A betegek számára leghatékonyabb, személyre szabott kezelések kiválasztásához molekuláris diagnosztikai vizsgálatokra van szükség. Ezáltal nyerhetnek képet az orvosok arról, hogy a hagyományos kemoterápia mellett eredménnyel lehet-e különböző célzott kezeléseket is alkalmazni.
Rubens Barrichello, a Brawn GP brazil pilótája figyelmeztető jelnek tartja Felipe Massa szombati balesetét, amelyben honfitársa súlyos sérüléseket szenvedett egy leszakadó alkatrész miatt a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén.
BUDAPEST — Roppant szexi képeket készített Marjai Juditról 70 éves édesanyja és a szomszéd lány. A fotós csak annyi időre vált meg a gépétől, míg az amatőr „kollégák” kattintottak, ő pedig pózolt.
Pénteken tovább közelített a 70 dolláros értékhez a nyersolaj ára, a rézár pedig kilenc hónapja legmagasabb szinten is volt az eurózóna kedvező adataira. Ennek alapján a szakértők azzal számolnak, hogy a jövő héten tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak.
Leesett egy trélerről egy autó az M7-es autópálya 104. kilométerszelvényénél, a műszaki mentés idejére a főváros felé vezető oldalon lezárták a belső sávot - mondta Karsay Kornél, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Az észak-koreai védelmi miniszter "elképzelhetetlenül halálos csapásokkal" fenyegette meg az Egyesült Államokat arra az esetre, ha támadást intéz a kommunista ország ellen.
Az ingatlanárak csökkenésével a bérleti díjak is esnek, mintegy 5-15 százalékkal. Budapesten 55-80 ezer forint, míg a vidéki városokban 35-60 ezer forint az átlagos havi bérleti díj - a Duna House ingatlanközvetítő cég elemzése szerint.
A helyszínen életét vesztette egy kecskeméti férfi, aki kiugrott az ötödik emeletről, mert azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délelőtt.
Az észak-koreai védelmi miniszter "elképzelhetetlenül halálos csapásokkal" fenyegette meg az Egyesült Államokat arra az esetre, ha támadást intéz a kommunista ország ellen.
Öt órára nőtt a várakozási idő a belépő buszok számára a röszkei határátkelőhelyen vasárnap a déli órákra, a személyautóval érkezők kétórás veszteglésre számíthatnak, a kilépő oldalon megszűnt a várakozás.
Ellent mondunk a definíciónak, mely szerint múzeum az emberiség kultúrfejlődésére vonatkozó tárgyi és egyéb emlékeket gyűjtő, feldolgozó, rendszerező és másoknak bemutató kulturális intézmény. A világ legőrültebb kiállításai következnek....
Egy amerikai The Rolling Stone nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a június végén elhunyt Michael Jackson műorra eltűnt. A zenei lap augusztus 6-án megjelenő számában azt írja: amikor a sztár holttestét a Los Angeles-i halottasházba vitték, csak egy sötét lyuk tátongott az orra helyén.
Pénteken tovább közelített a 70 dolláros értékhez a nyersolaj ára, a rézár pedig kilenc hónapja legmagasabb szinten is volt az eurózóna kedvező adataira. Ennek alapján a szakértők azzal számolnak, hogy a jövő héten tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak. (ProfitLine.hu)
A Bajnai-kormány első száz napja meghozta az eredményeket, az adatok azt mutatják, hogy Magyarország a válságkezelés terén jól teljesített - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A Bajnai-kormány első száz napja meghozta az eredményeket, az adatok azt mutatják, hogy Magyarország a válságkezelés terén jól teljesített - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke.
Claudio López, becenevén El Piojo, azaz Tetű az MLS, az amerikai profi liga történetének egyik legszebb góljával vágott vissza David Beckhamnek. A napokban a Kansas City Wizardhoz igazolt Hercegfalvi Zoltán csapata 1-1-re végzett a Los Angeles Galaxyvel.
Meghalt egy utas abban a személygépkocsiban, amely teherautóval ütközött a 6-os főút Pécs és Szentlőrinc közötti szakaszán, a szabadszentkirályi elágazónál vasárnap. A teherjármű Pécs irányából haladt Szentlőrinc felé, amikor a mögötte haladó személyautó eddig ismeretlen okból belerohant.
Bernie Ecclestone jogtulajdonos és Varga Zoltán a sportért is felelős önkormányzati miniszter a Hungaroringen aláírta a megállapodást, amelynek értelmében meghosszabbították a Magyar Nagydíj szerződését a 2012 és 2016 közötti időszakra.
Öt órára nőtt a várakozási idő a belépő buszok számára a röszkei határátkelőhelyen vasárnap a déli órákra, a személyautóval érkezők kétórás veszteglésre számíthatnak, a kilépő oldalon megszűnt a várakozás.
Akár egy évtizeden belül lehetővé válik a működőképes mesterséges agy létrehozása - jelentette be egy oxfordi konferencián Henry Markram professzor, a Blue Brain Project igazgatója.
További öt évvel meghosszabbították a Magyar Nagydíj 2011-ig szóló szerződését, így biztossá vált, hogy 2016-ig rendeznek Forma-1-es futamot a Hungaroringen. A hivatalos dokumentumot Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa és Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter látta el kézjegyével vasárnap Mogyoródon.
Belefulladt egy horgász a Hernádba, feltehetően ittasan; holttestét vasárnap találták meg a folyóban. Felsődobsza térségében, a Hernádon három férfi horgászott.
Néhány percre felébresztették az altatásból Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját, akit a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadt alkatrész.
A jövő héten megtorpanhatnak a vezető New York-i tőzsdemutatók, miután több hónapja legmagasabb szintre emelkedtek a héten az összességében kedvező negyedéves amerikai vállalati hírekre - mondták elemzők.
További öt évvel meghosszabbították a Magyar Nagydíj 2011-ig szóló szerződését, így biztossá vált, hogy 2016-ig rendeznek Forma-1-es futamot a Hungaroringen.
Az Ericsson nyerte meg a csődbe ment kanadai Nortel Networks vezeték nélküli üzletágára kiírt pályázatot, a svéd társaság 1.3 milliárd dollárt fizet a divízióért -írja a Marketwatch. A svéd...
Felipe Massát családja érkezése után felébresztették a kómából, majd visszaaltatták - jelentette az InfoRádió munkatársa. A brazil versenyző állapota stabil, nem rosszabbodott. Jó remény van teljes felépülésére, de bővebbet csak napok, esetleg hetek után tudhatunk majd.
Továbbra is életveszélyes, de stabil Felipe Massa állapota. A brazil pilótán elvégezték a CT-vizsgálatokat, és a műtét után ilyenkor elvárt eredményt kapták. Az altatásból egy rövid időre felébresztették, amíg a családja meglátogatta - mondta az Állami Egészségügyi Központ orvos-igazgatója.
Gyurta Dániel országos csúccsal a 20. helyen végzett a férfi 100 méteres mellúszás előfutamában, ezzel nem jutott be a vasárnap esti elődöntőbe a római vizes világbajnokságon.
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a Bajnai-kormány első száz napja után úgy tűnik, hogy az irány helyes, de az eredmények még illékonyak, sok mindent kell tenni azért, hogy tartós stabilitásról, valódi gazdasági előnyről beszélhessünk.
A Bajnai-kormány első száz napja meghozta az eredményeket, az adatok azt mutatják, hogy Magyarország a válságkezelés terén jól teljesített - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke.
A Fidesz szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, a kormány által az utóbbi hónapokban megtett intézkedések feleslegesek és értelmetlenek voltak - erről Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője beszélt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A költségvetési fegyelem "markánsan" javította a Magyarországgal kapcsolatos piaci hangulatot, megteremtve a lehetőséget a jegybanki kamatcsökkentési ciklus újrakezdésére, mondták az MNB hétfői kamatdöntő ülése előtt londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Fidesz elvárja, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter még vasárnap nyilatkozzon arról, hogy mi az igazság az általa bemutatott és a sajtóban megjelent filmfelvételekkel kapcsolatban, amelyeken egy robbantás képei látszanak.
Vámáru-nyilatkozatot kell kitölteni az Endeavour legénységének a Földre való visszatérése után - közölte a hét végén az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA.
Négy napig veréssel próbálták kiűzni belőle az ördögöt, míg végül a Pec koszovói városban lakó 30 éves Alen Aganovicnak sikerült telefonálnia a rendőrségre. A rendőrök három embert őrizetbe vettek.
A héten újabb hét amerikai pénzintézet jutott csődbe a gazdasági válság és a csökkenő ingatlanárak következtében. Ezzel az idén csődbe jutott amerikai bankok száma 64-re nőtt. (ProfitLine.hu)
Az SZDSZ frakcióvezetője szerint a Bajnai-kormány első száz napja után úgy tűnik, hogy az irány helyes, de az eredmények még illékonyak, sok mindent kell tenni azért, hogy tartós stabilitásról, valódi gazdasági előnyről beszélhessünk.
Felipe Massát vasárnap délelőtt egy rövid időre felébresztették az altatásból, egyrészt azért, hogy állapotáról tájékozódjanak, másrészt pedig, hogy néhány szót tudjon váltani családtagjaival, akik reggel Budapestre érkezte.