A tőkepiacokon uralkodó negatív hangulatot általában néhány rövid ideig tartó emelkedés szakítja meg. A lefelé tartó trendek három mélypontot szoktak kirajzolni - még csak kettőn vagyunk túl
Az EUR/USD tovább erősödött, és átlépte a fontosnak számító 1,3720-40-es ellenállást. A stopok oldása is lendületet hozott a devizapárnak. Az EUR/USD 4 hónapos csúcsot ért el 1,3783-nál. Ellenállás legközelebb 1,3800-25-nél található. in-www.globalfx.hu
Harminc határsértőt találtak a vámosok szerdán Nagylaknál egy sárgarépát szállító lengyel kamionban, amely Görögországból Magyarországra szállította a zöldséget. A görög sofőr ellen, őrizetbe vétele mellett, embercsempészés és kábítószerrel való visszaélés bűntett miatt a makói rendőrkapitányság indított eljárást.
Sérül a fogyatékos emberek választójoga az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Szabó Máté szerdai közleményében ezért felhívja a figyelmet, hogy módosítani kell az alkotmányt, illetve javasolja az igazságügyi és rendészeti miniszternek, hogy a mozgáskorlátozottak, a vakok és siketek illetve más fogyatékkal élők jogérvényesítése érdekében kezdeményezzen törvénymódosítást.
A Szabad Demokraták Szövetsége a harmadik erő pozíciójának elnyeréséhez kér támogatást a választóktól az európai parlamenti (EP) választásokon - hangoztatta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerdán Szombathelyen.
Az olaszországi FIAT és az osztrák-kanadai Magna a két fő pályázó az Opelért. A pályázatok benyújtásának határideje szerda délután járt le. (ProfitLine.hu)
Jogerősen nyert a K and H Biztosító Zrt. elleni közérdekű perben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), s a biztosítónak az általános szerződési feltételeiből törölni kell a tisztességtelennek...
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jogerősen nyert a K&H Biztosító Zrt. elleni közérdekű perben, így a biztosítónak az általános szerződési feltételeiből törölni kell a tisztességtelennek ítélt kikötést....
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 32,2 milliárd forint, az első négy hónapban 40,2 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium áprilisi államháztartási adatai szerint. (ProfitLine.hu)
Az amerikai részvénypiacok fél négyes nyitása óta világszerte érezhető pozitív piaci elmozdulások mutatkoznak részben a Banc of America sikeres tőkeemelésével, részben a 4 óra előtt beszédet kezdő...
A Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója abban reménykedik, hogy június közepéig megkapják azt a hitelt, amellyel megoldódhat a nagyüzem likviditási problémája. Ruck János elmondta: már...
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a nyersolaj és a benzinkészletek az elmúlt hét folyamán az Energia Információs Ügynökség legfrissebb adatai szerint. A nyersolajkészletek 2.1 millió, a...
Egy bakersfieldi apát azzal vádolnak, hogy megvakította kisfiát. A 34 éves Angel Vidal Mendoza kiharapta kisfiának egyik szemét, a másikat pedig megcsonkította.
Az ukrán oktatási minisztérium idén sem biztosította az anyanyelvű szaktárgyi érettségi vizsgák egyenlő feltételeit a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint. A KMKSZ közleményben sérelmezte, hogy az idei feltételek sértik a kárpátaljai magyar iskolák végzőseinek esélyegyenlőségét - tájékoztat az Origo. Ez különösen vonatkozik az Ukrajna történelméből készített írásbeli…
Egy fiatal testvérpárt üldözött, majd miután az egyik lányt elkapta, az út szélén erőszakoskodott a 15 éves sértettel egy 24 éves férfi kedd este a Tolna megyei Iregszemcsén; szexuális „játékra” kényszerítette – a gyanú szerint. Egy arra járó autó zavarta meg a férfit, akit később elfogtak a rendőrök, és eljárást indítottak ellene.
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 2,1 millió hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok. A benzintartalékok 4,3 millió hordós csökkenést mutattak. A könnyű fűtőolajoknál 600.000 hordós értékről számoltak be. In-www.globalfx.hu
Elhibázott elképzelés, hogy Budapest járműforgalmát júliusban mesterséges dugókkal akadályozzák, mert nem kínálnak az autósoknak alternatívát - közölte Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub (MAK) jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke; a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint megoldást a Bajcsy-Zsilinszky úti és a Rákóczi úti villamosvonalak visszaépítése jelentene.
