2009. augusztus 10. hétfő

aug. 10
13:51
Újra kell gondolni a Világegyetemről alkotott képet! (hirado.hu)
Augusztus 13-ig Csillagászat és civilizáció címmel nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten, csaknem húsz országból 300 szakember érkezett az előadásokra
aug. 10
13:52
„Félmillió embert fenyeget a kilakoltatás réme” (HírTV)
Az MSZP-kormány érzéketlensége és tehetetlensége oda vezetett, hogy már mintegy félmillió embert fenyeget a kilakoltatás réme - szögezi le közleményében Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője.
aug. 10
13:53
Törvényt alkotna az önkéntes honszolgálat megteremtéséről az MDF (Infostart)
Törvényt alkotna az önkéntes honszolgálat megteremtéséről az MDF. A párt elképzelése szerint a 16 és 35 év közötti fiatalok fél éven keresztül, illetve minimum 500 órában önkéntes közösségi munkát végeznének, amelyért cserébe különböző kedvezmények közül választhatnának.
aug. 10
13:53
Bányarobbanás Szlovákiában: 18 vájár rekedt a mélyben (hirado.hu)
Az aknában rekedt bányászokkal egyelőre nem sikerült fölvenni a kapcsolatot
aug. 10
13:54
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A cukor árfolyama továbbra is csökkenést mutat. Az elmúlt 3 napban 10%-kal emelkedett a kurzus, és 0,2139-nél megközelítették a 0,2200-es értéket. Az EUR/USD a pénteki veszteségeket konszolidálja, és 1,4175-ön állt árfolyama. A Sentix-befektetői bizalom mutatója augusztusban -31,3 pontról meglepően -17,0 pontra javult, meghaladva ezzel a -25,8 pontos elemzői konszenzust. A mutató tehát továbbra…
aug. 10
13:55
Lefegyverezte a rablót a lottózó alkalmazottja Kispesten (Infostart)
Megpróbáltak kirabolni egy kispesti lottózót hétfőn, a bűncselekményt az alkalmazott akadályozta meg - mondta Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek.
aug. 10
13:55
Ez még viccnek is rossz! Így teniszezik Jennifer Love Hewitt (hirado.hu)
Smink, bikini és magassarkú? A színésznőnek a nevén kívül semmi köze a teniszhez
aug. 10
13:57
UniCredit: még mindig vonzóak vagyunk (Portfolio)
"A nemzetközi pénzügyi válság már egy ideje meghatározó a bankpiac számára, és rányomja bélyegét a szektor működésére. Bár a válság hatással volt valamennyi közép- és kelet-európai bank likviditási...
aug. 10
13:59
Ötszáz milliárd forintos kötvényprogramot indít az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank ötszázmilliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indított el a 2009-2010-es évekre vonatkozóan. A kötvényprogramról az OTP BANK Nyrt. Termékfejlesztési Értékesítési és Árazási...
aug. 10
14:06
Az IMF 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez Romániának (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez Romániának a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva - jelentette be Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.
aug. 10
14:06
Elfogták a 71 éves asszony brutális meggyilkolásával gyanúsított férfit (HírTV)
Elfogták a Bács-Kiskun megyei rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus elején brutálisan agyonvert egy 71 éves svájci asszonyt Szankon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfit őrizetbe vette a rendőrség.
aug. 10
14:06
Kétmillió tő indiai vadkendert foglaltak le (Blikk)
Kétmilliárd tő indiai vadkendert (cannabis) foglaltak le a hatóságok Törökország keleti részében. A rajtaütés a török-iráni határtól nem messze, Baskale faluban történt.
aug. 10
14:08
2010: brutális megszorítások, áremelkedés, növekvő munkanélküliség? (HírTV)
A Fidesz szerint a 2010-es költségvetés újabb brutális megszorításokról, áremelkedésekről és a munkanélküliség növekedéséről szól majd - jelentette ki az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője hétfőn.
