2009. május 19. kedd

máj. 19
11:11
Az árfolyamesés okozta a Mol veszteségét (Infostart)
114,8 milliárd forint nettó veszteséggel zárta az első negyedévet a MOL - mondta el a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Molnár József szerint ennek döntő oka a forint gyengülése, és így a 147 milliárd forint nem realizált árfolyamveszteség volt.
máj. 19
11:11
EUR/GBP A vártnál kisebb mértékben emelkedő brit fogyasztói árak (HírTV)
A sterling ma jó formában van. Az EUR/GBP árfolyama 0,8785-ra esett. A brit fogyasztói árak áprilisban havi szinten 0,2%-kal, míg éves szinten 2,3%-kal emelkedtek (előrejelzés. 0,4%, illetve 2,4%, előző: 0,2%, illetve 2,9%). A kiskereskedelmi árak áprilisban éves szinten a várt 1,1% helyet 1,2%-kal csökkentek (előző: -0,4%). Az EUR/GBP-t 0,8792-őn jegyzik. A következő cél a 0,8767-es érték.…
máj. 19
11:12
Pr-ügynökséget választott a Generali (Kreatív Online)
Meghívásos tenderen választott pr-ügynökséget a Generali-Providencia Biztosító. A vállalat teljes körű pr-feladatokat bízott a nyertes cégre.
máj. 19
11:12
Kilencvenöt éves gyorshajtót kaptak el (Blikk)
130-cal száguldott egy 95 éves nő Izraelben olyan útszakaszon, melyen 90 kilométer per óra a megengedett maximális sebesség. "Az úton szinte nem volt forgalom, én meg siettem, ezért beletapostam" - mondta a matróna az őt megállító rendőröknek.
máj. 19
11:12
Zárva maradt az Európai Bizottság épülete a hétfői tűz miatt (Gondola)
Kedden is zárva maradt az Európai Bizottság brüsszeli központi épülete a hétfői tűz miatt, így az unió legfőbb végrehajtó testülete - az EU-biztosok és az őket segítő mintegy kétezer ember - más...
máj. 19
11:13
Színpadot neveznek el Bubik Istvánról (HírTV)
Az öt éve balesetben elhunyt Bubik Istvánról nevezi el stúdiószínpadát az Új Színház társulata kedden - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
máj. 19
11:14
KDNP: csökkentsék az energiaárakat! (Gondola)
A KDNP szerint a világpiaci energiaárak alapján Magyarországon is csökkenthető lenne az áram, a gáz és a távhő ára - mondta Molnár Béla, kereszténydemokrata szakpolitikus. A képviselő arra hívta...
máj. 19
11:15
Szűréssel az egézségbarát munkahelyekért (HR Portál)
Az OTP Egészségpénztár "Egészségbarát Munkahely" címmel kampányt indít a prevenció népszerűsítésének jegyében, hogy felhívja mind a munkáltatók, mind a munkavállalók figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
máj. 19
11:15
Eladó a magyar Electro World! Az ár: 1 EURO (ProfitLine)
A DSG International, amely Európa második legnagyobb eletronikai termékeket árusító kiskereskedelmi hálózatát üzemelteti, megállapodást kötött az EW Electro Retail Ltd. céggel, hogy 1 euróért eladja neki a magyarországi Electro World hálózatot. (ProfitLine.hu)
máj. 19
11:15
Figyelem, áremelkedés: kávé, tea, csoki, sajt (Pénzcentrum)
Aggasztó hírek érkeznek a világpiacról: több élelmiszer ára is drágulhat a közeljövőben....
máj. 19
11:16
„Elsöprő ellenzéki győzelem várható” (Gondola)
A Fidesz győzelmét és elsöprő ellenzéki sikert jósol a június 7-i európai parlamenti (EP) választásokon a Vision Consulting. Az elemző cég a tíz kelet-európai tagország belpolitikai erőviszonyait vizsgálta meg, és ennek alapján becsülte meg a várható eredményeket.
máj. 19
11:17
A LIGA elutasítja a VOSZ közszférát érintő javaslatait (HR Portál)
A LIGA Szakszervezetek teljes mértékben, határozottan elutasítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének küldöttgyűlésén megfogalmazott álláspontját, miszerint további 70-80 ezer fővel kellene csökkenteni a köztisztviselők és közalkalmazottak számát, áll a cég sajtóanyagában.
