Mi a gyors, instant desszert? Hát a puding! - vágja rá mindenki. Pedig szegény puding ennél sokkal több. A puding egy finom, gazdag krém, amit könnyűszerrel elkészíthetünk mi magunk is, nem instant módon…
Ismét közös asztalhoz ülnek ma reggel a szocialisták meghatározó emberei, "öregek" és fiatalok, hogy az esetleges bizalmi szavazásról, a július 4-i kongresszus lehetséges menetrendjéről egyezkedjenek. Földes György, a Politikatörténeti Intézet igazgatója a Népszavának úgy vélte, korai személyi ügyekkel foglalkozni az MSZP-ben. Szerinte kongresszuson fontos lenne rámutatni, hogy ma az MSZP az…
Lefelé korrigálták korábbi előrejelzéseiket a gazdaságkutatók, ám abban nagyjából egyetértenek, hogy a negyedik negyedévben már szelidül a zuhanás. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a tavalyi hasonló időszakról szóló adatok is rosszak voltak. Vagyis minden viszonylagos. Például az is, hogy az államhátartási hiány kevésbé romlott, mint a magyarénál jobb állapotban lévő gazdaságoké. Az építőipar…
Hosszú idő után először ismét bizakodhatnak azok a devizahitel-adósok, akik svájci frankban vettek fel kölcsönt. A Svájci Nemzeti Bank (SNB) ugyanis ismét olyan mennyiségű helvét devizát váltott át euróra, amelynek hatására sikerült jelentős mértékben meggyengíteniük saját pénzüket. Csütörtökön ezért napközben mindössze 180 forinton is járt a frank kurzusa, amire fél esztendeje nem volt példa.…
Várhatóan már csak ősszel foglalkozik a parlament Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztésével. A két politikust a legfőbb ügyész kérte ki, mert állítólag megalapozottan gyanúsíthatók kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével, valamint egyrendbeli kényszerítés bűntettével. Az UD Zrt. ügyében érintett képviselők sorsáról már hétfőn döntene a Fidesz, Géczi József…
Megduplázódott azoknak a biztos szavazó pártválasztóknak a száma, akik a Jobbikra adnák a voksukat egy országgyűlési választáson. A Tárki legutóbbi felmérése szerint tíz, a Nézőpont Intézeté szerint pedig kilenc százalékon állnak a radikálisok, miközben apadni látszik a Fidesz bázisa, s ez akár veszélybe is sodorhatja Orbán kétharmados álmait. A szocialisták számára még semmi sem dőlt el.
Tovább gyűrűzik a Hír Tv körüli botrány, s miközben az ellenzék a rendészeti minisztert támadja, újabb részletek derülnek ki az ügyről. Közéjük tartozik, hogy a Hír Tv-nek - egy lapunk birtokában lévő dokumentum szerint - tudnia kellett: az ügyben érintett áldrogdíler sem Veres János volt pénzügyminiszter kapmányfőnökétől, sem Helmeczy László ügyvédtől nem kapott megbízást arra, hogy drogot…
Mintegy 30 milliárd forintból egy év alatt újulhat meg a főváros legrosszabb állapotú Duna-hídja. A Margit híd rekonstrukciója a becsült összeg duplájába kerül és még a jövő évi önkormányzati választás előtt átadhatják. A szükséges plusz pénzt elvonásokkal - a költségvetésen belüli átcsoportosítással - teremtette elő a fővárosi közgyűlés, ahol a döntést több ellenzéki politikus is megszavazta.
Napóleon komplexusnak azt a tünetegyüttest nevezzük, mely leginkább az alacsony emberekre jellemző. A betegség nevét egyre inkább alkalmazzák olyanokra is, akiknek valamiféle kisebbrendűségi érzéssel küzdenek, és állandóan túlkompenzálnak az élet egyéb területein, azaz ott próbálnak meg sokkal jobban érvényesülni, hogy eltereljék mások figyelmét az őket oly nagyon zavaró hibájukról.
Nem az a kérdés, hogy José Manuel Barroso lesz-e az Európai Bizottság következő elnöke, hanem az, hogy mikor, és milyen áron. Pártcsaládja, az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó néppárt azt szeretné, ha már az első adandó alkalommal, július közepén megválasztanák. Az "ellenzéki" szocialisták és a zöldek legalább szeptemberig várnának a jóváhagyással. A háttérben tisztségekről, programról,…
Pécsett abban bíznak, végre lezárulhat a romákat nevelő Gandhi gimnázium régóta húzódó ügye. Az alapítók leváltanák a mostani kuratórium, amelynek elnöke viszont nem adja fel könnyen. Ma közgyűlést tart az intézmény alapítványa, de utána a kuratórium elnöke fontos bejelentésre készül.
Elrendelte a főpolgármester az elsőfokú árvízvédelmi készültséget Budapesten, ahol jelenleg 490 centiméternél áll a Duna. Várhatóan vasárnap tetőzik majd 704 centiméternél, mely 20-25 centivel kevesebb, mint amire korábban számítottak. A legnagyobb gond továbbra is a Rába szentgotthárdi szakaszán van, ahol tegnap már tetőzött a folyó 506 centiméternél: s délutánra már el is kezdett apadni. A…
A vadon élő állatokat ugyanúgy sújtja a rákbetegség, mint az embert, sőt egyes fajokat egyenesen kihalással fenyeget - derült ki a Nature Reviews Cancer című brit folyóirat legfrissebb számának egyik tanulmányából.
