2009. május 14. csütörtök

máj. 14
13:54
Háromezer békát mentettek meg (Blikk)
Háromezer békát mentettek meg a pusztulástól Komárom-Esztergom megyében az elmúlt hónapokban a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park közös akciójában az egyesület terelői. Magyarországon valamennyi kétéltű védett állat, azonban a petézőhelyeikre vezető útvonalakat kivétel nélkül forgalmas autóutak keresztezik, békák ezreinek pusztulását okozva.
máj. 14
13:54
Felháborító! Bűzben fekszenek a betegek az illegális idősotthonokban (Blikk)
Hajdú-Bihar megyében tucatnál is több idősek otthona, illetve gondozóház működik engedély nélkül - írta csütörtökön a Hajdú-bihari Napló.
máj. 14
13:54
Mégis lesz MDF-frakció? (Alternatív Energia)
Az MDF-nek a következő parlamenti választás után lesz az Országgyűlésben frakciója - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 14
13:54
Hűtlen kezelés a bábolnai termőföldek körül? (HírTV)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a bábolnai termőföldek tavalyi értékesítése ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a Magyar Nemzet. A büntetőfeljelentést a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat tette.
máj. 14
13:54
Marad az országban az Union és az Erste biztosítók nyeresége (ProfitLine)
A Vienna Insurance Group (VIG) - amelynek magyarországi tagvállalatai az UNION Biztosító és az Erste Biztosító - nem vonja ki a két cég által termelt profitot az országból, ezzel lehetővé teszi, hogy a magyar leányvállalatok tovább növekedjenek - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 14
13:55
Közel a határidő a termelőknek (Infostart)
Május 15-éig nyújthatják be egységes területalapú támogatási kérelmüket a termelők.
máj. 14
13:56
Az önkormányzati tárca nem vitatja tovább a tűzoltók túlszolgálati idejét (Gondola)
Az Önkormányzati Minisztérium nem vitatja tovább a tűzoltók túlszolgálati idejét, és a lehető leggyorsabb megoldásra törekszik ezek kifizetésénél - jelentette ki Jauernik István, a tárca...
máj. 14
13:56
Elfogadták a főváros költségvetését (Blikk)
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó költségvetését csütörtöki rendkívüli ülésén. A büdzsét csak az MSZP-SZDSZ-képviselők szavazták meg.
máj. 14
13:56
Názáretben mutatott be szentmisét a pápa (HírTV)
Názáretben mutatott be szabadtéri szentmisét XVI. Benedek pápa. A Biblia szerint itt töltötte gyermekkorát Jézus. A katolikus egyházfő názáreti tartózkodása során találkozik Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnökkel.
máj. 14
13:57
Biszexuális a Transformers-sztár (Metropol)
Vége a bizonytalanságnak: Megan Fox Transformers-sztár biszexuálisnak mondta magát az Esquire magazinnak adott interjújában.
máj. 14
13:57
Illemhelynek használt buszmegállók: elege lett a fővárosnak (Pénzcentrum)
A Fővárosi Közgyűlés mai döntésének értelmében ismét a Fővárosi Csatornázási Művekre bízzák a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetését, az illemhely-hálózat gyors és jelentős fejlesztését. Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesek közös előterjesztése elfogadásával lehetőség nyílt arra, hogy már ez évtől kezdődően, s különösen a következő esztendőkben a nyilvános illemhelyek…
máj. 14
13:57
A Jobbik meghatározta remélt támogatóinak körét (Infostart)
Elsősorban a gazdák, a kis-, és közepes vállalkozók, valamint a munkavállalók szavazataira számít az európai parlamenti választáson a Jobbik.
máj. 14
13:58
Talmácsi szerződést bont és nem indul a Francia Nagydíjon (HírTV)
Talmácsi Gábor szerződést bontott csapatával és ezért nem is indul a világbajnokság hétvégi nagydíján.
máj. 14
14:06
A Fitch Ratingsnél csak Magyarország és Csehország kapott magas rugalmassági osztályzatot (Infostart)
A Fitch Ratings szerint több mint 300 milliárd dollárnyi devizaadósság törlesztése válik esedékessé az idén Közép- és Kelet-Európa országaiban. A legnagyobb európai hitelminősítő azt írja: ennek jelentős hányada a külföldi tulajdonos bankokkal és anyavállalatokkal szemben fennálló hitel.
