A kormány újabb korrupcióellenes intézkedéseket javasol még az első félévben: kialakítanának egy közérdekvédelmi bejelentési rendszert, és újra kezdeményezik a pártfinanszírozás átalakítását. Erről Bajnai Gordon miniszterelnök beszélt a Huguette Labelle-lel, a Transparency International kuratóriumának elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Malév Zrt.-ben 10 millió euró tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosok még május végéig, június végéig pedig elfogadják a három éves üzleti tervet, amely szerint a légitársaság az időszak végére ny...
Rossz nyelvek (és nyelvészek) szerint a holland nyelv úgy keletkezett, hogy egy részeg német megpróbált angolul beszélni. Nem tudjuk, nem voltunk ott. Itt viszont vagyunk, s ha már így alakult, egy valódi, Alkesz-Magyar kéziszótár néhány szócikkével kedveskedünk időzített gomba módra szaporodó olvasótáborunknak.
Minden huszadik gyerek, akit szülei nem oltatnak be szamárköhögés ellen, megfertőződik az erősen ragályos vírussal - közölték amerikai kutatók egészségügyi adatok alapján készült felmérésük eredményét hétfőn.
A Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítást idén október 27-28-a között immár hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. A Professional Learning, a Tréning, Képzés-fejlesztés és eLearning Szakkiállítás másodszor nyitja meg kapuit a Personal Hungary-val egy időben és egy helyen. A szakkiállítás programjain a résztvevők professzionális…
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint az európai parlamenti választások tétje, hogy Magyarország vissza tudja-e szerezni nemzetközi hitelét, ezért kell szakértőket küldeni az unióba - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF európai parlamenti képviselőjelöltje budapesti sajtótájékoztatóján.
Visszavonta szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az UV-B riasztást, mert az index a 7,5-es riasztási érték alá csökken - közölte a szolgálat az MTI-vel kedden. Az OMSZ közleménye szerin...
A kanadai dollár ma sorozatban 2. napja gyengült, miután veszteségeket könyveltek el a részvénypiacok, és tovább csökkent az olajár. Emiatt kisebb kereslet mutatkozott a nyersanyagdevizákra. Az USD/CAD csúcsot ért el 1,1359-nél, majd elvesztette nyereségeinek egy részét. Támogatás 1,1183-nál található. in-www.globalfx.hu
Jogerősen fél év börtönnel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla, azt a gyulai határőrt, aki kétszer is 40 eurót kért román utazóktól; hivatalos személy által elkövetett vesztegetés büntettében találták bűnösnek.
A fiatal diplomások álláskeresését segítő kiadvány, a Helykereső főszerkesztője úgy látja: a továbbtanulók többsége a pályaválasztásnál még mindig nem veszi figyelembe a munkaerőpiaci trendeket és igényeket. Gálvölgyi Anikó a tavaszi állásbörzéken tapasztaltak alapján annak a véleményének is hangot adott: nagyon sok fiatal még a diploma megszerzése után is bizonytalan, hogy mit is kezdjen adott…
Június 28-a után a 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt, akár már születésük után néhány héttel. Többek közt ezt tartalmazza a kormány múlt heti döntése a személyi iratoka...
Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselőt nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt kedden első fokon, nem jogerősen a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A fideszes képviselőknek személyes problémájuk van a tervezett vagyonadóval, ugyanis vagyonuk után nem akarnak ilyen közterhet fizetni - mondta Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, k...
Ukrajnában idén várhatóan elmarad a takarmánygabona szokásos árcsökkenése az új évad júliusi kezdete után, amikor az új termés már rendelkezésre áll, mert nagy a külföldi kereslet, írták az UkrAgroConsult piacelemző cég szakértői kedden - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A hosszú hétvége után eséssel készül nyitni Amerika, legalábbis a határidős indexek jelen állásából erre lehet következtetni: a Dow futures 25, az S&P futures 6, a Nasdaq futures pedig 10 pontos...
A hazai pénzügyi kultúra továbbfejlesztése, a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében országos oktatási programsorozatot indított az Erste Bank Hungary. (ProfitLine.hu)
Júniustól visszaáll az ötnapos munkahétre a Videoton Holding kaposvári Elektroplast tagvállalata - jelentette be a vállalat. Mindez annak köszönhető, hogy az Elektroplast által gyártott termékekre a legújabb előrejelzések alapján volumennövekedés várható. (ProfitLine.hu)
Románia közös vállalatot alakít az állami Romgaz földgáztermelő vállalat és az orosz Gazprom részvételével, jelentette be Adriean Videanu gazdasági miniszter.