máj. 19
11:17
Rekord mértékű deflációs adat Angliából (ProfitLine)
Áprilisban rekord mértékben nőtt a defláció a kiskereskedelmi árindexben (RPI) Angliában, miután csökkentek a jelzáloghitel költségek. Az kiskereskedelmi árak a márciusi -0,4 százalékról -1,2 százalékra csökkent. Már a márciusi deflációs adat is rekordnak számított. (ProfitLine.hu)
máj. 19
11:18
A család az egészséges táplálkozás kulcsa (Gondola)
A táplálkozási szakemberek régóta állítják, hogy a táplálkozási szokásaink a családi étkezőasztalnál gyökereznek, egy nemrégiben az Egyesült Államokban elvégzett vizsgálatban azt kutatták, hogy a rendszeres (legalább 5 alkalommal hetente) családi étkezések hosszú távon hogyan befolyásolják a serdülő gyermekek táplálkozási szokásait és étrendjét.
máj. 19
11:19
3 éves csúcsán a szlovák munkanélküliség (ProfitLine)
Szlovákiában a munkanélküliségi ráta áprilisban három éves csúcsára 10,92 százalékra emelkedett a márciusi 10,33 százalékról, miután a gazdasági visszaesés következtében megemelkedett az elbocsátások száma - közölte kedden a szlovák munkaügyi hivatal. A regisztrált munkanélküliek száma áprilisban 289 ezer fő volt. (ProfitLine.hu)
máj. 19
11:24
Fűtés, gáz, villany: a KDNP sokallja a számlát (Privátbankár)
A KDNP szerint a világpiaci energiaárak alapján Magyarországon is csökkenthető lenne az áram, a gáz és a távhő ára - mondta Molnár Béla, kereszténydemokrata szakpolitikus keddi sajtótájékoztatóján. A ...
máj. 19
11:24
Dobó Kata összeállt Csányi Sándorral (Blikk)
Gyógyíthatatlan betegek érdekében fogott össze a két színész.
máj. 19
11:26
London: szitáló áreső, a frizura égnek áll (Privátbankár)
Második hónapja jelez deflációt a legszélesebb merítésű brit kiskereskedelmi ármutató, amely a kedden nyilvánosságra hozott friss adatsor szerint a múlt hónapban mélységi rekordra süllyedt. A brit sta...
máj. 19
11:27
Német ZEW-index: 31,1 pont- elörejelzés: 20,0 pont (HírTV)
Májusi német ZEW-index: 31,1 pont- előrejelzés. 20,0 pont- előző havi érték: 13,0 pont. Részletek következnek
máj. 19
11:29
EU-s ZEW-index: 28,5 pont- elörejelzés: 15,0 pont (HírTV)
Májusi EU-s ZEW-index: 28,5 pont- előrejelzés. 15,0 pont- előző havi érték: 11,8 pont. Részletek következnek
máj. 19
11:30
Egy kézben a Topjob és a CV-Online (Kreatív Online)
Felvásárolta a CV-Online-t az Inform Média. A médiavállalkozás amúgy is jelentős állásportál portfoliója erős szereplővel bővült.
máj. 19
11:30
Tina az egyéjszakás kalandokat kedveli (Blikk)
A második elődöntőhöz érkezett a Blikk szépe választás. Ezen a héten is három lány "méri össze” szépségét. Most Sinkovszky Tinát ismerhetitek meg!
máj. 19
11:31
Már a hitelcsomagban sem reménykedik a Herz (HírTV)
Lapértesülések szerint felszámolást kezdeményezett a Herz Szalámigyár Zrt. ellen a cég egyik beszállítója egy 2 millió forintos ki nem fizetett számla miatt.
máj. 19
11:33
Mit gondol, milyen panaszokat kap a kisebbségi ombudsman? (Alternatív Energia)
Egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak ítélte Kállai Ernő kisebbségi ombudsman tavalyi évről szóló beszámolóját az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága keddi ülésén.
máj. 19
11:33
Liga: „vérszemet kapott” a VOSZ (HírTV)
A Liga Szakszervezetek teljes mértékben, határozottan elutasítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlésén megfogalmazott álláspontját, miszerint további 70-80 ezer fővel kellene csökkenteni a köztisztviselők és közalkalmazottak számát – olvasható a szervezet keddi közleményében.
máj. 19
11:33
Háromra fogyatkozott a Saab kérőinek száma (ProfitLine)
A Saab Automobile kedden megerősítette, hogy már csak három potenciális vevővel folytat tárgyalásokat, azonban a lehetséges vevők nevét nem ismrtették. Az autógyár még február 20-án fordult csődvédelem intézménye felé. Ebben a hónapban korábban már a Fiat jelezte, hogy érdeklődne a General Motors és egyéb hozzá tartózó márkák iránt. A Saab által korábban közzétett nyilatkozatok szerint a cég…
máj. 19
11:33
Júniusban AAA Auto közgyűlés (Portfolio)
Az AAA Auto éves rendes közgyűlésére 2009. június 19-én 09:00-kor kerül sor, a helyszín: Hollandia, World Meeting Center Business Infrastructure Management Schiphol B.V., Westelijke Randweg 43, 1118...
