A marokkói hatóságok „terrorista szervezkedéssel” gyanúsítják azt a nyolc embert, akiket a nap folyamán vettek őrizetbe az észak-afrikai ország három különböző városában - közölték kedden.
Zárt tárgyalást tartottak kedden a Tubes-perben a Fővárosi Bíróságon, ítéletet nem hirdettek, későbbre halasztották a radarállomás építési engedélyeztetése kapcsán indított közigazgatási per folytatását. A bíróság kizárt az eljárásból huszonhat magánszemélyt, mert az indoklás szerint a beruházás nincs közvetlen hatással rájuk - áll a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményében.
Bolíviai lapok szerint a hatóságok a nyomok meglétével azt akarják alátámasztani, hogy a terroristagyanús személyek tűzharc és nem nem kivégzés áldozatai lettek
Hat hónapos csúcsára emelkedve zárt a kőolaj világpiaci ára, miután Kína, mely a világ második legnagyobb energiafelhasználó országa, közölte, hogy az áprilisi olajimportja 14 százalékkal 16.17 millió tonnára emelkedett. Segítette az árfolyam emelkedését az is, hogy gyengült a dollár az euróval szemben. (ProfitLine.hu)
Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es...
A 280-as szint alatt kezdte, majd ezen szint felett folytatta a keddi kereskedést a forint az euróval szemben, ami nem jelent látványos gyengülést, viszont az elmúlt két napban megállt a hazai...