Egyrendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség; az ügyészség szerint a volt miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval folytatott telefonbeszélgetését…
Közigazgatási eljárásban vizsgálják a vasárnap este öngyilkosság következtében meghalt Petike József, Dávod polgármesterének halála körülményeit, de fegyvertartás miatt büntetőeljárás is indult az ügyben - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
Az Európai Unió élelmiszersegély-programjának keretében az idén Magyarországon csaknem 12 ezer tonna élelmiszert kaphatnak a legrászorultabbak - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szóvivője pénteken. (ProfitLine.hu)
Az enyhén negatív meglepetést eredményező amerikai felülvizsgált GDP adatot követően is pozitív irányú piacnyitásra engednek következtetni a határidős részvényindexek. Ezek közül a Dow 37, a Nasdaq 4...
A Le Mans-i kilencedik hely után teljesen felpörgött Tóth Imre, a gyorsaságimotoros-vb 250 köbcentis mezőnyének magyar versenyzője, aki a hétvégi mugellói futamon is pontokra hajt. S ugyan lassan a vizes aszfalt specialistájának számít, mégsem szeretné, ha Olaszországban esne.
Az amerikai határidős indexek azt sugallják, emelkedéssel nyit pénteken a Wall Street, mielőtt nyilvánosságra kerülne egy sor jelentős amerikai makromutató. Az S&P 500 immár a legjobb úton halad afelé...
Tiltakozását fejezte ki a kalocsa-kecskeméti érsek, mert a Magyar Szocialista Párt egyik európai parlamenti választási szórólapján szerepel a kalocsai főszékesegyház és az érseki rezidencia fotója. Az MSZP a kampányanyagot a Bács-Kiskun megyei 7. választókerületben terjesztette.
A panelprogramra még rendelkezésre álló 25 milliárd forintról szóló összes támogatási szerződést aláírja június 30-ig Varga Zoltán önkormányzati miniszter. Ezt maga a tárcavezető jelentette be pénteki...
Megtiltaná Miskolcon a kisboltok éjszakai alkoholárusítását az MSZP önkormányzati frakciója; erre a közgyűlés júniusi ülésén tesznek javaslatot - közölte Simon Gábor és Nyírő Pál önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón, pénteken.
Rabosították Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét. Az ügyészség megalapozottan egy rendbeli, hivatalos személyként folytatólagosan elkövetett, különlegesen személyes adattal való visszaélés bűntettével gyanúsítja - az állítólagos lehallgatási üggyel kapcsolatban.
A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:0, 6:4-re legyőzte a harmadikként rangsorolt amerikai Venus Williamst és bejutott a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe. A teniszező nyilatkozata a cikk végén.
Tiltakozását fejezte ki a kalocsa-kecskeméti érsek, mert a Magyar Szocialista Párt egyik európai parlamenti választási szórólapján szerepel a kalocsai főszékesegyház és az érseki rezidencia fotója. Az MSZP a kampányanyagot a Bács-Kiskun megyei 7. választókerületben terjesztette.
Észak-Korea pénteken újabb kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú rakétával keleti partjai mentén - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Phenjan ezen a héten már hatodik alkalommal lőtt ki rakétát.
A német kormány nem akarja minden áron megmenteni az Opelt, a finanszírozási kockázatok átvállalásánál bizonyos határt szab - közölte a kormányzati szóvivő helyettese. A kormány ahhoz tartja magát,...
A kanadai dollár tovább erősödött a zöldhasúval szemben. A devizának lendületet hoztak a kedvező kanadai adatok. A kanadai fizetési mérleg deficitje az 1. negyedévben 9,1 milliárdra rúgott, miközben az elemzők -10,4 milliárdos értéket vártak. Az előző havi értéket -7,5 milliárdról -7,8 milliárdra módosították. Az USD/CAD új 7 hónapos mélypontot ért el 1,0971-nél, és 1,0981-en jegyzik. A következő…
A német kormány nem akarja minden áron megmenteni az Opelt, a finanszírozási kockázatok átvállalásánál bizonyos határt szab - közölte a kormányzati szóvivő helyettese.
A rendőrség szerint túlbiztosították az áprilisban Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken az MTI-vel. A biztosító viszont úgy nyilatkozott: félreértés túlbiztosításról beszélni.
Mennyit kell adóznia, s mire kell ügyelnie bevallása kitöltésekor annak a nyereséges mikrovállalkozásnak, amelyik beruházási fejlesztési tartalékot határolt el? Az Adózóna videója segít a cégeknek társasági adóbevallásuk kitöltésében, a 0829-es nyomtatvány kitöltésekor előforduló hibák elkerülésében. A bevallás határideje június 2-a, azaz jövő kedd.
Elképesztő! Szávay Ágnes túl van Venus Williamsen is, ráadásul játszmavesztés nélkül, másfél órás, könnyed játszadozás végén csaphatott a magasba a 16,1 millió euró összdíjazású párizsi nyílt teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjéért vívott mérkőzésen.
A Lola megerősítette, hogy terveinek megfelelően, beadta nevezését a jövő évi bajnokságra. A brit konstruktőr már akkor jelezte részvételi szándékát, mikor az FIA a múlt hónapban bejelentette, hogy a következő évtől bevezeti a költségvetési sapkát a Forma-1-ben.
A hepatitis B igen sok problémát okoz, egy életre szólóan megnyomoríthatja, akit megtámad, de tizedik halálokként sokaknak az életére tör. Fertőzőbb, mint az AIDS okozója, a HIV vírus, és a megfertőzöttek 10 százalékánál krónikus állapotot idéz elő májrákot, májzsugort okozva. A számok elképesztőek: kétmilliárd fertőzött él a világon, közülük 350 millió krónikus eset.
A törvénytervezet két fő ponton érinti érzékenyen az ingatlanszektort. 2010-től ugyanis illeték terheli a főleg ingatlanvagyonnal rendelkező társaságokban történő részesedés megszerzését, továbbá...
A kormány lakásprogramjának keretein belül a bedőlt hitelek miatt kényszerértékesítés sorsára jutott ingatlanok megvételére elővásárlási jogot biztosítanak az adott önkormányzatok számára. Ehhez kedvezményes MFB hitelt is kapnának, az adós pedig maradhatna lakhelyén - csakhogy az önkormányzatok is nagy adóssághalmokat görgetnek maguk előtt
A rendőrség szerint túlbiztosították az áprilisban Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken az MTI-vel. A biztosító viszont úgy nyilatkozott: félreértés túlbiztosításról beszélni.
A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes egy nagyon sima és egy szorosabb játszmában legyőzte a harmadikként rangsorolt amerikai Venus Williamst és bejutott a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe.
Rendező, dramaturg és színész segítségével is képeznek majd felsővezetőket egy újonnan induló akadémián. A bemutató előadáson III. Richárd és Hamlet példáján az derült ki, hogy jámbor ember ne menjen vezetőnek.
Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat. Zivatarok környezetében pénteken és szombaton viharos széllökések is előfordulhatnak. A éjszaka egyes helyeken akár talaj menti fagy is lehet, napközben a hőmérséklet többnyire 13, 18 fok között alakul.
Zavartalan és hibamentes volt a választási informatikai rendszer főpróbája, a hálózat kifogástalanul működött - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője pénteken, tíz nappal a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás előtt.
Sós Tamás (MSZP) erről pénteken tájékoztatta az MTI-t azt követően, hogy Hatvan szerződést bontott a HospInvesttel, illetve a gyöngyösi önkormányzat egyhavi haladékot adott a cégnek.
Szőke nős hétvégét tartanak holnap és holnapután Rigában. A Lettország fővárosában megrendezett parádén mintegy félezer szőke hölgy vonul fel, hogy mosolyt csaljon a válság miatt krónikusan rosszkedvűek arcára.
Az ügyészséghez fordult Spaller Endre, a XIII. kerületi Fidesz frakcióvezetője, hogy kiderüljön, korrupció miatt csökken-e Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft. bevétele, s így az önkormányzatoké is.
A rendőrség szerint túlbiztosították az áprilisban Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat, közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken az MTI-vel.A biztosító viszont úgy nyilatkozott: félreértés túlbiztosításról beszélni.
Hatalmas iramban esik a MOL részvénye a Budapesti Értéktőzsdén, az olajipari papír árfolyama a tegnapi 13,690 forintos szintről a piaczárás előtt egy órával közel 6 százalékos veszteség mellett 12,800 forint környékére esett, az eladói nyomás folyamatos volt a nap folyamán, a délután ismertetett amerikai felülvizsgált első negyedéves GDP adatok után viszont az esés begyorsult, így az addigi 13,200…
Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Telekom Nyrt. (MT) a távközlési vállalat és a T-Kábel Magyarország Kft. egyesülése miatt június 29-én - közölte a Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. (ProfitLine.hu)