BUDAPEST – Ha minden igaz, Damu Roland ismét szegényebb lett egy menyasszonyjelölttel! TV2-s berkekben tudni vélik: Damu Roland szakított aktuális menyasszonyával, Palácsik Tímeával! A színész már szinte „gyűjtőnek számít”, hiszen 2006 márciusáig összesen hét eljegyzését bontotta fel.
NEW YORK – „A bádogember azt mondja, jól vagyok” – énekelte első szólólemezének Dirty Sticky Floor (Mocskos ragadós padló) című dalában. Így dolgozta fel drogos korszakának mélypontját, amikor egy Los Angeles-i hotelszobába zárkózva élt, az időjáráscsatornát nézte, és az Óz, a csodák csodájából ismert bádogember-plüssfigurával diskurált.
A betegség gyötörte idős hölgy kérlelte fiát, segítse át a túlvilágra – állítja az újbudai férfi. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy miért vette videóra az asszony haláltusáját, és miért tárolta a lakásában egy faládába zárva négy napon át a holttestet.
Kilenc hónap után kiadta Damu Roland útját Palácsik Tímea, a színész barátnője. Az utóbbi időben sokat civakodó szerelmesek a hírek szerint azért szakítottak, mert a szépségkirálynő- jelölt lány nem tudta elviselni párja életvitelét. Damu azonban nem törődött bele, hogy elveszítse a nagy őt.
Szegény volt, átlagos, és pornózott. Egy világsztár felesége, milliomos és szexszimbólum lett. Demi Moore-t teste tette sztárrá, szerepeire kevésbé emlékszünk. Sorozatunk hatodik része Ashton Kutcherrel való házassági válságáról szól.
Fábry Sándor mentőövet dobott Utasi Árpinak. Még akkoriban, amikor a kis mesemondó a Csillag születik című tehetségkutatóban feltűnt, a showman kinyilvánította iránta szimpátiáját Most, hogy Csantavér büszkesége egyre ritkábban tűnt fel a nyilvánosság előtt, Fábry ismét kisegítette: meghívta a műsorába.
Mennyit ér egy ember élete? Úgy tűnik, hogy egy szörnyű tragédia után is fontos, hogy ki milyen helyet foglalt el a társadalmi ranglétrán. Bármennyire furcsa, de a gazdagabb áldozatok hozzátartozói nagyobb kártérítésre számíthatnak, mint a kevésbé módos családok. A lezuhant Airbust biztosító AXA Bank adópapírokat és banki kimutatásokat kér a gyászolóktól
Továbbra is titkolóznak a parlamenti pártok az Európa Parlamenti kampány költségeiről annak ellenére, hogy a választás utánra pontos adatokat ígértek. Ráadásul a politikai erők azokat a kérdéseket kerülték ki, amik nyilvánossá tételét maguk is évek óta szorgalmazzák. A Bors a Transparency International és a Freedom House Magyarország által szervezett Képmutatás projekt keretén belül faggatta a…
BUDAPEST – Veszteséges volt A miniszter félrelép, legalábbis ezt állítja Andy Vajna (65) producer. A tizenkét évvel ezelőtt forgatott filmet ugyan majdnem 900 ezer ember látta, Vajna mégis a mai napig tartozik Kern Andrásnak (61) és Koltai Róbertnek (65), akik rendezőként is jegyzik a filmet.
Lenyűgöző képességek, karakteres, sportos megjelenés, mindez maximális biztonsággal kombinálva. Elég ránézni, hogy az ember beleszeressen. Most ráadásul megvenni sem kell, elég, ha játszik a Bors Pókeren és akár az öné is lehet ez a szédítő extrákkal felszerelt autó.
Ismét kiverte a biztosítékot Eva Mendes reklámfilmje, melyet a Calvin Kleinnek forgatott. Már az első videót is letiltották, a legújabb reklám pedig még tovább feszítette a húrt, hiszen a szexi színésznő túl erotikus pózban fekszik egy modellel.
A megye történetében egyedülálló módon a veszprémi rendőrök teljes állománya a Cozma-gyilkosság megoldásán dolgozik. Az eltelt több mint négy hónap alatt 500 tanút hallgattak meg, hat embert előzetes letartóztatásba helyeztek, beismerő vallomást és a gyilkos eszközt azonban még mindig nem tudták produkálni.
A mérések szerint megnyugtatóan tiszták a haza élővizek. Nyugodtan csobbanhatnak tehát az érzékenyebbek is, sem algásodástól, sem más, mesterséges szennyeződés nem kell tartaniuk, ráadásul a tavak, folyók hőmérséklete is folyamatosan emelkedik.
Szexis képeken mutatja meg bájait az idei év két gyönyörű királynője, Serdült Orsolya és Budai Zsuzsa. A bombázók a CKM magazin kedvéért a magyar tenger partján vetkőztek falatnyi fehérneműre. A fotósorozatot Nánási Pál, Ördög Nóra párja készítette.
Célba ért Vásárosnaménynél tegnap Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, aki az elmúlt ötven nap alatt körbefutotta a folyót, 2080 kilométert téve meg. A sportemberrel útja során 15 ezren futottak együtt. Pál korábban végigúszta a Tiszát, majd forrásától a torkolatig végigfutott mellette.
A bíróságon akarja megvédeni üzleti és művészi tisztességét Bajor Imre. A Kicsihuszár étterem tulajdonosát és üzlettársát súlyos vádakkal illette az egyik napilap. A vállalkozó-művészt megrendítette az igaztalannak tartott támadás.
Óriási botrányt kavart az amerikai GLOBE magazin legutóbbi száma: Larry Sinclair, nyiltan homoszexuális író ugyanis állítja: viszonya volt Barack Obama amerikai elnökkel, ráadásul az interjúban sugallta, hogy a politikus egy másik „volt szeretője” nem véletlenül halt meg 2007-ben. A First Lady mindent elkövet a rágalmazó elhallgattatásáért, de a művész kitart, és nem adja fel. Megjelenteti…
„Időpazarlás volt apámat gyűlölni” - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
Ismét összejött Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa és egykori kedvese, Chelsy Davy - egyelőre csak egy buli erejéig, de a szombati brit sajtó forrásai szerint ez is biztató jele annak, hogy a románc esetleg folytatódhat.
Emberi kolóniák települnek a Holdra, ahol dolgoznak, szaporodnak és élik világukat. Fantazmagória? Korántsem. Bush elnök már 2004-ben meghirdette, hogy Amerika 2020-ban visszatér a Holdra, sőt a NASA igazgatója állítja: biztos benne, hogy emberi kolóniák költöznek majd oda és később más bolygókra is.
Érdekes színfoltja a magyar politikai közéletnek Szekeres Imre honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, Szeredi Péter. A történészt ugyanis mindenki ismeri hatalmas hajkoronájáról, sőt volt olyan kormánytag, aki le is akarta vágatni azt.
Három másnapos férfi emlékek nélkül, egy bébi, valamint egy sztriptíztáncosnő: így fest a Másnaposok című filmben ábrázolt őrült vegasi futam szereplőgárdája. Jade-et, a segítőkész táncosnőt Heather Graham alakítja a már hazánkban is látható filmben. Londonban beszélgettünk a színésznővel.