Gávavencsellő határában saját kocsikkal járőröző, a korábbi gyilkosságok megismétlődésétől tartó romák megállásra késztettek egy sötét színű terepjáróval Borsod megyéből hazafelé tartó ibrányi vadászt és utasát csütörtökre virradóra, tudósít a Népszabadság. Az önkényes „rendőri” ténykedés „törvényessége” hasonlatos az elektromos uborkavédeleméhez.
A hosszú távú utazások a sugárhajtású (jet) repülőgépek korában lehetővé tették, hogy az utazó nem egészen két óra alatt egy időzónát ugorjon át. Így a testi ritmus, az egyén biológiai órája a hosszú idejű repülőgépes utazás során – az egymás után több időzónán keresztül történő nagy sebességű repülés miatt – időlegesen kizökken.
Júliusban a revízió szerint -0,6%-ról -0,7%-ra módosították az EU-s fogyasztói árakat (előző: havi szinten 0,2%, éves szinten -0,1%). Az EUR/USD gyengült az adatok hatására, majd összeszedte magát, és 1,4284-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Ha valakinek a negyvenes éveiben magas a vérkoleszterinszintje, nemcsak a szívinfarktusra van fokozott esélye, hanem Alzheimer-kór kialakulására is. Finn, svéd és amerikai kutatókból álló munkacsoport vizsgálatának eredményeit a Dementia and Geriatric Cognitive Disorders folyóirat közölte.
A ThyssenKrupp, a legnagyobb német acélgyártó borúlátóan vélekedett idei várható kilátásairól, miután bejelentette, pénzügyi harmadik negyedévét veszteséggel zárta, mert a globális gazdasági válság mi...
Nem annyira a fáradtságtól és a kényelmes ágytól, hanem egy génmutációtól függ, mennyi alvásra van szüksége az embernek - állapították meg amerikai kutatók, akik azonosították azt a gént, amelyik meghatározza a szervezet számára optimális alvási időt.
Az Eurostat ma közzétett előzetes adatai alapján az eurózóna inflációja éves szinten rekord mértékben, 0,7 százalékkal csökkentek júliusban estek a fogyasztói árak az euróövezetben júliusban, a júniusi 0,1 százalékos csökkenés után, elsősorban annak köszönhetően, hogy olcsóbb lett az energia és az élelmiszer (ProfitLine.hu)
Egy háromszáz négyzetméteres paksi borospincét birtokló céget adott el 2008 augusztusában Molnár Károly, a paksi atomerőmű igazgatóságának elnöke, Kocsis István, az MVM vezérigazgatója, Kovács...
A szervezők adatai szerint 68 ezren voltak a Sziget Fesztiválon csütörtökön. Tavaly növelték a rendezvény befogadóképességét, így egyszerre 70 ezren tudnak részt venni a programokon. Elképzelhető, hogy pénteken telt ház lesz: a fesztivál harmadik hivatalos napján egy igazi nagyágyú, a Prodigy is fellép a Szigeten.
Jogellenes felmondások miatt 59 millió forintot kellett biztosítania a kőbányai önkormányzatnak legutóbbi testületi ülésén a Kőbánya Gergely Kft.-nek. Az összegből 33 millió forint végkielégítés, a...
Szeptembertől 10,5 százalékkal csökken a távhőszolgáltatásban a hő díja - közölte Kovács Lajos, a Főtáv vezérigazgatója a társaság igazgatóságának döntését pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette, a csökkentést a Magyar Energia Hivatalnak még jóvá kell hagynia. A Főtáv azt reméli, hogy szeptemberig a hivatal befejezi az árellenőrzést, s akkortól változhat az ár. A távhőszolgáltatás…
Révész Máriusz és Kovács Róbert arról számolt be, hogy a X. kerületi önkormányzat a legutóbbi testületi ülésén 33 milliós sikerdíjat szavazott meg a Gergely Kft.-nek
A cseh jegybank az eddig vártnál nagyobb idei államháztartási hiánnyal számol, és jövőre tovább nő a deficit. A cseh központi bank pénteken ismertetett legújabb előrejelzése szerint az idei...
A Centrum Kft. elleni nyomozás megindítását szorgalmazza Herényi Károly MDF-es politikus, független országgyűlési képviselő. A képviselő pénteki közleményében érthetetlennek nevezte, hogy a hétfőn...
Az államháztartás hiánya (önkormányzatok nélkül) az év első hét hónapjában 815,8 milliárd forint lett. A központi költségvetési deficit 703,2 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapoké 133,8 milliárd forint volt. 2009 első fél évében az ipari termelés volumene 22,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Júniusban az export 21,3 százalékkal, az import 29,4…
Jól haladnak a kivitelezők Pest megyében annak az öt mellékútnak a felújításával, amelyek a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében válnak európai színvonalú utakká. Az uniós támogatással, összesen mintegy 2,1 milliárd forintból megvalósuló kiemelt projekteket pénteken mutatták be Szigetszentmiklóson....