máj. 19
11:35
Az idei évben már nyereségre számít a Japán legnagyobb bankja (ProfitLine)
Japán vezető bankja a Mitsubishi UFJ Financial Group a kedden közzétett adatok alapján a március 31-vel záródó pénzügyi évet az értékpapírokon elszenvedett leírások miatt veszteséggel zárta, azonban hozzátette, hogy az idei pénzügyi évben már újra nyereséges lehet. (ProfitLine.hu)
máj. 19
11:35
ZEW: egyre jobbak a német kilátások (Portfolio)
Németországban jelentősen csökkent a gazdasági kilátások megítélésével kapcsolatos pesszimizmus. A ZEW Intézet konjunktúraindexének értéke (várakozásokkal kapcsolatos) egyetlen hónap alatt 18.1...
máj. 19
11:37
Közel 3 éve nem látott szinten a ZEW hangulatindexe (ProfitLine)
Németországban erőteljesen javult, három éves csúcsra emelkedett májusban a ZEW hangulatindex. A mannheimi székhelyű ZEW kutatóintézet szerint úgy tűnik, hogy a válság nehezén már túljutott az ország. A fél évre előre tekintő hangulatindex már az egymást követő hetedik hónapban nőtt, 31,1 pontra az áprilisi 13,0 pontról, miközben elemzők 20 pontot vártak (márciusban a mutató még mínuszban volt).…
máj. 19
11:37
Fontos könnyítéseket kaptak a vállalkozások (Portfolio)
Megkapta a szükséges pénzügyminisztériumi állásfoglalást a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ahhoz, hogy a 2010 végéig nagyobb támogatással járuljon hozzá a kis- és közepes vállalkozások finanszírozásához...
máj. 19
11:42
Bajnai tetszett a külföldi közönségnek (Privátbankár)
Kedvező fogadtatásra talált Bajnai Gordon első nagy külföldi fellépése - írta a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) keddi számában, a hét végi Wachau Európa Fórumról közölt hosszabb összeállításában. A tekinté...
máj. 19
11:42
Napsugárvédelmi testület alakult (Infostart)
Megalakult a napsugárvédelmi testület Magyarországon - jelentették be sajtótájékoztatón az Országos Meteorológiai Szolgálat budapesti központjában.
máj. 19
11:44
NDK és NSZK: tisztán látszik a határ (Privátbankár)
Csaknem húsz évvel a német újraegyesülés után szegényedik Németország keleti fele.
máj. 19
11:44
Jövő csütörtökig kell átadni Irina Belenykaját a francia hatóságoknak (Infostart)
Tíz napon belül, jövő csütörtökig, egy előre egyeztetett helyszínen adják át a francia hatóságoknak Irina Belenykaját, azt az áprilisban Magyarországon elfogott orosz állampolgárságú anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy erőszakkal elvette kislányát az apjától Franciaországban - közölte a nő ügyvédje és az Országos Rendőr-főkapitányság.
máj. 19
11:45
FHB: 1,45 milliárd forintos nyereség az első negyedévben (Infostart)
Másfél milliárd forint adózott nyereséget ért el az FHB Jelzálogbank 2009 első negyedévében, ami csaknem 38 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Bán Zoltán, a portfolio.hu elemzője elmondta: a csökkenés mértéke egyrészt a jóval alacsonyabb hitelkihelyezésnek, másrészt a bázishatásnak köszönhető. A régiós versenytársaknál jobb eredményt ért el a pénzintézet.
máj. 19
11:45
NZZ: Kedvező fogadtatása volt Bajnai első nagy külföldi felszólalásának (Infostart)
Kedvező fogadtatásra talált Bajnai Gordon első nagy külföldi fellépése - írta a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) keddi számában, a hét végi Wachau Európa Fórumról közölt hosszabb összeállításában.