aug. 10
14:09
Pangó búzapiac, alacsony árak! (hirado.hu)
A Gabonaszövetség főtitkára szerint a tavalyihoz képest mintegy 10-20 százalékkal alacsonyabbak a búzaárak idén
aug. 10
14:10
140 dolgozó kerül utcára a nyíregyházi kórházból (HírTV)
140 dolgozó kerül utcára a nyíregyházi kórházból október elsejével. A megyei fenntartású intézmény a létszámleépítéssel próbálja megelőzni a fizetésképtelenséget.
aug. 10
14:11
Döntött a Versenyhivatal: nem veheti meg a ViDaNetet a Magyar Telekom (hirado.hu)
A ViDaNet nem egyesülhet a Magyar Telekommal, mivel az összefonódással érintett földrajzi területen a vezetékes telefon-, illetve kábeltelevíziós hálózatok egy kézbe kerültek volna, s ezzel megszűnt volna az infrastruktúra-alapú verseny - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn.
aug. 10
14:12
Hogyan toborozzunk munkaerőt a szolgáltató központoknak? (HR Portál)
Mezei Viktória, a TESK Tanácsadó Kft. SSC-IT tanácsadói csoportjának koordinátora a szolgáltató központok (Shared Service Center - SSC) álláskínálatáról és a megfelelő jelöltek felkutatásának naprakész módszereiről mesélt portálunknak. A szakemberrel készült interjúból az is kiderül, hogyan érhetőek el a Magyarországon élő külföldi jelöltek.
aug. 10
14:14
15 év Verlag Dashöfer - 15 év minőség (HR Portál)
Az idén 15 éves Verlag Dashöfer Szakkiadó meglévő és leendő ügyfeleit szeretné megajándékozni egy különleges kedvezménnyel.
aug. 10
14:15
10% - Az új bűvös szám Romániában (Portfolio)
Kilenc bank, az Erste, a Raiffeisen, az Eurobank EFG, a görög nemzeti bank, a Société Generale, az Alpha Bank, a Volskbank, a Piareus Bank és az UniCredit kötelezettséget vállalt ma arra, hogy tíz...
aug. 10
14:15
Válás miatt kalapács alatt a páratlan gyűjtemény: sokan a szent grálra vadásznak (Pénzcentrum)
A történet 1967-ben azzal kezdődött, hogy az akkor öt éves Fred Matt megkapta első játékautóját. A 46 éves bankár az 55 centbe kerülő Matchbox mellé az évtizedek során több mint kétezer játékautót és mozdony gyűjtött össze, a páratlan gyűjtemény azonban rövidesen kalapács alá kerül....
aug. 10
14:17
Távozott Cseh György, a CIB Alapkezelő vezérigazgatója (Portfolio)
Dr. Cseh György 2001. január óta irányította a CIB Bankcsoportban az alapkezelési, vagyonkezelési és portfoliókezelési tevékenységet. A korábban több CIB-es leányvállalatban végzett tevékenységek...
aug. 10
14:19
"Csak" 20%-kal zuhant a lett GDP (Portfolio)
A piaci konszenzustól (22%) elmaradó mértékben, 19.6%-kal zuhant az idei második negyedévben a lett GDP - közölte ma az előzetes adatot statisztikai hivatal. Ez azonban még így is borzalmas...
aug. 10
14:24
Kenyérre kenték a románok az IMF-et (Privátbankár)
Az IMF még abba is belement, hogy a román hiánycél az eredeti kétszerese legyen - cserébe olcsóbb államot kértek. A jegybankot is sikerült megkerülni
aug. 10
14:24
Magára zárta a páncéltermet a rabló (HírTV)
Rendőrök szabadítottak ki egy pórul járt bankrablót az egyik athéni pénzintézet páncélterméből vasárnap - jelentette a görög média hétfőn. A férfi még pénteken rejtőzött el a bankfiókban, majd zárás után több széfet is kinyitott. A rabló közben beindította a pénzintézet riasztóját, amitől annyira megrémült, hogy véletlenül magára zárta a páncéltermet.
