Százmillió forint azonnali támogatást kapott csütörtökön a budapesti tűzoltóság a Fővárosi Közgyűléstől, annak ellenére, hogy a közgyűlés csütörtöki ülésén nem fogadta el az idei költségvetését. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság éves működéséhez a városvezetés évi 400 millió forinttal járul hozzá már több éve, ugyanis az állami normatív támogatás nem elegendő, így a fővárosi lakosok védelmét nem…
A Magyar Televízió Híradója szerdán adott hírt arról, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a Mol Rt., a Földhitel és Jelzálogbank, valamint a Lóversenyfogadást szervező Kft. privatizációjával kapcsolatban
Az OTP Trade Kereskedelmi Kft-t érintő áfa-csalási üggyel összefüggésben az OTP Bank korábban feljelentést tett hűtlen kezelés, csalás és csődbűntett gyanúja miatt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Lapinformációk szerint minden idők legnagyobb magyar áfa-csalására derült fény, amelyben az OTP is érintett. A bank azonban már tett feljelentést "hűtlen" leánycége ellen
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. és az Egészséges Településekért Alapítvány munkatársai április 30-án tereprendezéssel segítettek a Nógrád megyei Karancslapujtőn élők környezetének megszépítésében. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Dobrev Klára és a Generali vezérigazgatója, Dr. Pálvölgyi Mátyás is részt vállalt az önkéntes nap tevékenységeiből.
Szexbotrány tartja izgalomban a brit alattvalókat: egy tökrészeg ifjú pár az ősi windsori királyi kastély napsütötte gyepén, százak szeme láttára mutatott be látványos szerelmi jelenetet.
A tavaszi-nyári időszakban jelentkező tüsszögés, orrdugulás és szemviszketés tünetei megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek, ha a pollenszezon előtt időben felkészítjük a szervezetet – figyelmeztet dr. Babai László, a Budai Allergiaközpont igazgatója
Egy szindikátusi megállapodás alapján közös tulajdonba került Overdose, a 12 versenyen veretlen magyar ló. Mikóczy Zoltán, a négyéves telivér eddigi egyedüli tulajdonosa a változtatást azzal indokolta, hogy a partnerekkel jobb versenykörülmények biztosítására nyílik mód.
A magas műsorszolgáltatási díj, az átláthatatlan szabályozás és jobb külföldi feltételek miatt komolyabb visszaesés is bekövetkezhet a magyar televíziós piacon – latolgatja a Világgazdaság cikke.
Nem kíván sem az elbocsátásokkal, sem pedig a menetrendekkel foglalkozni Hónig Péter közlekedési miniszter. A Malév korábbi elnöke szerint a válságkezelő kormány programja arról nem szól, mennyivel kevesebb pénzt kapjon a MÁV.
Százmillió forint azonnali támogatást kapott csütörtökön a tűzoltóság a Fővárosi Közgyűléstől, annak ellenére, hogy a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nem fogadta el idei költségvetését. Ezzel azonban csak a nyár elejéig biztosított a fővárosi tűzoltóság normális működése.
Kizárta az Európa Unió energiaügyi felelőse csütörtökön, hogy új megállapodással váltsák fel az európai energiachartát, amely egyebek között az ellátás és a tranzit biztonságát, a termelés optimális szintjét és az ideális szállítási feltételeket hivatott biztosítani.
Magyarország az elmúlt öt évben csak korlátozottan tudott élni az európai uniós tagság gazdasági előnyeivel - vélekedett Bartha Attila, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet kutatási igazgatója - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A rászorultaknak kell kedvezményt nyújtani a közösségi közlekedésben - mondta el Hónig Péter, az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a csütörtökön Budapesten megtartott bemutatkozó...
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a privatizációs ügyekben indult vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Várhatóan kordonok mögött tartja a könnyűdrogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March budapesti eseményét a Margitszigeten a Kendermag Egyesület.
Áprilisban a vártnák jóval optimistábbnak ítélték meg helyzetüket az amerikai feldolgozóipari vállalatok. A Chicagói beszerzési menedzser index értéke egyetlen hónap alatt 31.4 pontról 40.1 pontra...
Kizárta az Európa Unió energiaügyi felelőse csütörtökön, hogy új megállapodással váltsák fel az európai energiachartát, amely egyebek között az ellátás és a tranzit biztonságát, a termelés optimális s...
Kizárta az Európa Unió energiaügyi felelőse, hogy új megállapodással váltsák fel az európai energiachartát, amely egyebek között az ellátás és a tranzit biztonságát, a termelés optimális szintjét és az ideális szállítási feltételeket hivatott biztosítani.
Meglepetés vendég érkezett Belinda Donaldson floridai házához: egy három és fél méteres aligátorra lettek figyelmesek az asszony szomszédai, ezért azonnal felhívták Belindát, hogy figyelmeztessék.