máj. 19
11:45
USD/SEK Előnyben a shortok (HírTV)
Miután visszatért a befektetők kockázatvállalási kedve, az elemzők szerint a svéd korona erősebbnek mutatkozhat a dollárral, mint az euróval szemben, ezért érdemes előnyben részesíteni az USD/SEK-shortokat. Az EUR/SEK az USD/SEK-kel ellentétben túladott helyzetbe került, ezért az eladási oldalon lépjünk piacra a devizapárnál 7,6600-nál, 7,5200-es és 7,2850-as céllal, valamint 7,8300-as stoppal.…
máj. 19
11:46
Fontos adat: 3 éves csúcson a hangulatmutató (Privátbankár)
Németországban erőteljesen javult, három éves csúcsra emelkedett májusban a ZEW hangulatindex. A mannheimi székhelyű ZEW kutatóintézet szerint úgy tűnik, hogy a válság nehezén már túljutott az ország....
máj. 19
11:47
Szegényedik Németország keleti fele (Infostart)
Csaknem húsz évvel a német újraegyesülés után szegényedik Németország keleti fele.
máj. 19
11:47
EUR/USD Emelkedő német ZEW-Index (HírTV)
Az EUR/USD 1,3659-re emelkedett, miután közzétették, hogy a német ZEW-index májusban 13,0 pontról 31,1 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 20,0 pontos előrejelzést. A jelenlegi helyzet megítélésének részindexe -91,6 pontról -92,8 pontra romlott (előrejelzés -90,0 pont). Az EUR/USD-ot 1,3630-on jegyzik. A következő cél az 1,3720-40-es ellenállás. In-www.globalfx.hu
máj. 19
11:48
Megverte a kofát a drága spárga miatt (Blikk)
Nem kötélidegzetű az a német férfi, aki túl drága fehér spárga miatt megpofozott egy zöldségárust. A 24 éves kofa Berlin mellet kínálta portékáját, melynek árán annyira feldühödött egy férfi, hogy előbb üvöltözni kezdett a nővel, aztán arcon csapta, majd megfenyegette, hogy rászabadítja harci kutyáját.
máj. 19
11:48
Balkáni körutat kezdett Szarajevóban az amerikai alelnök (Gondola)
Háromnapos balkáni körutat kezdett Joe Biden amerikai alelnök kedden Bosznia és Hercegovina fővárosában, Szarajevóban. A Szerbiát és Koszovót is érintő alelnöki látogatással Washington -...
máj. 19
11:50
Elhunyt Schillerwein István (Blikk)
Hosszantartó, súlyos betegség után, 75 éves korában elhunyt Schillerwein István, a magyar kerékpársport meghatározó alakja. Versenyzőként az 1952-es helsinki olimpián aratta legnagyobb sikerét, ötödik lett a kétülésés versenyszámban, emellett számos országos bajnoki címet szerzett és korábban több hazai rekordot is tartott.
máj. 19
11:51
Hoppá! Nem fogadták el Szabó Máté beszámolóját (Alternatív Energia)
Nem tartotta általános vitára alkalmasnak Szabó Máté általános ombudsman 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága keddi ülésén. A testület 12 igen szavazattal, 13 tartózkodás mellett hozta meg döntését.
máj. 19
11:51
Előrehozott és korengedményes nyugdíj: kinek és mikor jár? (Adózóna)
Ki, mikor mehet előrehozott és korengedményes nyugdíjba? Olvasóink kérdéseire az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
máj. 19
11:51
A MOL leány is vérzik - veszteség a Slovnaft-nál (ProfitLine)
A szlovákiai Slovnaft vegyipari csoport nettó 11 millió eurós veszteséget könyvelt el az idei első negyedévben. A MOL tulajdonában lévő csoport tavaly az első negyedévben 41 millió eurós nyereséggel zárt. (ProfitLine.hu)
máj. 19
11:51
Meglett a magyar hegymászás tizedik nyolcezrese! (WebBeteg)
A "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat szervezésében indult 2009-es Manaslu-expedíció elérte célját, hiszen nepáli idő szerint délelőtt 10 órakor Erőss Zsolt, hazánk legeredményesebb magashegyi hegymászója elérte a 8156 méter magas Manaslu főcsúcsát.
máj. 19
11:51
A devizahitelesek 60 százalékának komoly gondot okoz a törlesztés (Pénzcentrum)
Javult a magán hitelek visszafizetési esélyének megítélése a lakosság körében, áprilisban. Negyedével csökkent ugyanis márciushoz képest azok aránya, akik úgy látják, devizakölcsöneik törlesztése komoly problémát jelent számukra....
máj. 19
11:53
Gyorsítani szertnék a büntetőeljárásokat (Alternatív Energia)
A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat célja a közbiztonság erősítése, valamint a büntetőeljárások gyorsítása - mondta Avarkeszi Dezső igazságügyi minisztériumi államtitkár expozéjában, a javaslat általános vitájának kezdetén, kedden a parlamentben.

Keresés