A több napfény csökkenti a szívbetegségek és a diabétesz kockázatát idősebb korban azáltal, hogy segíti a D-vitamin termelődését - állítják brit kutatók a Diabetes Care című szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányukban.
A helyi szocialisták azt írták közleményükben:"lehetőség van a pártpolitikai érdekeken felülemelkedve a korábbi városvezetés által megkezdett, a város jövője szempontjából meghatározó ügyeket közösen sikerre vinni"
Japánban mindössze szombaton állapították meg az első bizonyított hazai H1N1-es influenzafertőzést, amely nem hozható összefüggésbe Amerikával, de hétfő reggelre a szám már 129-re ugrott. Sőt, az egészségügyi hatóságok feltételezése szerint már több száz ember kapta el a fertőzést.
Egyesítette hétfőn a japán szuverén bel- és küladósságra érvényben tartott kockázati besorolását a Moody´s Investors Service. Az intézkedés nyomán emelkedett a hazai valutában kiadott japán kormányköt...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki múlt csütörtökön fegyveresen akart kirabolni egy, a Nagy Lajos király útján lévő bankfiókot és túszt is ejtett - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A rendőrség adatai alapján az utóbbi időszakban rengetegen vásárolnak gáz- és riasztófegyvert, közülük azonban kevesen vannak, akik gyakorlott fegyvertartók, és tisztában vannak a tartási és viselési előírásokkal.
A háború utáni német történelem egyik legizgalmasabb elnökválasztásának ígérkezik a szombati államfő-választás, amelyet megelőzően a német konzervatívok és a szociáldemokraták minden korábbinál élesebben ugrottak egymásnak.
Csaknem kilencmillióan nézték meg a hét végén azt a dokumentumfilmet, amely az egykori szexbálvány, a ma hatvankét éves Farrah Fawcett rákkal való küzdelméről szól.
A Daily Mail című brit lap szerint több angol élvonalbeli egyesület is szeretné megszerezni a nyári átigazolási időszakban Juhász Rolandot, a belga Anderlecht magyar válogatott védőjét.
Oroszországban a vártnál nagyobb mértékben, 16,9 százalékkal esett az áprilisi ipari termelés éves szinten a kormány elé terjesztett statisztikai adat szerint.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki múlt csütörtökön fegyveresen akart kirabolni egy, a Nagy Lajos király útján lévő bankfiókot és túszt is ejtett - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Hétfőn szavaz a parlament arról, hogy 15 százalékkal csökkenjen-e a miniszterek keresete. A Fidesz azért nem támogatja a javaslatot, mert szerintük a felére kellene csökkenteni a fizetéseket.
Oroszországban a vártnál nagyobb mértékben, 16,9 százalékkal esett az áprilisi ipari termelés éves szinten a kormány elé terjesztett statisztikai adat szerint. Hivatalosan a héten hozzák nyilvánosságr...
Számtalan kudarcba fulladt kapcsolat után Jennifer Aniston úgy döntött: nem vár tovább a megfelelő apajelöltre, inkább örökbefogad egy kisfiút. A színésznő kezdetben külföldi csöppséget szeretett volna, de rájött, hogy ez rengeteg időt és adminisztrációt követel, ezért az Egyesült Államokban keres egy kis árvát. Döntésében sokan támogatják, főként volt férje, Brad Pitt, akinek már van három…
Hogyan kell kitölteni az adóbevallást, mire kell figyelni ingatlanértékesítés esetén és miként kell elküldeni az APEH-nek? Az adóhivatal szakértőinek válaszait és tanácsait nézze meg videóinkon!
A lengyel kormány hosszas huzavona után eladta a szczecini hajógyárat a United International Trustnak (UIT) szombaton, egy árverés keretében. Az UIT csütörtökön vette meg a gdyniai hajógyárat. Aleksander Grad privatizációs miniszter szerint a hajógyártás folytatódik a gyárakban.
A jen a múlt héten a G8-as devizák közül a legerősebbnek mutatkozott, mivel a deviza biztos pontnak számított a bizonytalan kilátások közepette. Mivel a G8-as államok közül Japánt érintette a legérzékenyebben a válság, az elemzők szerint véget érhet a jen erőssége. A ZAR/JPY visszatért februári emelkedő trendcsatornájába, miután 4 hónapja először alá esett vissza. A devizapárt 11,50-en jegyzik.…
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki múlt csütörtökön fegyveresen akart kirabolni egy, a Nagy Lajos király útján lévő bankfiókot és túszt is ejtett.
