A ligaválogatott szakvezetője, Mészöly Géza közzétette azt a harminckét nevet tartalmazó listát, melyből kikerülhetnek a Puskás Ferenc Stadionban pályára lépő magyar játékosok. Az MTK, a Győr, a Budapest Honvéd és a Siófok csapataiból a Magyar Kupa elődöntői miatt nem került senki a keretbe.
Az MSZP úgy tudja, a Fidesz hivatalos pártüzenetben hívta fel aktivistái figyelmét, hogy - a szocialista megfogalmazás szerint - "szélsőséges" Jobbikra adott szavazatok a Fideszt gyengítik. A Fidesz álláspontja szerint viszont a Jobbik létezése kizárólag az szocialisták hatalmi érdekeit szolgálja.
Meghalt egy osztrák motoros kedden délután a Csákánydoroszló melletti motokrosszpályán, Vas megyében. A 60 éves férfi egy ugrató után rosszul ért földet, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy a sérüléseibe a helyszínen belehalt.
Fenyőgyantából vagy nyírfa kérgéből készített, hétezer éves rágóra bukkantak régészek a Lipcse-Halle repülőtér bővítési munkálatában. A kutatók egy fával bélelt kút maradványának alján találták az „ősrágógumit”.
A Guinness-rekordokat nyilvántartó tisztségviselők hivatalosan is megerősítették, hogy az amerikai Gertrude Baines a földkerekség legidősebb élő embere. E címet eddig Maria de Jesus birtokolta, ám a portugál matuzsálem januárban elhunyt.
Csaknem kétszáz iskolában tart előadást a teljes kiőrlésű gabonafélék szerepéről Magyarország legnagyobb malomipari vállalata idén tavasszal. A különböző magvak és a bennük lévő rostok, vitaminok, ásványi anyagok kedvező élettani hatásait szeretnék megismertetni a gyerekekkel és szüleikkel - derül ki a cég keddi közleményéből.
Egy lengyel férfi a munkába menet a hátsó ülésre pakolt egy döglöttnek hitt szarvast, ami napközben fölébredt a kocsijában. A járókelők értesítették a rendőrséget. A férfi öt évet kaphat.
Hét minisztérium vezetői, miniszterek és államtitkárok egyeztettek kedden Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel a gazdasági minisztériumban Budapesten; a megbeszéléseket követően a sajtónak nyilatkozó tárcavezetők egyhangúan arról nyilatkoztak, hogy csak szakmai kérdésekről, nem pedig személyi kérdésekről esett szó. Veres János és Keller László, valamint Székely Tamás és Vojnik Mária nem…
Már 228 halottja van a közép-olaszországi földrengésnek, az áldozatok holttestét a katasztrófa sújtotta körzet központjában fekvő L,Aquila város halottasházában helyezték el - jelentette az ANSA olasz hírügynökség kórházi illetékesekre hivatkozva.
Április végére várhatók a nagyobb amerikai bankokon végzett stressztesztek eredményei, azonban egyes információk szerint az Amerikai Pénzügyminisztérium várhatóan csak a gyorsjelentési szezon...
Két éve, 2007. április 3-án indult el a 4-es metró két alagútfúró pajzsa az Etele térről. Az ütemterv szerint most a Keleti pályaudvarnál kellene járniuk a pajzsoknak, ám nagyjából a táv felénél, a Gellért téren vannak.
Az állami televízió közlése szerint egy nő halt meg a kisinyovi parlament lángoló épületében. A moldovai fővárosban 10 ezres tömeg tüntet, csalással vádolják a hétvégi választást megnyerő kommunistákat.
A nemi aktus hatására csillapodhatnak a szénanátha tünetei - állítják iráni kutatók, akik ugyanakkor elismerik: a gyógymód alkalmazása olykor akadályokba ütközhet.
A hét második napja is a korrekcióról szólt a tengerentúlon, a tőzsdék a nap folyamán végig nyomás alatt álltak. A zárás felé közeledve kisebb felhúzás volt megfigyelhető a piacon, azonban ez a...
