A kormányfővel találkozik ma a köztársasági elnök, hogy tájékoztatást kérjen a kislétai gyilkosság ügyében folytatott nyomozás állásáról. Sólyom László a megbeszélés után a sajtót is tájékoztatja.
Beláthatatlan kanyarban, záróvonalnál előzött az a kocsi, amelyben öten haltak meg a 43-as főúton Klárafalvánál, amikor frontálisan ütközött egy kamionnal.
Szomorú szüret elé néznek az idén a szőlőtermesztők, és a hazai borászok sincsenek könnyű helyzetben – írja a hétfői Magyar Nemzet. Nem a termés minőségével, hanem az általános üzleti környezettel van baj.
Egy román kamion frontálisan ütközött a spanyol rendszámú személygépkocsival, az autó utasai életüket vesztették. A baleset Klárafalvánál történt, Szegedtől 26 kilométerre.
Az 1990-es választási szabályozás máig érvényben van, noha az Alkotmánybíróság négy éve 2007 júniusáig adott határidőt arra, hogy szüntessék meg az egyes választókerületek lakosságszáma közötti aránytalanságot - írja a Népszabadság.
A Tankcsapda 20. születésnapját ünneplő koncerttel ma indul a Sziget fesztivál; a "mínusz egyedik" napon tartandó, két és fél órás megabulira több tízezer embert várnak.
Az egykori főnáci, Rudolf Hess halálának évfordulójára, augusztus 15-re nemzetközi felvonulást szerveznek a magyar nemzetiszocialisták Budapesten - közli a Népszabadság.
Nyugat-európai, de főleg amerikai kollégáikhoz képest egyáltalán nem keresnek sokat a magyar bankárok, de hazai viszonylatban a magasabb beosztású vezetők általában bruttó egy-kétmillió forintot kapnak havonta, noha a válság miatt sok topmenedzser alatt billeg a szék - írja hétfői számában a Népszabadság.
az Egészségügyi Tudományos Tanács megadta az engedélyt, hogy az állatkísérletek után a szakemberek embereken próbálják ki az új típusú influenza elleni vakcinákat - írja a Magyar Nemzet.
A világgazdasági válság okozója, az amerikai ingatlan- és jelzálogpiac jobban van: az egyik legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézet profitot jelentett
Öt és fél milliárd forintért jutott hozzá két éve az izraeli hátterű Pro-mot Hungária Kft. a Club Aligához, a Balaton legnagyobb üdülőkomplexumához - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
"Egy hónapja bevertem a fejem tetejét és azóta aluszékony vagyok, a fejtetőm pedig nyomásra érzékeny." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdésiből.
Tovább tart az áruházi lejtmenet, legalábbis ami az élelmiszerárakat illeti. Havi szinten 1,2, éves viszonylatban pedig 4,2 százalékos csökkenést mértünk. Persze a múlt havi ábra alapján ezen nincs is mit csodálkozni. Vagy mégis? Szokásunkhoz híven a KSH által publikált fogyasztói árindex előtt egy nappal tesszük közzé a Privátbankár Árkosár eredményét
Elbocsátások nélkül hajt végre leépítést a Magyarországon is érdekelt német E.ON energiakonszern. Vasárnapi lapjelentések szerint a világszerte 90 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport és a német ...
Palesztin források szerint Egyiptomba vezető csempészalagutakat bombázott az éjjel az izraeli légierő a Gázai övezet déli részén. Június 14-e óta ez volt az első izraeli légitámadás a térségben.
Megadta az engedélyt az Egészségügyi Tudományos Tanács, hogy az állatkísérletek után a szakemberek embereken próbálják ki az új típusú influenza elleni vakcinákat – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.
A Magyar Rádióban vizsgálat indult Tóth Csaba üzemi tanácsi elnök ellen július 6-i sajtótájékoztatója miatt, ahol - a Munkástanácsok képviselőjével - bírálta Such György elnök menedzserszerződését, az abban rögzített javadalmazás módját, mértékét - adja hírül a Népszabadság.
Kevesebbet kap az átlagnál a csehországi nyugdíjasok több mint fele, miközben június végén az átlagos havi nyugdíj 10.006 korona (közel 105 ezer forint) volt - írta szombati összeállításában a Právo című cseh napilap.
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítés ügyében a rendőrség - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek vasárnap.
Tavaly és az idén eddig összesen 106 millió forint, nem rendszeres cafeteria juttatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) 378 dolgozója - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-vel, hozzátéve: ez havonta egy főre levetítve 22.500 forint.
Pozsonyban, a magyar nagykövetség előtt tart hétfőn tüntetést a Szlovákiai Roma Kezdeményezés. A gyertyás tüntetést azért szervezik, mert attól félnek, hogy a magyarországi cigányellenes támadások Szlovákiára is átterjednek.
A bissauguineai bevándorló, görögdinnye-termesztő Joaquim Crima a volgográdi régió egyik kis körzete, Szrednyaja Ahtuba elöljárói bársonyszékét szeretné megszerezni
Több mint 30-an haltak meg Irakban merényletekben. Moszulban, az ország északi részén két teherautóba rejtett pokolgép robbant, itt 17-en haltak meg és félszázan megsebesültek.
Az amerikai tőzsdék emelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedési napot a vártnál jobb munkaerőpiaci adatokat követően, amely az ázsiai piacoknak is lendületet adott a mai reggelen. A Nikkei 225 1...
2010-ben gyakorlatilag egy hosszú hétvége sem lesz, vagyis nem csoportosítanak át munkanapokat az ünnepek környékén - derül ki a szociális és munkaügyi miniszter rendelettervezetéből....
Az Abercrombie & Fitch bejelentette, hogy belép a német kiskereskedelmi piacra a Hollister márkájával - írja a PropertyEU. Az Észak-Amerikában és Angliában jelen levő divatmárka most nyitja meg első...
Hétfőn nyereséggel zárt a tokiói értéktőzsde a vártnál jobb amerikai és japán makrogazdasági adatok miatt, amelyek felerősítették azt a reményt, hogy fellendülőben van a világ két legnagyobb gazdasága...
Az EUR/USD árfolyama 21 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,4188 és 1,4209 között. Az USD/JPY kurzusa 35 pipes sávban ingadozott, 97,39 valamint 97,04 között. Az EUR/JPY árfolyama 137,84 és 138,29 között alakult. 10.00-kor teszik közzé a júliusi norvég fogyasztói árakat (előző: 3,4%). 10.30-kor hozzák nyilvánosságra az EU-s Sentix-befektetői bizalom augusztusi mutatóját (előrejelzés…
A Borneón élő orangutánok levelek segítségével mélyítik hangjukat, ha fenyegetve érzik magukat - fedezték fel kutatók. A leveleket szájuk elé tartva hangjuk frekvenciája alacsonyabb lesz.