Az őszödi beszéd nagyban hozzájárult az MSZP iránti bizalom csökkenéséhez, de annak nem a tartalmával volt baj, hanem azzal, hogy nem nyilvánosan hangzott el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó. A pártelnök elismerte: 2006-ban a szocialisták is többet ígértek, mint amennyit meg tudtak valósítani.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt beregszászi színészekként kezdték a pályát, és változatlanul játszanak az ottani társulattal, annak ellenére, hogy a debreceni teátrumhoz köti őket a szerződésük. A színészházaspárt a Városmajorban is beregszászi kollégáikkal láthatjuk szombattól a Dekameron, a Csehov egyfelvonásosok és a Tóték előadásaiban.
Március elején 317 forintig, néhány héttel később 312 forintig repült az euró árfolyama. Aki ekkor pánikszerűen eurót vásárolt és lekötötte három hónapra, az - amellett, hogy jelentős árfolyamveszteséget kénytelen elkönyvelni - rövidesen kézhez kapja a friss bankszámlakivonatát, ami újabb kellemetlen meglepetést tartogat. Az árfolyamveszteség ellenére az euróban jóváírt kamat után ugyanúgy meg…
Június 30. után a külterületeken a földhivatalok, a belső részeken pedig a jegyzők és megbízottjaik megkezdik a parlagfű kiírtásával kapcsolatos ellenőrzéseket
T. Sándor két nőt leütött és megerőszakolt. A rendőrség vizsgálja, hogy a női alsóneműket gyűjtő, letartóztatott férfi azonos-e a tavaly novemberben kegyetlenül megölt kiskunlacházi lány gyilkosával
A 30 százalékos utasszám-növekedésnél alacsonyabb ütemben ugyan, de így is 20 százalékkal, mintegy 500 millió euróra nőtt a Wizz Air bevétele a 2009. márciussal zárult pénzügyi évben - mondta el Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az MTI-nek. (ProfitLine.hu)
A rendezvény-és filmforgatás-biztosítás egy meglehetősen új szegmens a hazai biztosítási piacon, az ezzel foglalkozó szakemberek pedig valóban belelátnak a kulisszatitkokba. A Pénzcentrum Rákos Tamást, a Showrisk ügyvezetőjét kérdezte filmforgatásokról, koncertekről és az esküvők teljes biztonságáról....
Nominálisan ugyan igen jelentős mértékben emelkedett a benzin és a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon az elmúlt 10 év során, reálértéken azonban a július jövedéki adó és ÁFA emeléssel együtt is...
Az USA részvénypiacain ismét kitörtek a karámból a bikák, és hatalmas táncba kezdtek a tegnapi kereskedés során. A Dow Jones ipari átlag (DJIA) 2,07 százalékot erősödött zárásra, míg az S&P 500 index 2,11 százalékos nyereséget mutatott nap végén. A technológiai Nasdaq összetett mutatója 2,01 százalékos nyereséget ért el. (ProfitLine.hu)
Ötvenéves korában, a feltételezések szerint szívroham miatt elhunyt Michael Jackson. A zárkózott életet élő popsztár jelentések szerint nem lélegzett, amikor kiérkeztek hozzá a mentők. Egy Los Angeles-i kórházba vitték, ahol a rendőrök erősítették meg halálhírét. Jacksont világszerte több millió rajongója gyászolja.
Hollywood egyik leghírhedtebb szoknyavadászaként minden nőt megkaphatott, sikeresen építette karrierjét, de csak rövid időt töltött a csúcson, mert függősége tönkretette. Az agyonplasztikázott akcióhős, Mickey Rourkemegjárta a poklot, a közelmúltban mégis visszatért. Az ötödik részből kiderül, Rourke csak pszichiáterének és egy papnak köszönheti életét, és magányában a kutyákhoz fordult.
Tegnap amerikai idő szerint hajnali fél háromkor 50 éves korában elhunyt Michael Jackson a pop koronázatlan királya. Életét a hosszú újraélesztési kísérletek alatt sem tudták a kómából visszahozni. Gyászol a popvilág. (ProfitLine.hu)
Megvertek két jegyellenőrt a fővárosban, a 47-es villamoson, a Kalotaszeg utcánál. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - közölte a BKV Zrt. sajtóirodája.
Egyes utazási irodák - úgy tűnik - szándékosan készítenek kisebb bevételi tervet, hogy kevesebb vagyoni biztosítékot kelljen felmutatniuk. Ha jön a csőd, fizethet az utas
Bódi Sylvi levetett pasijaiból csemegéznek modelltársai. Debreczeni Zita után most Zimány Linda vetette ki hálóját Sylvi egyik jómódú exére, Kaló Dénesre.
Korántsem csak a lantos sajátos sármja jelenthet vonzerőt azoknak a hölgyeknek, akik a Benkő feleséget keres című show-ba jelentkeztek. A látszólag szerény körülmények között élő művész valójában mesés vagyon birtokosa, ingatlanja és ingóságai mintegy kétszázmillió forintot érnek. Igaz, nem adja olcsón a hozományt: nyíltan hangoztatja, hogy csak az a jelentkező pályázhat eséllyel a szívére, aki a…
Az MSZDP nem kér a jelenlegi kormány neoliberális politikájából - jelentette ki Hárs Gábor, aki a Magyar Hírlap értesülései szerint ősszel dönt arról, átüljön-e Kapolyi Lászlóval a szocialista frakcióból a függetlenek közé
A kormány számításai szerint mindaz, amire a Fidesz azt mondja, visszacsinálja, összességében a GDP 6 százalékával növelné a hiányt, vagyis jövőre összesen ez már 10 százalékos lenne, ami egyenlő volna az összeomlással.