Megadóztatná az offshore cégeket a kormány. A jövő évi adótörvények tervezete szerint az adóparadicsomokban alapított magyar tulajdonú cégek jövedelmét is fel kell tüntetni az itthoni adóbevallásban és közterhet kell fizetni utána.
Összeütközött egy ortodox zarándokokat szállító busz és egy teherautó vasárnap Nyugat-Ukrajnában; a balesetben heten meghaltak, köztük egy gyerek, és nyolcan megsérültek. A kora reggeli balesetet valószínűleg az okozta, hogy a teherautó sofőrje elaludt a volán mögött.
Szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával a rendőrség eljárása, az előállítottak levetkőztetése idén március 15-én Budapesten - állapította meg Szabó Máté ombudsman vizsgálata, amely több visszásságot is feltárt. A jelentésről vasárnap tájékoztatott az országgyűlési biztos hivatala.
A Brawn GP újabb kettős győzelmével fejeződött be vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíj: a pontversenyben éllovas brit Jenson Button végzett az élen és a brazil Rubens Barrichello lett a második.
A 15 milliós magyarság napjainkra puszta fikcióvá vált - olvasható a szombati Népszabadságban. A lap egy hivatalos jelentésre hivatkozva úgy véli, drámai méretekben apad a magyar kisebbségek létszáma. (ProfitLine.hu)
Lewis Hamilton annak ellenére is elégedetten hagyja el Monte-Carlót, hogy nem sikerült megismételnie tavalyi sikerét, sőt még pontot sem tudott szerezni a mai futamon, miután a szombati időmérőn már az első etapban kiesett.
Jenson Button nyerte az idei hatodik, monacói futamot. A brit pilóta mögött csapattársa, Rubens Baricello végzett a második helyen. A dobogó legalsó fokát Kimi Raikönnen szerezte meg a Ferrarival. Buttonnak ez volt az ötödik győzelme az idei sorozatban.
A közbeszerzési törvény módosításával hozná helyzetbe a helyi vállalkozásokat Győr fideszes polgármestere. Borkai Zsolt a jogszabályváltozást levélben kezdeményezte a miniszterelnöknél, de egyelőre nem kapott választ Bajnai Gordontól.
Szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával a rendőrség eljárása, az előállítottak levetkőztetése idén március 15-én Budapesten - állapította meg Szabó Máté ombudsman vizsgálata, amely több visszásságot is feltárt.
Bár a piaci szakértők folyamatosan a levegőben lógó negatív korrekcióra figyelmeztetnek, hiszen több mint két hónapja szinte folyamatosan emelkednek a részvénypiacok, a várt visszaesés a múlt héten is elmaradt. (ProfitLine.hu)
Hamarosan újabb lökést kaphat az általunk csak "ingyentelefonként" emlegetett mobil VoIP terjedése, ugyanis a Skype programja heteken belül elérhető lesz a RIM Blackberry modelljeire is. Számos...
Szekeres Ildikó fitneszversenyzőként válts ismertté, kétszeres Eb-ezüstérmes, egyszer világbajnoki ötödik helyezést harcolt ki. Bár már felhagyott a fitnesszel, azóta megtalálta az újabb kedvencet, a curlinget, azaz a csúszókorongot. Férjével, a többszörös magyar csapatbajnok sportpisztolyos Nagy Györggyel minden idők legkiválóbb magyar eredményét érte el: a házaspár vegyes párosban Cortina d'…
Jobbnak véli a Barcelona futballistáit egyénileg, ugyanakkor a Manchester United csapatjátékát legalább annyira értékeli Hegyi Iván, a Népszabadság főmunkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában álomdöntőnek nevezte a két csapat szerdai összecsapását, a Bajnokok Ligája döntőjét.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, hogy a hetedik hely volt a maximum, amit mai futamon elérhetett, és azt is csak annak köszönheti, hogy Sebastian Vettel és Heikki Kovalainen kiesett előle, máskülönben nem nyert volna pozíciót.
A magyar jegybank most nem módosít jelenlegi 9,50 százalékos alapkamatán, de a kamatcsökkentés javaslatként szóba kerülhet a Monetáris Tanács hétfői ülésén, jósolják londoni befektetési elemzők, akik szerint a későbbi kamatpálya a legutóbbi forinterősödés stabilizálódásától függ.
A svéd rendőrség megakadályozta egy pénzszállító vállalat pénzzel teli telephelyének kirablását vasárnap, tűzharcra kényszerítve a bejáratot robbantással „kinyitó” banda tagjait - közölték a svéd hatóságok.
"CT-én a következőt írták: a jobb féltekében, temporálisan leírt elváltozás a CT morphologiai kép alapján inkább kis subarachnoidalis cystának felel meg. Mit jelent ez?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az elmúlt hónapokban életre hívott eszközvásárlási programoknak köszönhetően a következő években 1000 milliárd dollárral élénkülhet az amerikai gazdaság - nyilatkozta Donald Kohn, a Fed...