A liberálisok jelenlétét biztosítani kell az Európai Unióban; Magyarországnak is fontos, hogy leképezik-e Európát, ahol a liberálisok jelentik a harmadik erőt - mondta Szent-Iványi István hétfőn Debrecenben.
Idén valószínűleg két területen bővül a kártevők fejlesztése: a mobil eszközöknél és az FTTH (Fiber to the Home, azaz üvegszál hazáig) optikai kapcsolatok technikájánál
Percekkel ezelőtt érkezett a meghívó a miniszterelnök sajtónyilatkozatáról. Bajnai Gordon délben a Parlamentben beszél a sajtó munkatársai előtt, a téma nem ismert. Az eseményről élőben tudósítunk. ...
"Ki lesz a zöldebb?" címmel környezetvédelmi versenyt hirdetett általános és középiskolás diákok számára a Tesco március 6. és április 16. között öt városban. Az ünnepélyes díjátadóra pénteken került sor Budapesten, a Csodák Palotájában, ahol a dobogós osztályok értékes nyereményeket vehettek át Csapó Gábortól, hazánk környezetvédelmi nagykövetétől....
Ősszel Magyarországra látogat a japán házelnök. Kono Johei az Erzsébet híd japán közreműködéssel készülő díszvilágításának átadó ünnepségére érkezik a fővárosba - mondta Szili Katalin házelnök hétfőn Budapesten, azt követően, hogy az Országházban fogadta Akisino herceget és feleségét.
A brüsszeli képviselőket 1979 óta választják közvetlenül, és azóta csökken folyamatosan a részvételi arány. Ráadásul 2004-ben szavazhattak először a frissen csatlakozott, volt szocialista államok lakói, és ők bizony alaposan rontottak az átlagon
Nyugaton a Los Angeles Lakers, keleten pedig az Orlando Magic jutott be az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) főcsoport döntőjébe. Előbbi hazai pályán verte 89-70-re a Houston Rockets gárdáját, utóbbi pedig idegenben diadalmaskodott 101-82-re a Boston Celtics ellen.
Csak a tűzoltóknak köszönhető, hogy nem égett le egy lakóház is Tiszaeszláron, aminek a szomszédságában lévő fészerben játszadozott gyufával egy kilencéves gyerek. A helyszíni szemle során ittas állapotban megjelent a gyerek anyja, és agresszív magatartásával, fenyegetőzésével akadályozta a hatóság munkáját.
Márciusban -2,1 milliárdos értéket hozott az EU-s külkereskedelmi mérleg, miközben az elemzők -3,8 milliárdos értéket vártak az előző havi -2,9 milliárd után. A devizapár sorsát nem annyira az adatok, mint inkább a befektet
A romániai Kovászna megyében kampányolnak a júniusi európai parlamenti választás előtt az erdélyi Magyar Összefogás jelöltjei és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
A Srí Lanka-i hadseregparancsnok bejelentette hétfőn, hogy véget értek a harcok, a kormánycsapatok teljesen felszámolták a lázadó Tamil Eelam Felszabadító Tigriseinek (LTTE) erőit, és helyreállították a 25 éves szeparatista háború által megosztott nemzet egységét.
Márciusban az eurózóna külkereskedelmi mérlege többletet mutatott az előző hónapi deficitet követve, miután az export kisebb mértékben csökkent, mint az import. A kiigazítatlan adatok alapján a kereskedelmi egyenleg 400 millió eurót mutatott, a februári 1 milliárdos deficit után - tette közzé az Eurostat. (ProfitLine.hu)
Felmérések szerint 2004 óta 111 millió dollárt, azaz több mint 23,7 milliárd forint bevételt hoztak az USA Massachusetts államának a melegházasságok....
A holland érdekeltségbe tartozó, takarmánygyártással foglalkozó Kabai Táp Zrt. felvásárolhatja a hasonló profilú Pannonmill Zrt-t - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Kabai Táp és...