2009. május 15. péntek

máj. 15
8:31
Megzavarodott a Google (Privátbankár)
Súlyos zavarok keletkeztek csütörtökön a Google szolgáltatásaiban; a felhasználók 14 százaléka egy, némely esetekben több órára alig vagy nem tudta elérni az internetes keresőportált és más alkalmazás...
máj. 15
8:33
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/JPY nyomás alá került, és maga mögött hagyta a 131,11-es csúcsot. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bevenni a kerek 131-es értéket. Miután napi csúcsot ért el a devizapár 131,04-nél, megfordult mozgásának iránya, és 64 pippel 130,40-re esett. A kereskedők a 131-es szint közepén tesztjével számoltak, de az ázsiai alapok eladási utasításai visszaszorították a kurzust. A stopok…
máj. 15
8:33
Elérte az olajszennyeződés Alsóbereckit (Gondola)
Pénteken hajnalban "megérkezett" az olajszennyeződés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóberecki térségébe, ahol a vízügyi szakemberek már mintegy négy-öt köbméternyi anyagot távolítottak...
máj. 15
8:33
Meghalt egy NATO-katona (Blikk)
Meghalt egy NATO-katona Afganisztánban - közölte a nemzetközi biztonsági erő (ISAF). A kommüniké szerint a katonát, akinek nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra, út mentén elhelyezett pokolgép ölte meg Dél-Afganisztánban.
máj. 15
8:33
Kevesebbet vásárolunk naponta, de nem olcsóbbat (Kreatív Online)
Az év első két hónapjában kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltak Magyarországon, ugyanakkor a gazdasági válság ellenére nem indult el a vándorlás az olcsóbb termékek irányába – derül ki a GfK Hungária tájékoztatásából.
máj. 15
8:33
Egyre nagyobb a lék a német gazdaság hajóján (ProfitLine)
Németország gazdaságának romlása gyorsulást mutatott az első negyedévben a ma közzétett előzetes adatok szerint, melyben a GDP a legnagyobb ütemben zsugorodott, melyre az ország 1990-es újraegyesítése óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
máj. 15
8:33
Tombol a magyar franchise: kiiktatták a neppereket (Pénzcentrum)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) felismerte a kis agrártermelők értékesítési problémáit, ezért kidolgozta a szociális boltok rendszerét. A rendszerből kiiktatták a nagykereskedőket, a viszonteladókat és a neppereket, így a kiskereskedelmi üzletekben a termelők által közvetlenül beszállított termékeket árusítanak....
máj. 15
8:33
USA: hamar visszatért a vételi kedv (Portfolio)
A kedvezőtlen munkaerő-piaci adat ellenére a Dow 0.5 százalékos, míg az S&P 1 százalékos emelkedéssel zárt, hiszen a Wal-Mart és a Kohl’s kiskereskedelmi lánc negyedéves gyorsjelentése a...
máj. 15
8:35
Ártatlan járókelőt lőtt le a kormányőr (+videó) (HírTV)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított eljárást az ügyészség azzal a kormányőrrel szemben, aki egy tilosban álló taxist akart igazoltatni, majd annak autójára adott le egy lövést pénteken reggel, Budapest belvárosában, ám egy vétlen járókelőt talált el
máj. 15
8:35
Mentőhelikopter indult egy balesethez Tiszaújváros térségében (Gondola)
Mentőhelikopter tart ahhoz a balesethez, amely pénteken kora reggel történt az M3-as autópályán, Tiszaújváros térségében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A pontos részletek egyelőre nem...
máj. 15
8:35
IMF-kötvényeket vásárolna Oroszország (ProfitLine)
Oroszország kész deviza- és aranytartalékának egy részét IMF-kötvények vásárlására fordítani, közölte az orosz pénzügyminisztérium egyik vezetője. (ProfitLine.hu)
máj. 15
8:35
MOL: újabb hatalmas veszteség várható (2.) (Portfolio)
Kedden hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a MOL, melytől az elemzők ismét jelentős veszteséget várnak a nettó profit soron. Az újabb veszteséges negyedév ismét a pénzügyi tételek...
