működése, de 2006. október 1-je, vagyis amióta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes felügyeli a BKV-t, folyamatosak a botrányok.
Egy húszéves magyar fiatalember holttestét találták meg az osztrák hatóságok a Fertő-tóban. A fiatalember hétfő este egy vállalati rendezvényen vett részt a Fertő-tóhoz közeli Fertőmeggyesen (Mörbisch).
A német kormány ösztönözné az elektromos autók értékesítését, az erről szóló tervezet szerint 2020-ra 1 millió ilyen kocsi lehetne forgalomban országszerte.
Az ellenzéki frakcióvezető azt mondta: úgy látják, remény sincs arra, hogy a BKV-nál és a főváros vezetésében történtekről a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon, ezért inkább a vádhatósághoz fordulnak
Elbocsátotta a hollandiai Rotterdamban működő Erasmus egyetem Tarik Ramadan muszlim professzort, mert összeegyeztethetetlennek ítélték rotterdami tevékenységével az iráni állami televízióban vállalt, a teheráni rezsim támogatásaként értelmezhető közszereplését, írja az MTI alapján a Népszava.
A Split Ironworks munkásai a beszűntetett termelés miatt jó pár hónapja nem kapnak fizetést, ezért a kormányhoz fordultak. Éhségsztrájkkal fenyegetnek, amennyiben a nem teljesítik követeléseiket augusztus 24-éig, azaz hétfőig - adja híról a Croation Times alapján a Napi Gazdaság.
Leminősítette a Richter részvényeit a Goldman Sachs, mely egyben eltávolította a magyar cég papírjait európai vételi listájáról - írja a Reuters. A Goldman vételről semlegesre rontotta a Richter...
Hatalmas reklámkampánnyal hirdeti az IKEA legújabb katalógusát. A svéd bútoráruház bevett gyakorlata szerint az árak augusztus elsejétől, egy éven át érvényesek....
Miközben idehaza csütörtökön és pénteken pihenni fog az egész ország és az államalapítást ünnepeljük, addig külföldön nem szünetel a kereskedés, így a forint piacán is lehet mozgolódás. Ennek kapcsán...
A Forma 1 Magyar Nagydíj, a Red Bull Street Parade szegedi és budapesti állomása után, a Danubius Rádió lett a rádiós partnere az augusztus 19-20-án Budapesten megrendezésre kerülő Red Bull Air Race világbajnoki futamnak is.
Május óta nem kapnak fizetést a kiskunfélegyházi háziorvosi ügyeletért a szerződéses orvosok. Az önkormányzat 3 éve szervezte ki a szolgáltatást, a mintegy 30 alkalmazottat foglalkoztató magáncég pedig arra hivatkozik, hogy a városvezetés május óta nem fizeti ki nekik a kiegészítő támogatást, az OEP-től kapott normatíva pedig nem fedezi a költségeiket.
Egy 14 éves fiút válságos állapotban veseelégtelenséggel szállítottak kórházba, miután egy szecsuani internet-elvonótáborban többször megverték - jelentette szerdán a kínai média.
A kaliforniai központú Hewlett-Packard Co., a világ első számú személyi számítógépgyártójának nyeresége 1,64 milliárd dollár volt, részvényenként 67 cent a harmadik pénzügyi negyedévben. Egy évvel ...
A tegnapi 5.3%-os szárnyalást követően az olaj árfolyama 2.3%-kal korrigát vissza, azonban továbbra is 69 dolláros magasságban áll jóval a februári 35 dolláros lokális mélységek felett. Nem mondható...
A fővárosi ellenzék a közeljövőben sorozatban fog az ügyészséghez fordulni, mivel úgy látják, remény sincs arra, hogy a BKV-nál és a főváros vezetésében történtekről a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon - közölte Tarlós István szerdai sajtótájékoztatóján.
A kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek együttes forgalma az idei első félévben meghaladta a 165 milliárd forintot, ami tíz százalékos növekedés a tavalyi első hat hónapban mért 150 milliárd forinthoz képest - közölte az ACNielsen Piackutató Kft. (ProfitLine.hu)
A Démász Szeged kiválósága kicsit háttérbe szorult a vasárnap véget ért dartmouthi világbajnokságon, pedig ugyanúgy öt érmet hozott haza, mint a mezőny legeredményesebbje, Kovács Katalin.
Az Alkonyat című tinithriller gyártója a következő három évben számos helyszínen rendez nagyszabású összejövetelt a film rajongói számára. Az augusztus 28-án kezdődő országjáró turné első állomása a Hilton Parsippany Hotel New Jerseyben.
Valószínűleg nem a lakás bérlőjének holttestét találták meg kedden a II. kerületi önkormányzat dolgozói Budapesten, a Lövőház utcában, mivel az önkormányzati tulajdonú lakást egy hatvan éven felüli házaspár bérelte, a rendőrségi hírekben azonban egy 45 éves ember szerepelt.
Rétvári Bence szerint a benyújtandó kérdések közül ötven az elmúlt évek kormányzati politikájának hiányosságaival, a másik ötven pedig egy zöld gazdaság felépítésével foglalkozik
Az NBH főigazgatója a büntetőeljárás során olyan anomáliákat tapasztalt, amelyek arra utalnak, hogy a nyomozóhatóság, illetve az ügyészség az állampolgárok személyes adatait érintő jogellenes cselekményeket figyelmen kívül hagyták
Az Európa Nagydíjnak helyet adó valenciai versenypálya illetékesei sokat dolgoztak a tavalyi futam óta, és a versenyzőkkel, illetve az irányító testülettel történt egyeztetések után, számos helyen módosítottak a pályán, ezzel is növelve a biztonságot.
A romló külpiaci hangulat hatására a régióban is megjelentek az eladók, komolyabb esést (-2.2%) azonban egyedül a cseh tőzsde mutat. A BUX 0.5%-kal került lejjebb, meglehetősen alacsony, 7.1 milliárd...
Valószínűleg nem a lakás bérlőjének holttestét találták meg kedden a II. kerületi önkormányzat dolgozói Budapesten, a Lövőház utcában - közölte a helyi önkormányzat szerdán az MTI-vel.
Az Air France-KLM szerdai bejelentése alapján visszavonta a korábban a cseh légitársaságra (Ceske Aerolinie AS) adott ajánlatát, mely lépését a légiforgalmi iparág jelenlegi helyzetével magyarázott. (ProfitLine.hu)
Egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően több mint félmilliárd forintot költhet a szandaszőlősi városrész fejlesztésére Szolnok önkormányzata - tájékoztatta a megyeszékhely polgármestere szerdán az MTI-t.
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelően alakultak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán publikált reálbér- és foglalkoztatottsági adatok , sőt ősszel további létszámleépítések és a reálbércsökkenés ütemének fokozódása számítanak. (ProfitLine.hu)
Kiss Dániel 13.34 mp-es nagy országos csúccsal, az egész mezőny legjobb idejével bejutott az elődöntőbe 110 m gáton a berlini atlétikai világbajnokságon.
Ígéretet tett az orosz elnök arra, hogy felülvizsgálják az Iránnal kötött hadiipari szerződéseket. Dmitrij Medvegyev, miután Szocsiban Simon Peresz izraeli államfővel tárgyalt, azt is hangsúlyozta: Oroszország mindent elkövet, hogy Irán ne jusson nukleáris fegyverhez.
Autók alatt énekelt egy férfi Németországban: 15 kocsi hajtott át rajta, miközben ő az O sole miót dalolta. A 27 éves hamburgi férfi barátaival csináltatott egy különleges rámpát, amelynek révén az autók átgördülhetnek a hasán.