A turisták több mint negyven százaléka szerint több látogatót vonzanának az ausztrál nyaralóhelyek, ha növelnék a nudista strandok számát - ez derült ki egy internetes felmérésből, amelyen 1200-an vettek részt.
Kábítószerrel való visszaélés miatt öt és fél év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy nyírmadai férfit. A 30 éves vádlott másfél évvel ezelőtt mintegy 36 ezer kábítószer-tablettát hozott Hollandiából Magyarországra egy ukrán férfi megbízásából.
Sikeresen tesztelte ballisztikus rakétaelhárító rendszerét Izrael, amit nagy költséggel - a pénz felét az USA állta - fejleszt több mint két évtizede. Ezt az izraeli védelmi minisztérium közölte kedden, hozzátéve, hogy a rendszert az iráni fenyegetés ellen építették ki.
Húsvét az egyik legszebb családi ünnepünk, amikor a hosszas előkészületek eredményeként a tojás és a sonka mellett megannyi édesség is „terítékre” kerül. A mindössze 2-3 hetes ünnepi szezonban közel 967 tonna, azaz fejenként 95 gramm édességet vásárolunk.
Ferenczy Károly az 1900-as év tizedeknek, a modern magyar festészet első fénykorának kimagasló művész- egyénisége. Rendhagyó alkat, aki semmiképp sem illett bele korának a bohém festőről alkotott elképzelésébe.
Másodperceken át erős utórengést lehetett érzékelni kedden este Rómában és másutt is Olaszország középső részén, egy nappal a több mint 200 ember halálát okozó 6,3-as erősségű földmozgást követően.
Minden évben április 11-én, James Parkinson születésnapján tartják meg a Parkinson Betegek Világnapját. A világnaphoz kapcsolódóan került sor az EPDA (Európai Parkinson-kór Társság) által végzett „Valódi élet, valódi Parkinson-kór” felmérés eredményeinek, valamint egy új terápiás kezelésnek a bemutatására.
A munkahelyi stressz problémája egyre inkább előtérbe kerül, ami kihat a munkavégzésre, az egészségi állapotra és a gazdasági mutatókra is, hiszen a munkahelyi stressz miatt romlik a dolgozók teljesítménye, gyakrabban mennek betegállományba, és gyakrabban szorulnak egészségügyi ellátásra.
A múlt héten járt le a novemberben felfüggesztett ingatlanalapok első kifizetési határideje: a 90 napos elszámolás alkalmazásának bevezetése óta először most vehették fel befektetett pénzüket a tulajdonosok.
Az ismert építész, a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumának elnöke az intézmény alapításával kapcsolatban elmondta: azt akarták hogy legyen egy építészettel foglalkozó kulturális helye a városnak
Már búcsúzik a családtagjaitól és a barátaitól Patrick Swayze, akinek a rákbetegsége immár gyógyíthatatlannak tűnik. Az 56 éves filmsztárral közölték az orvosai, hogy már a májában is megjelentek az áttétek.
Kívülről semmi sem különbözteti meg az első hazai energiatermelő készházat egy hagyományos családi háztól. Belül ről azonban számos olyan elemmel gazdagodott, amely az energiahatékonyságot hivatott szolgálni.
Óriási meglepetésre portói góllal kezdődött az Old Traffordon a BL-negyeddöntő. A 4. percben Rodriguez vezetést szerzett a portugáloknak a Man United ellen. Rooney a 15. percben kiegyenlített, majd a 84. percben sarokkal gólpasszt adott Carlos Téveznek. Ám a portugálok Mariano góljával döntetlenre mentették a meccset. A Villarreal Marcos Senna révén került előnybe az Arsenal ellen a 10. percben,…
Órákig szünetelt a vonatközlekedés a bajai Duna-hídon, miután hét bárkából álló karaván ütközött az átkelőnek délután. A sérült hídpillér átvizsgálása után a hidászok úgy döntöttek, hogy korlátozva, de újra megindulhat a vasúti közlekedés.
Vádat emelt az ügyészség azzal a Somogy megyei rendőrrel szemben, akit több női beosztottja is feljelentett szexuális zaklatás miatt - értesült a HavariaPress.