Legalább 15 milliárd forint értékben tárt fel szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék négy egykori állami vállalat privatizációjánál. A szervezet szerint a Bábolnai Élelmiszer-ipari Rt., a MOL, az FHB Bank és a lóversenyfogadásokat szervező cég eladása is kifogásolható. A Fidesz felszólította a kormányt a folyamatban lévő privatizációs ügyletek leállítására.
Zalaegerszeg - Heten megsérültek a 76-os főúton, a bucsuszentlászlói kereszteződésben, amikor csütörtökön délután összeütközött két személyautó. Az első rendőrségi jelentés szerint a sérültek közül több súlyos.
„Az illegális határátlépések és a csempészések területével foglalkoztam a III/II-es főcsoportfőnökségnél” – mondta el az egyik kereskedelmi tévé reggeli műsorában a kommunista titkosszolgálatoktól a Magyar Nemzet tudomása szerint alezredesként leszerelt Kivágó Iván Györgyné.
Szexbotrány tartja izgalomban a brit alattvalókat, de a királyi család tagjai - ezúttal - ártatlanok: egy tökrészeg ifjú pár az ősi windsori királyi kastély napsütötte gyepén, százak szeme láttára mutatott be látványos szerelmi jelenetet.
Ha a szocialisták és a szabad demokraták valamilyen machinációval, így például a szavazatok megvásárlásával próbálkoznának, nem járhatnak sikerrel, mert a Lungo Drom (LD) le fogja leplezni őket - figyelmeztetett a szövetség elnöke a szervezet észak-alföldi régiós tanácskozása utáni sajtótájékoztatón csütörtökön Szolnokon.
A fiatalok részegen estek egymásnak, és a végül két királyi testőr és egy rendőrjárőr érkezett a helyszínre, és felszólították az egymásba bódult ifjú párt az előadás befejezésére
Mérséklődött a pesszimizmus a Chicagói régió feldolgozóiparában, az április havi beszerzőmenedzser index értéke 40,1 százalékra emelkedett a márciusi 31,4 százalékról, ilyen mértékű emelkedésre 1983 óta nem volt példa. Az előzetes várakozások 35 pontra történő javulást valószínűsítettek. Mindazonáltal az index értéke továbbra is a zsugorodás jelentő 50 pont alatt tartózkodik, immár hetedik…
2009. május 7-én a piacok nyitása előtt jelent a Magyar Telekom, a Portfolio.hu mint mindig, most is elkészítette a piaci konszenzust a várható számokról. Jelen cikket a beérkező elemzői becslésekkel...
Öt évvel ezelőtt, európai uniós tagságunkkal, Magyarország addig soha nem látott esélyt és lehetőséget kapott. Történelmünkben példanélküli fejlesztési forrás érkezik hazánkba, hogy felzárkózhassunk Európai nyugati feléhez - áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értékelésében....
Szávay Ágnes kikapott Jelena Gyementyjevától a stuttgarti salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. A 700 ezer dollár összdíjazású versenyen a magyar teniszezőnő egy szoros és egy nagyon sima játszmában, 7:6, 6:1-re maradt alul a második kiemelttel szemben.
Ahogy minden évben, a május elsejei ünnepségek hagyományosan egy nappal korábban kezdődtek: április utolsó napján a szakszervezetek képviselői virágot helyeztek el az 1890-es első budapesti május elsejei ünnepség helyszínén, a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán elhelyezett emlékkőre.
A brit Compassion in World Farming vezető nemzetközi állatjóléti szervezet által alapított Aranytojás Díjat nyerte Magyarországról a bagi Gergely Food Kft. (ProfitLine.hu)
Tavaly januárban megváltozott a lakások eladásának hosszú évek óta megszokott adószabálya, írja az Index. Azóta az így szerzett jövedelmünk után nem kell megfizetni a 25 százalékos szja-t, ha az...
A Fidesz az Európai Néppárt programalkotása során megerősítette reputációját, kiépítette azt a szolid, megbízható nemzetközi hátteret, amellyel felhatalmazás esetén jól tudja kormányozni Magyarországot - mondta Orbán Viktor
A Graphisoft Park bejelentette, hogy Hajba Róbert, a társaság gazdasági igazgatója 1,000 darab Graphisoft Park SE részvény juttatásban részesült 2009. április 29-én. A tranzakcióval a Társaság saját...
Észtország több mint félmilliárd eurós kölcsönt szeretne kérni az Európai Beruházási Banktól (EIB) és egy svéd banktól, részben költségvetési egyenlegének javítására, részben strukturális beruházásokh...
Észtország több mint félmilliárd eurós kölcsönt szeretne kérni az Európai Beruházási Banktól (EIB) és egy svéd banktól, részben költségvetési egyenlegének javítására, részben strukturális beruházásokhoz. A kölcsönöket a svéd banknak legkevesebb két év alatt, az EIB-nek csak 15 év alatt fizetné vissza.