Nyolc ember meghalt, 54 pedig eltűnt a dél-szibériai Hakaszföldön egy vízierőmű-balesetben. A tározónak két átvezető csatornája szakadt át. A kiömlő víz beszakította az erőmű egyik falát, és elöntött egy üzemtermet is, amelyben húszan voltak.
A Fidesz szerint gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták krízisalapja, amelyből az MSZP vezette kormány által elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ember.
A júliusi költségvetési többletnek köszönhetően az év első hét hónapjában 15 milliárd zlotyra csökkent Lengyelország központi költségvetésének hiánya az első hathavi 16,7 milliárdról. Az egész idei évre 27,2 milliárd zloty hiányt terveznek.
Amikor szűkül a családi kassza, az otthonfőzéssel is meg lehet takarítani kisebb-nagyobb összeget; de ettől még nem kell kőlevessel várni haza a családot. A háztartások csökkenő élelmiszer-költése ...
Kihallgatták a szombat éjjel történt apagyi támadás egyik gyanúsítottját. A 20 éves férfi társaival két, a parkot felügyelő közhasznú munkást támadott meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban.
Beszállítója és anyagbeszerzői hétmillió forinttal károsítottak meg egy pécsi elektronikai vállalatot az elmúlt két évben. A bűncselekménnyel négy személyt gyanúsít a rendőrség.
Jó ütemben haladnak a turisztikai fejlesztések, a válság nem vetette vissza a vállalkozások forrásfelhasználási kedvét - mondta Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón annak kapcsán, hogy a kormány nemrégiben megtárgyalta a turisztikai fejlesztéseket.
Szerbia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyását kéri, hogy a várható GDP további 1,5 százalékával növelhesse az idei évre eredetileg 3 százalékra tervezett államháztartási hiányát, a bevételek elmaradása miatt.
Két, csontritkulás kezelésére használt szer hatékonyan pusztíthatja el az influenzavírusokat, beleértve az új, H1N1-et és a madárinfluenza H5N1 vírusát is - állapították meg hongkongi kutatók.
Hibába a délutáni, vártnál jobb amerikai makroadat, a piacok nem tudnak talpra állni: Amerika jelenleg 2%-kal esik, akárcsak Nyugat-Európa. A régióban még ennél is kövérebb mínuszok születtek zárásra...
Körülnéztünk a drogériák akciós kínálatában. A Schleckernél vasárnaptól, a Drogerie Marktnál hétfőtől érvényes a legfrissebb katalógus, a Rossmann kedvező árai egy hét múlva indulnak....
Hat havi illetményben maximálná a vezető beosztású munkavállalónak adható végkielégítés mértékét a munka törvénykönyvében a szocialista Hagyó Miklós és Bárándy Gergely.
Alacsony forgalomban gyengült a forint hétfőn, az eurót délután 5 órakor 273,50 forinton jegyezték, míg péntek délután 271,50 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. (ProfitLine.hu)
Belefulladt egy férfi a Dunába Budapesten, a Népszigetnél. A férfi feltehetően ittas állapotban gázolt a folyóba, elmerült, majd egy idő után a víz kidobta a holttestet - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A dollár profitált a vártnál kedvezőbb TIC-adatokból. Júniusban a várt 17,5 milliárd helyett 90,7 milliárdos értékről adtak számot (előző: -19,4 Mrd). Az adatok lendületet hoztak az USD/CHF-nek, és 1,0835-re emelkedett. Így sikerült 1,08 fölött maradnia. A devizapárt 1,0809-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
Nem hozott személyi döntéseket a BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén, de több olyan szabályzat kidolgozását kezdeményezték, amelyek "elzárhatják a csapokat" a BKV-nál - mondta Vitézy Dávid, az fb Fidesz által delegált tagja az ülést követően újságíróknak.
A Fed bejelentette, hogy az eredetileg év végéig tartó úgynevezett TALF-programot ("Term Asset-Backed Securities Loan Facility"= időszaki eszköz hátterű értékpapír hitelezési konstrukció) 2010. március 31-ig meghosszabbítják. A GBP/USD nyereségekkel reagált az adatokra, és 1,63 fölött, 1,6307-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
Hat havi illetményben maximálná a vezető beosztású munkavállalónak adható végkielégítés mértékét a munka törvénykönyvében a szocialista Hagyó Miklós és Bárándy Gergely.
Egy délelőtti erősödéstől eltekintve veszteségben mozgott egész nap a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX a kereskedést 2,53 százalékkal a pénteki záróérték alatt, 17 613,39 ponton fejezte be.
