Nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén. A döntés megegyezik az elemzői várakozásokkal.
Már tíz Európai Uniós tagországban hívhatják a 116 000-ás segélyvonalat az eltűnt vagy csellengő gyerekek, illetve az őket kereső szülők a nap 24 órájában ingyenesen
A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes két szettben, 6:3, 6:4 arányban legyőzte a selejtezőből indult olasz Corinne Dentonit, ezzel bejutott a második fordulóba a francia nyílt teniszbajnokságon. A 64 között az orosz Jelena Vesznyina vár rá.
Zenés, táncos és színházi produkciókkal debütál júniusban a Terasz09 nevű új budapesti hely. A háromhetes rendezvényt az Activity Group szervezi, a bevezetést kampány kíséri.
Több száz tejtermelő gazda tüntetett hétfőn Brüsszelben, az Európai Unió központi épületeinél a tejárak nagyarányú csökkenése miatt. A tucatnyi uniós tagországból - szarvasmarháiknak egy részével együ...
Térfigyelő kamera buktatott le Szerencsen egy férfit, akit már korábban keresett a rendőrség. A körözött férfi egy falatozóba tért be, de nem sokkal később már rendőrök kívántak neki jó étvágyat, és csattant is a bilincs a csuklóján.
Az első tégla címmel az 1989-es magyarországi határnyitásról, illetve annak előzményeiről közölt terjedelmes, személyes beszélgetéseken alapuló riportot hétfőn megjelent, legfrissebb számában a Der Spiegel. A hamburgi hetilap cikkének bevezetőjében a szerző, Walter Mayr megállapította: a történelmi határnyitás titkos mozgatóiról és csendes hőseiről új részletek kerülnek nyilvánosságra.
Megbilincselve állították elő a helyi rendőrőrsre azt a férfit, aki igazoltatásakor rátámadt a vele szemben intézkedő egyenruhásokra Újfehértón - értesült a HavariaPress.
Akár a 120 cm-es magasságot is meghaladhatja. Nagy, mély karéjú, fényeszöld levelei igen dekoratív növénnyé teszik. Szereti a jól megvilágított, hűvös helyet.
A Fidesz szerint hatmillió embert érint hátrányosan a kormány jövő évi adócsomagja - mondta Tállai András (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a vers...
Súlyosan megsérült délután az a sofőr, aki a megengedettnél sokkal gyorsabban vezette autóját a 31-es főúton. A Budapest felől Sülysáp irányába tartó középkorú férfi Maglódon veszítette el az uralmát kocsija felett, az útpadkára sodródott, majd egy fának ütközött és többször átpördülve felborult.
Az MNB a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 9,50%-os alapkamatán. Sorozatban. 4. alkalommal döntött a bank a kamattartás mellett, ezért a magyar alapkamat a legmagasabb az EU-n belül. A bank döntésének hátterében az állhat, hogy a bank reméli: a forint tarthatja nyereségeit. Ma azonban gyengülést mutatott a deviza. Az EUR/HUF-ot 280,50-en jegyzik. 15.00-kor kezdődik a döntést kísérő…
A KDNP szerint a kormányfőnek nincs valós mozgástere, így amit végrehajt, azt mind Brüsszellel egyeztetve teszi - mondta Hargitai János, a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn a parlamentben a kormányfő felszólalására reagálva.
Változatlanul hagyta az irányadó rátát mai ülésén a monetáris tanács, és a döntés hátteréről az alábbi közleményt adta ki: "A Monetáris Tanács megtárgyalta az MNB 2009. májusi "Jelentés az...
Az OTP Bank környezet iránti felelősségvállalásának részeként lehetővé tette ügyfeleinek, hogy a papír alapú és postán kiküldött bankszámlakivonat helyett ezentúl elektronikus úton érjék el számlakivonatukat....
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a mai napon a társaság Igazgatósága a Magyar Telekom és a T-Kábel egyesülésére tett javaslatot, mely lépéssel évente várthatóan 1 milliárd forint takarítható meg. ...
Az irányadó kamatláb 9.50%-on tartására, illetve annak 50 bázisponttal való csökkentésére volt javaslat a monetáris tanács mai kamatdöntő ülésén - jelentette be a mai sajtótájékoztatón Simor András....
Már életében bekerült az egyetemi tankönyvekbe találmány révén a noszlopi étteremtulajdonos, Szabó Péter. A fogadós olyan savanyítási eljárást dolgozott ki, amelyik a Corvinus Egyetem oktatóinak figyelmét is felkeltette.
