Ó, idők, ó, erkölcsök! – sóhajthatnának fel azok, akiknél kiveri a biztosítékot napjaink szabadossága. De senki se gondolja, hogy eleink jóval erkölcsösebb életet éltek. A Blikk sorozatából kiderül, hogy a történelem valóban ismétli önmagát – még a szexben is.
Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok tegnap bemutatkozott királykategóriás csapatával, a Scot Racing Teammel a magyar közönség előtt is a Hungaroringen.
Mintha nem lenne különben is elég bajuk ebben a jobbkezesekre tervezett világban, egy korábban megjelent tanulmány szerint a balkezesek krónikus fejfájásra és immunbetegségekre való hajlama többszöröse annak, amit a jobbkezes társaiknál mértek.
A kilenc áruházból álló magyar Electro World hálózat új tulajdonosa közel 2,3 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre és kifizette a társaság bankhiteleit, illetve szállítói tartozásait - írja a V...
A legfrissebb adatok szerint 41-en haltak meg a Morakot névre keresztelt tájfun miatt Tajvanon. A mentőcsapatok keddi tájékoztatása szerint további 62 embert eltűntként tartanak számon, míg az ország déli részén mintegy száz ember életét próbálják megmenteni, akiket egy sárlavina temetett el élve.
Szegedre érkezett a beregszászi társulat többszörös fesztiváldíjas előadása, a Sólyompecsenye. A Trill Zsolt főszereplésével színre vitt darab igazi családi színház.
Alapjaiban változott meg a profik véleménye a nemzetközi és hazai befektetési lehetőségeket illetően az elmúlt hónapokban, az alapkezelők ehavi portfólió-ajánlóikban jellemzően optimizmusuknak adtak...
A menetrendek racionalizálásában, a cégmenedzsment gazdálkodásának átalakításában és a menetdíjak felülvizsgálatában látja a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldását Antali Károly, a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos....
Óvatosan ugyan, de tovább erősödött a dollár az euróval szemben és a tegnap esti kereskedésben közel kéthetes csúcsra erősödött. A nemzetközi környezet enyhe romlásával párhuzamosan a jen is...
Nem mozdult el tegnap délután óta a 270-es szintről a forint az euróval szemben, erre a tegnapi amerikai részvényindex-süllyedés, illetve Lettország hitelbesorolásának rontása sem volt elegendő. ...
Mérsékelten optimista hangulat uralkodhat nyitás után az európai börzéken, mely a hazai piacra is jótékony hatással lehet. Ennek ellenére a tegnap esti nagy felhúzást egy technikai jellegű korrekció...
Kínában a mai napon számos makroadat került nyilvánosságra, ezek közül az export és az új hitelezések mértéke csökkent, az ipari termelés pedig a vártnál kisebb mértékben emelkedett, mely további nyomás alatt tarthatja a kormányzatot, hogy változatlanul folytassa a gazdaságélénkítést. (ProfitLine.hu)
Külföldi piaci összefoglaló USA: csökkenést hozott az eseménytelen nap mérséklet csökkenéssel indították a hetet a főbb amerikai részvényindexek, miután piacmozgató hírek lényegében nem...
2009. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,3% volt. Éves szinten az árak 5,1 százalékkal növekedtek. Idén, az első hét hónapban, átlagosan 3,6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A fogyasztói árak 1,3 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,05 pontos emelkedéssel, 18.480,19 ponton nyitott kedden. Az index a legutóbbi, hétfői záróértékéhez képest így 0,03 százalékkal erősödött. A BUX index...
Dmitrij Medvegyev orosz elnök nyílt levélben tájékoztatta Viktor Juscsenko ukrán kollégáját, hogy az orosz-ukrán kapcsolatok válságosnak nevezhető állapota miatt az új orosz nagykövet egyelőre nem foglalja el állomáshelyét Kijevben.
A munkaügyi kirendeltségeken júliusban 54 cég 3500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett, ezzel megtört a négy hónapja tartó csökkenő trend, és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat júliusi munkaerőpiaci adataiból.
Roncsprémiummal támogatják Bécsben a régi kerékpárok újra cserélését. Az osztrák főváros és az ARBÖ autóklub közös akciójának célja, hogy javítsák a közlekedésbiztonságot.
2009. júliusban, az áfa- és jövedéki adóemelések hónapjában az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1.3% volt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Éves szinten 5.1%-kal növekedtek az árak...
A válság kedvezőtlen foglakoztatási hatásait csillapítját a munkahelymegőrző támogatások - állítják egybehangzóan szakemberek. Ugyanakkor úgy vélik, a pályázati feltételek túl szigorúak, és kérdéses, hosszú távú lesz-e a hatásuk. A pályázatoknak köszönhetően mintegy 106 ezer munkavállaló kerülheti el az elbocsátást. Elsősorban a gépjármű-kereskedelemban és gépgyártásban, a fémfeldolgozásban és a…
Tovább száguld a Synergon árfolyama, a nyitásban hirtelen 13%-os pluszba ugrott a kurzus, így jelenleg az ilyenkor szokásos szünetet tölti a kereskedés. A forgalom magas, már most 45 millió forintos....
