A gyorsteszt szerint nem az új típusú influenza miatt volt hőemelkedése annak a férfinak, akit szerdán késő délután vittek be a mentők a Szent László Kórházba a Ferihegyi repülőtérről.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Az éjszakába nyúló tanácskozáson sem született döntés az Opel és a Vauxhall sorsáról. A német gazdasági miniszter a több mint tizenkét órás tanácskozás után elmondta: kormánya péntekig további válaszokat vár az amerikai vezetéstől és az Opel amerikai anyavállalatától.
2009. február–áprilisban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 3 millió 767 ezer, a munkanélkülieké 412 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,9 százalékos volt. Míg az év első három hónapjában 9,7 százalékos. (ProfitLine.hu)
A tegnap reggeli optimizmus fokozatosan elpárolgott az európai börzéken, mi több a tengerentúlon már csírája se maradt, így Amerikában egyértelműen az eladók kerekedtek felül az esti kereskedés során...
Ha június 8-án elfogadja az Országgyűlés a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvényt, akkor központi rendszerben tartanák nyilván a bonus-malus adatokat, s egyértelműbbé válna az is, hogy kinek a nevére kell megkötni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást....
Az OTP Bank 2009. május 27-én 28 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,565 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. Így a...
Az euróbevezetés Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint továbbra is elsődleges cél, a gazdasági visszaesés mértéke azonban óvatossá teszi a kormányt egy esetleges céldátum kitűzését illetően. A...
Sajnálatos, hogy ennyire felpuhult az ingatlanadó koncepciója, mert maga az adónem alkalmas lenne arra, hogy arányosabb és méltányosabb közteherviselés alakuljon ki a mostani személyijövedelemadó-rendszernél - mondta a DTZ nemzetközi ingatlan tanácsadó igazgatója. Hornok Krisztián szerint a jogszabálytervezetben megjelölt értékhatárok nem tökéletesek, de az eltéréseket az önbevallással kezelni…
A balkonra ültetett növények fokozott figyelmet igényelnek, hiszen korlátozott mennyiségű víz, föld és tápanyag áll a rendelkezésükre, így folyamatosan pótolnunk kell azokat.
Az Opel eladásával kapcsolatban még nem tudtak megegyezni az érintett felek, a tárgyalásokat az is nehezíti, hogy a GM további 300 millió eurót kért. A tervek szerint azonban holnapra már...
További, részvényenként 1.000 forint osztalék kifizetését javasolja a Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága a már márciusban kifizetett, részvényenkénti 1.300 forint előleg után - derül ki a társaság június...
Leégett egy étterem csütörtökre virradóra a Tisza-tó partján, a Heves megyei Poroszlón, személyi sérülés nem történt. A tűzhöz szerda este 11 órakor riasztották a tiszafüredi és a hevesi tűzoltókat, akik hajnali 3 órára fékezték meg a lángokat.
A Balatonring Team azért döntött Németh mellett, mert "eddigi pályafutása bizonyítja, hogy nagyon könnyen alkalmazkodik az új körülményekhez, új kategóriákhoz".
A tengeri emlősök, mint a delfinek és a bálnák reménytelenül kiszolgáltatottak a rovarölőszereknek és más mérgező anyagoknak - derül ki különböző tengeri emlősök agyának vizsgálatából. A vizsgálat többek között a poliklórozott bifenilek (PCB-k), brómozott égésgátló szerek és rovarölők - mint például a DDT - koncentrációját mérte.
Körülbelül 18-20 nagykövetséget és konzulátust zárhat be Magyarország, a cél, hogy nagyjából száz diplomáciai képviselete maradjon az országnak - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden az MTI-nek. A Fidesz szerint átgondolatlan a külügyminisztériumi megszorító csomag.
A DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy hét gyermeket nemzett egyik lányának egy argentin férfi, aki gyerekkoruk óta erőszakolta lányait - közölték szerdán argentin tisztségviselők.
Svájc külkereskedelmi többlete emelkedett áprilisban, miután az export rekord mértékű 8,3 százalékos havi emelkedést mutatott az előző 6,6 százalékos csökkenés után. Ugyanekkor az import 0,3 százalékkal csökkent, az előző havi 5,1 százalékos csökkenés után. (ProfitLine.hu)
Megszűnik a váci székhelyű Chiquita Hungary Kereskedelmi Kft. A zöldség- és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó, Magyarországon 1998-ban elindított céget végelszámolással szüntetik meg. A...
