Megütötték egy baráti társaság összejövetelén Simon Gábor miskolci szocialista országgyűlési képviselőt, akinek emiatt eltört az orrcsontja. Az eset körülményeiről az Északhírnök nevű hírportál közölt elsőként információkat, pénteken.
A szerelvények tesztelése közben már több hibát is találtak a szakemberek, most már csak a tűzoltóság belegyezésére várnak ahhoz, hogy az NKH megadja a típusengedélyt
A magyar vásárlóerő a hatalmas munkanélküliség, az összeomló termelés és a rettenetes személyes és állami adósságteher miatt korábban nem is gondolt mértékben zsugorodott. Ezenközben az euróövezetben az történt, aminek válság idején történnie kell: enyhe árcsökkenés mellett tartja magát a piac minden szegmense.
Meghallgatása során a férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét azzal indokolta, hogy 22 éves korában megverték, és az akkor szerzett fejsérülések miatt gyakorta törnek rá félelemrohamok - közölte a kirendelt védőügyvéd
A tervek szerint vasárnap indítják újra a Mátrai Erőmű I-es és II-es, egyenként 100 megawattos blokkját azt követően, hogy július végén kiégett a blokkokat fűtőanyaggal ellátó szalagfolyosó -...
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg margarin 3 tojás 3 evőkanál cukor 2 dkg élesztő 2 dl langyos víz csipet só annyi liszt, amennyivel összegyúrható és nem ragad, de nem lesz kemény (kb. 15-20 dkg) Valamint: szilva őrölt fahéj őrölt szegfűszeg 1 tojás 2 evőkanál cukor
Egy csecsemő súlyosan megsérült amikor őt és szüleit egy gyalogátkelőn elsodorta autójával szabálytalanul közlekedő sofőr Szegeden - közölte a rendőrség az MTI-vel. Csütörtök este egy autós a piros...
Délután dől el, az EUR/USD és a részvénypiacok továbbra is nyereségekkel reagálnak-e a javuló amerikai adatokra. Júliusban a revízió szerint -0,6%-ról -0,7%-ra módosították az EU-s fogyasztói árakat (előző: havi szinten 0,2%, éves szinten -0,1%). A végleges EU-s fogyasztói árak sajnos ismét csökkenést mutattak, pedig némiképp csökkentek az élelmiszer-, és energiaárak. 14.30-kor hozzák…
Novembertől állhatnak forgalomba a francia Alstom által gyártott Metropolis típusú szerelvények Budapesten a 2-es metró vonalán, miután várhatóan októberben megkapják a végleges típusengedélyt a...
A Fidesz szerint a bankok nyereségéről szóló adatok azt bizonyítják, hogy a Bajnai-kormány működése csak a bankoknak jó, nem pedig az embereknek és az eladósodott családoknak; az ellenzéki párt úgy látja, ennek inkább fordítva kellene lennie.
Nagyszabású terveket dédelget a füredi középiskola területén a Mátrapont Kft., amely 4-5 milliárd forint értékben építkezne az iskola meglévő épületei mellé.
Újabb drogfogás a Sziget Fesztiválon. A nyomozók éjszaka négy afrikai drogterjesztőt fogtak el. Kokaint, marihuánát és extasy tablettát találtak náluk. Volt olyan csomag, amiben 80-100 darab tabletta volt, ami a Hajógyári-szigeten nagyobb mennyiségnek számít.
Megütötték egy baráti társaság összejövetelén Simon Gábor miskolci szocialista országgyűlési képviselőt, akinek emiatt eltört az orrcsontja. Az eset körülményeiről az Északhírnök nevű hírportál...
Az MSZP arra szólítja fel az illetékes hatóságokat, hogy ne engedjék, tiltsák meg a nácik szombatra tervezett budapesti seregszemléjét. Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteken az MTI-vel közölte:...