máj. 15
8:36
Mindent magamról (Metropol)
Jaross Viktória rendezésében és Hernádi Judit főszereplésével május 19-én 20 órakor, 20-án 22 órakor mutatják be a New Orleans Music Clubban, majd május 27-én 20 órakor a Millenáris Fogadóban az MM, avagy Mindent Magamról című darabot. A produkciót a spanyol filmrendező, Pedro Almo­dovar művészete ihlette. Főszereplője egy cinikus, kiégett pszichológus, akinek sorsa mások történetein át vezet.…
máj. 15
8:37
Meghalt egy NATO-katona Afganisztánban (Gondola)
Meghalt egy NATO-katona Afganisztánban - közölte pénteken a nemzetközi biztonsági erő (ISAF). A kommüniké szerint a katonát, akinek nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra, út mentén elhelyezett...
máj. 15
8:37
Mosolyt csalt a japán részvénypiacra a Sony (ProfitLine)
A csütörtöki, 2,64 százalékos visszaesés után, ismét emelkedni tudott a japán részvénypiac pénteken, miután a Sony Corp. az előrejelzésében az elemzői várakozásoknál kiesebb veszteségről nyilatkozott. (ProfitLine.hu)
máj. 15
8:37
Újabb bank profitja zuhant nagyot - Nem a magyarokon múlott (Portfolio)
77 százalékkal csökkent a francia Crédit Agricole SA profitja, ám a bank befektetési üzletágát vivő Calyon javított eredményén, a magyar fiók nyeresége pedig az első negyedévben már a tavalyi éves...
máj. 15
8:39
Kamionnak ütközött egy autó az M7-en, a sofőr meghalt (Gondola)
Kamionnak ütközött egy személyautó péntekre virradó éjszaka az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Pázmánd térségében; a gépkocsi vezetője, egy 37 éves budapesti férfi a helyszínen...
máj. 15
8:39
Érzéketlenül fogadta a GDP-zuhanást a forint (Portfolio)
Az izgalmasnak is nevezhető csütörtöki kereskedés után a 287-es szint közelében kezdte a pénteki napot a forint, majd a ma reggeli magyar GDP-adatra sem mozdult el érdemben. A hazai fizetőeszköz...
máj. 15
8:45
Ádok Zoli nem kellett Európának (Blikk)
Nem jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe a magyar induló
máj. 15
8:45
Dér Heni közveszélyesen autózik (BorsOnline)
Amikor Dér Henire rájön a bolondóra, áthág minden szabályt. Ezt eddig csak barátai tudták, a legutóbbi bekattanásának azonban rengeteg tanúja volt: Budapest egyik közlekedési ütőerén, a Hungária körúton döntött úgy, hogy a forgalommal szembe fog autózn – mégha életeket veszélyztet is.
máj. 15
8:45
Felejtse el a drága sportitalokat! Egyen inkább gabonapelyhet! (Infostart)
Egy kemény edzés után fölösleges drága energiaitalokat fogyasztani, hogy újra feltöltsük szervezetünket - állítják amerikai kutatók, akik szerint ennél van egy sokkal hatásosabb és olcsóbb megoldás is.
máj. 15
8:45
Túlórákkal tudja csak teljesíteni megrendeléseit a Kanizsa Trend (HR Portál)
A megnövekedett nyugat-európai megrendeléseket túlórákkal tudják csak teljesíteni a legnagyobb magyarországi kárpitosbútor-gyártónál, a Kanizsa Trend Kft.-nél - mondta el az MTI-nek a cég ügyvezető igazgatója.
máj. 15
8:47
Szociális munkásokat és ügyintézőket kerestek az állásbörzén (HR Portál)
Közel 280 munkakörben 1000 pozícióra keresett munkavállalókat a Közép- magyarországi Regionális Munkaügyi Központ I., II., III kerületi, valamint szentendrei kirendeltségének állásbörzéjén résztvevő 30 munkáltató - mondta Dudás Istvánné kerületi kirendeltségvezető az MTI-nek csütörtökön.
máj. 15
8:49
Tömegtüntetések Európában (HR Portál)
Tömegtüntetések sorozata kezdődött csütörtökön nagy európai városokban a szakszervezetek szervezésében, a munkahelyek, a társadalmi igazságosság és a szolidaritás védelmében.