Idén május és szeptember között minden második magyar háztartás (51,8%) tervez utazást. Minden 100 utazást tervező háztartásból 72 csak belföldi, 15 belföldi és külföldi, 13 pedig csak külföldi úti célt választ. A becslések szerint 2009. május-szeptember között a magyar háztartások 4,2 millió utazáson vesznek részt. Összességében a tervezett utazások 82%-a belföldre irányul, ami minden korábbi…
A svájci mérnöki vállalat, a Georg Fischer csütörtöki bejelentése szerint világszerte 2300 alkalmazottját tervezi elbocsátani, mely az összes munkaerejének 16 százaléka, a leépítés célja a költségcsökkentés, és a nyereségesség visszaállítása. (ProfitLine.hu)
A Toyota F1 elnöke, John Howett nyugalomra intette csapatát, miután nagyon gyengén teljesített a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, pedig kiváló formában kezdte meg az idei évet.
Végre itt a gyümölcsszezon és a napsütés! Ilyenkor az embernek jobb kedve kerekedik, ami máris hozzájárul a kellemes közérzethez, az pedig az egészség megőrzéséhez. Csakhogy a mértéktelenség nyáron is kísért, jó lesz vigyázni! Összeállításunkban hasznos tippeket kap ahhoz, hogy a nyár örömeit egészségesen élvezhesse.
Gyengült a forint, csütörtök délelőtt 285,38 forinton állt az euró jegyzése, szemben a szerda délutáni 282,38 forinttal. A forint együtt gyengült régiós társaival, a lengyel zloty 4,44 zloty/eurór...
Rosszul sikerült a nyúlvadászat az elhízott Jake számára: a Jack Russell befért ugyan az üregbe, ahova a zsákmányt üldözte, ki azonban már nem. Így aztán 25 napig volt a járat foglya, míg eléggé lefogyott ahhoz, hogy ki tudjon bújni a föld alól.
Májustól országos lefedettségű franchise-rendszerben folytatja szórólap és reklámkiadvány terjesztési tevékenységét a Lapterjesztő. Külföldi ambícióik is vannak.
Megpróbált kirabolni egy kecskeméti bankfiókot egy férfi csütörtökön, de miután a mágneszárral működő belső ajtón nem jutott át, elmenekült. A férfi a Bocskai utcai bankfiók utcai ajtaján próbált bejutni a bankba, de a belülről nyitható mágneszáras ajtót már nem tudta kinyitni.
Az amerikai piacokon tapasztalható feszültség, melyet az emelkedő amerikai államadósság váltott ki, átterjedt Európára is, ennek következtében csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai indexek is. (ProfitLine.hu)
Amennyiben kalciumtartalmú veseköve van, bizonyos diétás szénsavas üdítőitalok mérsékelt fogyasztása még jót is tehet az egészségének – legalábbis a Kalifornia Egyetem legújabb kutatása szerint. A kutatás eredményéről az Amerikai Urulógusok Szervezetének 104. tudományos találkozóján számoltak be.
A tegnapi amerikai megbicsaklás kisebb csökkenést eredményezett a nyitóban a hazai parketten, a BUX 0.3%-kal került lejjebb. Mindez korrekciónak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, inkább egy...
Megkapta a működéshez szükséges felügyeleti engedélyt az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár ingatlanalap, amely várhatóan mintegy 3,5 milliárd forintos kezdeti tőkéjével a részvénypiaci kitettséget kívánja ellensúlyozni....
A növekvő piaci pesszimizmus és az ezzel járó csökkenő kockázatvállalási hajlandóság következtében jelentősen gyengültek a kelet-európai devizák, így a forint is az euróval szemben csütörtök délelőtt. A negatív hangulat már a tegnapi amerikai részvénypiacokon is tapasztalható volt. A forint 285,40 forintra gyengül az euróval szemben a szerda délutáni 282,38 forintról. (ProfitLine.hu)
Egy tízhektáros területen új városközpont felépítését javasolja a Csepel SC Alapítvány 62 milliárdos beruházást igénylő sportkoncepciója. A három szakaszban, 2020-ig szóló projekt 2014-ben záródó...
A világ legkedveltebb koktélja mindenképpen a Mojito. Ezt férfiak, nők egyaránt kedvelik, mondta a Metropol.hu-nak Laurent Greco francia bártender, aki egy időben Miamiban dolgozott Sylvester Stallone egyik bárjában, és részt vett a Buddha Bar-ok megnyitásában is. Greco idén a Cannes-i Filmfesztiválon keverte az italokat.