A megye történetében egyedülálló módon a veszprémi rendőrök teljes állománya a Cozma-gyilkosság megoldásán dolgozik. Az eltelt több mint négy hónap alatt 500 tanút hallgattak meg, hat embert előzetes letartóztatásba helyeztek, beismerő vallomást és a gyilkos eszközt azonban még mindig nem tudták produkálni.
Bár a szakminiszter egy hónapja még tagadta, a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányelőterjesztés szerint napirenden van a MÁV Zrt. szétdarabolása és részleges privatizációja. A lap úgy tudja: a Bajnai-kabinet július elsejétől kormánybiztost nevez ki az átalakítás levezénylésére.
Figyelmetlenségében a rendőrségre követte áldozatát egy rabló az Egyesült Államokban, ahol aztán rögtön el is fogták. A 26 éves férfi leintett egy autót, amelyet egy nő vezetett.
Barack Obama amerikai elnökhöz fordult pénteken Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy nyilvánítsa az állam egyes részeit katasztrófa-sújtotta területnek a pusztító szárazság miatt.
A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni; Ujhelyi István azt mondta, ha az MSZP így folytatja, már nem marad újjáépíthető párt. Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja.
Már két éve csúszik, de még mindig nem lehet tudni, mikor lép tőzsdére a Fortress és a Blackstone után a harmadik nagy kockázatitőke-társaság, a KKR, pedig a debütálás folyamatosan aktuálisnak tűnik....
Los Angeles-i premierje után a spoletói Két Világ Fesztiválon június 26-án mutatják be Woody Allen legújabb rendezői bravúrját, Puccini Gianni Schicchi című operáját.
Megegyezést színlelt Herényi Károly, alig egy nappal azelőtt, hogy megzsarolta Almássy Kornélt és támogatóit tavaly szeptemberben - tudta meg a Magyar Nemzet.
Ötven iszlamista harcost öltek meg a pakisztáni hadsereg offenzívája során Pakisztán északnyugati részén, az afganisztáni határ közelében lévő Dél-Vazirisztán törzsi területen - közölték szombaton katonai források.
Bár még csak egy napja téma, máris óriási az érdeklődés a rivális széria iránt, és úgy tűnik, a nyolc nagycsapat mellett mások is rajthoz állhatnak majd a következő idényben a FOTA igazgatása alatt álló bajnoki sorozatban.
Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Jakab István szerint maffiajellegű gabonakereskedelem folyik az országban, ugyanis míg néhány héttel ezelőtt egy tonna gabonáért 35-40 ezer forintot ígértek a felvásárlók, most 22 ezer forintot adnak érte. (ProfitLine.hu)
A magyar organikus építészetet bemutató új kiállítás megnyitója mellett környezettudatos divatkreációkat felvonultató összművészeti performanszokkal, organikus hajkreációkkal, biobüfével és ökopiaccal várja a látogatókat ma az Iparművészeti Múzeum, ahol a Múzeumok éjszakáján "megállítják" az időt is.
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől.
Széleskörű internetes pedofil-hálózatot göngyölítettek fel Olaszországban, a szicíliai Catania körzetében. A helyi postarendőrség által végrehajtott, "Smasher" fedőnevű akció során több mint 150 ezer gyermekpornó-filmet foglaltak le, köztük 16 ezret a őrizetbe vett személy egyikének lakásán.
Az Egyesült Királyságban a válságra és a recesszióra adott válaszul az irodapiaci szereplők számára egyre olcsóbb bérleti díjakat kínálnak az irodaházak tulajdonosai, melyek 10 éves időtávon is a...
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől. Az MTI által korábban megkérdezett ...
A szocialisták elkéstek, ha csak ősszel kezdenek el gondolkodni azon, hogy jó-e nekik, ha továbbra is támogatják a Bajnai-kormányt - emelte ki az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző, a Századvég Alapítvány igazgatója. Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint az MSZP szűk vezetésében van még olyan remény, hogy a kabinet tevékenysége esetleg képes…
Draskovics Tibor jelenlegi rendészeti miniszter is szerepet vállalt abban a tavaly tavaszi akcióban, amelynek célja az lett volna, hogy a hírTV két riporterét kábítószerrel összefüggő bűncselekmények vádjával börtönbe juttassák. Az ügy kapcsán készült hatósági jegyzőkönyvek arról tanúskodnak: Draskovics a jogszabályokat kikerülve adott utasításokat a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének.
Közel 2 dollárt esett a határidős amerikai könnyűolaj szabadpiaci ára csütörtöki nap végi jegyzéséhez képest New Yorkban a kereskedés végére pénteken. A nap vége felé kezdett leszakadni az ár, és a ...
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azzal kapcsolatban, hogy Varju László, a tárca államtitkára pénteken Szolnokon részt vett egy vállalkozóknak rendezett fórumon - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A tavaszi, másfél hónapos leállás után nyáron ismét szünetelteti a termelést a Zalakerámia Zrt. - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-vezérigazgatója. Márton Péter elmondta: nem számít rendkívüli...
Maffiajellegű gabonakereskedelem folyik az országban - állítja Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke. Ezt azzal magyarázza, hogy míg néhány héttel ezelő...
A mérések szerint megnyugtatóan tiszták a haza élővizek. Nyugodtan csobbanhatnak tehát az érzékenyebbek is, sem algásodástól, sem más, mesterséges szennyeződés nem kell tartaniuk, ráadásul a tavak, folyók hőmérséklete is folyamatosan emelkedik.
Los Angeles-i premierje után a spoletói Két Világ Fesztiválon június 26-án mutatják be Woody Allen legújabb rendezői bravúrját, Puccini Gianni Schicchi című operáját. Woody Allen elmondta, hogy erre a terepre azért merészkedett, mert a világhírű tenor Placido Domingo már évek óta biztatta őt.
Már a Scotland Yard is nyomoz a brit képviselők költségtérítési botránya miatt. A rendőrség csalás és közpénzekkel való visszaélés miatt indított eljárást. Többek ellen az adóhatóság tett feljelentést.
Az osztrák külügyminiszter ki akarja vizsgáltatni, milyen szerepet játszott Irán jelenlegi államfője egy 23 évvel ezelőtt Bécsben elkövetett gyilkosságban.
A TOS olyan kórképek összefoglaló neve, melyek a nyaki szakasz anatómiai rendellenességeinek következtében alakulnak ki. Lényege, hogy a nyak területén található nagyerek illetve a felső végtag idegfonata nyomás alá kerül, melynek következtében állandó vagy ideiglenes, gyakran nehezen meghatározható tünetek alakulnak ki.
A Vas Népe Online információi szerint Szombathelyre szállították Budaházy Györgyöt. A terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és kétrendbeli emberölési kísérlettel gyanúsított férfit pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság.