2009. április 30. csütörtök

ápr. 30
14:45
Halála után is megénekelteti a közönséget Tunyogi Péter (BorsOnline)
A P.Mobil együttes egykori dobosai is fellépnek csütörtök este a Pecsában, a Mobilmánia szuperkoncertjén. A hardrock zenekarban már eddig is négy hajdani P.Mobil tag játszott, így a mostani bulin összesen nyolc mobilos lép majd színpadra.
ápr. 30
14:45
Felgyújtotta a kínai konkurencia áruházát - elkapták (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy hétfőre virradó hajnalban felgyújtott egy ruházati áruházat Orosházán.
ápr. 30
14:45
KDNP: magyarellenes a szocialisták és a liberálisok törvényjavaslata (HírTV)
Magyarellenesnek tartja a KDNP a szocialisták és liberálisok által beterjesztett, a külföldi egyetemek magyarországi működését megkönnyítő törvényjavaslatot. Hoffmann Rózsa visszautasította azt a baloldali állítást, miszerint azért kell Magyarországra csábítani külföldi egyetemeket, mert a hazai intézmények színvonala alacsony.
ápr. 30
14:45
Hat kilogramm heroint találtak Röszkénél (Blikk)
Hat kilogrammnyi, mintegy 70 millió forint értékű, nagy tisztaságú heroint foglaltak le a vámosok hajnalban a röszkei átkelőnél. Egy szlovák férfi az éjszakai órákban jelentkezett belépésre, azonban ideges viselkedése szemet szúrt a vámosoknak.
ápr. 30
14:45
Tűz a paksi kutyamenhelyen (Metropol)
Tűz ütött ki csütörtök hajnalban a paksi kutyamenhelyen. A tüzet a menhelyet működtető szervezet vezetője szerint szándékosan okozták.
ápr. 30
14:45
A Fidesz szerint az SZDSZ Magyarországot a globalizációnak rendeli alá (Alternatív Energia)
Komárom-Esztergom megye közgyűlése elítéli a felsőoktatás szétzilálását és arra kéri az oktatási és kulturális minisztert, hogy ne támogassa a felsőoktatási törvény SZDSZ kezdeményezte módosítását - erről csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a megyei közgyűlés.
ápr. 30
14:45
Mégsem érkezik meg csütörtökön Magyarosi Árpád koporsója (hirado.hu)
A holttestet szállító gép pénteken délután fél egy előtt érkezik meg Ferihegyre és nem az eredetileg tervezett Madridból, hanem Hannoverből
ápr. 30
14:45
Két havi emelkedés után csökken az amerikai fogyasztás (ProfitLine)
Egy lépés vissza, ezt mutatja a márciusi fogyasztási kiadások és jövedelmek adatai. A fogyasztói kiadások márciusban 0,2 százalékkal csökkentek a februári 0,1 százalékos emelkedés után. Az első negyedévet tekintve 2,2 százalékkal emelkedett, bár ennek nagyobb részét csak januárban hozta. Eközben a fogyasztói bevételek 0,3 százalékkal csökkent, miután a jövedelmek 0,5 százalékkal mérséklődtek.…
ápr. 30
14:45
Márciusban megint kevesebbet költöttek az USA-ban (Portfolio)
Márciusban a vártnál is kevesebbet költöttek az amerikai háztartások. Kiadásaikat egyetéen hónap alatt 0.2 százalékkal fogták vissza, míg az elemzők -0.1 százalékos értékre számítottak. Kiadásaik...
ápr. 30
14:47
Hihetetlen átváltozás: Újabb fotók az "új" Susan Boyle-ról! (hirado.hu)
A 47 éves skót tehetségkutató-sztárt teljesen átformálták
ápr. 30
14:47
Megfeleződött az Exxon profitja (Portfolio)
58%-kal esett az első negyedévben az Exxon Mobil profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva, amely az olajár csökkenésének tudható be. A társaság egy részvényre jutó nyeresége 0.92 dollárra...
ápr. 30
14:48
Sertésinfluenza: az Unió is tárgyalóasztalhoz ült (Privátbankár)
Összehangolt erőfeszítéseket tesznek az Európai Unió tagországai a sertésinfluenza ügyében, és az Európai Bizottság élére áll a koordinációs lépéseknek - közölte a brüsszeli testület egészségügyi ille...
ápr. 30
14:49
Még többen élnek munkanélküli segélyből az USA-ban (Portfolio)
Múlt héten 14 ezerrel kevesebben (631 ezren) fordultak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban, mint két héttel korábban. Ezzel együtt a tartósan munkanélküliségi segélyből élők száma tovább...
ápr. 30
14:51
Olvadozik a jég? - Ingatlantranzakció a belvárosban (Portfolio)
Lezárták az első ingatlanbefektetési tranzakciót a budapesti ingatlanpiacon: eladásra került az Allianz Biztosító tulajdonát képező Paulay Ede utca 1. szám alatti irodaépület. A jelenleg üresen álló...
ápr. 30
14:53
Nem fárad a bika az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Úgy tűnik tovább folytatódhat a mai kereskedés nyitását követően az amerikai tőzsde diadalmenete, ugyanis a határidős részvényindexek közül a Dow 108, az S&P 500 11.4, a Nasdaq 18.75 pontos...
ápr. 30
15:03
Naomi nyugdíjba vonul (BorsOnline)
Naomi Campbell bejelentette: nyugdíjba vonul, felhagy a modellkedéssel és inkább a családalapításra koncentrál milliárdos, orosz kedvesével, Vladislav Doroninnal. A topmodell csupán jótékonysági eseményeken lép majd kifutóra.
ápr. 30
15:03
Álmukból felriadt rendőrök fogták el a tolvajokat (Blikk)
Egy sörözőbe törtek be azok a tolvajok szerda hajnalban, akiket a közelben lakó rendőrök fogtak el Tiszaújvárosban. Az rendőrök a riasztó hangjára pattantak ki az ágyból, és az ablakukból kinézve még éppen meglátták a menekülő betörőket.
ápr. 30
15:03
Vagy itt, vagy máshol (Metropol)
.
ápr. 30
15:03
Halálos ünnep - Autó hajtott a felvonulók közé (HírTV)
Hollandiában ketten meghaltak, további tízen megsérültek, amikor autó hajtott a királynő részvételével rendezett felvonulás nézői közé.
ápr. 30
15:03
Fidesz: stop a privatizációnak! (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a privatizációs ügyekben indult vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
ápr. 30
15:03
Cseh bírálat az osztrák és a német munkapiaci bezárkózás miatt (hirado.hu)
Az Európai Unió cseh elnöksége indokolatlannak tartja, hogy Németország és Ausztria továbbra sem nyitja meg munkapiacát nyolc új uniós ország állampolgárai előtt, és reményét fejezte ki, hogy mindkét ország felülvizsgálja álláspontját.
ápr. 30
15:03
USA - Rekord alacsony mértékben emelkedtek a foglalkoztatottsági költségek az első negyedévben (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban foglalkoztatottak költsége az első negyedévben rekord alacsony mértékben, 0,3 százalékkal emelkedett, az előző negyedévi 0,6 százalékos emelkedés után. Az előzetes elemzői várakozások 0,5 százalékos emelkedése számítottak. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:03
6 milliárd forintot vittek be az OTP-be (Portfolio)
Lezárult az OTP 2010/IV 001 fix 9.5%-os kamatozású kötvénysorozatának jegyzése, a befektetők összesen 5.8 milliárd forint értékben jegyeztek kötvényt. A 2009. április 27. és 2009. április 30....
ápr. 30
15:05
Usa - Nincs megállás, tovább nő a munkanélküliek száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 14,000 fővel 631,000 főre csökkentek az előző heti felülvizsgált 645,000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:06
A távmunka majd megment minket? (Privátbankár)
2009-ben a távmunka pályázatok segítségével 701 új munkahely jöhet létre. A kormány 453 millió forintot fizet ki 122 sikeres pályázónak, köztük kkv-knak is
ápr. 30
15:07
Jól debütált az OTP II. kötvénysorozata, jöhet a második részlet (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az általa kibocsátott OTP 2010/IV fix 9,5 százalékos kamatozású kötvény elsők sorozatából 5,82 milliárd forintnyit jegyeztek le - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:08
Egyre kevesebb pénze van az amerikaiaknak? (Privátbankár)
Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki jelentése szerint a személyi jövedelmek 0,3 százalékkal csökkentek márciusban az Egyesült Államokban, a személyi kiadások ez idő alatt 0,2 százalékkal ...
ápr. 30
15:09
Feleződik a szamóca ára (Édenkert)
Közeledik a szamócaszezon: hétről-hétre jelentősen csökken az ára. Piaci árles 2009. április végén.
ápr. 30
15:10
Prága: durva kritika a németeknek és az osztrákoknak (Privátbankár)
Az Európai Unió cseh elnöksége indokolatlannak tartja, hogy Németország és Ausztria továbbra sem nyitja meg munkapiacát nyolc új uniós ország állampolgárai előtt, és reményét fejezte ki, hogy mindkét ...
ápr. 30
15:12
Panelfelújítás: 7 hónapja várják a szaktárcát (Privátbankár)
Kaposváron folytatnák a panelfelújítást, ám az önkormányzat hét hónapja nem kap választ a minisztériumtól, noha a lakók és az önkormányzat vállalta a költségek rájuk eső kétharmadát, és a kaposvári vá...
ápr. 30
15:14
Privatizáció-stopot akar a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a privatizációs ügyekben indult vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezet...
ápr. 30
15:21
Jogosan lőtték le a sofőrt a rendőrök (BorsOnline)
Jogszerűen használta fegyverét az a rendőr, aki április 25-én Érden először figyelmeztető lövést adott le, majd annak a férfinak az autójára lőtt, aki nem akart megállni egy közúti ellenőrzésen. A Klubrádió értesülése szerint a járőr és társa élete, testi épsége ellen intézett támadásokat másként nem lehetett elhárítani.
ápr. 30
15:21
Overdose mögött a Postabank milliárdos tulajdonosa (Infostart)
Overdose eladásának esetére a ló tulajdonosa opciós megállapodást kötött Szlovákia egyik leggazdagabb emberével Mário Hoffmannal, és Czucz Istvánnal, a Transpetrol kőolaj-szállítmányozási vállalat volt vezetőjével. Mikóczy Zoltán az Inforadio.hu kérdésére elmondta: az együttműködési megállapodás alapjául Overdose jelenlegi eszmei értéke, azaz 1 milliárd forint szolgált.
ápr. 30
15:21
Testén próbálta átcsempészni a 250 doboz cigarettát (HírTV)
Testére erősítve próbált kétszázötven doboz cigarettát hazánkba csempészni a záhonyi határátkelőhelyen egy ukrán állampolgár.
ápr. 30
15:21
Energia: tisztát, biztonságosan, hatékonyan (Metropol)
Az orosz-ukrán gázvita után minden eddiginél aktuálisabb: milyen energiát használjunk? Gázt – de honnan? S miért ne geotermikus vagy napenergiát?
ápr. 30
15:21
Kishíján komoly veszélybe került Budapest lakossága (Alternatív Energia)
Százmillió forint azonnali támogatást kapott csütörtökön a tűzoltóság a Fővárosi Közgyűléstől, annak ellenére, hogy a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nem fogadta el idei költségvetését - tájékoztatta az MTI-t a városrendészeti bizottság szocialista elnöke.
ápr. 30
15:21
Nem szabad pánikba esni, hanem készenlétben kell lenni a sertésinfluenza miatt (hirado.hu)
Andrulla Vasziliu szerint akkor sem szabad kétségbeesnünk, ha a WHO világjárványról beszél
ápr. 30
15:21
Nyomul a CP Holdings a Danubius Hotels-ben - Egy hét alatt eddig 32,810 db részvényt vett (ProfitLine)
A CP Holdings Ltd. tájékoztatása szerint 2009. április 28-án tőzsdei ügyletek keretében összesen 2 310 darab Danubius Hotels Nyrt. törzsrészvényt szerzett a Concord Securities Ltd közvetítésével a Budapest Értéktőzsdén, 3 492 Ft darabáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:21
Megint csippentett a Danubius nagytulajdonosa (Portfolio)
A CP Holdings 2009. április 28-án tőzsdei ügyletek keretében összesen 2,310 darab Danubius törzsrészvényt szerzett a Concord Securities Ltd közvetítésével a Budapest Értéktőzsdén, 3,492 Ft darabáron....