máj. 14
14:06
Új vezérigazgató-helyettes a Vodafone-nál (HR Portál)
2009. július 1-jétől Dr. Piller Gábor (42) tölti be a Vodafone Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettesi posztját. Feladata a vállalati ügyfeleket kiszolgáló értékesítés és ügyfélszolgálat irányítása lesz.
máj. 14
14:09
Újabb áfa-csalási ügy: 417 milliós bukta (Privátbankár)
Összesen 417 millió forint általános forgalmi adót nem vallott és nem fizetett be egy pécsi székhelyű gazdasági társaság. A vendéglátással foglalkozó cég 2007-ben és 2008-ban több tucat nagy értékű fi...
máj. 14
14:09
Longoria megmutatta valódi arcát (BorsOnline)
Eva Longoria Parker igazi háziasszonynak látszott, amikor lila, plüss tréning ruhában, smink nélkül, csapzott hajjal lépett Washington utcáira, hogy repülőre üljön. A Született Feleségek sztárja nagyon kiakadt, hogy lefotózták természetes valójában.
máj. 14
14:11
Belső ellenzék az MSZP-ben az ingatlanadó miatt? (Privátbankár)
A debreceni MSZP azt javasolja, hogy a kormány gondolja át a bevezetendő ingatlanadó gyakorlatát, és az ingatlanok megadóztatásának sávhatárait pedig úgy alakítsa ki, hogy az igazodjon nemcsak a balol...
máj. 14
14:12
A Nitrogénművek Zrt. 25 milliárd forintra pereli az OTP-t (Gondola)
A péti Nitrogénművek Zrt. 25 milliárd 247 millió forintos kártérítésért pereli az OTP Bank Nyrt.-t - tudta meg az MTI csütörtökön. A Nitrogénművek Zrt.-től származó információ szerint a cég az...
máj. 14
14:12
Enyhítették a vesztegető rendőrök büntetését (Blikk)
Enyhítette a vesztegetéssel vádolt dunaújvárosi rendőrök büntetését a Fővárosi Bíróság, az ítélet nem jogerős. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának 13 hivatásos alkalmazottját 2003 áprilisában vették őrizetbe a nyomozók, többnyire közúti ellenőrzés során, szabálytalan parkolással, gyorshajtással, ittas vezetéssel, műszaki vizsga vagy járművezetői igazolvány hiányával…
máj. 14
14:12
Új vezérigazgató-helyettes a Vodafone-nál (Kreatív Online)
Az Inviteltől érkezik a Vodafone vállalati szolgáltatások üzletágért felelős új vezérigazgató-helyettese. Piller Gábor a feladatokat Ürögi Zsolttól veszi át.
máj. 14
14:12
Mégsem lehet melegfelvonulás! (Kripto Akadémia)
Megváltoztatta csütörtökön a lett főváros vezetése korábbi határozatát, s úgy döntött, mégsem engedélyezi a hét végére Rigába tervezett melegfelvonulást.
máj. 14
14:12
Jövő héten döntenek a miniszteri fizetések csökkentéséről (Alternatív Energia)
A kormány május végéig benyújtja a jövő évi adótörvényeket, így az Országgyűlés várhatóan június 29-éig ülésezik - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után. A tervezett napirend szerint döntés várható a miniszteri fizetések csökkentéséről is.
máj. 14
14:12
Fitch - a kelet-európai kötelezettségek zöme tulajdonosi hitel, Magyarország közepes kockázatú (ProfitLine)
Több mint 300 milliárd dollárnyi devizaadósság törlesztése válik esedékessé az idén Közép- és Kelet-Európa országaiban, ennek jelentős hányada a külföldi tulajdonos bankokkal és anyavállalatokkal szemben fennálló hitel - közölte csütörtökön a Fitch Ratings. (ProfitLine.hu)
máj. 14
14:13
Moody"s: pofon a szlovák bankrendszernek (Privátbankár)
Stabilról negatívra rontotta az euróövezeti tag Szlovákia bankrendszerének egészére érvényben tartott kilátását csütörtökön a Moody´s Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a szlovák g...
máj. 14
14:14
Fitch: a kelet-európai kötelezettségek zöme tulajdonosi hitel (Gondola)
Több mint 300 milliárd dollárnyi devizaadósság törlesztése válik esedékessé az idén Közép- és Kelet-Európa országaiban, ennek jelentős hányada a külföldi tulajdonos bankokkal és anyavállalatokkal...
máj. 14
14:14
Nem engedik a melegfelvonulást (Blikk)
Megváltoztatta a lett főváros vezetése korábbi határozatát, és úgy döntött, mégsem engedélyezi a hét végére Rigába tervezett melegfelvonulást. A felvonulást szervező csoport közölte, bíróságon megtámadja a döntést.
máj. 14
14:15
Vértes: most is fenntarthatatlan helyzet felé halad a világgazdaság (Portfolio)
Eddig is fenntarthatatlan volt a világgazdaság működése, de a válságkezeléssel óriási mértékűvé duzzadó államháztartási hiány- és államadósság ráták is egy fenntarthatatlan világgazdasági működést...
máj. 14
14:15
Halálos veszedelem, az USA fertőzheti meg az egész világot (Pénzcentrum)
A Hong Kong-i kormányzat felszólította az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja át jobban az országból kilépőket, hogy azok ne hordozhassák szanaszét a világban a sertésinfluenzát....
máj. 14
14:16
Oroszország 2012-től már 51 millió dollárt kér egy űrutazásért (Gondola)
A nemzetközi űrállomásra (ISS) induló űrutazásokért 2012-től 51 millió dollárt (37,4 millió eurót) kér Oroszország az amerikai asztronautáktól. Ráadásul a NASA amerikai űrhajózási hivatalnak a...
máj. 14
14:17
Támadás érte az MKB Bankot (Portfolio)
Ügyfelek adatainak megszerzésére irányuló adathalász-támadás érte az MKB Bankot, ahol tudnak a csalárd kísérletről, és az erre kialakított, speciális eljárásrendnek megfelelően kezelik az ügyet -...
máj. 14
14:18
Nem emlékezett az államtitkár felesége, hogy egyesületet alapítottak a buli után (Metropol)
Kinisch Andrea, az MSZP zuglói önkormányzati képviselője tanúvallomásában nem emlékezett arra, hogy egy éjszakába nyúló buli után alapították volna meg az egyik, Zuschlag Jánoshoz köthető egyesületet.
máj. 14
14:18
Bajnai az ingatlanadóról: itt "valami probléma van"! - videó! (Gondola)
Érdemes feliratkozni a sejtelmes nevű Underdog Youtube-os csatornájára . Mi megtettük, és nem bántuk meg. A Bukás-filmek készítőjét ezúttal Bajnai Gordon ingatlanadóval kapcsolatos kijelentései ihlették meg...
máj. 14
14:18
Az epehólyagrák és tünetei (WebBeteg)
Az epehólyagdaganat nem túl gyakori betegség. Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai közül az ötödik leggyakoribb, a halálesetet okozó rákos megbetegedések rangsorában pedig a kilencedik.
máj. 14
14:19
Bíróságon perlik az OTP-t (Portfolio)
A péti Nitrogénművek Zrt. 25 milliárd 247 millió forintos kártérítésért pereli az OTP Bank Nyrt.-t - tudta meg az MTI. A Nitrogénművek Zrt.-től származó információ szerint a cég az OTP-vel szemben...
máj. 14
14:20
Több mint 400 milliós adócsalás egy pécsi cégnél (Metropol)
Összesen 417 millió forint általános forgalmi adót nem vallott és nem fizetett be egy pécsi székhelyű gazdasági társaság. A vendéglátással foglalkozó cég 2007-ben és 2008-ban több tucat nagy értékű fiktív számlát bocsátott ki, s gabona-eladással próbált trükközni.
máj. 14
14:27
Jövő héten eldől: 50 ezer euró lesz a betétbiztosítás? (Privátbankár)
A kormány május végéig benyújtja a jövő évi adótörvényeket, így az Országgyűlés várhatóan június 29-éig ülésezik - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után. A...
