Az Európai Bizottság a szakértőinek nevezett kabinet várakozásánál nagyobb gazdasági visszaesést valószínűsít Magyarországon az idén. 6,3 százalékos recesszióval számolnak, szemben a kormány 5,5-6 százalékos előrejelzésével.
A kormány a távhő általános forgalmi adókulcsának csökkentése mellett olyan intézkedéscsomagot tervez, amelynek révén sok embernek már az idén érzékelhetően olcsóbb lesz a távhő - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció ülése után újságírókkal hétfőn, Budapesten.
A vártnál lényegesen később, harmadik másodosztályú szezonjában jutott vissza az élvonalba a legeredményesebb és legnépszerűbb magyar labdarúgócsapat, a 110 éves Ferencváros. (ProfitLine.hu)
Alács Lajos, a MOL gáz és energia divízió ügyvezető igazgatója 2009. április 29-én 568 darab MOL részvényt értékesített 10,200 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató...
Ha érdekli, mely uniós állam mely pártjai állnak önhöz a legközelebb, töltse ki az EU Profiler új tesztjét, amely két tengely mentén helyezi el önt a politikai koordinátarendszerben: az egyik a gazdasági-társadalmi jobb-bal tengely, a másik az EU-integráció elfogadását mérő. A rendszerben elhelyezték a magyar pártokat is.
A Fidesz reméli, hogy az MSZP és a kormány ezúttal nem csak szavakkal, hanem tettekkel is tesz a családok terheinek könnyítése érdekében, és valóban megszavazzák a távhő áfájának csökkentését - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn a parlamentben.
Május 1-jétől Harsányi Istvánné az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának vezetője, elődje Nagy László, aki 2007-től töltötte be ezt a posztot nyugdíjba vonult - tájékoztatta a Tóth István Ferenc, a régiós igazgatóság szóvivője az MTI-t hétfőn.
Azt követően, hogy az FIA elnöke, Max Mosley kijelentette, a Ferrari távozása nem viselné meg a sportot, a Forma-1 mindenható uraként is nevezett Bernie Ecclestone elmondta, meg fogja védeni az olasz alakulatot.
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter eskütételével elkezdődött az Országgyűlés hétfői ülése. Varga István közgazdász 2008 végéig a Shell magyarországi vállalatának vezetője volt, a...
A migránsok 80 százalékát a lengyelek és a románok teszik ki a Európai Bizottság megrendelésére készített jelentés szerint, ezért a munkaerő-áramlás majdani trendjeit elsősorban a gazdasági válságnak Lengyelországra és Romániára gyakorolt hatása határozza majd meg, írja a Világgazdaság.
Szerződést bontott Róth Antal vezetőedzővel a Pécsi MFC, amely a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a feljutásért küzd. A PMFC ebben az idényben egyedüli elfogadható eredménynek a másodosztályú bajnokság első helyének megszerzését tekintette, s a tulajdonos ezt nem látta biztosítottnak az utóbbi négy forduló játéka alapján, ezért döntött a változtatás mellett.
Az év első három hónapjában az ismertté vált bűncselekmények száma negyedével csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, ez azt jelenti, hogy valamivel több mint 80 ezer bűncselekmény vált ismertté - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn Budapesten.
Az AIM Általános Biztosító Zrt. eddig sem volt ismeretlen a speciális biztosítási megoldásokat kereső vállalati ügyfelek és biztosítási brókertársadalom előtt, ám mostantól a PSZÁF E-II-145/2009. számú határozata alapján a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (KGFB) kötő széles ügyfélkör is megismerkedhet a nevével....
A holland AZ Alkmaar labdarúgócsapatának vezetői hétfőn tíz nap gondolkodási időt adtak Louis van Gaal vezetőedzőnek arra, hogy eldöntse, marad-e az együttesnél.
Bajnai Gordon szerint a magyarság legnagyobb modernkori sikertörténete az európai uniós csatlakozás. A miniszterelnök erről a csatlakozás ötéves évfordulója kapcsán beszélt hétfőn, napirend előtt a parlamentben.
Silvio Berlusconi olasz minszterelnök feleségénél betelt a pohár. Veronica Lario olasz lapokkal közölte: elválik férjétől. Az egykori színésznő múlt héten pénteken már nyilvánosan felemelte szavát a kormányfő Európa Parlamenti lista összeállítása miatt, amiért csak fiatal modelleket, és műsorvezetőnőket indított berlusconi a választáson. Az utolsó cseppet a pohárban egy 18 éves ifjú hölgy színre…
Első fokon felmentette a közveszélyokozás kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés miatt emelt vád alól a Tomcat néven publikáló bloggert, Polgár Tamást a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn.