A jövő évi adócsomag alapján csak a felső tízezer terhei nőnek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint azonban a romló gazdasági mutatók mellett értelmetlenné váltak a korábbi évek megszorításai.
Nem sikerült megállapodnia Talmácsi Gábornak és volt csapatfőnökének, Jorge Martíneznek a hétfői egyeztetésen. A 2007-ben gyorsaságimotoros-világbajnok versenyző éppen két héttel ezelőtt bontotta fel két évre szóló szerződését csapatával, a Balatonring Teammel, amiért annak vezetői egyoldalúan megváltoztatták a médiaképviseleti jogokat, és nem biztosítottak tartalék motort a számára.
Világrekordot döntött egy mosómedve, amely csaknem háromszáz kilométert tett meg barangolása közben. Ez a világon mért legnagyobb távolság, amelyet egy ilyen állat mögött hagyott.
Rekordmértékű gazdasági visszaesést mért tagállamaiban a harminc országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet az első negyedévben.
Első ízben sikerült lecsapnia kolumbiai rendőrségnek a fekete kokainként emlegetett kábítószerfélére, amely gyakorlatilag felismerhetetlen, így az eddig bevett módszerekkel felderíthetetlen.
Storcz Botond szövetségi kapitány hétfőn azt mondta: keddig ad haladékot a női kajakválogatott szolnoki edzőtáborából egyelőre hiányzó versenyzőknek - köztük Kovács Katalinnak és Janics Natasának -, ha addigra sem érkeznek meg, kizárják magukat a nemzeti együttesből.
Fabio Cannavaro vesztes meccsel búcsúzott a Real Madrid szurkolóitól, miután vasárnap 3-1-es vereséget szenvedtek a Mallorca ellen a Bernabeu stadionban, de a védő ennek ellenére jó szívvel távozik Spanyolországból.
A Fidesz szerint hatmillió embert érint hátrányosan a kormány jövő évi adócsomagja - mondta Tállai András (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a versenyképességet úgy lehet növelni, ha a munkára rakodó terheket csökkentik, míg a fogyasztást és a felhalmozott vagyont adóztatják.
A zloty ma a többi kelet-európai devizával együtt gyengülést mutatott. Az EUR/PLN csúcsot ért el 4,4235-nél. Átmenetileg 4,3700 és 4,7250 között alakulhat az árfolyam. Lehetségesek a további nyereségek, ha felfelé elhagyják a sávot. In-www.globalfx.hu
A liberálisok a megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen harmadik erőnek számítanak az Európai Parlamentben és az egyes tagországokban; az SZDSZ arra törekszik, hogy ez Magyarországon is így legyen - jelentette ki Szent-Iványi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn Szegeden.
A Magyar Nemzeti Bank a mai kamatdöntő ülése után, mely az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén, közzétették az infláció várakozásokat, valamint a GDP előrejelzést. (ProfitLine.hu)
Jelentősen rontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a jegybank: az idei 6.7%-os gazdasági visszaesés után jövőre 0.9%-os recesszió jöhet (korábban rendre -3.5% és -0.5%-os...
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5%-os szintjét. (ProfitLine.hu)
A Szurgut erős nyomást gyakorolhat a Mol vezetésére és oroszbarát vezetőket ültethet a menedzsmentbe. Az oroszok "támadnak" de Magyarország eddig jól zárt
Audrey Hepburn filmszínésznőt cigarettázva ábrázoló bélyegritkaságot árvereznek el kedden Berlinben. Charlie Chaplint, Marilyn Monroe-t és Greta Garbót ábrázolta – 14 millió példányban nyomtata ki a mosolyogva dohányzó Audrey Hepburnt ábrázoló bélyeget.
A Dnyeper folyón átívelő, 40 méter magas hídról dobta a mélybe hároméves kislányát egy fiatal nő Ukrajnában. A gyermek csodával határos módon sértetlenül élte túl a zuhanást.
A monetáris tanács változatlanul hagyta az alapkamatot, a másik javaslat 50 bázispontos kamatcsökkentés volt, a tagok túlnyomó többsége a kamat tartásáról döntött - mondta a hétfői tájékoztatón Simor...
A Munkáspárt európai parlamenti listáján szerepel a legtöbb fiatal jelölt, vannak köztük debreceni, egri, miskolci és soproni egyetemisták - közölte Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
A Magyar Telekom Nyrt. és a T-Kábel egyesülésére tesz javaslatot az nyrt. igazgatósága, az összevonással évente várhatóan 1 milliárd forint takarítható meg - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)