Tömegesen látogattak csütörtökön a külföldiek Olaszországba, de nem a turistalátványosságok, hanem a rekordértékű lottó-jackpot miatt. Sokan az utolsó pillanatban érkeztek Milánóba az esti sorsolás előtt, amelyen 131,5 euró volt az össznyeremény. Végül azonban senki sem nyert, így immár 135,9 millióra euróra (mintegy 36,5 milliárd forintra) duzzadt az alap.
A válság mélypontján is meg tudta tartani jövedelemtermelő képességét az OTP, ezt tükrözik a piaci várakozásoknál jobb és a menedzsment által vártnak megfelelő féléves számok
Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese kijelentette, hogy az OTP a válság mélypontján is meg tudta tartani jövedelemtermelő képességét, ezt tükrözik a piaci várakozásoknál jobb és a menedzsment által vártnak megfelelő féléves számok, így nincs ok az éves prognózis módosítására - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Rekord mértékben estek a fogyasztói árak az euróövezetben júliusban, elsősorban annak köszönhetően, hogy olcsóbb lett az energia és az élelmiszer. Az Eurostat pénteken ismertetett adatai szerint a...
Kevés a férőhely a családok átmeneti otthonaiban a bedőlő lakáshitelek miatt, s ezek az intézmények a jövő évi költségvetésben várhatóan kevesebb forrást kapnak, így bezárhatnak - közölte a Magyar...
Súlyos sérüléseket szenvedett annak a személyautónak a vezetője, amely kamionnal ütközött pénteken Hatvan közelében. A baleset azt követően következett be, hogy egy őz ugrott az autó elé.
December végéig látható a debreceni Modem galériában az a Messiások című kiállítás, amelyen az érdeklődők a többi közt Picasso, Chagall, Dali, Kokoschka, Serrano vagy Redon alkotásait tekinthetik meg.
Könnyen újra elhódíthatja a világ legkövérebb emberének cseppet sem megtisztelő címét az amerikai Patrick Deuel. A most 47 éves férfi három évvel ezelőtt 489 kilogrammot nyomott, ekkor került be a Guinness Világrekordok könyvébe. Most ismét hízásnak indult.
Rekord mértékben estek a fogyasztói árak az euróövezetben júliusban, elsősorban annak köszönhetően, hogy olcsóbb lett az energia és az élelmiszer. Az Eurostat pénteken ismertetett adatai szerint az...
Az EUR/JPY a hét végén gyengült. A crossnak 135,34 fölött kellene zárnia, különben veszteségekkel kell számolni. A következő cél a 132,81-es és a 130,85-ös cél. Ezzel párhuzamosan veszteségeket könyvelhetnek el a részvénypiacon. Az EUR/JPY-t 135,84-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A tervek szerint pénteken éjfélkor csak ideiglenesen oldják fel kilenc Heves megyei, Tarna menti településen a félpályás útlezárást, amellyel a folyamatos közúti kőszállítások ellen tiltakoznak a helyiek - tájékoztatta az MTI-t a Tarna Menti Kistérségi Területfejlesztési Társulás elnöke.
Júliusban öt százalékkal nőtt az új autók eladása éves szinten Nyugat-Európában. A német autógyártók szövetsége, a VDA adatai szerint azonban a január-július közötti időszakban az értékesített új...
A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve legfrissebb statisztikái a vártnál gyorsabb ütemben csökkent az amerikaiak folyószámlahitel és hitelkártya adóssága....
A német autógyártók szövetsége, a VDA adatai szerint azonban a január-július közötti időszakban az értékesített új autók száma 8 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A VDA szerint júli...
Fejenként 33 ezer eurós kárpótlást kapnak a hétfői szlovákiai bányaszerencsétlenség 20 áldozatának legközelebbi hozzátartozói - erről a szlovák kormány döntött pénteken rendkívüli ülésén. Robert...
Megszűnik a focimeccsek közvetítési jogait elvesztő Sportklub+, horgász-vadász csatorna lesz a helyén. Az RTL Klub és a Sportklub cserébe a kézilabda-meccseket szerezte meg.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a csecsemő, aki kizuhant babakocsijából, mikor egy ámokfutó autós fellökte szüleivel együtt Újszegeden egy zebrán. Az autós a baleset után megállt ugyan, de mikor meglátta, mit tett, elmenekült - értesült a HavariaPress.
A GBP/USD fontos csúcsot érhetett el 1,7041-nél, amit csak az 1,6340-es támogatás alá való visszaesés erősítene meg. Az 1,6340-es érték tarthatja magát, majd emelkedhet az árfolyam. A cél az 1,7332-es érték, ahol a 2007 és 2009 közti visszaesés 50%-os Fibonacci-korrekciós szintje fut. Ha mégis elesik az érték, visszaesés várható 1,5985 felé. A GBP/USD-ot 1,6541-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu /…