Ez egy krémes, habos, kényeztető desszert, amit elkészíteni elég egyszerű. A likőrgyöngyhöz viszont már nem elég a konyhai rutin. Érdekességképp azért megosztom veletek, de enélkül is kiváló lesz a desszert.
Két kockázati tőke táraság is megvásárolná Michael Jackson hagyatékát, legfőképpen a Sony/ATV Music Publishing-ban meglévő 50%-os részesedésére pályáznak. Egyikük az a Colony Capital, amelyik...
BUDAPEST – Harry Potter birtokba vette a magyar mozikat. Éjfél óta telt ház mellett vetítik az ifjú mágusról szóló legenda hatodik részét, amely most először háromdimenziós változatban is látható. A térhatású vetítésekre legkorábban szombatra lehet jegyet kapni. A mozikban már tegnap délután gyülekeztek a rajongók.
MONORIERDŐ – Októberre tűzte ki a Pest Megyei Bíróság a Dominik-ügy tárgyalását. Úgy tudjuk, az ítész előreláthatólag öt nap alatt ítéletet hoz a nem mindennapi esetben.
Ma nyilvánosságra kerülnek a felvételi ponthatárok, estére 127 500 jelentkező megtudja, teljesült-e az álma, bekerült-e arra az egyetemre, főiskolára, amelyikre első helyen jelentkezett. Alapképzésre 90 600-an, egységes osztatlan képzésre 10 200-an, felsőfokú szakképzésre 6 500-an adták be felvételi kérelmüket. A legtöbben a turizmus-vendéglátás szakot választották, de nőtt a jogászképzés és a…
BUDAPEST–HÁGA – Durvul a hangnem a szlovák nyelvtörvény miatt kirobbant vitában Magyarország és Szlovákia között! A törvény már az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosához, Knut Vollenbaekhez került, aki tárgyalásra hívta a feleket.
VECSÉS – Amikor 1990-ben megalapítottuk a gyermek- és sportruházati családi vállalkozásunkat, kézenfekvő volt a Williams névválasztás, hiszen a családban mindenki Vilmos volt – magyarázta Kortye Vilmosné. Nyolc évvel később a Williams Grand Prix Engineering Ltd. megtámadta a család logóválasztását.
Súlyos - nem kizárt, hogy szándékos - hibák, hiányosságok vezettek az UD Zrt-ügy nyomozásának részbeni megszüntetéséhez - derül ki az NBH főigazgatójának a legfőbb ügyészhez írott leveléből, illetve a nyomozás megszüntetése miatt a rendőrséghez küldött panaszából. Laborc Sándor tételesen kifogásolta az ügyészi döntéseket, melyek végül az ügy lezárásához vezettek. A levél megérkezett a Legfőbb…
Immár hatodik felszámolását éli meg a rendszerváltás utáni diósgyőri vaskohászat. A felszámolóbiztos nem nyilatkozik a jövőről, csak a jelen gondjait igyekszik orvosolni. A legújabb hírek szerint a Diósgyőri Foglalkoztatási Társaságban a korábbinál több, 157 embert sikerül megőrizni a "jobb időkre". Információnk szerint még mindig van érdeklődés a piacon a DAM 2004. Kft. iránt. Úgy tudjuk, hogy a…
A New York-i turistákat alsónadrágban és cowboykalapban szórakoztató utcazenész, Robert Burck bejelentette: indul az amerikai metropoliszi polgármesteri tisztségéért.
Akár 90 milliárd forint is lehet a kórházak év végi adósságállománya, ennek pedig csaknem dupláját is elérheti az Egészségbiztosítási Alap hiánya. Míg utóbbit költségvetési forrásból - az ÁFA- és jövedéki adóemelésekből - pótolja a kormány, a kórházak adósságcsökkentésére egyelőre nincs terv. Tavaly decemberben az egészségügyi intézmények mintegy 22 milliárd forintos többletpénzhez jutottak, ám…
Szombaton lesz száz napja annak, hogy megalakult Bajnai Gordon kormánya. Három egymás utáni lapszámunkban értékelő összeállítást közlünk erről az időszakról. Ma arról lesz szó, hogyan látták a Bajnai-kormány tevékenységét külföldön. Holnapi számunkban arról írunk, milyen volt ezen időszak alatt a kormány és az ellenzék viszonya, szombati összeállításunkban pedig arról, milyen lépéseket tett a…
Az új típusú influenza okozta szövődményekben meghalt egy 41 éves magyar férfi. Az országos tisztifőorvos szerint hasonló szövődmény a szezonális influenza esetében is előfordul. De míg a szezonális influenza a legyengült immunrendszerű betegekre veszélyes elsősorban, addig a H1N1-es vírustól fokozottan kell óvni az anyagcserebetegségben szenvedőket és a várandós nőket.