A stabilizáció és a kilábalás jelei látszanak a világ kereskedelmi ingatlanpiacain 2009 közepén, derül ki a Richard Ellis (CBRE) globális piaci elemzéséből. Az európai befektetési piac aktivitása...
Novembertől állhatnak forgalomba a francia Alstom által gyártott Metropolis típusú szerelvények Budapesten a 2-es metró vonalán - közölték az illetékesek
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a terézvárosi kerékbilincselési ügyben. A kerületi közterület-felügyelet munkatársát azzal gyanúsítják, hogy megállapodott a...
Hajdanán perzsák invázióival kellett megküzdeniük a görögöknek, jelenkori utódaiknak nyércekével, miután antiszőrme-aktivisták kiszabadítottak tízezernyi állatkát két tenyészetből az ország északi részén. Az áldozatok főképp a baromfik és nyulak, de egy 4 éves kislányt is megharapott egy a lábán.
Iránban a börtönben halálra kínoztak őrizetbe vett tiltakozókat a vitatott elnökválasztást követően - közölte az egyik vesztes reformpárti jelölt. Mehdi Karubi az internetre tette fel közleményét...
Újabb két gyanúsított az őssejtügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint a két magyar asszisztensnő segítette az amerikai-ukrán állampolgárságú professzort és a magyar orvost az illegális őssejtkezelésekben.
A magyar demokrácia erősödésének tartja és üdvözli az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), hogy a rendőrség nem engedélyezte a Rudolf Hess halálának évfordulójára szervezett szombati neonáci rendezvények megtartását - mondta az MTI-nek Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke pénteken.
Újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt indult büntetőügyben; a két nőt azzal gyanúsítják, hogy asszisztensként segítették az...
Felbecsülhetetlen értékű madarakat loptak el a Hertfordshire-i Természettudományi Múzeumból. A kiállított állatok tollát vélhetően ruhakészítéshez használják fel....
Jégeső, sok csapadék és erős széllökések várhatóak az ország nyugati részén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A viharos időjárás éjszakára csitul, holnap már a napsütés lesz a jellemző.
Az amerikai határidős piacok elhanyagolható mértékben változtak a piackezdés előtt bő két órával, és a a makroadatok előtt fél órával, mely arra utal, hogy a befektetők a döntéseik előtt mindenképp megvárják a legfrissebb makroadatokat (infláció, ipari termelés, fogyasztói bizalom). (ProfitLine.hu)
A magyarországi romák elleni támadások miatt és az európai cigányság valós társadalmi integrációja érdekében kétnapos nemzetközi tanácskozást tartanak roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők...
Kivégeztek Kínában egy volt parlamenti képviselőt, mert egy szervezett bűnözői csoportot irányított, és megerőszakolt több fiatal lányt, jelentette pénteken a kínai állami sajtó.
A Fidesz szerint a bankok nyereségéről szóló adatok azt bizonyítják, hogy a Bajnai-kormány működése csak a bankoknak jó, nem pedig az embereknek és az eladósodott családoknak; az ellenzéki párt úgy...
Az egyenes arcú férfiak elméje ritkábban gyengül meg idősebb korukra. Erre az edinburgh-i egyetem kutatói jöttek rá, miután több száz nyugdíjas szellemi képességeit vizsgálták meg.
Halálra csípett egy darázsraj egy horvát favágót, miután az ötvenéves férfi kidöntötte azt a fát, amelyen az állatok fészke volt - közölte pénteken egy horvát lap. A darázstámadás után azonnal kihívott orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A törlesztőrészletek radikális csökkentését követeli szeptembertől a bankok első félévben elért profitjára hivatkozva Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus pénteken az MTI-nek...
Tiltakozik a magyar Külügyminisztérium az Aung San Suu Kyi burmai (Mianmar) politikust elítélő újabb bírósági ítélet miatt - közölte a Külügyminisztérium pénteken. "A magyar Külügyminisztérium...