máj. 15
8:51
Németország mélyebbre süllyedt a recesszióba (Gondola)
Németország gazdasága az első negyedévben a legnagyobb ütemben romlott az ország 1990-es újraegyesítése óta. A hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 3,8 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó...
máj. 15
8:51
Ügynökséget választott az AXN (Kreatív Online)
Kommunikációs ügynökséget választott a Sony Pictures Television tévécsatornája, az AXN. A megbízást többfordulós tender előzte meg.
máj. 15
8:51
EUR/USD Az adatok megmozgatják az árfolyamot (HírTV)
A hét eleje óta keskeny sávban mozog az EUR/USD. A mai adatözön a múlt péntekihez hasonlóan megrángathatja az árfolyamot. Ma teszik közzé az áprilisi amerikai fogyasztói árakat (előrejelzés 0,6%, előző: 0,6%) és az EU-s GDP-t. Az EUR/USD-ot 1,3603-on jegyzik. in-www.globalfx.hu
máj. 15
8:51
Mérséklődött a PannErgy vesztesége (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. 2009 első negyedévi 481 millió forint vesztesége 19,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakánál, ugyanakkor 63 százalékkal 95 millió forintra csökkent az üzemi szintű nyereség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 15
8:51
Figyelj oda a mérőórákra, sokat spórolhatsz! (Pénzcentrum)
A családi kiadások egyre nagyobb hányadát viszi el a villany, a gáz, az informatika, a víz, a csatorna és a szemét díja. Ha egy közszolgáltatóval kell ügyet intéznünk, sokszor szembesülünk azzal, hogy a dokumentáció bonyolult, a szerződések szövege pedig általában nehezen értelmezhető....
máj. 15
8:51
Jelentett a PannErgy, nincs újdonság (Portfolio)
Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a PannErgy csoport, különösebb új információ vagy meglepetés nincs a dokumentumban, így a befektetők továbbra is a geotermikus üzletág kilátásaira...
máj. 15
8:53
Malajzia megerősítette első új vírusos influenzás megbetegedését (Gondola)
Malajzia megerősítette pénteken első új vírusos influenzás megbetegedését. A Kuala Lumpur-i egészségügy-minisztérium főigazgatója szerint a beteg a közelmúltban tért haza az Egyesült Államokból.
máj. 15
8:53
Ruhát cserélt az Antropos.hu (Kreatív Online)
Május közepétől új külsővel jelentkezett az Antropos.hu kulturális portál.
máj. 15
8:53
Lehetetlen megállítani a fosztogató nindzsát (HírTV)
Nindzsának öltözött cigarettatolvaj fosztogatja a metróállomások környékén lévő üzleteket Coloradóban.
máj. 15
8:53
Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv (Pénzcentrum)
Az alkalmi munkavállalás körüli visszaélések miatt már több mint egy éve folyik a rendszer átalakítását célzó jogalkotás. Az új, januártól hatályos szabályozás - ha a parlament is megszavazza - szakít az alkalmi munka korábbi koncepciójával....
máj. 15
8:53
Felfelé vette az irányt Ázsia (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követően az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, amit az is segített, hogy a Sony menedzsmentje az elemzői várakozásoknál...
máj. 15
8:54
Magyar West Side Story (Metropol)
Megismétlődik a tavalyi, egyszeri alkalmas különleges West Side Story előadás, Miklósa Erika, Janza Kata és Dolhai Attila főszereplésével.
máj. 15
8:55
Mai kamatdöntések (HírTV)
16.00-kor teszik közzé a mexikói jegybank alapkamattal kapcsolatos döntését- előrejelzés. 5,25%- előző: 6,00%. In-www.globalfx.hu
máj. 15
8:55
Egy életre megbánták, hogy segítettek a Nyugatnak (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb állami befektetési alapja, a szingapúri Temasek egyre inkább az ázsiai piacra fókuszál, ami a portfóliója átalakítását is maga után vonja. A legfrissebb hírek szerint a...