Csak a Jobbik és az LMP válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a pártok EP-kampányzáró rendezvényei iránt érdeklődtek. A legtöbb párt a média- és a kreatívügynöksége nevét sem árulja el.
Még kedden el kellene dőlnie, hogy az öt versenyző közül melyik négy alkotja a magyar válogatott négyes egységét a jövő hétvégi szegedi Világkupán - mondta az InfoRádiónak a Szegedi Kajak-Kenu Sportegyesület szakmai igazgatója, miután Janics Natasa, Kovács Katalin és Kozák Danuta Storcz Botond szövetségi kapitány utasítására csatlakozott a szolnoki bázison Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával…
Az Európai Parlament (EP) nem konfrontálódni akaró, hanem kompromisszum és konszenzuskereső képviselőket vár, olyanokat, akik árokásás helyett együttműködésre törekednek és a közös Európa jövőjéért akarnak dolgozni - ezt Herczog Edit, a Magyar Szocialista Párt EP-jelöltje mondta keddi sajtótájékoztatóján Nyíregyházán.
Első ízben lesz hispán származású és harmadik alkalommal női tagja az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának, ha a szenátus jóváhagyja Barack Obama elnök jelöltjét. A CNN értesülése szerint Obama ...
Juhász Rolandért ötmillió fontot (1,61 milliárd forint) kínál az angol Aston Villa. Ha ennyiért vált klubot, minden idők legdrágább magyar focistája lehet.
Egy hét múlva, június 2-án kezdődik a Kecskeméti Városi Bíróságon Kolompár Orbán, a Kiskunmajsai Cigány (Roma) Érdekképviseleti Szervezet, egyben az Országos Cigány Önkormányzat elnökének büntetőpere - mondta a Független Hírügynökségnek Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtótitkára.
Elítélték ma Kaposváron a múlt év szeptemberében a karádi bankot kirabló négy vádlottat. A jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt négy férfit – egy 22 éves és egy 26 éves karádi, egy 21 éves kaposvári, egy 24 éves somogyjádi fiatalembert – nem jogerősen öt évtől nyolc és fél évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság.
A kormányszóvivő szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bizalma töretlen Szilvásy Györgyben, így természetesen a feladatait továbbra is ellátja a a társaságnál.
A családi pótlék összege idén és jövőre nem emelkedik - közölte Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón kedden. A tárcavezető elmondta: a hétfőn elfogadott törvé...
Zűrzavaros helyzet alakult ki keddre az üzbég-kirgiz határon, a Fergana-völgyben. A két közép-ázsiai köztársaság között a határt lezárták és egymásnak ellentmondó hírek érkeznek - szinte percenként - a vidékről.
Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen - értesült kedden az Index. Információi szerint a BKV nem adta ki a bíróság által korábban közérdekű adatnak minősített szerződést, amelyet a közlekedési társaság a Peron Kft.
Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt VI. és VII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen.
A fideszes képviselőknek személyes problémájuk van a tervezett vagyonadóval, ugyanis vagyonuk után nem akarnak ilyen közterhet fizetni - mondta Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, kancelláriaminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselő nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság keddi, nem jogerős ítélete szerint hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt.
Június 28-a után a 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt – többet között ezt tartalmazza a kormány múlt heti döntése a személyi iratokat érintő változásokról. A gyermekek lakcímkártyája a – gondviselő kérésére – tartalmazhatja a szülők nevét és telefonszámát is.
A Malév Zrt.-ben 10 millió euró tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosai még május végéig, június végéig pedig elfogadják a három éves üzleti tervet, amely szerint a légitársaság az időszak végére nyereségessé válik - mondta Anatolij Ballo, a Vnyesekonombank alelnöke, a Malév igazgatóságának elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Vérszívó pióca élt öt éven keresztül egy idős kínai férfi orrában, anélkül hogy észrevette volna. A Kína déli részén élő 73 éves férfinak csak az tűnt fel, hogy megmagyarázhatatlan módon újra és újra vérzik az orra.
Évről évre új trónkövetelők jelennek meg a fagyipiacon, hogy megtörjék a klasszikus csokoládé, vanília és gyümölcs ízek uralmát. A fagylaltmestereket nem csak az édesipar remekei ihletik, olykor kifejezetten meglepő vagy meghökkentő produkciókkal rukkolnak elő.
A szülők már a szülés utáni órában is igényelhetik az okmányt, ami a születési anyakönyvi kivonatot is helyettesítheti, az iratok beszerzését ezután a kórház intézi