Rendszeresen aggódott az egyesület számlájára érkező pénzek gyanús eredete miatt: egyebek között ezt vallotta a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán az a tanú, aki Arató Gergely jelenlegi oktatási államtitkár után lett egy, Zuschlaghoz kötődő egyesület elnöke.
Jelentős mértékű erősödésnek indult az euró a dollárral szemben, miután az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner kijelentette, hogy a "pénzügyi rendszer kezd meggyógyulni" több sérülés után. Az euró jegyzése 1,3790-es szintre emelkedett a dollárral szemben, mely négy hónapos csúcspontnak számít. (ProfitLine..hu)
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a nyersolaj és a benzinkészletek az elmúlt hét folyamán az Energia Információs Ügynökség legfrissebb adatai szerint. A nyersolajkészletek 2.1 millió, a...
Miután nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok, és visszatért a befektetők kockázatvállalási kedve, tovább erősödött a dél-afrikai rand. Az USD/ZAR minimumot ért el 8,3153-nál. A következő cél a 8,2463-as éves mélypont. Alatta 8 felé nyílhat csökkenő potenciál. In-www.globalfx.hu
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, hogy komolyan aggódik saját jövője és a Forma-1 jelenlegi helyzete miatt, miután továbbra sincs egyetértés a jövő évben bevezetésre kerülő szabályokban.
Jelentős költséggel és környezetterheléssel járna, ha a fogyasztók tömegesen leválnának a távhőszolgáltatásról - mondta el László György, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének alelnöke
Felvilágosító céllal akarták megnyitni a kínai Csungcsing városában az ország első szex parkját, melyen számos erotikus tartalmú kiállítás és tanulmány kapott volna teret. A hatóságok azonban még a megnyitó előtt betiltották a Love Land működését.
Ebben az évben április 14-ig kellett az első negyedévi bevételük 25 százalékát, egyszerűsített vállalkozói adóelőleget fizetniük a vállalkozásoknak. Áprilisban 32,2 milliárd forint eva folyt be a költ...
A finn Jarmo Tolvanen lett az Alba Volán 19 jégkorongcsapatának új vezetőedzője. A szakember korábban a finn, a svéd, a német és a svájci élvonalban is dolgozott, két éve pedig a finn U20-as válogatott szövetségi kapitánya volt.
Szerdán az arany ára 940 dollár fölé került, március vége óta először. A nemesfém árának az emelkedését részben az okozta, hogy a dollár négyhavi mélypontra került az euróval szemben, de hozzájárult a...
A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait külön előterjesztésként pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány. A cafetéria-rendszer átalakítása várhatóan a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén véglegesedik.
Az amerikai stratégai olajkészletek 2.1 millió hordóval, 0,6 százalékkal 368.5 millió hordóra csökkentek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest. A finomítók napi kitermelése átlagosan napi 14 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 81.8 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Délután is kitartott a pozitív hangulat a részvénypiacokon, annak ellenére, hogy újabb impulzusok ma nem érkeztek a világból. A régióban ma is komolyabb emelkedéseket láthattunk, az orosz tőzsde 5...
Német lapértesülések szerint újabb szexbotrány van kibontakozóban: a Lidl néhány évvel ezelőtti megfigyelési ügye után most a Deutsche Telekomról derült ki, hogy kémkedett az álláshirdetésekre jelentkezők nemi élete után....
Amint azt Vincze Szabolcs, az expedíció sajtófőnöke hivatalosan is megerősítette, Dr. Szabó Levente traumatológus, a magyar csapat orvosa, blogunk szerzője a lefelé tartó út közben lezuhant és életét vesztette.
Önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd - értesült az MTI több forrásból szerdán. (ProfitLine.hu)
A tőkepiacokon - jelenleg is - uralkodó negatív hangulatot általában néhány markáns rövid ideig tartó emelkedés szakítja meg. A lefelé tartó trendek általában három mélypontot szoktak kirajzolni,...
Luc Besson francia filmguru előkészületben lévő női akciókaland-filmje, amely a rendező szavai szerint "az Amelie csodálatos életét ötvözi az Indiana Jonesszal", szinte lábon elkelt a cannes-i filmvásáron a forgatókönyv alapján.
A tegnap este elért 275 forintos szintre erősödött vissza a forint árfolyama az euróval szemben a napközben elért 278 forintról. A forint erősödését főleg nemzetközi hatások alakították, melyek a feltörekvő piacok iránti bizalom erősödését okozták. (ProfitLine.hu)