máj. 14
14:27
Kormányszóvivő: a Fidesz javaslatai jövőre 6 százalékkal növelnék a hiányt (Infostart)
A kormányszóvivő szerint ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt. Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz által javasolt lépések csak mélyítenék, nem kezelnék a válságot.
máj. 14
14:30
Kupagyőztes a Lazio (HírTV)
Ötödik kupagyőzelmét ünnepelhette a Lazio, miután egy feledhető 1-1-es mérkőzés után 11-esekkel legyőzte a Sampdoria együttesét. A mérkőzés mindkét fél számára hatalmas jelentőséggel bírt, hiszen a biztos európai szereplést jelentette.
máj. 14
14:30
Grúz ellenzéki tüntetők körbevették a közszolgálati tévé székházát (Gondola)
Több száz grúz ellenzéki aktivista sorfalat állt csütörtökön a közszolgálati televízió tbiliszi székházánál, és követelte, hogy a TV bővebben tudósítson napi rendszerességgel megtartott...
máj. 14
14:30
Nyilvánosságra hozzák az MTV székházszerződését (Kreatív Online)
Várhatóan még ebben a hónapban nyilvánosságra hozzák a MTV új székházának bérleti szerződését, de a bérbeadó által kifogásolt részeket kihagyhatják belőle.
máj. 14
14:30
Mentőautóval ütközött egy személyautó (Blikk)
Négy ember könnyebben megsérült, amikor egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó személyautóval ütközött össze Budapesten, a XII. kerületben a Kék Golyó és a Városmajor utca kereszteződésében.
máj. 14
14:30
Nem érzi a válságot az Axel Springer (ProfitLine)
A rekorddal zárult tavalyi év után 2009 első negyedében tovább növelte eredményét a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer médiacsoport. (ProfitLine.hu)
máj. 14
14:32
A hétvégén Ferenc József várja alattvalóit a Múzeumkertben (HírTV)
Május 16-án és 17-én tartják a Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten. Közel 100 intézmény költözik be a Múzeumkertbe a hétvégére, és várja különleges programokkal az érdeklődőket reggel 9-től este 9-ig. A belépés díjtalan - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
máj. 14
14:32
Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntetik ki Tőkés Lászlót (Gondola)
Az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány az idén Tőkés László református püspököt és európai parlamenti képviselőt tünteti ki a Truman-Reagan Szabadságéremmel. A Romániában 1989...
máj. 14
14:32
Kamatcsökkentést és rugalmas finanszírozást vár a VOSZ (ProfitLine)
A jegybanktól érzékelhető mértékű jegybanki alapkamat csökkentést, a kormánytól pedig a vállalkozások finanszírozásának elősegítését várja el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a szervezet azt is szükségesnek tartja, hogy négy év alatt 70-80 ezerrel csökkenjen a köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma. (ProfitLine.hu)
máj. 14
14:33
Új üzletágvezető az Est Media Group-nál (Portfolio)
Az Est Media Group (EMG) korábban kinevezett üzletágvezetői mellé - broadcast üzletág: Rafael László, print üzletág: Reichert Gábor, online üzletág: Rébeli Szabó Ferenc - indoor portfóliójának élére...
máj. 14
14:34
Moody's: negatív kilátás a szlovák bankrendszernek (Gondola)
Stabilról negatívra rontotta az euróövezeti tag Szlovákia bankrendszerének egészére érvényben tartott kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a...
máj. 14
14:34
Kőkeményen bírságolt az APEH (ProfitLine)
Összesen 417 millió forint általános forgalmi adót nem vallott és nem fizetett be egy pécsi székhelyű gazdasági társaság. A vendéglátással foglalkozó cég 2007-ben és 2008-ban több tucat nagy értékű fiktív számlát bocsátott ki, és gabona-eladással próbált trükközni - közölte az APEH. (ProfitLine.hu)
máj. 14
14:36
A Fidesz javaslatai jövőre 6 százalékkal növelnék a hiányt? (Metropol)
A kormányszóvivő szerint ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt.

Keresés