A Mol üzemanyagáraiban is maradéktalanul meg kell jelennie a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelésnek, mert ha a cég nem így tenne, akkor azzal korlátozná a versenyt - mondta az olajtársaság elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt.
Hét ember meghalt, nyolc pedig megsérült egy ukrajnai buszbalesetben. Egy zarándokokat szállító autóbuszba egy török kamion rohant bele az ország nyugati részén.
A Kotor nyerte a férfi vízilabda Euroligát. A Kiss Gergellyel és Steinmetz Ádámmal felálló montenegrói együttes hosszabbítás után nyert a döntőben az olasz Pro Recco ellen 8-7-re. A bronzérmet a Jug Dubrovnik szerezte meg.
Június 7-e lehetőséget ad arra, hogy elmondjuk véleményünket arról, melyik párttal vagyunk megelégedve, s melyikkel nem - mondta Schmitt Pál vasárnap Budapesten, a Budai EU-majális rendezvényen. Kimutathatjuk, hogy kiben van bizalmunk - közölte a Fidesz EP-listavezetője.
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen elégedetten nyilatkozott a Monacói Nagydíjat követően, ahol harmadikként intette le a kockás zászló, mellyel megszerezte idei első dobogós helyezését csapatának.
Ismét nyomás alá kerülhet a New York-i értéktőzsde a jövő héten, ha nem lesznek kedvezőek az amerikai makrogazdasági adatok, köztük a fogyasztói bizalomindex, a lakáseladásokra vonatkozó számok és az első negyedévi GDP adat. (ProfitLine.hu)
Valgyimir Putyin vasárnap virágokat helyezett el Anton Gyenyikin Gyenyikin orosz cári tábornok, az önkéntes ellenforradalmi hadsereg vezérének, a dél-oroszországi ellenforradalmi kormány megalakítójának, továbbá az 1917-es forradalom nyomán emigrált Ivan Iljin és Ivan Smeljov írók- filozófusok síremlékein, amelyeket Putyin saját költségén állíttatott. A síremlékeket vasárnap reggel szentelte meg…
Június 7-e lehetőséget ad arra, hogy elmondjuk véleményünket arról, melyik párttal vagyunk megelégedve, s melyikkel nem - mondta Schmitt Pál vasárnap Budapesten, a Budai EU-majális rendezvényen.
Embertelennek és megalázónak tartja a rendőrség március 15-ei eljárását az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman jelentése megállapítja, hogy az egyenruhások a törvénnyel ellentétesen jártak el, amikor az előállított embereket meztelenre vetkőztették és különböző gyakorlatok elvégzésére kötelezték őket.
Hatalmas hullámokat kavart a ZDF közszolgálati televízió által közölt információ, amely szerint Stasi-kém volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967 júniusában Berlin nyugati felében lelőtt egy pacifista diákot.
Sikeresen földet ért vasárnap az Atlantis űrsikló a kaliforniai Edwards légibázison. A Hubble űrteleszkóp nagyjavításáról visszatérő űrsikló eredetileg pénteken landolt volna, de a leszállást a rossz időjárás miatt többször is el kellett halasztani.
A kormányokon múlik, hogy mennyire tudják kihasználni az EU biztosította lehetőségeket, ám a magyar kormány nem tudott ezzel élni - mondta Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a Budai EU-majális rendezvényen.
A legerősebb szlovák kormánypárt szerint "teljességgel elfogadhatatlan" Orbán Viktor szombati nyilatkozata, miszerint az európai parlamenti (EP) választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben, mert a Szlovákiában megválasztott összes képviselőnek Szlovákia érdekeit kellene képviselnie az EP-ben.
A rossz időjárás miatt az eredetileg tervezett pénteki landolás helyett csak vasárnap szállt le az amerikai űrrepülőgép - Florida helyett Kaliforniában
Az ukrajnai gázvezetékrendszerért folyó harc döntő szakaszába lépett, és amennyiben Ukrajnának nem lesz más amivel fizethetne a gázért, a rendszer előbb Moszkva ellenőrzése alá kerülhet, mint hogy az EU hozzáláthatna korszerűsítéséhez - írta a Kommerszant című lap hétvégi számában. (ProfitLine.hu)
A kormányokon múlik, hogy mennyire tudják kihasználni az EU biztosította lehetőségeket, ám a magyar kormány nem tudott ezzel élni - mondta Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP) képviselő vasárnap Budapesten a Budai EU-majális rendezvényen.
A cseh pénzügyminiszter szerint a jövő évi cseh államháztartási hiány 160-170 milliárd koronára nőhet, ha nem sikerül megvalósítani a kormány takarékossági intézkedéseit. (ProfitLine.hu)