Szilvásy György továbbra sem tudja pontosan, mivel gyanúsítják. A volt titokminiszter erről újságírók előtt beszélt péntek délelőtt, amikor megérkezett gyanúsítotti kihallgatására a Központi Nyomozó Főügyészség épületéhez.
Márciusban a várt szerint 3,2%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak (előző: 3,1%). A kiskereskedelmi forgalmak áprilisban havi szinten 1,4%-kal emelkedtek (előrejelzés 0,6%, előző: -0,5%). Éves szinten 3,2%-os csökkenés mutatkozott (előző: 1,9%). Az EUR/NOK árfolyama 8,94 és 8,97 között mozog, miután tegnap 9,0450-re emelkedett. Az olajár 1,1%-kal emelkedett. In-www.globalfx.hu
Svédország hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző negyedhez képest, és 6,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, jelentették a svéd statisztikai hivatalban pénteken - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az egy hónappal korábbi 0.4 százalékos visszaesés után áprilisban 0.5 százalékkal nőtt Németországban a kiskereskedelmi forgalom márciushoz képest - tette közzé ma a szövetségi statisztikai hivatal....
A május 21-től indult forintgyengülés meredeken letört ma reggel, miután az euró árfolyama követve a lengyel zloty árfolyam-alakulását is, 282,40-es szintre esett a csütörtök esti 287,30-as szintről. (ProfitLine.hu)
A magyar állam intézményeinek holnapjai egészen elszomorító színvonalúak, a törvényi előírásoknak sem felelnek meg - derül ki az Átlátható Állam Kezdeményezés keretében megvalósult kutatásból. A Tóth...
A Nő című könyv „folytatásaként” június 4-én jelenik meg dr. Csernus Imre legújabb műve, A férfi. Az előbbihez hasonlóan a szerző itt is tükröt tart az olvasó elé, kíméletlenül húzza elő a szőnyeg alá söpört kérdéseket. A pszichiáterrel önbizalomról, nevelésről, kapcsolatokról beszélgettünk.
Lengyelország hazai összterméke (GDP) 0,8 százalékkal haladta meg az első negyedévben az egy évvel korábbit, ezzel az EU 10 kelet-európai állama közül a lengyel gazdaság volt az egyetlen, mely növekedést tudott felmutatni. (Profitline.hu)
A Magyar Telekom a mai napon megállapodást írt alá az ISH kórházi alkalmazásfejlesztő vállalat 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A Magyar Telekom 2009. május 29-én adás-vételi megállapodást...
Megbízható források szerint a Toyota által birtokolt Fuji Speedway bezárhatja kapuit, és anyagi problémái miatt, lemondhat a jövő évi Japán Nagydíj megrendezéséről.
Az első negyedévet 883 ezer euró veszteséggel zárta a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett AAA Auto Group N.V., szemben a 2008 első negyedévi 5,28 millió eurós veszteséggel - olvasható az AAA Auto a nemzetközi számviteli szabályok (IRFS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az első negyedévet 883 ezer euró veszteséggel zárta a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett AAA Auto Group N.V., szemben a 2008 első negyedévi 5,28 millió eurós veszteséggel - közölte az AAA Auto a nemz...
Egy év alatt érdemben nem lehet válságot kezelni - egyebek mellett ebben is egyetértettek azok a neves közgazdászok, akik a Bajnai-csomagot értékelték a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén.
Maggie Crook és John Searle ötven évvel azután házasodtak össze, hogy kamaszkorukban elszakadtak egymástól. Tizenhárom évesek voltak, amikor először találkoztak az angliai Exmouth-ban, 1952-ben.
Végeláthatatlan tömeg, - a városi rendőrség összesítése szerint - mintegy 750 ezer barcelonai tódult az utcákra csütörtök este, hogy közösen ünnepelje a város futballcsapatának szerdai Bajnokok Ligája-győzelmét. "Olé, Olé, campeones!, Barca, Barca y Barca!" kiabálták az örömittas szurkolók, miközben a Rómából hazatérő csapat nyitott buszon rótta az utcákat mintegy három órán keresztül.
Gyakorlatilag a vádhatóság indítványozta büntetési tételeket rótta ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a 2006 októberében, Olaszliszkán elkövetett lincselés vádlottjaira, egyikük életfogytig tartó, a többiek 15-15, illetve 10 év fegyházbüntetést kaptak.
Igen súlyos büntetést kaptak az olaszliszkai lincselés vádlottjai: egyikük életfogytiglani, öten pedig 15 év fegyházbüntetést kapott. A két fiatalkorút 10 év börtönre ítélte a bíróság.