A mindennapjainkat átszövi az érzelmek megközelítésének, kiváltásának ezernyi meg ezernyi módja. Az emberi érzelmek, és azok megszámlálhatatlan kombinációja határozza meg a művészeteket. Bennünket is irányítanak. De hogyan?
Az S.O.S. szerelem!, a 9 és ½ randi és a Made in Hungária után újabb ro mantikus vígjáték készül Neményi Ádám támogatásával, aki ezúttal csak társproducer ként közreműködött.
Miután nyereségeket könyvelt el a japán részvénypiac, és nőtt a befektetők kockázatvállalási kedve, gyengült a dollár. Az EUR/USD és a GBP/USD lefelé mutató korrekciója megállt. Az EUR/USD maga mögött hagyta 1,4106-os augusztusi minimumát. A GBP/USD összeszedte magát, miután minimumot ért el 1,6429-nél. A német fogyasztói árak júliusban a revízió szerint éves szinten 0,5%-kal csökkentek…
Nem a BKV az egyetlen fővárosi cég, amelynél százmilliós végkielégítést fizettek ki - írja a Magyar Hírlap. Úgy tudják: a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. 2007-ben távozott vezérigazgatója, Hajdu György 100 és 200 millió forint közötti összeget kapott.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatta alapkamatát (0.1%) a japán jegybank monetáris tanácsa. A gazdasági kilátásokkal kapcsolatban továbbra is optimisták a jegybankárok. A válság...
Az MDF javaslata alapján az önkéntes honszolgálatot végző 16 és 35 év közötti fiatalok hat hónapon keresztül, illetve legalább ötszáz órában végeznének közösségi munkát, cserébe kedvezményes diákhiteltől, a felvételi pluszpontokig számos kedvezmény közül választhatnának....
Jelentős mennyiségű lakás vásárlását és építését tervezte az év elején a bolgár honvédelmi minisztérium, ám a tervek - egyelőre úgy tűnik - tervek is maradnak, mivel a jelentős költségvetési hiány...
Az ÁNTSZ kijelölte azokat a kórházakat, amelyek nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló beteget sem - írja a Népszabadság keddi száma. A kilenc kiválasztott intézmény vezetőinek egy...
A koreai NexDisplay LCD-kijelzőket gyártana Nagykanizsán vagy Zalaegerszegen. A tervek szerint a majdani üzemben 2 ezer főt foglalkoztatnának és havi 700 ezer kijelzőt gyártanának
Az év első negyedében 23 százalékkal kevesebb autót loptak el a fővárosban, mint 2008 hasonló időszakában - mondta az InfoRádiónak a BRFK gépjármű-bűnözési osztályvezetője. Tóth Tamás kiemelte, hogy azokat a járműveket lopják el leginkább, amelyekből a legtöbb jár az utakon, így Suzukit vagy Opelt.
Júliusban már hetedik hónapja emelkedik a japán háztartások hangulata. A bizalmi index értéke 39,4 pontra emelkedett a júniusi 37,6 pontról. Az index a mélypontját decemberben érte el 26,2 pontnál. (ProfitLine.hu)
Az előzetes elemzői várakozásokra alaposan rácáfolva 5,1 százalékot tett ki a KSH által közölt éves szintű infláció júliusban. A fogyasztói árindex havi szinten 1,3 százalékkal kúszott feljebb, szemben a 2,4 százalékos prognózissal. A júliusi adóváltozásoktól megtisztított mutató éves viszonylatban mindössze 1,4 százalékot tett ki
Húsz halálos áldozata lehet a nyugat-szlovákiai Nyitrabányán történt bányarobbanásnak. A bányászok éppen egy másik tüzet próbáltak oltani, amikor bekövetkezett a robbanás. A mentők eddig 6 holttestet találtak meg. Azonosításuk még nem történt meg.
Háttér Több mint fél évszázada Japánban gyakorlatilag nem volt változás a politikai hatalom csúcsán. Egy rövid kitérő (1993-1994) kivételével mindig a Liberális Demokrata Párt (LDP) állt az ország kormányrúdjánál.
Bevásárlás előtt jobb, ha nem nassolunk csokoládét vagy más édességet, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk magasabb árat fizetni – ezt első ízben sikerült bizonyítani német kutatóknak.
Fia leitta magát és egy pisztollyal rálőtt barátjára, aki meghalt. Ez indította el a lavinát: az üzletemberről kiderült: tagja volta az IRA-nak, kapcsolatban állt Garry Adamsszel, bigámiával vádolták és adót is csalt
Idén számos új helyszín várja a Szigetre látogatókat, így azokat is érheti meglepetés, akik tavaly már, mondhatni, csukott szemmel is eltaláltak egy-egy helyre.
Galériák, éttermek, bárok, fürdőmedencék, boltok és sok más érdekesség készül el néhány éven belül 160 méterrel a föld alatt a horvátországi Labinban, az egykori bányászvárosban, az Isztriai-félszigeten.