Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen. A tiltást az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar-, parlag-, nádas- és erdőtüzek számával indokolta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.
Az új kormányt érintő személyi kérdésekről nem esett szó, csak a kormányprogram részleteiről egyeztetett kedden este a szocialista párt elnöksége - mondta a párt székházában tartott ülés után Lendvai Ildikó. A pártelnök szerint a liberálisok nem tartanak igényt miniszterek megnevezésére.
... és sokkal könnyebb, mint anélkül, hiszen puhább, omlósabb lesz benne a hús és a kenyér, ráadásul még a külsejük is ropogós marad. Így hát a sütőzacskó és én nagyon jó barátságot ápolunk egymással. :-)
Csak az MDF kész egyeztetni Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel, a Fidesz és a KDNP elutasítja a tárgyalásokat. A Külügyminisztériumba kérették a budapesti orosz nagykövetet a MOL-részvények orosz felvásárlása ügyében. Olaszországban 228-ra emelkedett a tegnapi földrengés halálos áldozatainak száma. A nap legfontosabb hírei április 7-én.
Afganisztán legifjabb rabja egy 11 éves gyerek, akit robbanószerkezetek szállítása közben tartóztattak le, és azzal gyanúsítanak, hogy öngyilkos merényletre készült. Most az ország egyik legbiztosabb börtönének rácsai mögött őrzik.
Megkezdték tegnap azoknak az ókori érméknek a restaurálását a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat szakemberei, melyek tavaly novemberben kerültek elő egy biatorbágyi ásatáson. Az értékes leletek még idén a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerülhetnek.
A tavalyi nagy siker után idén is lesz Mozifanatikusok éjszakája. Ez alkalommal április 24-én, pénteken este 6-tól szombat reggel 6-ig lehet majd egy jeggyel számtalan filmet megnézni az akcióban részt vevő mozikban.
Magyarországnak a jelenlegi globális pénzügyi kockázatvállalási közösségben nem szabad megsértve éreznie magát, amiért az országnak hitelező szervezetek a gazdaságpolitikai szuverenitás egy részének feladását kérik - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden a Közép-európai Club Pannónia Törzsasztal fórumán Budapesten.
Öt évvel a Hajdú-Bét csődje után is azt állítja Bajnai Gordon: elkerülhetetlen volt a feldolgozó felszámolása, arra viszont nem válaszolt, hogy miért nem kártalanították a libatenyésztőket. Pedig a napokban nyilvánosságra került dokumentumok szerint a feldolgozónak egy évvel a felszámolás előtt még több száz millió forintja volt - egy részét kölcsönadták a Bajnai vezette tulajdonos, Wallis…
Visszakerül eredeti tulajdonosához egy papagáj, miután három éve a madár elhagyta őt. A Tequila névre hallgató afrikai szürkepapagáj 10 év után szökött meg egy nőtől.
A keddi szoros mérkőzés után a magyar jégkorong-válogatott este 4-1-re nyert a norvég csapat ellen. A magyarok góljait Ladányi Balázs, Peterdi Imre, Benk András és Horváth András szerezték a káposztásmegyeri stadionban.
Szlovák lapértesülések szerint a német Volkswagen konszern Pozsonyban fogja gyártani az új családi autó modelljét. A gyár vezetése egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Kedden a hanyatló részvénypiac magával rántotta az olaj piacát is, ennek köszönhetően 50 dollár alá csökkent az olaj világpiaci ára, miután egyre nő az aggodalom a vállalati gyorsjelentéseket, illetve a globális energia igényeket illetően. (ProfitLine.hu)
Az első körben búcsúzott a 220 ezer dolláros összdíjazású amerikai Ponte Vedra női teniszversenytől Czink Melinda. A magyar sportoló kedden este három menetben kapott ki az osztrák Tamira Paszektől.
A magyar Honvédelmi Minisztérium három darab Cougar (Puma) típusú járművet rendelt az amerikai Force Protection Inc. vállalattól - jelentette be a cég kedden.
Döntetlent hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája két keddi negyeddöntője. A címvédő Manchester United hazai pályán nem bírt a portugál Portóval, és remek meccsen 2-2-es végeredmény született, a gólokat Rooney (15.
Sem az MU, sem az Arsenal nem bírt ellenfelével, mindkét mérkőzésen döntetlen született. A United 2-2-es döntetlent „szenvedett” az Old Traffordon a lelkesen játszó Porto ellen, míg az „ágyúsok” a Villarreal vendégeként 1-1-et értek el.