aug. 10
14:26
Kielégítve: 3,3 milliárdos bánatpénz a BKV-nál (Privátbankár)
A BKV kimutatásai szerint a cégnél 2007 óta mintegy 3,3 milliárd forintot költöttek végkielégítések kifizetésére. Kocsis feljelentést tett
aug. 10
14:27
Vona önmagát minősítette (Alternatív Energia)
Nem hiszem, hogy minősítenem kellene azt, ami önmagát minősíti - fogalmazott Gyárfás Tamás, a köztelevízó Nap-kelte című műsorának producere, arra reagálva, hogy a hétfői adásban Vona Gábor, a Jobbik elnöke Izraelbe küldte az őt kérdező újságírót.
aug. 10
14:27
Óriásit szakadt a lett GDP (hirado.hu)
Rekord mértékben, csaknem 20 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Lettországban a második negyedévben. A visszaesés kisebb lett a vártnál, táplálván azokat a reményeket, hogy a lett gazdaság nem kerül tartósan lefelé tartó spirálba.
aug. 10
14:28
Hivatalos: 7,3%-os hiányig mehetnek a románok (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez Romániának a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva - jelentette be hétfőn Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének ...
aug. 10
14:29
Szijjártó a BKV-s végkielégítésekről: arcátlan és elképesztő (Alternatív Energia)
Elképesztő, hogy a Fővárosi Közgyűlést vezető MSZP-SZDSZ-koalíció mindeddig semmit nem volt hajlandó tenni az ilyen arcátlan jelenségek ellen - mondta a BKV-vezetők végkielégítéseivel kapcsolatban, kérdésre válaszolva a fideszes Szijjártó Péter hétfőn Budapesten.
aug. 10
14:29
Zavargások Párizsban: több tucat fiatal gyújtogatott és rombolt a városban (hirado.hu)
Korábban tisztázatlan körülmények között meghalt egy társuk, aki a rendőri ellenőrzés elől próbált meg elszökni
aug. 10
14:33
Kik a legrosszabb celebmamák? (Blikk)
Nem könnyű az anyaság, különösen, ha a kamerák kereszttüzében kell családi életet élnünk. A drogproblémák és különböző zűrök sem segítettek, hogy például Courtney Love-ot vagy Dina Lohant a szülői odaadás mintaképeinek lássuk.
aug. 10
14:33
Feltámadóban a kínai buborék (Portfolio)
Kínában kis szünet után ismét feltámadóban van az ingatlanpiaci buborék, az ingatlanértékesítések volumene 60 százalékkal emelkedett az év első hét hónapjában 2008 azonos időszakához képest. A...
aug. 10
14:42
MNB: szóba se került az alapkamat! (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamatról - ülésezési rendjének megfelelően - a hétfői ülésen - közölte a jegybank honlapján. A testület áttekintette a gazdasági és...
aug. 10
14:42
Dobogón a lila-fehérek (Blikk)
MISKOLC – Egy kihagyott büntető (Lippai Ákos) és egy öngól (Borisz Milicsics) megpecsételte a diósgyőriek sorsát a tegnapi, Újpest elleni bajnoki futballmeccsen. Persze a lilák 2-1-es sikeréhez kellett Tisza Tibor (24) is, aki 1-1-es állásnál, a 67. percben nagyon higgadt megoldással értékesítette az előtte kínálkozó lehetőséget.
aug. 10
14:42
Székely: Mindenki mosson kezet gyakrabban (HírTV)
A Sziget abszolút biztonságos - ezt mondta a fesztivál helyszínén hétfőn Székely Tamás egészségügyi miniszter az új típusú influenzával kapcsolatban.
aug. 10
14:42
Mindenből tutajt ácsolnak a tájfun áldozatai (Blikk)
Mintegy 400 embert még mindig nem találnak egy tajvani hegyi faluban azt követően, hogy vasárnap a Morakot tájfun következtében sártenger öntötte el a területet. Kína belső országrészeiben folytatódnak a heves esőzések. Az elöntött településeken az élet nem állt meg, az emberek a felesleges holmikból tutajt ácsolnak, és azon közlekednek.
aug. 10
14:44
GBP/CHF Duplacsúcs alakulhat ki? (HírTV)
A legújabb angol növekedéssel és konjunktúrával kapcsolatos adatok jövő szerda reggel kerülnek csak közzétételre. A GDP valószínűleg a harmadik negyedévben is csökkenni fog, ám jóval kisebb mértékben, mint korábban. Semleges értéket a negyedik negyedévre várnak az elemzők. Az elemzői átlagokat tekintve 2009-re nagyjából -4,5 %-os értékre számíthatunk, míg a 2010-es évre már 0 körüli értéket…
aug. 10
14:45
Időközi választás! A választás első fordulója november 8. (Alternatív Energia)
November 8-ára tűzte ki az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulóját a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán és a környező településeken az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén.
aug. 10
14:45
Óriási a baj! Rekord ütemben zuhant a lett GDP (Kripto Akadémia)
Rekord mértékben, csaknem 20 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) Lettországban a második negyedévben. A lett miniszterelnök azonban úgy véli, az ország túl van a legrosszabbon, és a helyzet ezentúl javulni fog.
aug. 10
14:45
"Megszorítások, áremelések, munkanélküliség" - a Fidesz így látja a jövő évi büdzsét (hirado.hu)
Ahhoz, hogy Magyarország felül tudjon kerekedni a válságon, olyan költségvetés kellene, amely a jövő évinek - jelen állás szerint - "homlokegyenest az ellenkezője" - mondta Szijjártó Péter
aug. 10
14:45
HR világ, interjúk, munkajog és sok más, hasznos információ (HR Portál)
Külső tanácsadók és vállalati HR-esek egyaránt megélik, hogy a cégvezetők egy része olykor átlagon felüli elvárásokat támaszt a HR szervezettel szemben. A sokasodó és egyre összetettebb elvárásoknak való megfelelésnek, a szervezet és annak vezetői döntéseinek leghatékonyabb támogatásához sokoldalú tudásra és információbázisra van szükség. Ebben nyújt segítséget a legújabb HR szakmai lap, a HR…
aug. 10
14:46
18 bányász sorsáról nem tudni (HírTV)
Robbanás történt hétfő délelőtt a nyugat-szlovákiai Nyitrabánya (Handlová) bányájában - jelentette több forrásból is a szlovák sajtó. Az egyik régi aknában keletkezett tűz oltása közben valószínűleg gyúlékony gáz lobbant be.
aug. 10
14:47
Brutális összeg! Három év alatt 3,3 milliárd végkielégítést fizetett ki a BKV (hirado.hu)
Az ügyben Kocsis István vezérigazgató feljelentést tett
aug. 10
14:48
A monetáris tanács nem tárgyalt az alapkamatról (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamatról - ülésezési rendjének megfelelően - a hétfői ülésen - közölte a jegybank honlapján.
aug. 10
14:49
Ismét fotósra támadt Naomi Campbell (hirado.hu)
A modell vadmacskává változott, milliárdos szerelme a háttérből, mosolyogva nézte a kínos jelenetet
aug. 10
14:51
A Jóbarátok sztárjai újra együtt (Blikk)
Persze jó lenne, ha mind a hatan összejönnének még egy pár jóbarátos körre, de nem erről van szó. A Best Friends Forever páros, Jennifer Aniston és Courteney Cox úgy tűnik ismét egy sorozatban játszanak.
aug. 10
14:54
Álrendőr rabolt ki egy könyvelőirodát Budapesten (Infostart)
Rendőrruhás férfi rabolt ki Budapesten, a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában egy könyvelőirodát hétfő délben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 10
15:00
Elérte a 20%-os mínuszt a lett GDP (Privátbankár)
Rekord mértékben, csaknem 20 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) Lettországban a második negyedévben. A lett miniszterelnök azonban úgy véli, az ország túl van a legrosszabbon, és a helyzet ...
aug. 10
15:00
Rudolf Hess-emlékmenetet szerveznek a neonácik (HírTV)
A miniszterelnök felszólította a rendőrséget, hogy minden eszközzel akadályozza meg a neonácik budapesti felvonulását. A kormányközeli Népszabadság írta meg, hogy a magyar nemzetiszocialisták Rudolf Hess halálának évfordulójára, augusztus 15-ére nemzetközi emlékmenetet szerveznek Pestre.
aug. 10
15:00
Álrendőr rabolt ki egy könyvelőirodát (Blikk)
Rendőrruhás férfi rabolt ki Budapesten, a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában egy könyvelőirodát.

Keresés