Míg a televíziókészülék a háztartások szinte mindegyikében fellelhető évek óta, változik a vételi eszközök megoszlása, a vezetékes telefonok jelenléte csökken, a mobiltelefoné és a számítógépé nő, és lassuló ütemben, de bővül az internetkapcsolatok száma - áll a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az ikt (infokommunikációs) eszközökről készített felmérésében.
Valamivel hét óra előtt két autó frontálisan ütközött a Fonyód-Kaposvár közötti úton Juta közelében, a helyszínelés idejére teljesen lezárták az utat - közölte a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, hárman könnyebb sérülést szenvedtek.
Ismét nyereségben, 16.601,23 ponton zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, bár az előző heti 11,25 százalékos emelkedéshez képest mérsékeltebben, 4,16 százalékot (663,53 pontot) erősödött az index. (ProfitLine.hu)
Ismét nyereségben, 16.601,23 ponton zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, bár az előző heti 11,25 százalékos emelkedéshez képest mérsékeltebben, 4,16 százalékot (663,53 pontot) erősödött az index. A legnagyobb nyereséget az OTP befektetői könyvelhették el.
A monetáris tanácstól 0,5 százalékpontos kamatcsökkentést várnak az elemzők a Reuters napokban készült felmérése szerint, így a jegybanki alapkamat hétfőn 9,0 százalékra változhat.
Néhány éve még szinte ismeretlen volt, ma már gyakran találkozunk vele. Hazája Mexikó és Peru. Kúp alakú, sárga-fehér virágzata lándzsás levelei fölé magasodik.
Úgy tűnik komolyan gondolta korábbi nyilatkozatait a kanadai Linamar vezetősége, és tényleg lehetőséget látnak a jelenlegi gazdasági válságban. Németországban legalábbis belefogtak egy komolyabb...
Kamcsatkán öt kilométer magasba röpített hamufelhőt a Sivelucs vulkán - közölték az Orosz Tudományos Akadémia geofizikai szolgálatának kamcsatkai kirendeltségén. Az orosz geofizikusok szombat este csaknem 170 helyi földrengést regisztráltak, s ezek közül többet kísért hamukilövellés, illetve törmeléklavinák.
A magyar női vízilabda-válogatott hétfőn a kanadai csapattal találkozik az elődöntőbe jutásért a római vizes világbajnokságon, miután a tengerentúliak szombaton simán legyőzték a németeket.
Bombariadó miatt kiürítették és átvizsgálták a Duna Plazát szombat este - közölte a BRFK. A bombafenyegetést egy a plázába érkező híváson egy férfihang jelentette be.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium sajtószóvivője vasárnap reggel a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy stabil, kielégítő állapotban van Felipe Massa, aki az éjszakát altatásban töltötte a Honvéd kórház intenzív osztályán.
Földcsuszamlásokat és árvizeket okoztak a Kína középső részét sújtó szakadatlan esőzések. Az ítéletidőben tízen meghaltak, és több mint 110 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, akit a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadó alkatrész. Massa várandós felesége Budapestre érkezik.
Mintegy 7-800 g-ot nyom az az acélrugó, amely a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen találta Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját.
Bezárják, az elig kilenc hónapja, 45 millió eurós befektetés eredményeként megnyílt Armonia bevásárlóközpontot Braila-ban, Romániában - írja a Ziarul Financiar. A RED Management Capital...
Mindkét irányban várakozni kell a határátlépésre a röszkei határátkelőhelyen, a kilépő oldalon egyórás veszteglésre számíthatnak az utazók, befelé kétórás a sor a személygépkocsik számára, a buszoknak három órát kell várniuk - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs azt javasolta, hogy az utazók vegyék igénybe a tompai határátkelőhelyet, amely az M5-ös…
A lakásárak után a bérleti díjak is esnek, Budapesten 50 ezer, míg a vidéki városokban 30 ezer forint a havi bérleti díj alsó határa - közölte a Duna House ingatlanközvetítő cég.
Gondolta volna, már akár 20 ezer euróért is jó fekvésű telket kaphat Horvátországban, mégpedig nem a belső területeken, hanem pont az Adriánál, a tengerparttól alig pár száz méterre?...
Továbbra is súlyos, de stabil a koponyasérülés miatt tegnap megműtött Felipe Massa állapota. A Ferrari brazil pilótája a Forma-1-es Magyar Nagydíj tegnap délutáni időmérő edzésén sérült meg súlyosan. A 28 éves versenyzőt fejen találta egy, az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, ezután pedig nekiütközött a gumifalnak.
A monetáris tanácstól 0,5 százalékpontos kamatcsökkentést várnak az elemzők a Reuters napokban készült felmérése szerint, így a jegybanki alapkamat hétfőn 9,0 százalékra változhat. (ProfitLine.hu)
Egyelőre nem tudni, mikor ébresztik fel Felipe Massát, a CT-vizsgálatokig kómában tartják. A brazil pilóta továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van - mondta vasárnap délelőtt az Állami Egészségügyi Központ előtt a Ferrari csapatfőnöke.