A GBP/USD ma tovább erősödött, és profitált a vártnál kedvezőbb brit ingatlanpiaci adatokból. A házárak májusban a várt 13,7% helyett 11,3%-kal csökkent (előző: -13,0%). Havi szinten meglepően 1,2%.-kal emelkedett (előrejelzés -0,9%). A devizapár csúcsot ért el 1,6075-nél. Ellenállás 1,6075-80-nál található. in-www.globalfx.hu
Július 1-jétől visszamenőleg módosítják az szja-sávhatárt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy akiknek az éves jövedelme eddig 36 százalékos kulccsal adózott, egy hónap múlva márcsak 18 százalékkal fog. Ráadásul a jogszabály értelmében visszamenőleg is jár a különbözet, csak nem mindenkinek. Kik nem élvezhetik az évközi adóváltozás előnyeit?
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint a mai napon a Társaság megállapodást írt alá az International System House Kft. (ISH) 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. Az adásvételi szerződésben megállapított cégérték 2,9 milliárd forint, amelyből levonásra kerül a tranzakció zárásának időpontjában fennálló nettó adósságállomány - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Áprilisban jelentősen mérséklődött az ipari belföldi értékesítési árainak növekedési üteme. A KSH szerint a 12 havi árindex 4,6 százalékról 2,5 százalékra süllyedt. A februári ipari termelői...
A Hegyalja Fesztivál rajongói nem a fesztiválon, sokkal inkább a fesztiválra spórolnak. A korábbi évek hasonló időszakához képest többen váltottak bérletet a május 31-i első sávugrás előtt....
A tervek szerint emelkedne a méltányossági nyugdíjkassza kerete, megtartanák a 65 év felettiek utazási kedvezményét és kiterjesztenék az állami készfizető kezességvállalást azokra is, akik munka mellett sem tudják fizetni hiteleiket
Az Eurostat ma közzétett előzetes adatai alapján az 12 havi infláció 0,0 százalékos, azaz zéró volt ebben a hónapban az euróövezetben. Ilyen még nem fordult elő a térség történetében. Az előző hónapokban, áprilisban és márciusban 0,6 százalékon állt az infláció. Az előzetes várakozások 0,2 százalékra történő lassulásra számítottak. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai emelkedést lereagálva felfelé tart Európa, a vezető részvényindexek közül a német DAX 1.1, a francia CAC-40 1.3, az angol FTSE 100 pedig 1.4%-os pluszt mutat. A bankpapírok mellett...
Csökkentette a Magyar Telekom árbevételére és EBITDA-jára vonatkozó várakozását a Concorde, a társaság részvényeire vonatkozó célárfolyamát pedig 897 forintról 850 forintra módosította. A Concorde...
Kényszerű várakozással büntetik a gyorshajtókat Makón. A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. Csongrád megyei igazgatósága olyan jelzőlámpát helyezett ki a 43-as főútra, ami tíz másodpercre pirosra vált a sebességhatárt átlépő autósok előtt. Vajon ez lesz a száguldozók rémálma országszerte?
Májusban a fogyasztói árak ugyanazon a szinten álltak az eurozónában, mint egy évvel korábban. Ezzel újabb rekord dőlt meg az eurozónában, ilyen alacsony inflációs rátáról (0.0%) ugyanis a monetáris...
A tizenkét havi infláció 0,0 százalékos, azaz zéró volt ebben a hónapban az euróövezetben, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Ilyen még nem fordult elő a térség tör...
A sztárfocisták általában világra szóló esküvőket és lakodalmakat szerveznek, és sokan még a költségek egy részét is visszahozzák azzal, hogy milliós szerződéseket kötnek a bulvárlapokkal a fényképes beszámoló exkluzív jogáért. A Liverpool spanyol támadója nem követte ezt a szokást.
Végeláthatatlan tömeg, - a városi rendőrség összesítése szerint - mintegy 750 ezer barcelonai tódult az utcákra csütörtök este, hogy közösen ünnepelje a város futballcsapatának szerdai Bajnokok Ligája-győzelmét.
Befejeződött a budapesti Szabadság híd csaknem két éve tartó felújítása, csütörtökön bekapcsolták a díszkivilágítást. Érdekességek és közlekedési rend.
Győzött és életben tartotta továbbjutási esélyeit a Cleveland Cavaliers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportjának döntőjében. A hazai csapat LeBron James vezérletével 112-102-re verte az Orlando Magicet a finálé ötödik találkozóján, helyi idő szerint csütörtökön.
Az eurózóna üzleti és lakossági szektorának hitelfelvétel növekedése rekord mértékben lelassult áprilisban - közölte az Európai Központi Bank (EKB). Éves szinten a magánszektor hitelfelvételeinek növekedése a márciusi 3,2 százalékról áprilisra 2,4 százalékra csökkent, mely negatív rekordnak számít. Az előzetes elemzői várakozások 2,8 százalékra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Suzanne Vega, a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik meghatározó amerikai énekesnője július 25-én ismét a magyar főváros vendége lesz: európai turnéja keretében pont két héttel 50. születésnapja után a Gödör Klub teraszán lép fel.