Közbiztonsággal, a szociális biztonságot szolgáló intézkedésekkel foglalkoztak tegnap értesülésünk szerint az MSZP vezetői. A párt országos választási bizottsága (ovb) valamint az elnökség sorra vette, hogyan valósulnak meg a néhány héttel ezelőtti kongresszus határozatai. Az ovb első ülésén arról döntöttek, hogy szeptember 15-ig elkészül a párt választási programjának első változata, amelyről…
A közönséges anyajegy a hétköznapi ember számára nem különíthetők el sem az ún. atípusos anyajegyektől, sem magától a kialakult bőrráktől, ezért fontos, hogy minden változást bőrgyógyász ellenőrizzen.
Minden eddiginél komorabb és baljóslatúbb mesével érkezett meg a Harry Potter sorozat hatodik fejezete. A sötét erők fenyegető jelenléte és fékevesztett tombolása vészterhes napokat igér Roxfort lakóinak, a boszorkány- és varázslóképző tanoda lakói nyomozói feladatokkal találják magukat szemben. Itt már nem babra megy a seprűnyélen lovagolva játszott kvaddics. David Yates rendező, az angol…
Itt a kánikula, ha az előrejelzéseknek hinni lehet, a mai napon a hőmérők higanyszála valahol a negyvenes szám környékén is megfordulnak majd. Már, ha van ilyen magas szám is a hőmérőn. De hol lehet egy jót strandolni ingyen a pokoli melegben a fővárosban?...
LOS ANGELES – Csaknem négy hétnek kellett eltelnie Michael Jackson (†50) halála óta ahhoz, hogy előkerüljön a sztár negyedik, állítólag vér szerinti gyermeke.
LOS ANGELES – Egyre nagyobb hatalmat szerez magának az Anthony–Lopez házaspár. A kétgyermekes anyuka férje ugyanis a közelmúltban nem mással, mint egy egész amerikaifoci-csapattal lepte meg magát, bővítve ezzel is amúgy sem „karcsú” bevételi forrásaikat.
SIÓFOK – Kétszeresen is fejet hajt az Edda előtt Papp Szabolcs az MTV Icon utolsó állomásán. A zenész saját együttesével, a Supernemmel két dalt ad elő Pataky Attiláék repertoárjából, de közreműködik a Soerii and Poolek formációban is.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el csütörtökre és péntekre az országos tiszti főorvos. A déli órákban 40 fok fölötti kánikulát is jelenthet. Szerda óta az UV-B sugárzás is rendkívül erős. Gőzerővel készülnek a melegre a mentők és a BKV is, és a főváros a legforgalmasabb helyeken ismét vizet oszt majd.
BUDAPEST – Legalább tíz kiló mínusszal szeretné elkezdeni szeptemberi koncertkörútját Mága Zoltán (35). A hegedűművész megdöbbent, amikor mérlegre állt.
Végakaratának megfelelően Nagy Imre egykori miniszterelnök nyughelyének közelében, a Rákoskeresztúri Új Köztemető 300-as parcellájában helyezik örök nyugalomra Király Bélát. Az életének 98. évében, július 4-én elhunyt vezérezredest katonai tiszteletadással, a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatják.
Egy tanulmány szerint az idén akár 200 millió dollárral is csökkenhet a magyar szórakoztató- és médiaipari piac teljesítménye az elmúlt évi adatokhoz képest.
BUDAPEST – Negyedszázados lett a Barátok közt szépsége, Balogh Edina. Születésnapján a kedvese és a családja köszöntötte, ám már hajnalban SMS-áradat érkezett a mobiljára sorozatbeli barátaitól.
Ötmilliárd eurós tőkeemelést hajt végre a Porsche német autógyár, hogy integrált autóipari konszernt hozzon létre a Volkswagennel. Erről a cég Stuttgartban tartott rendkívüli felügyelőbizottsági ülésén döntöttek.
Június elsején lépett hatályba a Munka Törvénykönyvének azon módosításai, a válság hatásait hivatottak enyhíteni. Ezek elsősorban a munkaidőkeretre, a pihenőidőre és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályokat tették rugalmasabbá. Előbbivel ráadásul akár költségeket is megtakaríthat a vállalkozó, anélkül, hogy meg kellene szabadulnia beosztottjaitól....
Oroszországban hetekkel eltűnése után holtan találták meg Andrej Kulagin emberi jogi aktivistát. A férfi munkatársa szerint a fogvatartottak jogainak védelmezője gyilkosság áldozata lett.
Ha akarunk, ki tudunk menni a piacra - jelentette ki egy lapinterjúban a pénzügyér az eurókötvény-kibocsátás sikerességét hangoztatva. Hozzátette azonban: a kormány a jövőben sokkal inkább a forintalapú forrásokra támaszkodna
Meg vannak számlálva a napjaik - mondta a HospInvest tulajdonosa, aki szerint egyértelműen a kormány okolható a cég bukásáért, mert nem valósította meg az egészségügyi reformot
A sikeres eurókötvény-kibocsátás ellenére az államadósság kezelésében inkább a forintalapú forrásokra támaszkodna a közeljövőben a kormány - mondta a csütörtöki Népszabadságnak adott interjújában Oszkó Péter pénzügyminiszter.