Több helyszínen is erdőtűz keletkezett vasárnapra virradó éjszaka a horvátországi Trogirhoz csatlakozó Ciovo-szigeten, ahol repülőgépekkel, helikopterekkel és tűzoltóautókkal küzdenek a lángok ellen - közölte vasárnap honlapján a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS).
A kormány soron következő üléseinek egyikén tárgyalja meg a közösségi közlekedés költségvetési ráfordításainak csökkentésére irányuló koncepciót - közölte Antali Károly kormánybiztos.
Amennyiben Ön cukorbeteg, semmi akadálya annak, hogy jogosítvánnyal rendelkezzen, mindaddig, míg a betegsége jól kontrollált, és az orvosi vélemény szerint is alkalmas a vezetésre.
Kína középső részén tízen meghaltak a heves esőzések okozta földcsuszamlásokban és árvizekben. Az ítéletidő miatt több mint 110 ezer embert költöztettek ki otthonából.
184. alkalommal szervezték meg szombaton az Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényen több mint négyszázan vettek részt. Az idei Anna-bál szépe a 18 éves, budapesti Farkas Viktória lett. A rendezvény díszvendége Debrecen városa volt.
Kis Gergő egy hónappal ezelőtt felállított országos csúcsát megdöntve jutott be a 400 méteres gyorsúszás vasárnap esti döntőjébe a római vizes világbajnokságon.
A héten újabb hét amerikai pénzintézet jutott csődbe a gazdasági válság és a csökkenő ingatlanárak következtében. Ezzel az idén csődbe jutott amerikai bankok száma 64-re nőtt.
Kiállításon mutatja be 2010 júniusától a londoni National Gallery világhírű gyűjteményének azokat a darabjait, amelyekről az idők során kitűnt, hogy hamisítványok, vagy éppen olyan alkotások, amelyeket tévesen tulajdonítottak valamelyik klasszikus mesternek.
Ritkán tapasztalt hevességgel bírálta az amerikai kormányzatot Ovadia Joszef rabbi, az izraeli kormánypártok egyikének, a Sasz szefárd ultraortodox vallási pártnak a szellemi vezetője vasárnap.
A Security Bank hat Georgia állambeli leánybankját és a New York államban székelő Waterford Village Bankot kellett bezárnia a héten az amerikai betétbiztosítónak, az FDIC-nek, így immár 64-re nőtt az...
Rubens Barrichello és Lewis Hamilton is úgy gondolja, hogy minden eddiginél keményebben kell dolgozniuk azon, hogy még biztonságosabbá tegyék a Forma-1-et, miután Felipe Massa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén.
Az amerikai Newsweek magazin szerint Erdő Péter bíboros, prímás is esélyes a következő pápaválasztáson. A lap azután közölt összeállítást a lehetséges egyházfőjelöltekről, hogy 16.-ik Benedek csuklótörést szenvedett.
VENCSUAN — Hat kamion és egy minibusz haladt a Csediguan-hídon Kína délnyugati részén, amikor hatalmas robajjal óriási sziklatömbök zuhantak alá a hegyről.
A labdarúgó NB I nyitó fordulójában a Honvéd hazai pályán 3-1-re győzött a Kaposvár ellen. A Videoton 6-3-ra kiütötte idegenben a Kecskemétet, a Zalaegerszeg 2-1-re nyert a Paks, az MTK pedig, vendégként, 1-0-ra a Pápa ellen. A legjobbjait pihentető Debrecen a 94. percben kapott tizenegyes-góllal szenvedett vereséget Diósgyőrben.
Megvertek egy BKV-sofőrt szombat délután a VIII. kerületi Mátyás téren, aki egy utas védelmére kelt. A 99-es járaton három, feltehetően ittas férfi zaklatni kezdett egy idős hölgyet, a szolgálaton kívüli buszsofőr közbeszólt, hogy „ezt nem kellene”, mire tarkón ütötték majd mellkason rúgták.
Leesett egy trélerről egy autó az M7-es autópálya 104. kilométerszelvényénél, a műszaki mentés idejére a főváros felé vezető oldalon lezárták a belső sávot.
A helyszínen életét vesztette egy kecskeméti férfi, aki kiugrott az ötödik emeletről, mert azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát.
Hosszú Katinka Európa-csúccsal jutott be a 200 méteres vegyesúszás vasárnap esti elődöntőjébe a római vizes világbajnokságon. Döntőbe jutott az országos csúcsot úszó Kis Gergő 400 gyorson.
Hosszú Katinka Európa-csúcsot úszott a 200 méteres női vegyes úszás előfutamában Rómában a vizes világbajnokságon. Ideje: 2 perc 09.12 mp. Ezzel a második helyen jutott be a középdöntőbe.