A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője, élve széles hatáskörével, érvénytelenítette a boszniai szerbek parlamentjének több határozatát.
Nem célja a Lehet Más a Politika pártnak, hogy koalíciót kössön, ha sikerül bejutnia a parlamentbe - mondta Schiffer András, a párt egyik szóvivője szombaton az LMP kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.
Nem célja a Lehet Más a Politika pártnak, hogy koalíciót kössön, ha sikerül bejutnia a parlamentbe. Ha 5-6-7 százalékot sikerül elérniük a 2010-es választásokon, akkor ellenzéki szerepet vállalnának anélkül, hogy "betársulnának" a jelenlegi pártok mellé.
"Hét hetes terhes vagyok. Három éve kezelnek pajzsmirigytúltengéssel és cukorbetegséggel. A cukor értékeim most jók. A hormon szintem normál szinten van már több mint fél éve. Azt szeretném kérdezni, hogy megtartható-e a terhesség?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke, a nyílt bizalmi szavazás után ketten kiléptek a pártból. A Fidesz szerint a MÁV-vagyon még meglévő részének eladását tervezi a kormány. Oroszország kész a START-I szerződésben előírtnál is nagyobb mértékben csökkenteni nukleáris fegyverzetét. A nap hírei 2009. június 20-án.
Az Elgin-márványszobrok Athénba való hazatéréséért emelt szót Karolosz Papuliasz görög elnök szombat este az új Akropolisz múzeumot megnyitó beszédében. Görögország reményei szerint az ókori fellegvár lábánál elhelyezkedő csupa üveg palota elősegítheti, hogy visszakapja a Parthenon 2500 éves frízeit, amelyek immár két évszázada a British Múzeum kincseit gazdagítják, miután Lord Elgin, az Oszmán…
Nagyobb valószínűséggel használtak drogot vagy itták le magukat az elmúlt évben az alkoholista vagy akár csak mérsékelten ivó apával élő tinédzserek - állapította meg egy amerikai tanulmány. A részeges apával élő 12-17 éves tinik húsz százaléka itta le magát, a mérsékelten italozó apák gyermekeinek viszont egyharmada.
Június 1-jével új vezető került a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jogi ügyvezető igazgatói posztjára Kondorosi Ferenc, a Gyurcsány-kormány "Új rend és szabadság" programjának...
Meglepetésre a francia válogatott nyerte a lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságot, miután a szombati döntőben győzött a címvédő orosz csapat ellen. Eredmény: döntő: Franciaország-Oroszország 57-53.
Három másnapos férfi emlékek nélkül, egy bébi, valamint egy sztriptíztáncosnő: így fest a Másnaposok című filmben ábrázolt őrült vegasi futam szereplőgárdája. Jade-et, a segítőkész táncosnőt Heather Graham alakítja a már hazánkban is látható filmben. Londonban beszélgettünk a színésznővel.