Alacsony forgalomban gyengült a forint hétfőn, az eurót délután 4 órakor 273,87 forinton jegyezték, míg péntek délután 271,50 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,03 pontos, 2,53 százalékos csökkenéssel, 17.613,39 ponton zárt hétfőn. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.806,09 ponton zárt hétfőn, ez 60,...
Az elnök által javasolt állami biztosító felállítása nem alapvető eleme az egészségügyi reformnak, ha a végső intézkedések képesek e nélkül is javítani a versenyt - jelentette ki Kathleen Sebelius...
Alacsony forgalomban gyengült a forint hétfőn, az eurót délután 4 órakor 273,87 forinton jegyezték, míg péntek délután 271,50 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A hétfő reggeli szintjéh...
A márciusi mélypontról közel 50%-os emelkedést tapasztalhattunk az elmúlt hónapokban, így jelenleg a magas értékeltségi szintek alapján nem látunk rövid távon további jelentősebb felértékelődési...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,03 pontos, 2,53 százalékos csökkenéssel, 17.613,39 ponton zárt hétfőn, 28,6 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Továbbra is válságban van az amerikai posta, amely újabb szigorításokra kényszerül; bevezethetik az ötnapos kézbesítési hetet, ezt írta hétfőn a The Kansas City Star című lap. Az amerikai számvevőszék...
A régió legrosszabbul teljesítő gazdasága Ukrajna, amelyik óriási, 18%-os csökkenést szenvedett el az idei második negyedévben, míg a másik szintén fejletlen gazdaság, Bulgária szerkezeti...
Az EU-s külkereskedelmi mérleg júniusban 1,0 milliárdos értéket hozott (előrejelzés: 1,3 Mrd, előző: 0,8 Mrd). Az EUR/USD maga mögött hagyta napi minimumát, miután közzétették az Empire State Indexet, mely -0,55 pontról 12,08 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 3,00 pontos előrejelzést. Az amerikai TIC-mutató júniusban 90,7 milliárdos értéket hozott, miközben az elemzők 17,5 milliárdos…
A Révész Máriusz által megszellőztetett menedzserszerződést nem Andó Sándor volt polgármester írta alá, hanem a Kőbánya Gergely Kft. Felügyelő Bizottságának döntése alapján a Felügyelő Bizottság elnök...
Egy nemrégiben napvilágot látott kutatás szerint a csokoládé életmentő lehet: azok, akik túléltek már egy szívinfarktust, jóval kisebb eséllyel halnak bele egy másodikba, ha csokoládét esznek....
Több mint 150 ember kapta már meg az újinfluenza-vírus elleni teszt-oltóanyagot, egyelőre enyhe kipiruláson és az izomlázhoz hasonló érzékenységen kívül egyéb mellékhatás nem jelentkezett náluk - tájékoztatta az InfoRádiót az oltásokat beadó pilisvörösvári háziorvos. Tamás Ferenc szerint a lakosság oltása szeptember végén, október elején kezdődhet.
Komoly szankciók bevezetésére készül Németország és az Európai Unió Irán ellen arra az esetre, ha Teherán nem hajlandó záros határidőn belül megegyezni atomprogramjáról, írta hétfőn megjelent számában a Der Spiegel.
Nincs megjelölve, hogy honnan lesz pénz az új influenza elleni vakcinára, ezért kérik az egészségügyi kormányzatot, tisztázza, ki fizeti ki a megrendelt 6 millió adag oltóanyag árát, körülbelül 6-7 milliárd forintot - mondta Mikola István hétfőn. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szerint azért fontos ez, mert meg kell nyugtatni az embereket és az egészségügyi intézményeket is, hogy mire…
Nem kell mindent elvállalni – vallja Blaskó Nikolett, az utóbbi időben a tömegmédia által is felkapott ACG reklámügynökség ügyvezető igazgatója. Nem okoz neki problémát, ha nemet kell mondania egy ügyfélnek, és méltatlannak tartja az idei Arany Pengén megkapott Év ügynöksége díj után néhány fórumon megfogalmazott kritikákat.
Megvédte címét, s egyben nyolcadik elsőségét gyűjtötte be Almási Zoltán a férfi sakkozók országos bajnokságán, Szegeden. Almási ezzel már csak egy győzelemre van Portisch Lajos csúcsától.
Két magyar turista is megsebesült vasárnap Rio de Janeiróban egy közúti balesetben - jelentette az EFE spanyol hírügynökség. Egy villamoskocsi húsz emberrel az utasterében egy meredek útszakaszon haladt, amikor egy taxi nekiütközött.