ápr. 30
15:21
A Gettómilliomos mentette meg a moziláncot (Pénzcentrum)
Az Oscar-díjas Gettómilliomos című filmnek köszönhetően a brit Cineworld mozilánc kissé bizakodóbb lehet az év egészére nézve, mint eddig volt. A reklámbevételek azonban zuhannak....
ápr. 30
15:23
Felezte nyereségét az Exxon is (ProfitLine)
A csütörtökön közzétett első negyedéves eredmények alapján az Exxon Mobile nyeresége 58 százalékkal csökkent, az éves szinten meredeken csökkenő kőolaj- és gázárak következtében. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:24
Járvány: már Szerbiában is van egy beteg? (Privátbankár)
Lehetséges, hogy Szerbiában is van sertésinfluenzás beteg - közölte csütörtökön Tomica Milosavljevic szerb egészségügyi miniszter. Az illető, akiről szó van, egy 71 éves nő, aki néhány napja az Egyesü...
ápr. 30
15:39
Lepipálta a Manchestert a Győr (BorsOnline)
Az utóbbi hetekben egyre jobban játszik a Győr, amely kedd este idegenben 7-2-re verte a Csank János munkába állása óta, sorozatban 13 bajnoki mérkőzésen veretlen Zalaegerszegre. Ráadásul úgy, hogy 2-1-es hazai vezetésnél 32 perc alatt szerzett 6 gólt a csapat, lepipálva a Manchester Unitedet, amely a hétvégén 22 perc alatt szerzett ötöt.
ápr. 30
15:39
A McCann Erickson a londoni olimpia kiemelt szponzorai között (Kreatív Online)
A McCann Erickson kaparintotta meg a 2012-es londoni olimpiára kiírt tendert a WPP Group elől. A McCann ingyen vállalta a munkát, tízmillió fontjába fog kerülni.
ápr. 30
15:39
Konkurenciaharc miatt gyújtotta fel a kínai áruházat (Blikk)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit hétfőre virradó éjszaka felgyújtott egy ruházati áruházat Orosházán. A katasztrófavédelem szakemberei már a tűz eloltása során gyanakodtak arra, hogy szándékos gyújtogatás történt, ezért a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya ezért rongálás és közveszély okozása miatt indított nyomozást, amelynek eredményeként, még a hétfői…
ápr. 30
15:39
Hal-, Vad-, Bor-, és Pálinkafesztivál a Velencei-tónál (HírTV)
Megkezdődött a Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor-, és Pálinkafesztivál csütörtökön. Négy napon át Gárdonyban a strandokon a látogatókat különféle, a térségre jellemző finomságokkal, kulturális programokkal és sporteseményekkel várják, valamint bemutatják a városhoz és a tóhoz kapcsolódó hagyományokat és természeti értékeket.
ápr. 30
15:39
Előnnyel indulhatnak a kevesebbet költő Forma-1-es csapatok (Metropol)
Nagyobb technikai szabadságot kapnak jövőre azok a Forma-1-es csapatok, amelyek vállalják, hogy 2010-ben nem költenek többet, mint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa által meghatározott 40 millió font.
ápr. 30
15:39
Kínos előélet? - Sosem látott felvételek az elnökfeleségről! (hirado.hu)
Tolvajkézre kerültek Carla Bruni-Sarkozy korábbi életéről készült fotók és videók
ápr. 30
15:39
Szinte eltűnt a Dow Chemical nyeresége (ProfitLine)
Az amerikai vegyipari óriás, a Dow Chemical csütörtökön 97 százalékkal csökkenő nyereségről számolt be az első negyedéves eredményében, a hanyatló értékesítés, és a létszámleépítés következtében. (ProfitLine.hu)
ápr. 30
15:39
Megszavazva a javaslatok a Bookline közgyűlésen (Portfolio)
Ma tartotta a Bookline éves rendes közgyűlését, melyen elfogadásra kerültek a korábbi határozati javaslatok. A saját részvény vásárlásokra vonatkozó határozat a következő: A közgyűlés felhatalmazza...

Keresés