Minden 100 tervezett utazásból 82 belföldre irányul, 2009-ben is a Balaton lesz a „sláger”. Az utazók soha ilyen magas arányban nem választottak belföldi úti célt – derül ki a Magyar Turizmus Zrt. közleményéből.
Mindkét köztévé tiltakozik az ellen, hogy részletekben fizethessen koncessziós díjat a két országos kereskedelmi televízió; a Magyar Televízió (MTV) levélben fordult ez ügyben a médiahatósághoz, a Duna TV a napokban ugyanígy tesz.
Németh Balázs ül a Balatonring Team 250 köbcentis motorjára a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégi Olasz Nagydíján – derül ki a Balatonring Team csütörtöki közleményéből. A 21 éves magyar tehetség szerda reggel elutazott Mugellóba, hogy a lehető legjobban felkészülhessen az edzésekre és a vasárnapi versenyre.
Átgondolatlan felvetésnek nevezte a közmédiumok egyesítésének gondolatát a Duna Televízió elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Az ötletet két nappal ezelőtt a Media Hungary konferencián vázolta a Magyar Televízió (MTV) ügyvezetője.
Alig változott a német foglalkoztatottság alig változott májusban, miután a német gazdaság a közzétett adatok alapján az első negyedévben rekord mértékben zsugorodott. A munkanélkülik száma 1000 fővel 3.46 millió főre emelkedett. Az elemzői várakozások 64,000 fővel emelkedő munkanélküliségre számítottak. (ProfitLine.hu)
A Moody’s ténykedése a gazdaságot megrontó kormányzati oligopólium része, amelyet minél hamarabb meg kellene szüntetni - véli a világ egyik legmagasabban jegyzett alapkezelője. A guru - aki egy...
Országosan közel 1 300 db kárbejelentés érkezett az Allianz Hungária Zrt.-hez a hétvégi viharok miatt. A leginkább érintett terület a dél-dunántúli régió, kiemelten Mohács, Pécs és Baja, bejelentéseinknek közel fele innen érkezett. A várható kárkifizetés összege megközelíti a 60 millió forintot, melyből szerdáig már 10 millió Ft kifizetése megtörtént a helyreállítási munkálatok mielőbbi elindítása…
Állami gondozásba vettek egy ötéves kislányt, aki eddig valószínűleg kutyák és macskák között nevelkedett. A gyermeket, aki nem tud beszélni, a szibériai Csita városának egy piszkos, elhagyott lakásában találták.
"Reflux betegséget állapítottak meg nálam. Egy ismerősöm azt tanácsolta, hogy végeztessek el egy olyan vizsgálatot, amely kimutatja, hogy Helicobacter Pylori okozza-e a betegséget. Az lenne a kérdésem, hogy okozhatja-e ezt ez a baktérium?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) támogatásával május végétől az Est lapok (pl.: Pesti est) különszámaként „Pénzi...
Csökkent a norvég munkanélküliségi ráta májusban. A mutató 2,6 %-os értéket hozott a várt 2,9 % helyett. Az EUR/NOK folytatta az előző napi emelkedést és 9,0450-ig szúrt fel. A 200 napos vonal átlépése után akár 9,1000 és utána 9,2000 is célkeresztbe kerülhet. Az olaj árfolyama ismét esik, ami gyorsítja az árfolyam emelkedését. (Odor Tamás/www.globalfx.hu)
Gyenge, kevesebb mint egyszázalékos süllyedéssel nyitott a csütörtöki kereskedési napon a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX délelőtt kilenc óra után 15614 ponton állt, ez 93 pontos gyengülés a szerdai záróértékhez képest.
Bár a tengerentúli határidős indexek már pluszosak, a tegnapi amerikai esést lereagálva Európa mérsékelt csökkenést mutat. Ezzel megtört a három napja tartó nyerő széria, melyet változatlanul a...
Bár az irányadó rátát valóban a jelzett 3.75%-on tartotta tegnapi monetáris tanácsi ülése során a lengyel jegybank, de a bankrendszer likviditásának fokozása, illetve a hitelezési aktivitás...
A 63 dolláros szintek környékén tartózkodik a WTI egy havi határidős árfolyama, mely szintekre utoljára 2008. novemberében volt példa. Sűrű nap ígérkezik mára, ugyanis az OPEC kitermelésről szóló...