máj. 15
8:56
Dogville a Bárkában (Metropol)
A Bárka Színház idei évadjának utolsó újdonsága a híres dogmafilmes, Lars von Trier: Dogville c. forgatókönyve alapján szín­pad­ra állított előadás május 15-én. A darab rendezője Anger Zsolt. Szorcsik Kriszta kapta Grace szerepét, Blaskó Péter és Mar­gitai Ági meghívott vendégként játszik a darabban. Mel­let­tük gyakorlatilag az egész Bárka-társulat szerepel majd.
máj. 15
8:57
EUR/CHF 3,8%-kal csökkenö német GDP (HírTV)
Az 1. negyedévben negyedéves összevetésben 3,8%-kal csökkent a német GDP, miközben az elemzők -3,0%-os értéket vártak (előző: -2,2%). Éves szinten 6,7%-os csökkenés mutatkozott (előrejelzés -6,5%). Az EUR/CHF-et 1,5052-őn jegyzik, miután 1,5060-on állt. Támogatás 1,5040-nél található. in-www.globalfx.hu
máj. 15
8:57
Ma eldőlhet az OTP sorsa (Portfolio)
Ma kezdődik Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD másfél napos éves közgyűlése. A korábbi nyilatkozatok szerint ezen dönthetnek az OTP-EBRD megállapodás sorsáról, amely...
máj. 15
8:59
Ki adózik a legjobban jövőre? - Itt van, kiszámoltuk (Portfolio)
Hiába derült ki, milyen adótáblát tervez a kormány jövőre a személyi jövedelemadóban, még mindig nem tudni pontosan, hogy mennyivel járunk jobban, mint az idén. A fő kérdés, hogy az elburjánzott...
máj. 15
9:03
Repülés: mit tegyünk, ha megjárjuk a fapadossal? (Privátbankár)
A fapados légitársaságoknak az utasokkal szemben ugyanolyan kötelezettségeik vannak, mint a hagyományos légitársaságoknak
máj. 15
9:03
Apácának állt a szexszimbólum (BorsOnline)
Kedvesnek kedves, nővérnek is nővér, mégsem lesz soha kedves nővér Nyugat-Magyarország legszexibb anyukájából. Nagy Iza imád a fotósok kereszttüzében állni, és erotikus oldalát megmutatni a kamerának, de teljesen vetkőzni sosem fog - állítja. Persze azért zárdába sem vonul.
máj. 15
9:03
Egyre több harmincas választja a válság miatt a halált (Infostart)
Egyre több ember követ el öngyilkosságot a gazdasági válság, a munkahely elvesztése miatti félelmében Japánban. Bár változatlanul az ötvenes éveikben járók között a legtöbb az öngyilkos, rekord magasságot ért el a harmincas áldozatok száma.
máj. 15
9:09
Feloldották a kijárási tilalmat a pakisztáni Szvat-völgyben (Gondola)
A pakisztáni hatóságok ideiglenesen feloldották péntek reggeltől kora délutánig a kijárási tilalmat az ország északnyugati részén lévő Szvat-völgyben, hogy még a maradék több ezer helyi lakos is el...
máj. 15
9:09
Újra nőzés a Palace mozikban (Kreatív Online)
Júniusban ismét lesz Ladies Night nevű rendezvény a Palace mozikban.
máj. 15
9:09
Retteghetnek a Chrysler kereskedői, minden negyedik repül (ProfitLine)
A csődbíróságnak benyújtott dokumentum szerint a Chrysler amerikai autógyár amerikai kereskedőinek mintegy negyedétől válik meg, így a 3200 kereskedőből 790 elbocsátásra számíthat. (ProfitLine.hu)
máj. 15
9:09
"Csak nem akar összejönni a korrekció" (Portfolio)
Hiába várjuk a nagyobb korrekciót, csak nem akar összejönni, a nemzetközi hangulat ugyanis újra pozitív, így a hazai tőzsde akár folytathatja is a tegnapi emelkedést - véli Balásy Zsolt, a Concorde...
máj. 15
9:09
Kevesebb az apróbetű a repülőjegyeknél (Pénzcentrum)
Jelentősen javult a helyzet a repülőjegyeket árusító európai uniós internetoldalakon, de sok légitársaság honlapja még nem felel meg teljes mértékben a fogyasztóvédelmi szabályoknak....

Keresés