Jenson Button úgy érzi, hatalmas szerencséje volt a mai időmérő edzésen, mert kis híján nem tudta megkezdeni utolsó mért körét, ami végül olyan jól sikerült, hogy az élről vághat neki a vasárnapi Spanyol Nagydíjnak.
A kirekesztés és a gyűlölet elleni tiltakozást szervez jövő hét végére a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom; erről a szervezetek közleményben tájékoztatták szombaton az MTI-t.
Ismét van áram Budapesten, a II. kerületben, ahol napközben egy zárlatos kábel miatt több ezer ember otthonában nem volt áram - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) szóvivője.
Leánybúcsún tört ki verekedés péntek éjszaka Nyíregyházán. Egy szórakozóhely különtermében a rendőrség eddigi adati szerint éjfél után két ittas ember ment oda a DJ-pult mögött álló tulajdonoshoz, hogy ők cigányzenét akarnak. A férfi közölte velük, hogy a leánybúcsú zártkörű, mire ütni kezdték, majd az őket távozásra felszólító lányokat is.
A szomáliai kalózok szombaton elengedtek fogságukból egy brit tulajdonú, olasz üzemeltetésű kereskedelmi hajót - jelentette egy kenyai tengeri megfigyelő szervezet. Az egy hónapja elrabolt teherhajóért váltságdíjat fizettek egy hete, de ennek összegét nem tudni. A panamai zászló alatt hajózó Malaspina Castle-t, és 24 fős személyzetét április 6-án támadták meg a szomáliai kalózok az Ádeni-öbölben.…
Szomáliai kalózok szabadon engedtek szombaton egy brit tulajdonban lévő hajót, amelyet több mint egy hónappal ezelőtt kerítettek hatalmukba huszonnégy tengerésszel, köztük tizenhat bolgárral a fedélzetén.
Egy munkagép okozta egy zákányszéki férfi halálát, a holttestet szombaton találták meg, de a baleset négy-öt nappal korábban történhetett - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Egy munkagép okozta egy zákányszéki férfi halálát, a holttestet szombaton találták meg, de a baleset négy-öt nappal korábban történhetett - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A rendőrség adatai szerint az egyedül élő 55 éves férfi éppen saját tulajdonát képező munkagépével dolgozott, amikor bekövetkezett a baleset.
Egy munkagép okozta egy zákányszéki férfi halálát, a holttestet szombaton találták meg, de a baleset négy-öt nappal korábban történhetett - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
"Férjemnek folyamatosan fehér színű váladék rakódik ki a külső szemzugába.Őt nem zavarja,nem gyulladt a szeme,egyszerűen csak esztétikai a probléma. Mi okozhatja?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Egy orosz nő megcsonkított holttestét találták a vasúti síneken Indiában Goa államban - jelentették be szombaton az indiai hatóságok. Az áldozatot az állam fővárosának közelében, egy elzárt vágányszakaszon fedezték fel. A nő halálának ügyében vizsgálatot kezdtek.
A magyar vívó a 23 éven aluli vívók debreceni Európa-bajnokságán az elődöntőben 12-12 után ráadástussal verte a norvég színekben szerepelő Bartosz Piaseckit, majd a fináléban simán győzött a lengyel Piotr Kruczek ellen.
Egy férfi elszenesedett holttestét találták meg Székkutas külterületén egy elhagyott tanya udvarán álló kiégett autóban szombaton - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Kevesek kiváltsága: hozzájárul a földművelésügyi minisztérium a jégkárok enyhítéséhez. A támogatásra elvileg valamennyi mezőgazdasági termelő jogosult, aki megfelel a szaktárca rendeletében megfogalmazott feltételeknek. A gyakorlatban egyelőre csak a szakminiszter szűkebb pátriájában élő dél-dunántúli gazdálkodók helyzetét könnyíti meg az állam.
Egy férfi elszenesedett holttestét találták meg Székkutas külterületén egy elhagyott tanya udvarán álló kiégett autóban szombaton. A helyszíni és halottszemle elsődleges adatai alapján az idegenkezűség kizárható.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 27 (huszonhét), 33 (harminchárom), 38 (harmincnyolc), 71 (hetvenegy), 81 (nyolcvanegy) Joker-szám: 429381.
Ismét van telitalálatos szelvény az ötös lottón, amelynek nyereménye 1 milliárd 149 millió 746.950 ezer forint - közölte a Szerencsejáték Zrt. szóvivője szombaton este az MTI-vel.
Július elsején elindul a háziorvosi minőségbiztosítási rendszer, és ha a fél éves teszt üzemmód sikeres lesz, akkora jövő évtől változik a finanszírozás - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Székely Tamás egészségügyi miniszter.
Bizonytalanná vált az MSZP egykori elnökének jövője. A hírTV információi szerint nem kizárt, hogy Kovács László uniós biztosi posztját Gyurcsány Ferenc kapja meg.
Egy civil szervezet arra kéri a celldömölki kórház ellátási területén élőket, támogassák a kórházat öt hónapon át havi ezer forinttal, hogy rendezni lehessen tartozásait - írja a Népszabadság.
Békés tiltakozást rendezett a Velencei-tó partján az Élőlánc Magyarországért, helyi civil szervezetekkel a King's City néven ismertté vált megaberuházás ellen szombaton. Azt szeretnék elérni, hogy széleskörű társadalmi egyeztetés jönne létre a beruházással kapcsolatban. A beruházással kapcsolatban több nyomozás is folyik, többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés…