2009. május 14. csütörtök

máj. 14
11:27
Kisteleki: kiforgatják a szavaimat (BorsOnline)
Magyarázatot vár Kisteleki Istvántól az Újpest FC, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Duna Tv Sportaréna című műsorában a minap úgy fogalmazott, hogy – idézzük – „hál’istennek nyert a Debrecen”. Kisteleki a hétvégi, Honvéd elleni meccsre utalt, s ezen alaposan berágtak a Megyeri úton. A klubnál úgy vélik, az MLSZ első embere nyilatkozatával nem maradt semleges. A bajnokságban az Újpest…
máj. 14
11:27
Gyurcsányt kitakarította az MSZP (Infostart)
Gyurcsány Ferenc blogjának linkje lekerült az MSZP honlapjáról. A korábbi miniszterelnök internetes naplójában továbbra is hanyagolja az érdemi témákat, keddi bejegyzésében például nem ejt szót a pécsi polgármester-választás szocialista kudarcáról.
máj. 14
11:27
Botrányok és tragédia árnyékolja be a Barcelona diadalát (Infostart)
Az első lépést megtette a triplázás felé a Barcelona, miután szerda este magabiztosan, 4-1-re verte az Athletic Blibaót a Király Kupa döntőjében. A valenciai finálét beárnyékolta, hogy többen kifütyülték a spanyol himnuszt, az ünneplést pedig az, hogy egy katalán drukker életét vesztette.
máj. 14
11:29
Aprópénzért szétszórják bárki szemetét (Privátbankár)
Kínában csak 700 dollárt kell fizetni annak, aki külön szervert szeretne kapni, ahonnan mindenhova szétküldheti spamjeit
máj. 14
11:29
A vízkincsek nem kerülhetnek magánkézbe (Infostart)
Nem bölcs dolog privatizálni a vízközműveket - mondta Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek volt vezérigazgatója. Nemrég ugyanis több ilyen cég kisebbségi tulajdonrészének magánosítása is felvetődött.
máj. 14
11:30
Iránról tárgyalt a CIA igazgatója izraeli vezetőkkel (Gondola)
Iránról tárgyalt titokban Leon Panetta, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója izraeli vezetőkkel, akik biztosították őt, hogy a zsidó állam nem indít váratlan támadást Teherán...
máj. 14
11:30
Magyar szakember a Ryanair brit marketingfőnöke (Kreatív Online)
A Ryanair Tamás Lászlót nevezte ki a légitársaság írországi és egyesült királyság-beli értékesítési és marketingmenedzseri pozíciójára.
máj. 14
11:30
Megállapodás vagy marakodás a volt MDF-es helyekért? (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint megállapodás körvonalazódik a parlamenti frakciók között a volt MDF-es parlamenti posztok elosztása tekintetében.
máj. 14
11:30
Hoppá! Kína finanszírozza Amerika túlfogyasztását (Kripto Akadémia)
Fordulatra, paradigmaváltásra van szükség a világ pénzügyi rendszerében, mivel tarthatatlan, hogy Ázsia szegény államai, főleg Kína finanszírozza a fejlett államok, elsősorban az Egyesült Államok túlfogyasztását - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Közép-Európai Egyetem professzora, az MDF EP listavezetője csütörtökön Budapesten.
máj. 14
11:30
Pénzügyi mentőövet kap a K&H; anyja (ProfitLine)
Újabb pénzügyi mentőcsomagról döntött a belga kormány a Közép-Európában is jelentős érdekeltségekkel rendelkező KBC bank és biztosító megsegítésére. (ProfitLine.hu)
máj. 14
11:32
A német importszemét miatt börtön a polgármesternek (Gondola)
A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt Halász Istvánt, Kunbaja polgármesterét nem jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság csütörtökön. A Kiskunmajsai...
máj. 14
11:32
A KDNP lépésre szólítja fel Sólyom Lászlót (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt kéri Sólyom László köztársasági elnöktől, hogy kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott adócsomag egyik passzusával kapcsolatban - mondta Kuzma László, a KDNP szakpolitikusa csütörtökön, Budapesten.
máj. 14
11:32
Ján Slota: "a magyarok a szlovákok nyakán maradtak" (Kripto Akadémia)
A magyar-szlovák viszony valódi problémáját nem a Szlovák Nemzeti Párt, illetve néhány száz szélsőséges jelenti, hanem az, hogy a felek továbbra is képtelenek "józanul, objektív módon és empátiával" kezelni a közös múltat és a közös jövőt - olvasható abban a jegyzetben, amelyet a Sme című szlovák liberális lap közölt csütörtökön.
máj. 14
11:32
Almunia - Kapjanak nagyobb szerepet a feltörekvő hatalmak (ProfitLine)
Az új globális gazdasági hatalmakat is be kell vonni a világgazdaság irányításába - hangsúlyozta az EU pénzügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 14
11:33
A mexikói államfő kitüntette Magyarország volt mexikói nagykövetét (Metropol)
Az Azték Sas Érdemrenddel tüntette ki Felipe Calderón mexikói államfő Herczeg Györgyöt, Magyarország volt mexikói nagykövetét; a külföldieknek adományozható legmagasabb mexikói állami kitüntetést csütörtökön adja át Mexikó budapesti nagykövete a magyar diplomatának.
máj. 14
11:33
Autóértékesítések: már csak Kína és India van talpon (Concorde) (Portfolio)
A világ hét nagy autópiaca közül már csak Indiában és Kínában látszik az értékesítés növekedése az év első négy hónapja tekintetében. Ahol már beindultak az eladásösztönző programok, ott akár erős...
máj. 14
11:34
Az európai autópiac 12,3 százalékkal zsugorodott áprilisban (Gondola)
Áprilisban az egy évvel korábbinál 12,3 százalékkal kevesebb új gépkocsit értékesítettek Európában, de egyes piacokon élénkülés volt tapasztalható - közölte csütörtökön az autógyártók európai...
máj. 14
11:35
Király Júlia: valutaválságot kockáztatnánk - tegnap is üzent az EKB (2.) (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank számára mostanra egyformán fontos célkitűzéssé vált az árstabilitás mellett a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása is, és bár tudjuk, hogy magas a magyar jegybanki...
máj. 14
11:36
Bokros: fordulatra van szükség a világ pénzügyi rendszerében (Gondola)
Fordulatra, paradigmaváltásra van szükség a világ pénzügyi rendszerében, mivel tarthatatlan, hogy Ázsia szegény államai, főleg Kína finanszírozza a fejlett államok, elsősorban az Egyesült Államok...
máj. 14
11:45
Megcsinálták: van büdzséje Budapestnek (Privátbankár)
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó költségvetését
máj. 14
11:45
Brown: Paris Hilton okos! (BorsOnline)
A brit First Lady-n, Sarah Brown-on csámcsog a szigetország sajtója. A brit kormányfő, Gordon Brown felesége ugyanis hosszasan áradozott újdonsült barátnőjéről, a botrányhősnőről, Paris Hiltonról, nevezetesen nem is primitív, mint ahogy azt a sajtó állítja.
máj. 14
11:45
Kivágóné letette képviselői esküjét (Infostart)
Letette képviselői esküjét a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén Kivágó Iván Györgyné, akit azután jelölt képviselőnek az MSZP, hogy az ingatlanbotrányok miatt február óta előzetes letartóztatásban lévő szocialista Hunvald György lemondott mandátumáról.
máj. 14
11:47
"Vonjuk be a klubba Indiát és Kínát!" (Privátbankár)
Az új globális gazdasági hatalmakat is be kell vonni a világgazdaság irányításába - hangsúlyozta az EU pénzügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben. "A nemzetközi gazdaságpolitikát nem alakíthatja tovább ...
máj. 14
11:48
USD/JPY A 95-ös érték áll a középpontban (HírTV)
A héten jelentősen gyengült az USD/JPY, és ismét célba vette a 95,00-ös értéket, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítanak. Azzal számolhatunk, hogy egészen 93,50-ig folytatódik a zuhanás, ha nem tartja magát az előbb említett érték. In-www.globalfx.hu
máj. 14
11:48
KDNP: Sólyom forduljon az Ab-hez a Bajnai-csomag egyik passzusa miatt (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt kéri Sólyom László köztársasági elnöktől, hogy kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott adócsomag egyik passzusával kapcsolatban - mondta...
máj. 14
11:48
Detti, a csinos patikus pikáns fotói (Blikk)
Korábban már bemutattuk a Blikk szépe akció versenyzői közül Edinát és Beátát, most itt az ideje, hogy megismerjétek Andrejcsik Bernadettet. Ha eldöntötted, hogy a három lány közül ki tetszik a legjobban, péntektől szavazhatsz a kedvencedre. Ne feledd: a három lány közül csak egy juthat tovább a döntőbe!
máj. 14
11:48
A Fidesz kivonult! Elfogadták a főváros költségvetését (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó költségvetését csütörtöki rendkívüli ülésén.
máj. 14
11:48
Megint csökkentette olajfogyasztási előrejelzését az IEA (ProfitLine)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közzétett legfrissebb havonta megjelenő becslését, mely szerint a világ olajkereslete az idén 3 százalékkal, napi 83,2 millió hordóra csökken. Ez napi 0,2 millió hordóval kevesebb, mint amit a szervezet még áprilisban várt, és - ha teljesül - 1981 óta az olajkeresletben a legnagyobb éves csökkenés lenne. (ProfitLine.hu)
máj. 14
11:50
Tarlós: A szabad választás paródiája zajlik a Fővárosi Közgyűlésben (HírTV)
Kivonult a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli üléséről a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja. Tarlós István, a frakciószövetség vezetője közölte: az ellenzék nem tudja támogatni a város jövőjére veszélyes költségvetést. A politikus emellett a szabad választás paródiájának nevezte, hogy az új szocialista képviselő, Kivágó Iván Györgyné a költségvetés elfogadása után lemond.
máj. 14
11:50
A pápa "a gyűlölet pusztító hatalmának" elutasítására szólított fel (Gondola)
"A gyűlölet és az előítéletek pusztító hatalmának" elutasítására szólított fel csütörtökön Názáretben pontifikált miséjén XVI. Benedek pápa. A Kedumim hegyén épített amfiteátrumban...
máj. 14
11:50
A Magyar Gárdát nem érdekli semmilyen ítélet? (Alternatív Energia)
Július 2-ára tűzte ki a Fővárosi Ítélőtábla a magyar gárda egyesület ellen a Fővárosi Főügyészség által indított pert, amely a szervezet megszüntetésére irányul - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese.
máj. 14
11:51
Budapestre jöjjön, aki jól akar járni! (Pénzcentrum)
Egyre jobb ajánlatot jelentenek a kelet-európai célpontok a nyugati turisták számára, köszönhetően a mélybe zuhant árfolyamoknak a régiónkban. Londonban már ajánlgatják a turisták számára Budapestet, mint az egyik legvonzóbb lehetőséget....
máj. 14
11:52
A nagyprojektek uniós támogatását részleteiben kell elszámolni (Gondola)
Az Eurostat ajánlása szerint a nagyprojektekre várható uniós támogatást - becslés alapján - a megvalósulás éveiben, és nem egy összegben, a végén kell elszámolni - hangzott el egyebek mellett...
máj. 14
11:53
UniCredit Hitelkönnyítő csomag: "forintos" megoldások (Pénzcentrum)
Közvetlenül veszi fel a kapcsolatot az UniCredit Bank minden olyan ügyfelével, akinek átmenetileg gondot jelenthet hitele törlesztése. A Hitelkönnyítő csomaggal a bank rugalmasan, az egyéni élethelyzeteket figyelembe véve próbál segíteni....
máj. 14
11:54
Elfogadták a főváros költségvetését (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó költségvetését csütörtöki rendkívüli ülésén.
máj. 14
11:54
Kezdődnek a diósgyőri elbocsátások (HR Portál)
A napokban 163 ember kapja meg az elbocsátó levelet a diósgyőri kohászati cégtől, a DAM 2004 Kft.-től - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.
máj. 14
11:56
Nyárra halaszották a magyar gárda-pert (Metropol)
Július 2-ára tűzte ki a Fővárosi Ítélőtábla a magyar gárda egyesület ellen a Fővárosi Főügyészség által indított pert, amely a szervezet megszüntetésére irányul.
máj. 14
11:56
Vége az egyenlőtlenségnek: nyilvánosságra kell hozni a fizetéseket (HR Portál)
Ellenzéki politikusok és a brit üzleti élet vezetői egyaránt bírálták a napokban ismertetett új javaslatot, amely száznál is több korábbi törvény és jogi szabályozás egyesítésével új lendületet kíván adni a társadalmi egyenlőségnek.
máj. 14
12:00
Bokros Lajos fordulatot sürget (Infostart)
Fordulatot sürget a világ pénzügyi rendszerében Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. A Közép-Európai Egyetem professzora, aki az MDF európai parlamenti listavezetője azt mondta: tarthatatlan, hogy Ázsia szegény államai, főleg Kína finanszírozza a fejlett államok, elsősorban az Egyesült Államok túlfogyasztását.
máj. 14
12:03
Amire biztosan nincs pénz: új számítógép (Privátbankár)
A gazdasági válság miatt a magyar nagyvállalatok esetenként akár 50 százalékkal is kevesebbet költenek informatikai hálózatuk működtetésére és fejlesztésére
máj. 14
12:03
Müller Attila egy éve készül a Sensationra (Blikk)
Ha te is szeretnél ott lenni, játssz és nyerj jegyet!
máj. 14
12:03
Elfogadta a költségvetést a Budapesti Közgyűlés (Infostart)
Elfogadta Budapest 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés.
máj. 14
12:03
Hogy nézhetett ki Janus Pannonius? (BorsOnline)
Június 5-én feltárul a rejtély, ekkor megtudhatjuk, hogy nézett ki valójában a humanista költő Janus Pannonius (1434-1472). Addig senkinek sem mutatjuk meg, hogy egy irodalmi konferencia keretében mindenki egyszerre lehessen része ennek a különleges pillanatnak – mondta a Borsnak Nagy Erzsébet a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályának vezetője.
máj. 14
12:05
Szeretnünk kéne a távhőt - de hogyan? (Privátbankár)
Az ombudsman szerint az állam felelőssége és kötelezettsége, hogy érdekeltté tegye a fogyasztókat a távhő használatában
máj. 14
12:05
A KDNP normakontroll kérésére kéri Sólyom Lászlót (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt arra kéri Sólyom László államfőt, hogy kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott adócsomagnak a tanulószerződésekre vonatkozó passzusával kapcsolatban.
máj. 14
12:06
A volt ügynök szavazatával keresztülverték a költségvetést (+videó) (HírTV)
Az egykori kommunista kémelhárító alezredes szavazatával elfogadta Budapest költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére ülő MSZP-s Kivágó Iván Györgyné felesketését Demszky Gábor nem vállalta, a feladatot szocialista helyettesének adta át.
máj. 14
12:06
Az izraeli miniszterelnök váratlanul Jordániába érkezett (Gondola)
Váratlanul Jordániába érkezett csütörtök reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és találkozik az arab ország uralkodójával, II. Abdalláh királlyal - közölték izraeli tisztségviselők. A...
máj. 14
12:06
Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott (Blikk)
Két nyolcéves gyerek könnyebben megsérült, amikor összeütközött egy személyautó és egy gyerekeket szállító kisbusz a XX. kerületben.
máj. 14
12:06
Január óta nem látott alacsony érdeklődés a DKJ aukción (ProfitLine)
Január óta nem látott alacsony érdeklődés mellett 14 bázisponttal emelkedett a 12 hónapos diszkont kincstárjegy (D100505) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, így az átlaghozam a korábbi 9,65 százalékról 9,79 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
máj. 14
12:07
Itt hagyja a profitot az UNION és az Erste (Privátbankár)
Nem viszi ki a profitot Magyarországról az UNION Biztosító és az Erste Biztosító tulajdonosa, a Vienna Insurance Group. A Vienna Insurance Group - melynek magyarországi tagvállalatai az UNION Bizto...

Keresés