Júliustól jól járnak az evások, hiszen minden száz forint után majdnem néggyel több marad a zsebükben az áfaemelés miatt. Jövőre azonban az evakulcs emelésével nemcsak ez az előny tűnik el, de a mostani alaphelyzetnél is rosszabbul járnak.
Németországban 127 ezerrel csökkent májusban az állástalanok száma áprilishoz képest, éves összehasonlításban viszont tovább emelkedett a munkanélküliek aránya, közölte csütörtökön a német munkaügyi h...
A vajdasági Nagybecskereken bemutatták azt a toalett szappant, melyet Tito marsall, volt jugoszláv elnök számára gyártottak a 60-as 70-es években. Most az eredeti recept alapján felkínálják a hazai és a külföldi piacnak is. Ára átszámítva 1500 Ft lesz, és a nehéz helyzetben lévő gyár dolgozói remélik, hogy Tito elnök ezúttal is segít rajtuk.
Dél-Koreában magasabb készültségbe helyezték csütörtökön a helyi és az ott állomásozó egyesült államokbeli katonákat, miután Észak-Korea bejelentette a több mint ötvenéves fegyverszünet végét.
Első ízben jelent meg Szlovákiában az új H1N1 influenza-vírus - jelentették szlovák internetes portálok egészségügyi illetékesekre hivatkozva. A szlovák egészségügy-minisztérium csütörtökön délben sajtótájékoztatót tartanak.
Litvánia gazdaság az első negyedévben a felülvizsgált adatok alapján az évesített adatok alapján 13,6 százalékkal zsugorodott, melyre 1995, a függetlenségének kivívása óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Stabil maradt a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben eladott áru mennyisége az első negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ugyanakkor tizenegy európai országban csökkent a mennyiségben mért forgalom - állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat húsz európai országot érintő elemzése a trendekről....
Oszkó Péter pénzügyminiszter lesz az InfoRádió ma este 7 órakor keződődő Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája többek között a költségvetés és a gazdaság helyzete, az ingatlanadó, a...
Jótékonykodtak a Beugró sztárjai. Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter és Novák Péter másfél millió forint értékű könyvcsomaggal lepte meg három iskola diákjait, akiknek improvizációs gyakorlatot is előadtak.
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte - közölte a rendőrség.
Szerencsésnek érzi magát Josep Guardiola, a BL-győztes Barcelona edzője, hogy ilyen kiváló játékosokkal dolgozhat együtt. A katalán együttes az ötödik alakulat, amely egy évben a bajnokság és a hazai kupa mellett a legrangosabb nemzetközi trófeát is elhódította, Guardiola pedig a hatodik, aki játékosként és edzőként is magasba emelhette a serleget. A klubelnök szerint ez a Barcelona történetének…
A reklámszakma szereplőinek a legfontosabb érték a család, a világot azonban a legkevésbé sem akarják jobbá tenni. Emellett szabadidejük nagy részét családjukkal töltik, és iszonyatosan sok zenét hallgatnak. Szonda Ipsos - Kreatív kutatás 8. rész.
Áprilisban 2,56 milliárd CHF lett a svájci kereskedelmi mérleg többlete a márciusi 0,15 milliárd után. A GBP/CHF kilépett felfelé 1,67 és 1,73 közötti sávjából. Amíg az árfolyam vissza nem esik a mai mélypont alá, addig a long oldal marad a befektetők célkeresztjében. Elemzők szerint távoli célként az 1,7564-es érték is szóba jöhetne. (OT/www.globalfx.hu)
Első ízben jelent meg Szlovákiában az új H1N1 influenza-vírus - jelentették szlovák internetes portálok egészségügyi. Az értesülés szerint a beteget egy pozsonyi kórházban kezelik.
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
Ma ismét erősödött a rand és a 8,0000-es érték felé hajt. Elemzők szerint 8,00 %-ra csökkenthetik 8,50 %-ról az alapkamatot a mai jegybanki ülésen. Az inflációs ráta 8,4 %-ra esett vissza éves szinten, így valószínűleg csökkentik ma az alapkamatot. (OT/www.globalfx.hu)