Rablók támadtak Kambodzsában a brit uralkodó egyik unokájára, Eugénia hercegnőre, de a Scotland Yard különleges ügyosztályának testőrei megvédték a trónörököst.
Puspa Kamal Dahal (mozgalmi nevén Pracsanda) televíziós beszédben jelentette be döntését, miután rendkívüli ülést tartott kormányával. A volt maoista lázadók vezéréből lett kormányfő - mint maga közölte - válságot idézett elő azzal, hogy előző nap leváltotta a hadsereg vezérkari főnökét.
Kartellezés gyanúja miatt előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.-nél, a Műszaki Könyvkiadó Kft.-nél, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.-nél, valamint a School Oktató, Kiadó és Gazdasági Szolgáltató Bt.-nél Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Első fokon felmentette a közveszélyokozás kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés miatt emelt vád alól a Tomcat néven publikáló bloggert, Polgár Tamást a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Jenson Buttonnak minden esélye megvan arra, hogy az élen maradjon az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon, miután a Brawn GP hétfőn megerősítette, már a hétvégén beveti újításait.
Az ITJobs Személyzeti és Tanácsadó Kft.-t 2001-ben hívta életre egy nemzetközi szoftverfejlesztő cég, elsődlegesen saját IT szakember igényének kielégítésére. Ezt a szerepet igen rövid időn belül kinőtték és nyitottak más ügyfelek felé is.
Kartellezés gyanúja miatt előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.-nél, a Műszaki Könyvkiadó Kft.-nél, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.-nél, valamin...
A korábbi hírekkel ellentétben az újdonsült holland bajnok, az AZ Alkmaar vezetőedzője, Luis van Gaal nem szerződik a nyáron a Bayern Münchenbe - jelentette ki a holland klub elnöke, Dirk Scheringa hétfőn.
Konferenciákhoz és road show-khoz keres ügynökségeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az egyik megbízás konkrét júniusi rendezvényekre, a másik a jövő év végéig szól, százmilliós a nagyságrend.
Bajnai Gordon szerint a magyarság legnagyobb modernkori sikertörténete az európai uniós csatlakozás. Navracsics Tibor szerint a miniszterelnök személyesen is felelős azért, hogy a magyarok kétharmada csalódott az Európai Unióban.
A monetáris tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - adta hírül közleményében a...
Egy japán tanulmány szerint a magas lítiumtartalmú ivóvíz csökkenti az öngyilkossági hajlamot. A kutatók az egymillió lakosú Oita megyében azt találták, hogy ahol magasabb az ivóvíz lítiumtartalma, ott lényegesen ritkább az öngyilkosság.
A tartós felívelés 2009 végén veheti kezdetét a feltörekvő piacokon, rövid távon azonban benne van a pakliban egy átmeneti zuhanás is - véli Mark Möbius, a 20 milliárd dolláros portfóliót kezelő guru...
Az OTP Bank, az FHB Bank és az MFB után újabb magyar bank kap forrást a Nemzetközi Valutaalap által tavaly ősszel megnyitott magyarországi hitelkeretből. Csillag István elnök mai bejelentése szerint...
A kormány a távhő általános forgalmi adókulcsának csökkentése mellett olyan intézkedéscsomagot tervez, amelynek révén sok embernek már az idén érzékelhetően olcsóbb lesz a távhő - közölte Bajnai...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamat változásáról hétfői ülésén, a gazdasági és pénzügyi folyamatokat tekintette át - közölte a testület az MNB honlapján.
Az utolsó vacsora viaszból 15 ezer dollárért, 4 Beatles-tag 13 ezerért - sztárok és híres emberek viaszmását árvereztek a hétvégén egy jótékonysági aukción.
Erőszakos, de evolúciósan hatékony párzási stratégiát fedeztek fel a kutatók izraeli pókoknál. A találóan Harpactea sadistica névre keresztelt faj hímjei a nőstények potrohát átszúrva juttatják be ivarsejtjeiket közvetlenül a petefészkekbe.
A fővárosban temetik el Magyarosi Árpádot, a Bolíviában lelőtt, az erdélyi Szovátáról származó férfit. Nyikos Attila, a család ügyvédje közölte, hogy - Magyarosi családjának kérésére - pontosabb információkkal a temetés időpontjáról és helyéről nem szolgálhat.
A többször erősen felhős ég mellett többórás napsütésre számíthatunk, ma a Dunántúlon több helyen, máshol csak elszórtan, kedden főként keleten alakulhat ki záporeső, zivatar. Eleinte mérsékelt lesz a légmozgás, majd délutántól a szél északnyugatira fordul, a Dunántúlon megerősödik, helyenként, illetve zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamat változásáról hétfői ülésén, a gazdasági és pénzügyi folyamatokat tekintette át - olvasható a az MNB honlapján. (ProfitLine.hu)